A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 9. szám - Utóhangok a tisztviselők fizetésének szervezése fölötti parlamenti vitához - A telekkönyvi rendtartás 55. és 56. §-a a gyakorlatban

A J O Gr. 67 azon esetekben, a melyekben szétdarabolás nem történik s a közös tulajdont képező I., II. alatt foglalt telekkönyvi jószágtestek egyes részletei egészben, azaz — népiesen kifejezve — parcellánként s változatlan telekkönyvi állással lejegyezhet ö k : a társtulajdonosoknak a lejegyzésbe való beleegyezése, illetve meghallgatása mellőzendő volna, mert: »ezen processus sem a tulajdonostársak, sem a hitelezők érdekeit nem érinti« ; s hogy a mostani gyakorlat indokolatlan. Lehet, hogy tévúton járok s megfelelő jogi képzettség hiányában nagy fába vágom fejszémet, midőn e fontos kérdéshez hozzászólni merész vagyok, de az én meggyőződésem szerint a végrehajtási tör.vény 1 T>6. §-á n a k szigorú rendelkezéseelég ok arra nézve, hogy felsőbb bíróságaink »a célszerűségi szempontok tanácsára* se térjenek el az eddigi, bár nem általánosan követett gyakorlattól. Igaz ugyan, hogy az egyes 1, avagy II. alatt előforduló telekkönyvi jószágtestek a természetben nem képeznek egy »összefüggö földterületet* ; igaz, hogy az által, ha egyes birtokrészleteket változatlan telekkönyvi állással egy új betétbe vezetünk át, a kérdéses birtokrészletnek természeti fekvése mi változást sem szenved s hogy a tulajdonos társakra nézve közömbösnek látszik az, hogy az osztatlanul birt jószágtestnek egyes részletei más telekjegyzőkönyben vezettetnek át: mert hisz — mint a tekintetes biró ur mondja — a föld tulajdonképen a helyén marad, legfeljebb egy új tulajdonostárs lép az eddigi helyébe, azaz »más szomszédot« kapnak. De az én szerény nézetem szerint mégis változást szenved az ekként lejegyzett birtokrészlet jogilag; a mennyiben az most már egymaga képez egy telekkönyvi jószágtestet s csak a becsértékétől van függővé téve az, hogy reá végrehajtás esetén a végrehajtási törvény 156. §-a alkalmaztassék-e vagy sem, s hogy a nem adós tulajdonostársaknak esetleg egészen tehermentes jutalékai is elárvereztethessenek a végrehajtást szenvedő tulajdonostárs adósságáért. Es ez csak azért, mert egyik vagy másik társtulajdonosnak a telekkönyvi hatóság előzékenységével támogatott eladogatási eljárása folytán eddig egy — a végrehajtási törvény 156. §-ának rendelkezése alá nem eső — jószágtestet képező ingatlanaik 4—5 külön betétbe vezettettek át változatlan telekkönyvi állással. Ezen hivatalból, a társtulajdonos beleegyezése nélkül eszközölt » v á 11 o z á s« az én szerény felfogásom szerint »i g e n érzékenyen érinti« - nem a hitelezők, hanem épen a társtulajdonosok jogait és érdekeit. Minden fejtegetésnél előnyös, ha az szemléltetéssel kapcsolatos. Vegyünk tehát egy telekkönyvi jószágtestet, mely A. I. 1 —8. sorszám alatt foglaltatik. Közös tulajdonosok : A. Ádám, A. Éva és A. Ábrahám. A. Ádám eladja az A. I. alatti jószágtestnek 2. sorszám alatti birtokrészletéből az őt illető jutalékot B. Jánosnak. E részlet tehát a tekintetes biró ur szerint változatlan telekkönyvi állással egy új betétbe átjegyeztetik s ott a tulajdonjog A Ádám jutalékára nézve 13. János javára bekebeleztetik. Miután tehát a tekintetes biró ur által javasolt eljárás esetén a jószágtest ily módoni megbontását a többi társtulajdonos is egymástól teljesen függetlenül és egymás beleegyezésének kimutatása nélkül szintén gyakorolhatja : eladogatják tehát az egyes birtokrészekből őket illető jutalékokat egymásután