A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 16. szám - A telekkönyvi betétszerkesztesi vitahoz. Végszó

A J OG. 123 tudtommal egyöntetű, ellenben a többi kérdés — feltéve, hogy csakugyan valamennyi minden törvényszéknél felvettetett — nem egyformán nyert megoldást. Vegyük csak az általam feltett kérdéseket egyenként. Az elsőre, vagyis arra, vájjon a terhelt elmebeli állapotának megfigyelésénél mikor alkalmazandó egy és mikor két orvosszakértö s egyáltalában arra is, hogy mely súlyos vádak esetében rendelendő el az orvosszakértői megfigyelés, habár a fennálló törvénykezési gyakorlattal szemben 18S7-ben az igazságügyministerium a Büntető Jog tára XV. kötetének 2"»8-ik lapján közölve volt egyik iutézvénvébeu szándékos emberölés esetében vádlott elmebeli állapotának orvosszakértői megfigyelését csak az esetre találta helyén valónak »h a valamely aggályt k el t ö k ö r ü 1mény azt indokolttá tesz i«, ma már helyes s az összes bíróságok praxisának megfelelő feleletet adunk akkor, ha kimondjuk : hogy gyilkosság, szándékos emberölés és gyújtogatás vádja esetében a terhelt elmebeli állapota m i nd énkor megfigyelendő, továbbá, hogy a gyilkossággal terhelt egyént minden esetben két orvossal (egyikük legyen a törvényszéki orvos), a szándékos emberölés és gyújtogatás bűntettével terheltet pedig, ha beszámithatósága tekintetében semmi aggályfel nem merült, egy orvos, még pedig a törvényszéki orvos által figyeltetjük meg és hogy a kellően indokolandó orvosszakértői vélemény csak hosszabb megfigyelés után adandó. A megfigyeléssel megbízott orvosszakértők feladata, a kik mind jól tudják, hogy a jogász az imputatio factival szemben az imputatio jurist állítja fel, nagyfontosságú, mert ha az elmebetegséget helytelenül elismerték, a bűnös igazságtalanul megmenekül, még ha azt helytelenül visszavetik, akkor a büntetés kegyetlenül alkalmaztatik ; ennek elkerülése végett a lelkiismeretes orvosszakértönek a hires angol: d r. Taylor Alfréd Swaine mottóját »i n certis unitas, in dubiis libertás, in omnibus veritas« — szem elöl févesztenie nem szabad. A második felvetettem kérdés minálunk még igen kevés bíróság határozatának képezte a tárgyát, pedig fontos ennek a meghatározása is, vájjon jogosítva vannak-e a terhelt elmebeli megfigyelésével megbízott orvosszakértők és ha igen, mely esetekben a vizsgálati iratok áttanulmányozására? Nem közömbös kérdés ez. Krafft-Ebing a bűniratok tanulmányozását az elmebeli állapot megbirálására szolgáló segéd eszköz ne k nevezi s ugy véli, hogy azok a megfigyeléssel megbi?ott orvosszakértőknek mindenkor 1-iadandók. Nézetem szerint azon orvos, a ki a vizsgálati iratokat elolvasta s a tényállást tüzetesen ismeri, o'y támpontot nyer, mely néha — bizony megeshetik — véleményét pro vagy contra és talán épen nem helyesen befolyásolja. Nem volna megengedendő ennélfogva, hogy a terhelt elmebeli állapotának megfigyelésével megbizott orvosszakértők a vizsgálati iratokat minden esetben áttanulmányozhassák. Az eseteket felsorolni, hogy ez mikor engedhető rneg és mikor nem, nehéz volna, scalaszerü mérték erre fel nem állitható, de véleményem szerint meg keli követelni azt, hogy az orvosszakértőnek a vizsgálati iratokat tartalmazó bár szóbeli, de minden esetre indokolandó kérelme a bíróság által mérlegeltessék és csak a szükséghez képest teljesíttessék. Figyelmet érdemel továbbá a