A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 22. szám - A berni nemzetközi vasúti egyezmény. Vége

172 A JOGműködésének egvedüli biztositékát képezi: a közbizalomtól raegfoszsza. Egyébként nem kifogásolható helyesen e nézet még szorosan vett elvi szempontból sem, mert hiszen az a körülmény, hogy a jogosítottak a közös birtokilletőséget maguk között bírósági közbenjárás nélkül egyénenként felosztották s azt évek során át ekkép birtokolják, oly facta concludentia, melyből egész határozottsággal lehet következtetni arra, hogy a felek akarata a felosztásra irányul, mely tényekből kivilágló akarat — a rendkívül nyomatékos jogrendőri szempontok figyelembevétele mellett mindenesetre elegendő alap arra, hogy a felosztás utólagos jóváhagyása iránti eljárás hivatalból folyamatba tétetvén, az érdekeltek a tényleges állapotnak jogivá tételéhez megkívántató okiratok előterjesztésére hivatalból köteleztessenek. A berni nemzetközi vasúti egyezmény. Irta: Dr. HIRSCHLER HENRIK, budapesti ügyvéd. (Vége.) Látjuk tehát, hogy a nemzetközi fuvarozási szerződésben a vasutak kötelességei általában, különösen pedtg a kártérítésnél szigorúbb megbirálásban részesülnek, mint a mi kereskedelmi törvényünk szerint a belföldi fuvarozásban. Ez pedig mindenesetre helyeslendő irány azou különben is monopolistikus helyzettel szemben, melyet a vasút a közönség ellenében természetszerűleg elfoglal. Hogy az alkalmat megragadva némely állam a vasúti üzletszabályzatot szigorította és a közönség iránti előzékenységet a szolgálatban korlátozta, ezt a berni egyezménynek hibául felróni nem lehet, sőt az egyezmény szempontjából hibáztatni kell a kormányokat, melyek ezen rövidlátó taktikával egy fontos nemzetközi alkotás jó hírén ejtenek csorbát. III. A fentiekben tárgyaltuk a nemzetközi fuvarozási szerződést, és azon jogviszonyokat, melyek általa a feladó, átvevő és szállító vasutak összessége között keletkeznek. Hátra van még, hogy a szállító vasutaknak egymás közti jogviszonyait vizsgáljuk, melyek nemzetközi fuvarozási szerződés folytán létesülnek. A berni egyezmény 5. cikkében kimondott kényszerszállitási elv magával hozza, hogy a vasutak egymás között kényszerközösségbe jutnak két irányban: egyrészt t. i. a fuvardíj és a költségek tekintetében van közös követelésük a feladó, illetőleg az átvevő ellen, másrészt a fuvarozás eszközlése és az árúnak a kijelölt átvevő kezeihez való sértetlen kiszolgáltatása közös kötelezettségüket képezi, melynek gyakorlati kifejezője a közös kártérítési kötelezettség. A mi az elsőt illeti, a berni egyezmény a fuvardíj és a költségek érvényesítése céljából a vasutakat megillető jogokat lényegileg ugyanúgy szabályozza a nemzetközi forgalomban, mint a mi kereskedelmi törvényünk a belföldi forgalomban teszi. Minthogy a gyakorlatban a fuvardíjat és a költségeket igen gyakran az átvevő fizeti meg, a berni egyezmény a kiszolgáltató vasút kötelességévé teszi előzőinek jogait e tekintetben megvédeni (20. cikk) ; e célból megállapítja az egyezmény a vasutak zálogjogát a fuvarozott árúra a nemzetközi forgalomban is (21. cikk); és ha a vasút az árút kiszolgáltatta az azt terhelő követelések beszedése nélkül és a zálogjogot nem érvényesítette, ezek tekintetében felelős marad előzőinek. (23. cikk.) Az elszámolásra nézve kimondja a szerződés 23. cikke, hogy a vasút az őt megillető követelésekkel, a mennyiben azok a fuvarlevélből kivehetők, jogosítva van a következő vasutat folyó számlán azonnal megterhelni, mihelyt az árút ennek átadta; tényleg azonban e követelések csak akkor