C. József, D. Péter, E. Lajos, F. István és G. Pálnak. A telekkönyvi hatóság a legnagyobb előzékenységgel — nehogy az ingatlan forgalmának szárnyát szegje — a tulajdonostársak beleegyezése nélkül vezetteti át az egyes részleteket új telekjegyzőkönyvekbe, változatlan telekkönyvi állásokba. így lesz aztán egy telekkönyvi jószágtestből hét külön telekkönyvi jószágtest. Ha most a társtulajdonosok valamelyike ellen végrehajtás vezettetik, az előzékeny telekkönyvi hatóság el fogja rendelni az árverést a végrehajtási törvény 155, illetve 156. §-a alapján 6. telekjegyzőkönyben az egy-egy részletből álló jószágtestekre, tehát a végrehajtás alatt nem álló tulajdonostársak jutalékára is, noha ezek a végrehajtatónak egy fillérrel sem tartoznak. Hogy ezen eljárás által számos családot tönkre tehetünk, kivándorlásra kényszerithetünk, az persze mellékes. De van az előbb leírton kivül más ok is arra, hogy a tulajdonostársak feltétlen rendelkezési joga ez irányban némileg megszorittassék. Az 1886. évi XXIX. t.-c. 5-ik, illetve az 1891. évi XVI. t.-c. 2. §-a értelmében a betélszerkesztésnek egyik célja az volna, hogy egy és ugyanazon tulajdonosnak, avagy társtulajdonosoknak egy községben fekvő, de több telekjegyzőkönyvben előforduló ingatlanai egyesittessenek. Tessék most az ekként szétszórt birtokot egyesíteni, midőn az egyik telekjegyzőkönyvben A. Eva, A. Ábrahám és B. János, a másikban a két első és C. József, a harmadikban a két első és D. Péter, a negyedikben a két elsŐ és E. Lajos, az ötödikben a két első és G. Pál, az eredeti telekjegyzőkönyvben pedig a régi három egyén a telekkönyvi tulajdonos! Itt a kívánatos, vagy esetleg a felek által kívánt egyesítés teljesithetéséhez a betétszerkesztő kényszerítve lesz minden egyes telekkönyvi jószágtestre nézve hivatalból térrajzot készíteni s az összevissza változatlan telekkönyvi állásozott ingatlanokat szétdarabolni! Hogy haladjon ily körülmények között a betétszerkesztési munkálat előre, ha számtalan telekI könyvi hatóság túl előzékeny eljárásával a munI kát óriási mérvben szaporítja és nehezíti! De menjünk tovább. A. Ádám megszorult s kölcsönre van I szüksége. Első sorban 7 telekjegyzőkönyvi kivonatot kell beszej reznie s ez 7 frtjába kerül. Tehát 6 frital többe, mint különben kellene s ráadásul az intézet is elutasitja. mert ily széldarabolt s csupa eszményi jutalékokból álló birtokra nem hajlandó kölcsönt adni. Ily állapotok napirenden vannak s ezeket aránylag rövid idő alatt volt alkalmam az életből »ellesni«. Azon körülmény pedig, hogy 36,000 társtulajdonos közül egyik sem élt a megkérdeztetése nélkül elrendelt lejegyzés ellen jogorvoslattal, még nem bizouyit a mellett, hogy a javasolt eljárás »sérelemmel összekötve nincsen«, hanem csak azt bizonyítja, hogy »a nép legszegényebb s a műveltség legalacsonyabb fokán álló rétege« nincs tisztában a változatlan telekkönyvi állássali lejegyzés jogi hatályát illetőleg. Mert ha avval tisztában volna, ha ismerné a végrehajtási törvény 156. §-át, mely Damokles kardjaként függ feje felett, minden bizonynyal jogorvoslattal élne ily rendelkezés ellen még ideje korán. De a nép az ő természetes jogérzetével nem képes felfogni, nem akarja elhinni, hogy az ő adósságmentes ingatlana tulajdonostársának adóssága miatt dobra kerülhessen. Nem hiszi el, hogy létezhet oly törvény, mely ily rendelkezést tartalmaz. Ez az oka annak, hogy a parasztbirtokra majdnem kivétel nélkül sérelmes ezen lejegyzési eljárás ellen a nép jogorvoslattal nem szokott élni s csak akkor szalad fűhöz-fához, a mikor a baj a fejére