harmadik, vagyis azon kérdésnek a tisztázása, vájjon a terhelt elruebeli állapota megfigyelésének az elrendelésére a vizsgálóbíró avagy a bíróság illetékes. Nézetem szerint a biróság, még pedig mindenkor a kir. ügyész és a hivatalból kirendelendő védő meghallgatásával. A terhelt elmebeli állapotának a megfigyelése, illetve az ez alapon beszerzett orvosszakértői vélemény a vizsgálat kiegészítő részét képezi s ebből a felfogásból kiindulva, a praxis a fenti kérdésre nézve eltérő; a kérdés fontosságát tekintve azonban alig találhatók alapos érvek, a melyekkel e részbeni véleményemet megdönteni lehetne, annál kevésbé : mert az alapos megfigyelés csak hosszabb időn át eszközölhető, a melylyel kapcsolatban a vizsgálati fogságnak hosszabb i ;őre leendő fentartá.sáról is van szó, erre pedig nagyobb garantiát, a biróság határozatát kell követelni. Vájjon ezen megfigyelést rendelő bírósági végzés ellen felebbezésnek van-e helye s bir-e ez felfüggesztő hatálylyal ? mi jogászok azt hiszem egyhangúlag, igennel felelünk, a praxisfa ó 1 azonban kevés biró és ügyész adhat feleletet, kevés azért, mert a gyakorlatban a kir. ügyész indítványához képest megfigyelendő terhelteknek akkoron még nincs védőjük s így miután a megfigyelést rendelő végzés a terheltek előtt ki sem hirdettetik, nincs ember, a ki ezen végzések ellen felebbezést benyújtana. A harmadik kérdéssel szoros összefüggésben áll a negyedik, vagyis: a fogházban eszközöltessék-e a megfigyelés vagy az országos tébolydában? Az elmebeli megfigyelés megfontolt éles szemmel eszközlött orvosi vizsgálatot kiván, részben az elmebetegség különféle alakjai és fajai miatt s másrészt azért is, mert az orvosra bizott megfigyelendők között a tettetés oly kitűnő mesterei találkoznak, a kik ugyancsak zavarba hozzák a psyehiatrákat; például a Besztercebányán 1879-ben szándékos emberölés, rablás és még számos más büntetendő cselekmény miatt elitélt Grünbaum Samu, a ki oly ügyességgel adta a hülyét, hogy majdnem tévútra vezette jeles orvosait, a kik végre az általuk kitanított ápoló segédkezése mellett a kétségbeesés ezen módjához folyamodó simulánst mégis csak leleplezték. Igaz, hogy az e téreni specialisták mécsese talán sok esetben jobban világítja meg a phychiátria sötét labyrinthusait mint a nem specialista orvosoké, ennek dacára azonban, habár egynéhány primitív fogházunkban csakugyan a megfigyelés nehézségekbe ütközik s eltekintve attól, hogy az alig egy pár üres helyivel rendelkező országos tébolydában ép a túltömöttség miatt a hoszszadalmas beutalás rendszerint késni szokott — nem tartom szükségesnek, de nálunk kivihetőnek sem: hogy az elmebeli megfigyelés mindenkor az országos tébolydában foganatosittassék, ez lehetetlenség; véleményem szerint ez csak különösen fontos és aggályt keltő esetekben, de mulhatlanul akkor szükséges, ha az alkalmazott orvosszakértők véleménye eltérő. Utolsó kérdésnek azt vetettem fel, vájjon a vizsgálat alatt álló s biróilag megfigyeltetni határozott terhelt részére hivatalbólvédő rendelendő-e vagy sem. Erre a feleletet alig indokolva, csak igen lehetne vála. szunk. A védelem nem kiváltság, sem engedmény s a mint H e 1 i e : De l'instruction 614. §-ában mondja valódi eredete veleszületett s így elidegenithetlen joga az embernek. A terheltnek mindenkor meg kell engedni, hogy védelmezhesse magát s ha e jogáról lemond vagy ezzel élni nem