A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 10. szám - Szemelvények a kir. táblák judicaturájából. Substitutio fideiconmmissaria és a transmissio 3. [r.]

76 A J O Gr. Mindezen kérdéseket pedig olykép oldja meg a kassai kir. t.ibla, hogy kimondja, miszerint alperesekre nézve az öröklési jog nem az örökhagyó, hanem az elöörökös halálával nyilván meg, az öröklési jog átöröklés tárgyát nem képezheti s ekkép alperesek viszontkereshetüségi joggal nem birnak, hanem az egész hagyaték felperest, mint utóörököstársat (coheredes) illeti s ennek folytán azt meg is itéli. Az öröklési jog transmissiójának kérdését hitbizományi helyettesítésnél tehát tagadólag oldja meg a kir. tábla, de nézetem szerint ezen álláspontja a kir. táblának, valamint az abból vont következtetés és eredmény a komoly criticát ki nem állhatja. A peres kérdés alapos elbírálásánál ugyanis első sorban, mint res judicatát kell elfogadnunk azt, hogy az örökhagyó végrendelete érvényes és a végrendeletben megnevezett örökösök leszármazói a hagyatékra nézve örökösöknek, még pedig hitbizományi helyettesítési substitutusoknak elismertettek. A midőn tehát a kir. tábla eldöntendő kérdésnek nyilvánítja azt is, vájjon néhai Laczkó József örökhagyónak végrendelete hitbizományi helyettesítés, vagyis ily utóörökösödést tartalmaz-e, illetve az örökhagyó hagyatékára az utóörökösödés az utó-successorok személye tekintetében és az E., F. és G. alatti Ítéletekkel megállapittatott-e vagy sem, legalább is téves nézetből indul ki és felesleges munkát végez először azért, mert a hivatkozott Ítéletek a substitutio fideicommissaria kérdését már jogérvényesen szabályozták, eldöntötték ; másodszor meg azért is, mivel akár a magyar magánjogban, akár pedig az osztr. polg. törvénykönyv 601. és 608. §-ában foglalt definitióját vegyük is tekintetbe ennek eldöntésénél, az nemcsak vita, de még kérdés tárgyát sem képezheti a végrendelet világos tartalmával szemben, hogy itt nem substitutio vulgáris (közönséges helyettesítés), hanem csakis a hitbizományi helyettesítés esete foroghat fenn. A végrendelet ugyanis nem azt tartalmazza, hogy az örökhagyó első sorban a nejét nevezi ki örökössé és csak ha az az örökséghez nem juthat, vagy el nem fogadná, azon esetre egy második vagy harmadikat rendel utóörökösöknek (közönséges helyettesítés), hanem igenis határozottan kijelenti a végrendelet, hogy az összes hagyatékot nejének hagyja ugyan, de azon korlátozással, hogy az átvett örökséget halála után ifj. Laczkó Ferenc három fia: Mihály, Alajos és János öröklik, a hagyaték reájuk háramlik. Itt tehát másról, mint a substitutio fideicommissaria intézményéről szó sem lehet, mivel ha az elöörökös a successiót el is fogadja,az utóörökösök öröklési joga el nem enyészik. A végrendelet magyarázatának célja és rendeltetése nem lehet más, mint a végrendelkező valódi akaratát, szá' dékát kinyomozni, megállapítani. Ha pedig a perbeli végrendelet tartalmát kellőleg interpretáljuk és annak folytán a végrendelkező intentiójára, valódi végakaratára helyesen akarunk következtetni, akkor tisztán áll előttünk az, hogy a végrendelkező előtt a végrendelet alkotásakor kettős cél lebegett és pedig : a) azon cél, hogy nejének az egész hagyatéki vagyon haszonélvezetét bekövetkezendő haláláig biztosítsa, akár özvegy Kolozsváron 188G. óta 60 fiú részére Krajtsik Soma vezetése alatt és Rákospalotán 