fizettetnek ki, a mikor valamelyik vasút azokat a feladótól vagy az átvevőtől beszedte (23. cikk); gyakorlati jelentősége tehát az itt újonnan behozott folyó-számla Írásnak alig van. Minthogy a vasút követelése nem fizettetik ki azonnal, mikor az árút a következő vasútnak esetleg már idegen területen átadta, ennélfogva a vasutak a kényszerszállitásból kifolyólag kényszerülve vannak idegen területen követeléseket szerezni; ugyanúgy kénytelenek idegen területre küldeni kocsikat és más ingó dolgaikat. Nehogy ezek ott lefoglalhatok legyenek olyan követelések alapján, melyeket a vasútnak illetékes hazai joga és bírósága érvénveseknek el nem ismer, kimondja a berni egyezmény, hogy a vasutaknak nemzetközi fuvarozásból eredőleg egymás ellen fennálló követelései csakis a hitelező vasútállomásnak bírósága által hozott határozat alapján foglalhatók le ; ugyanazon kivétellel tiltja meg az egyezmény 23. cikke, hogy a vasútnak járműeszközei és azokon talált _ összes ingó dolgai más állam területén zár vagy foglalás alá vétessenek. Mindkét tilalom némileg csorbítását tartalmazza az egyes államok birói felségjogának, midőn azok lemondanak arról, hogy saját bíróságaik saját területükön bizonyos tárgyakra végrehajtást vezethessenek. Mindazonáltal csak helyeselni lehet mindkét intézkedést. Ha az egyezmény a kényszerfuvarozást a nemzetközi forgalomban kimondotta és kötelezte evvel a vasutakat idegen területen hitelezőkké lenni, ugy gondolkodnia kellett arról is, hogy a kényszerfuvarozás felhasználásával ne lehessen a vasutak ellen ezen idegen területen oly követelések alapján vezetni végrehajtást, melyeket az illető vasútnak reá nézve irányadó hazai joga érvényeseknek el nem ismer. A második irányban, melyben a kényszerközosség érvényesül, t i a közös kártérítési kötelezettség tekintetében fentebb attuk, minő módon van az a féllel szemben szabályozva. Láttuk ott, ho-y a fél kárának megtérítését vagy az első vagy az utoiso szállító vasúttól igényelheti, vagy végül attól, melynek vonalán a kár történt. Hátra van még, hogy azon elveket vizsgáljuk, melyek szerint a félnek adott kártérítés a vasutak között végelemzesben felosztandó és azon módokat, melyeken a vasutak egymás elleni viszkereseti igényeiket érvényesíthetik. Az egyezmény 47. cikkében erre nézve kimondja, hogy a szabályok négy elvre vezethetők vissza, tudniillik • 1. minden vasút felelős az általa okozott kárért; 2. ha a kár egy vagy több vasutak vétkességeire mint okra bebizonyithatólag vissza nem vezethető, vagy ha nem különböztethető meg, hogy a terhelt vasutak minő részben okozták azt, akkor az összes, illetőleg az összes vétkes vasutak azon fuvardíjak arányában tartoznak azt viselni, mely szabályszerű fuvarozás mellett reájuk esett volna; 3. azou vasút, mely bebizonyítja, hogy a kár nem az ő vonalán törtéut, a kártérítésben részesedni nem tartozik, 4. egy vasút fizetésképtelensége esetén a reá eső összeg a fuvarozásban résztvett összes többi vasutak közt tiszta fuvardíjaik arányában osztatik fel. Ezen elvek szerint oszlik meg a kártérítési kötelezettség a vasutak között és azon vasútnak, mely a kárt a félnek a 27. cikk alapján megtérítette, viszkereseti joga van azok ellen, melyekre ezen elvek szerint a kártérítési kötelezettség esik. A viszkereset alapját a viszkereső ellen hozott kártérítési ítélet képezi és a kártérítési kötelezettség és a kártérítés magassága tekintetében ez utóbbi irányadó, a mennyiben a viszkeresettel megtámadott vasutak perbehivattak volt és azon helyzetben voltak, hogy a perbe avatkozhattak. Egyetemlegesség