A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 23. szám - A jogigény - elévülés tanának újabb fejleményéről

A J tehát három rovattal az egész előadói tevékenység nyilvántartható. Igen ám! de hát fellebbviteli adatok, melyek ép a fődologról, a végzett munka benső értékéről beszélnek? Ezeket az előadói könyvben gyűjteni nem lenne tanácsos, de fölösleges is lenne. A IV. 22-33. V. 23-42. VI. 13-24. VII. ló-17. összesen 47 rovat adatairól van szó s ezeknek az ügyek előadói könyvében nyilvántartása feltételezné pl. a járásbirósági btő perek fejezetében még 20 rovat vezetését; tehát a munkát szaporítaná, a rovat-tévesztéssel hibázást elkerülhetlenné tenné s a megbízhatóságot és áttekinthetőséget egyszerűen megszüntetné. De nincs is rá szükség; mert az összes fellebbviteli ügyekről kettős, tehát teljesen biztosított pontosságú nyilvántartást vezethetünk az előadók közreműködése nélkül a következő módon: Föltételezem, hogy a bírósági főnök a beadványok kiosztásáról is vezet jegyzéket, melybe minden igtatószámhoz az előadó nevének kezdőbetűjét irja. A bírósági főnök tehát a napi beadványok kiosztása alkalmával e jegyzékében az illető adatot, pl. »fell. ktbl. II. fok.« vagy »rb. mgv. ktbl. I. fok.* az illető igtatószámnál beirja és ugyanezen jelzést színes irónnal feltűnően felírja a beadványra is. Ez által figyelmeztetve a felebbviteli nyilvántartással megbizott irockű közeg a beadvány igtatószámát a nyilvántartás illető fejezetének megfelelő rovatába beirja. E nyilvántartás jegyzéke annyi fejezetre oszlik, a hányféle az ügyszak a biróságná1, járásbíróságnál pl. polgári, kpp. telekkönyvi és büntető fejezetekre. Minden fejezet ismét annyi rovattal bír, a hány a kimutatandó felebbviteli adat azon szakban (lásd fentebb). E beosztás mellett minden lap keresztben vonalozva annyi részre osztatik, a hány az előadó. Az ekként szerkesztett keretekbe iratnak sorban az adatokat képviselő igtatószámok. Az év végén, vagy a mikor egyáltalán szükségét látja, a főnök e nyilvántartást a beadvány-kiosztási jegyzékében foglalt adatokkal egyezteti s azzal a rovattévesztés hibáit kiigazítja. Ha beadvány-kiosztási jegyzéket nem vezet, akkor persze kénytelen az irodaival azonos nyilvántartási jegyzéket vezetni s ezt egyeztetni az irodaival. Ugyanezt teheti saját ügyeire nézve az előadó ; de bátran elhagyhatja nemcsak a nyilvántartás kettős volta miatt, de azért is, mert a beadványon tett főnöki előírás biztosítja, hogy neki helyes adat jegyeztetik be; vagy ha az előírást hibásnak találja, azt a főnökkel kijavíttathatja. Ilyetén felebbviteli nyilvántartás csalhatatlanul pontos és jegyzéke egyszersmind egy tekintetre megmutatja azt is, hogy az egyes előadó munkájának benső értéke hogyan áll a többi előadóéhoz ? Már e nagy előny miatt is jobb a fellebbviteli ügyeket nem az előadói könyvben, hanem előadónként külön tartva collectiv jegyzékben nyilvántartani. Visszatérve az ügyek előadói könyvéhez, annak vezetése a fellebbviteli adatok kihagyása mellett a lehető legegyszerűbb. Minden ügyet a beérkezéskor a maga fejezetében az első és második rovatba bevezetünk ; a jegyzék tehát összes ügyeink mivoltát és mennyiségét híven mutatja. Mikor pedig valamely ügyet végleg elintézünk, akkor annak tételénél az utolsó rovatot is kitöltjük; a kitöltetlen utolsó rovat u. n. ablak tehát hátralékot jelentvén: a jegyzék egy pillantásra kimutatja valóságos hátralékunkat. Minden lap egyenlő tételszámra lévén beosztva, fejből szorzással perc alatt megtudjuk ügyeink összegét; melyből az ablakok összegét levonva, kijő az elintézések száma. Végül az elintézések módját szám szerint kimutatandók, az utolsó rovat azonos nevű adatait: Erd. Mak. stb. külön-külön megszámláljuk; vagy ha az utolsó rovatot alrovatokra osztottuk, ezen alrovatok adatait számláljuk meg külön. Az év végén minden fejezetet lezárunk, az új folyamot az évszámnak címül felírásával megnyitjuk s a jegyzéket az új évi tételekkel egyszerűen folytatjuk. Mikor aztán az előző évről maradt ügyet intézünk el s annak utolsó rovatát kitöltjük: mellé irjuk a folyó év számának utolsó számjegyét, pl. az idén egy 3-ast, még pedig lehetőleg feltűnően; figyelmeztetésül arra, hogy az elintézés nem a beérkezési, hanem