1890. óta 25 leány részére Jónás Józsefné igazgatása alatt. A jelentés többi része az épületekről, berendezésekről, az alkalmazott személyzetről és a növendékekről közöl tudnivalókat és statistikai adatokat; végül az 1891. év végéig kihelyezett növendékekről ad igen érdekes táblázatos kimutatást. A statistikai adatokból közöljük a következőket: Az aszódi javítóintézet helyiségeinek száma 52, a kolozsvárié 22, a rákospalotaié 21. Aszódon 33, Kolozsváron 24, Rákospalotán 9 főből állott az intézet személyzete. A befogadásra szánt okok között a legtekintélyesebb számot a lopás s az ezzel kapcsolatban járt más bűnök képviselik. Az 1891. év folyamán birósági ítélet alapján 168, hatóságok kérelmére 127, magánosok (szülők) kérelmére öl, összesen 346 növendék volt elhelyezve. Büntetlen előéletű 199, előbb már büntetve volt 147. Korra nézve: 10 éven aluli 2, 10—15 éves 101, 16—20 éves 243. Városi 232, falusi 114. A szülők állapotát tekintve a legtöbb növendéket a napszámosok, földmívesek és iparosok szolgáltatták, de az értelmiség is 41-gyel van képviselve. Vagyonos 51, vagyontalan 295. Törvényes házasságból származott 288, törvénytelen 58; iskolába járt 263, nem járt 83. Ellátási díjat csak 20 fizet, mig 326 ingyenes nevelésben részesült. Vallás tekintetében: róm. kath. 211, görög kath. ll, görög keleti 8, ágost. evang. 18, ev. reform. 57, izraelita 40, baptiszta 1. Nemzetiségre nézve: magyar 242, német 50, tót 30, ruthén 6, román 8, szerb 7, horvát 1, más 1. A befogadást megelőző foglalkozások rovatában a foglalkozás nélküliek Aszódon 59-en, Rákospalotán 10-en voltak. Érdekes tudni, hogy a foglalkozás nélküliek számát a fő- és székváros szolgáltatta: de hogy mily nagy lehet azon foglalkozás nélküliek száma, kik a javitó intézetbe juthatni szerencsések uem voltak, arról az 1891. év II. feléről szóló főkapitányi jelentésből győződmarad, akár nem, nehogy újbóli férjhezmenetele esetében - a mi be is következett — a hagyatéknak özvegyi jogon alapuló haszonélvezetét elveszítvén, a hagyatéki vagyon jövedelmétől elessék és b) azon cél, hogy magát a hagyatékot neje halála után teljes integritásában néhai Laczkó Ferenc gyermekeinek biztosítsa, a kik, miután fel- és lemenő örökösök nem maradtak, tekintettel arra, hogy a végrendelkező a magyar törvények hatályban léte alatt halt el, különben is ab intestato örököltek^ volna talán az örökhagyó után, de minden esetben vele vérségi összeköttetésben állottak. Ezek után nézetem szerint a perben eldöntendő kérdés csak az lehetett: 1- ször, vane helye hitbizományi helyettesítésnél átöröklésnek? 2- szor, vájjon az átöröklés csak az utóörökös egyenes leszármazója, vagy ezek jogutódaira is kiterjed? és 3- szor, vájjon kitérje d-e az átöröklés azonutóörökös jogutódaira is, aki az elöörökös elhalálozása előtt meghalt? Ezen kérdések megoldásánál előre kell bocsátanunk, hogy a hitbizományi helyettesítés, mint öröklési módnak rendeltetése és célja, szintén különböző lehet és azt esetről-esetre csakis a végrendelet tartalma és a döntő körülmények kellő méltatása mellett lehet helyesen megállapítani. Ezen kivételes öröklési mód vagy az elöörökös, vagy az utóörökös, vagy pedig mind a kettő érdekében alkottatik a végrendelkező által. Lehet, hogy az örökhagyó a végrendelet alkotása által, miként azt már fentebb kiemeltük, a törvényes örökösödés foganatba vétele elé kivánt bizonyos