a viszkeresettel megtámadható vasutak közt nem áll fenn (49. cikk:, sőt valamennyi érdekelt vasút ellen egy kereset indítandó és mihelyt a viszkereső vasút a keresetet egy vagy több vasút ellen megiuditotta, a viszkereseti jog a meg nem támadott vasutak ellen megszűnik (51. cikk) a viszkeresettel megtámadott vasútnak további viszkereseti joguk szintén nincs (u. o.), ugy hogy viszkereseti igény minden esetben csak egy pernek képezheti tárgyát és abban végleges megoldást talál. Azon módozatok, melyek szerint gyakorolhatják a vasutak ezen viszkereseti igényeiket, a perjogi szabályozás méltán róható fel nagy érdeméül az egyezmény alkotóinak. Jóllehet a szabályok hézagosak és rövidek, mindazonáltal kénytelenek vagyunk osztani Meilinek ésLeyennek azon nézetét, hogy a berni egyezmény idevágó szakaszai fontos lépésnek tekintendők a nemzetközi perjog létesítése felé, melynek első kísérletét képezik. Már fentebb láttuk, hogy a nemzetközi szállításokból eredő követeléseknek barátságos uton való rendezésnél a központi hivatal közvetítő gyanánt jár el* ; e végből tehát bármely vasút hozzáfordulhat. Ez esetben eljárásának módozatait fent előadtuk. Ugyanezen hivatal továbbá a felek kérelmére dönt vasutak között felmerülő vitás kérdésekben **; természetesen azonban csak oly esetben, midőn mindkét fél magát határozatáuak aláveti; ez esetben a központi hivatal választott bíróságnak tekintendő és Ítélete mindkét félre kötelező. A mennyiben a marasztalt fél az Ítéletnek eleget nem tesz, az esetre sem az egyezmény maga, sem a központi hivatal felállítására vonatkozó szabályzat nem tartalmaz szabályokat De kétségkívül megfelelőleg alkalmazandók a központi hivatalra, mint választott bíróságra is azon elvek, melyek az utóbbi szabályzatban az esetre vannak előírva, midőn a központi hivatal mint közvetítő jár el nemzetközi szállításokból eredő követelések rendezésénél. Ha tehát a központi hivatal mint választott bíróság ítéletének a marasztalt fél felszólítás után sem felel meg, a központi hivatal vezetője azon államhoz, melyhez az illető vasút tartozik hivatalból indokolt értesítést intéz s azt egyúttal felkéri, hogy az alkalmas rendszabályokat vegye fontolóra és különösen vizsgálja meg, vájjon az adós vasút az általa közölt jegyzékben továbbra is meghagyandó-e. Ha ezen átirat hat héten át válasz nélkül marad, vagy ha az illető állam kijelenti, hogy a vasutat, jóllehet a fizetést nem teljesítette, a jegyzékből töröltetni nem szándékozik, akkor az illető állam az adós vasút fizetési képességeért, a mennyiben nemzetközi szállításból származó követelésekről van szó, a kezességet elvállaltnak tekintetik. Valóságos végrehajtható Ítéletet azonban a központi hivatal döntése nem képez ; igaz ugyan, hogy az annak alapján indítandó perben a központi hivatal határozata többé az eldöntött kérdésre nézve természetesen vita tárgyává nem tehető, de mégis az illetékes bíróság ítéletére van szükség a végrehajtás kieszközlése végett. Ha tehát a hitelező vasútnak oka van attól tartani, hogy adósa a központi hivatal döntésének nem fog eleget tenni, akkor kétszeres eljárás elkerü'ése végett a viszkereseti igényt azonnal birói uton érvényesítheti. Erre nézve állapítja meg azután az egyezmény azon néhány szabályt, melyeket a nemzetközi perjog első alapjának mondottunk és melyek — speciálisan szóló illetékességi szabályok kitételével — nemcsak a viszkeresetekre, hanem általános szövegezésüknél fogva a berni egyezmény alapján indítandó minden * Közp. hiv. szabályzat I. cikk. ** Egyezmény 57. cikk, 3. pont.