tud, részére már az elővizsgálat során is hivatalból rendelendő ki védő, különösen akkor, ha őt e biróság személyes szabadságától megfosztva, orvosi megfigyelés alá helyezni szükségesnek találja. V' r r A telekkönyvi betétszerkesztesi vitahoz. Irta : BÉSÁN MIHÁLY, lugosi kir. közjegyző. (Végszó.) Szólott pedig dr. Kemény Andor zombori betétszerkesztő albiró ur is e vitához s köszönöm a részemre kiállitott bizonyítványt, hogy én ehhez a kérdéshez egyáltalában nem értek; én pedig viszonzásul csak azt jegyzem meg, hogy dr. Kemény Andor ur bizonyára jobban ért a hivatásához tartozó betétszerkesztéshez, mint a hírlapi cikkezéshez, mert az ő száruypróbálkozására teljesen ráillik a magyar közmondás, hogy »m ást beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik«. Kezdettől fogva végig mindig arról volt szó s azt most is i állítom, hogy a telekkönyvi betétszerkesztésre vonatkozó törvények szövegezése nem világos, nem könnyen érthető s hogy alig ' keletkezett az első törvény, sőt még életbe se volt léptetve, már is következett utána a második és harmadik törvény novellaris alakban, a negyedik pedig, melynek különben tárgya elüt a többiektől, folyton azokra hivatkozik, tanúbizonyságául annak, hogy az első törvény már kezdetben nem volt szerencsés alkotás, mert ha az lett volna, nem lett volna szükség nyomban a többiekre. A helyett azonban, hogy dr. Kemény ur erről a thémáról beszélne : a személyeskedés terére viszi át a dolgot, sőt avval vádol engem, hogy én »arról a nemes ambitiótól vezérelt kis csapatról, kik nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy Augias istállóját kitakarítsák, kicsinylőleg nyilatkoztam, azután meg neki gyürkőzik a kir. közjegyzőknek, hogy ő ilyen meg olyan hasznavehetetlen és az állással visszaélő kir. közjegyzőket ismer.« Nem mást beszél-e tehát Bodóné, mikor a bor árát kérik? No már bocsásson meg nekem t. betétszerkesztő ur, de arról, hogy én a nemes ambitiótól vezérelt kis csapatról kicsinylőleg nyilatkoztam volna, cikkemben egyetlen egy szót se talál, még ha kákán csomót is akar keresni, mert hiszen nem is róluk volt szó, hanem egészen másról, t. i. a betétszerkesztési törvényekről, alapjában történt hibás szerkesztésekről stb., melyeknek egymást lerontó, kiegészítő, módosító intézkedéseit az egymás után gyorsan következett törvényekből §-ról §-ra ki lehet olvasni. Akkor is mást beszél Bodóné, midőn dr. VVesselly Józsefre vonatkozó megjegyzésemet ritkított betűkkel reprodukálja s abból azt igyekszik kimagyarázni, hogy én a betétszerkesztő urakat támadtam volna meg; mert biztosithatom jogtudor urat, hogy dr. Wessely József nem volt se telekkönyvvezető, se helyszínelő, se biró, se betétszerkesztő, se közjegyző, tehát nevét a betétszerkesztő lelkes kis csapattal, vagy annak kicsinylésével kapcsolatba nem hoztam s nem hozhattam és így abból vont következtetése illogicus és önkényes. A mi pedig a közjegyzők elleni kifakadásait illeti: biztosíthatom, hogy azok engem nem illetnek, a fenforgó vitával nexusban épen nem állanak. De ha csak fele is igaz annak, a mit a közjegyzőkről állit: ám akkor nagyot vétett az 1874 évi XXXV t.-c. 170. §-a ellen, mert hivatalos kötelességet mulasztott, midőn közhivatalnokként azokat a horribilis dolgokat a kamarához nem jelentette, addig az csak gyanúsítás, mely közel áll az árulkodáshoz, ez pedig nem jogásznak való foglalkozás.