meghatározott időtartamra korlátokat szabni és az előörököst, a kit pl. végrendelet hiányában csupán özvegysége tartamára illetett volna meg a hagyatéki vagyon haszonélvezeti joga s talán még ez is korlátozás alá eshetett, a törvény alapján megillető jogán felül is kedvezményben óhajtotta részesíteni, a nélkül azonban, hogy kizárólagos successorrá kinevezné, a hagyaték feletti szabad rendelkezési és ezzel a korlátlan tulajdonjogot reá ruházná. De különösen fontos e tekintetben mégazon körülmény méltatása is, hogy a hitbizományi helyettesítés folytán öröklésre hivatott személyek a végrendelkezővel vérségi összeköttetésben (cognatio) állana k-e, vagy végrendelet hiányában az örökhagyó javaiban az ab intestato öröklés joga megilleti-e vagy sem. Mert sok esetben a végrendelkező végakarata oda irányul, hogy a törvényes örököst és vérrokonait teljesen exheredálni, mellőzni nem akarváu, a hagyatékot végrendeletében azon korlátozással hagyja az ab intestato örökösre vagy vérrokonaira, akár nejére is, hogy azok halála után nem a törvényes öröklési rend szerint következő örökösök, hanem egy harmadik, teljesen idegen és oly személy örökölje, akié szerint se a törvény hetünk meg. E jelentésből kitűnik, hogy egy fél év alatt 6 fiú vétetett fel az állami javító-intézetekbe, »de ezen szám a fővárosban illetőséggel bíró s javitó-intézeti neveltetésre szorult gyermekek számához viszonyítva elenyészőleg csekély«, s hogy az ottani férhelyek csekély száma miatt »csakis azon elzüllött gyermekek felvétele iránt tett az elmúlt félév alatt etőterjesztést, kiknek elhelyezése a főváros vagyonbiztonsága szempontjából is már elkerülhetlenül szükségesnek mutatkozott.« Az egészségügyi állapot mindhárom intézetben elég jó volt. A fertartási költség Aszódon 45,136 frt 06 krt, esett egy növendékre 256 frt 49 kr, Kolozsváron 19,027 frt 49 krt, esett egy növendékre 339 frt 77 kr., Rákospalotán 8.015 frt 21 krt, esett egy növendékre 320 frt 60 kr. — tett ki. A növendékek 20. életévök elérésekor föltétlenül elbocsáttatnak, de javulás esetén, ha valamely élethivatásra kiképeztettek, az igazságügyministerium rendeletére előbb is kihelyeztetnek. Az igy kihelyezettek elhelyezéséről az intézet atyailag gondoskodik. Kihelyeztetett az 1891. év végéig Aszódról és Kolozsvárról összesen 272. Ezek közül jó viseletű 164, rossz 28, ingadozó 21, ismeretlen 45, meghalt 9, öngyilkos lett 2, tébolydába került 1, minősithetlen 4. A rákospalotai intézetből alig két évi fennállása alatt kihelyezés még nem történt. Ezen számadatokból kiviláglik, hogy ezen intézetek minden egyes esetbe n nem oldhattak meg feladatukat, minek oka részint a neveltetési idő rövidségében (sokszor 6 — 12 hónai), részint abban rejlik, hogy a befogadott növendékek egy része sokkal korosabb volt, semhogy egy-két év alatt mindent gyökeresen megjavítani lehetett volna, a mi év^k hosszú során át rossz volt s ilyen irányban már erősen megizmosodott. Mindazonáltal a megjavultak százaléka (átlag 67°/o) oly tekintélyes, mely ezen intézetek áldásdús működését fényesen igazolja; de igazolja az is, hogy az iparosok, kereskedők és gazdák közül számosan kértek és kérnek növendékeket, hogy e tekintetben alig képesek azok megkeresésének eleget tenni.Miböl az is kitűnik, hogy a társadalom saját jól felfogott érdekében már is méltányolni tudja a királyi javítóintézetek nagy horderejű működését.