szakadt s nem lehet rajta többé segíteni! Az a csekély vételár-részlet pedig — ismerjük az árverések eredményét — nem pótolja a szegény parasztcsaládnak az elvesztett földet, a mely egész éven át eltartja élelemmel családját ; jószágának pedig takarmányt szolgáltat. Á valódi értékűek egyötödét képező ezen pénzösszegen nem szerezhet magának a régit pótló újabb ingatlant, hanem addig tengődik, mig az a kis pénz élelemre s takarmányra felemésztődik s azután lesz egy darabig fuvaros, később, ha ló is szekér is elkallódott, napszámos, munkás s ha munkával sem képes a család fentartására eleget szerezni, vagy a munka szünetel, tolvaj vagy zavargó ! Abban azonban igaza van a tekintetes biró urnák, h ogy a telekkönyvi rendtartás 55. és 56. §-ainak rendelkezése, de főleg a hagyaték átadó végzéseknek a polgári bíróságok irattárában feledése nagyban előmozdították azt, hogy telekkönyveink nem felelnek meg a tényleges állapotnak s hogy a telekkönyvi rendtartás némely — főleg az 1871. évi L1II. t.-c. 55. §-ának életbeléptével tarthatatlanná vált szabályai módosítást igényelnek. De nem a javasolt irányban s az 55. és 56. §-ok rendelkezéseit nem lenne szabad a tekintetes biró ur által követett gyakorlattal enyhíteni! Hanem vagy a végrehajtási törvény I 156. §-át kellene hatályon kivül helyezni, vagy közvetítő módról gondoskodni oly irányban, hogy a szegény és tudatlan nép jogainak s érdekeinek megvédése mellett az ingatlan szabad forgalma se legyen egyesek szeszélye vagy csökönössége által korlátozható. Ez az én szerény véleményem szerint akként történhetnék, ha elrendeltetnék, hogy mindazon esetekben, a melyekben a közös tulajdonostársak egyike az osztatlan állapotban i levő I. és II. alatt felvett jószágtestnek egy részietéből az őt illető jutalékot új szerzőre ruházza át, a tulajdonjog bekebelezése csak az egész telekkönyvi jószágtestből az eladót illető jutaléknak — térrajz alapján — tehát az eladó egész jutalékának lejegyzése utján engedhető meg. Beismerem, hogy ezen eljárás a vagyonközösség perenkivüli hivatalbóli megszüntetése lenne, de nézej tem szerint igen célszerű eljárás volná* ugy jelenben, mint — figyelemmel a betétszerkesztési műveletekre — a jövőre nézve is, s gyakorlati keresztülvitele sem ütköznék nagy nehézségekbe. Mert a közösen birt ingatlanokat a tulajdonostársak ugy sem művelik közösen s a telekjegyzőkönyvben egy sorszám alatt előforduló közös tulajdoni részlet a természetben annyi részre van felosztva, a mennyi a tulajdonostársak száma; sőt mi több, a földadó-kivetés alapjául szolgáló kataszteri munkálatokban is ugyanannyi külön kataszteri birtok ívben fordul elő, ! külön-külön kitüntetett tisztajövedelemmel! Adóját minden tulaj' donostárs külön, ki-ki magáért fizsti. Ezen állításomról könnyű [ meggyőződést szerezni a telekkönyvek C) lapjainak betekintése által, hol a köztartozási hátralékok minden társtulajdonos ellen külön-külön összegekben vannak bekebelezve. A társtulajdonosok is mindenkor hajlandóbbak lennének a I tényleges állapotot feltüntető felosztási tervet, mint hozzájárulásuk i jeléül az őket nem érintő adásvételi szerződést vagy külön nyilatkozatot aláírni. Ha azonban a társtulajdonosok a térrajzot aláírni vonakodnának, az előadó és a vevő kérelmére a községi elöljáróság a társtulajdonosok megidézése mellett tartoznék, azon oknak megjelölésével, a mely miatt azt a tulajdonostársak aláirni vonakodnak, igazolni azt, hogy az a tényleges birtoklásnak megfelelően van kiállítva. Az ekként kiállított térrajz alapján a telekkönyvi hatóság