más évben történt. Ezzel megtakarítjuk azt, hogy az igtatószámoknál sehol az évszámot kitennünk, és az év végén a hátralékot a következő évre átirni nem kell. Ekként összes OG. 179 ügyeinknek több évi forgalmát egyetlen egy jegyzékben lehet nyilvántartanunk. Nyilvánvaló továbbá e jegyzéknek két nagyon becses előnye. Az előadóra nézve az, hogy az ablakok minden bevezetés alkalmával figyelmeztetik a hátralékos ügyekre s minél előbbre halad előadmányában, annál feltűnőbbé, mondhatni kiáltóbbá válnak az ablakok. Mit jelent ez az ügyek elintézésének gyorsítására nézve, azt fölösleges részletezni. A főnök pedig az első és utolsó rovatok keltét egyeztetve megtudja azt, hogy mely ügy mennyi idő alatt lett elintézve és a részletes vizsgálatra kiválogathatja a leghoszszabb idő alatt elintézetteket. Ezek fogják az előadó működését a leghívebben feltüntetni; mert ezek lesznek a legnehezebb, vagy legelhanyagoltabb ügyek. Az általam javasolt módszer mellett az ügyek nyilvántartása egészben akkép alakul, hogy az ügydarab elintézése az ügy darab ok, — az ügyek elintézése az ügyek előadói könyvében az előadó által lesz nyilvántartva. Az ügydarabok elintézése a kiosztott ügydarabok, — az ügyeké a kiosztott ügyek jegyzékével a kiosztott munka mennyisége tekintetében, — az előadói könyvek megtekintésével a végzett munka tekintetében ellenőriztetik. Végűi a felebbviteli ügyek a főnök által saját feljegyzéseivel, esetleg külön jegyzékével ellenőrzött collectiv, de előadónként felosztott jegyzékben az iroda által lesznek nyilvántartva. Az ellenőrzés tehát az egész vonalon kettős. Szemben azon hatással, melyet ily ellenőrzésnek az ügymenet gyorsítására, quantitativ és qualitativ sikerére szükségkép gyakorolnia kell; továbbá azzal, hogy a munka, a melylyel jár, voltakép idő- és munkamegtakarítás; végül azzal, hogy voltakép egy kötelező tételes szabálynak, az ált. b. ü. sz. 103. §. második bekezdésének gyakorlati megtestesitéséről van szó : nem tartok tőle, hogy javaslatom rovatkedvelő bürokratikus lajstrom-gyártásnak fog minősíttetni. Mindazáltal befejezőleg két általános érdekű előnyére óhajtok rámutatni. Az egyik az, hogy a főnöki és előadói ellenőrzés kölcsönhatása szükségkép oda vezet, hogy az előadó egyrészt hanyagságát el nem rejtheti, másrészt működésének a főnők által kellően méltatását és támogatását önmaga biztosítja. Főnök és előadó kénytelen a helyes uton járni, a kartársi összehatás hasznát felismerni s a renddel bevonul a kartársi szellem és egyetértés. A másik előny voltakép negatív. Eddigelé 23 éven és 4 bir. ü. szabályon át csakis és kizárólag az ügydarabok elintézésének nyilvántartásáról lévén gondoskodva, általánosult és mélyen meggyökerezett azon felfogás, hogy a bírói ügykörben is a fődolog az ügydarab, az igtatószám. Innen eredt a »s z á m - c s i n á 1 á s« művészete, mely az igtatószámok porfellegével elfedi a munka és szorgalom hiányát; ebből fejlődött ki a »s c h i e b e r« elmés gyakorlata, mely az érdemi elintézést ad libitum elodázza és általán ebből származott mindazon igazán bürokraticus usus és abusus, mely az ügy lényegét igtatószámokkal ugy felhígítja, hogy mire nagy idők multával döntésre kerül a sor, a legélesebb judicium sem képes a lényeget felismerni. Ha az ellenőrzésben és ahhoz való nyilvántartásban a fent javasolt, vagy még helyesebb módon az ügyekre lesz a fősúly fektetve : akkor az igtatószámok aeraja lejár és justitiánknak gyorsabb és jobb munkában nyilvánuló hatalmas lendületet fog adni annak általános felismerése, hogy igazi tehetséget és buzgalmat azzal tanúsítunk legjobban, ha minél kevesebb igtatószámmai minél több ügyet végzünk el. Ez maga is elég ok arra, hogy az ügyek nyilvántaitá sával komolyan foglalkozzunk. A jogigény-elévülés tanának újabb fejleményéről. Irta : dr. DOBAI GYŐZŐ, budapesti ügyvéd. (A vaspálya által okozott személyi baleset folytán keletkezett kárigény elévülésének kezdő pontja.) A törvénykezési gyakorlat illetve a jelenlegi tételes jogok ide vonatkozó intézkedései szerint eddigelé a kártérítési igény keletkezésének idejétől kezdve számíttatott annak elévülése; kivételnek ezen általános szabály alól — tudtuukkal — mostanig még csak elvileg sem lön hely engedve.