A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 9. szám - Jogi reformjaink 1892. év végén 1. [r.]

Tizenkettedik évfolyam. 9. szám. Budapest, 1893. február 26. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart -i. s*. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. Sí. Kéziratok vissza nemadatnak. Megrendelések, íolszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) u umm mamii KÉPVISELETÉRE A mm mm, BIKOI, UGVESZJ ES KOZJEGrzói u Síámos kiváló szakférfiú közremv'iködésc mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS — Dr STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : Negyed évre 1 frt 60 ki. Fél » 3 » — » Egész » 6 » — * Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen po stautalványnyal küldendők. TARTALOM : Jogi reformjaink 1892 év végén. — Utóhangok a tisztviselők fizetésének szervezése fölötti parlamenti vitához. Irta : x. y. — A telekkönyvi rendtartás 55. és 51!. §-a a gyakorlatban. Irta : K 1 á r Ede, kir. tszéki segédtelekkönyvvezetö Temesvárott. — Jogi felfogás az administrációban. Irta : — r. — Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartásról. Belföld. (A pécsi ügyvédi kamara 1892. évi jelentése.) — Ausztria és külföld. (A porosz ignzságügyminiszteri költségvita.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MELLÉKLET: Jogesetek tára. Felsöbirósá^-i határozatok és döntvények. — Kivonat a »Kudapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A »Jog törrényta ra« t. előfizetői jelen szántunkhoz mellékelve vessik az 1S93. évi igazságügyi rendeletek I. és 2. ivét (1—32. lap). Az esetleges reklamációkat kérjük H napon belt'il hozzánk intézni. A kiadóhivatal. Jogi reformjaink 1892. év végén. I. Mily helyzetben talált bennünket az új év — jogfejlődésünk, jogi előhaladásunk tekintetében ? A magasztos igazságügyi építményünk egész vonalán buzgón folyik a reform-munkálat Szilágyi Dezsőnek emelkedettebb conceptiójú, a nyugoteurópai cultureszméknek hódoló vezénylete alatt. Szükség is van reá, égető szükség főkép arra, hogy azon, a jogéletünkben korszakot alkotható reform munkálatok mielőbb sikeresittessenek, úgy társadalmi viszonyaink egészségesebb, erkölcsösebb alakulásának, mint ujabb nem csekély lendületet nyert közgazdászati érdekeink továbbfejlesztésének lehetővé tételére, a jogbiztosság tökéletesb megszilárdításával ; mi a személyi s vagyoni jogviszonyokban a nemzeti s állami szervezet ek létfeltételét, legfontosb éltető elemét képezi. Nagy szükségünk van arra, mert egy év ismét lefolyt, a nélkül, hogy jogi bajaink, szervezeti betegségeink megszűntek vagy enyhültek volna — bár némi részben is. Az új évnek napjai nem hozhattak jogéletünknek sem megnyugtatót, sem vigasztalót; találván bennünket a régi, elavult jogintézmények ködös, egészségtelen légében, a melyek mellett — minthogy kizárják az erőteljesebb jogfejlődést — a gyökeres javulás a jogé'etben nem várható, alig is képzelhető. Ennek azonban nem oka az igazságügyünk jelenlegi kormányzata, nem a törvényalkotási tevékenységének hiánya, nem is reformszelleménck s buzgalmának távolléte. — Mert nagyobb organicus reformműveletek nem rögtönözhetek, rövid idő alatt meg nem alkothatók. Huszonöt év hanyagsága, tétovázása s mulasztásai egy pár év alatt helyre nem hozhatók. Ily rögtönzés, mely okvetlenül a jogi alkotások gyöngeségére, múlékony ideiglenességére vezetne — nem is lenne kívánatos. Ennyi ielő alatt csak egyes javítgatások, részleges újítások eszközöltethettek törvénykezésünk épületén s ilyenek legújabban történtek is, melyek közt kiválóbb helyet foglal el a felebbviteli fórumnak decentralisatiója. A gyökeres javulás jogéletünkben csak a gyökeres átalakulások mellett, a nyugoteurópai : jogintézmények teljes mérvű meghonosításá- ; val lehetséges, — a mi hosszabb időt igénylő feladatot ( képez. És a midőn ez előttünk megdönthetlen axiómaként tűnik fel, elégületlenségünk a jelen állapotokkal, sőt némi aggályaink is a jövőre, nem épen onnan keletkeznek, mivel í I.apunh mai szama a részleges javítások, a foltozgatások — kihatólag az új évre. még min'lig nagy szerepet visznek reformműködésünkben, hanem inkább azon részről származnak, hogy a reformmunkálatok tervezetében kellő összhangzás nem mutatkozik, vagy legalább mi azt fel nem találhatjuk. Nem kell a szigorú rendszeresség túlbuzgó híveinek lennünk, a kik bizonyos, meghatározott codificationalis skála szerint akarnák a jogi szervezést s törvényeket megalkotni; és mégis kell, hogy nagy s elöntő súlyt fektessünk arra, hogy a hasontermészetíí, egymással szükségkép összefüggő, a jog terén egymásra lényegesb befolyást gyakorló s műveleteik sikerében kiható jogintézmények együttesen codificáltassanak s létesíttessenek ; mi egyedül teheti lehetővé azoknak összhangzatos, ugyanazon elvek szerinti működését, mi nélkül a kielégítő siker a jog alkalmazásánál s érvényesítésében el nem érethetik. Ez oly szükségesnek mutatkozik jogi helyzetünkben és mutatkozott még mindig minden törvényhozásnál, hogy a nagy szervezési művek s reformok létrehozatalára inkább még várni óhajtanánk, mintsem hogy azok a szükséges összhangzás nélkül, mintegy szórványosan csak egyes alkatrészeikben megalkottassanak s foganatosíttassanak. A jogintézmények közötti szoros összefüggés s nem a jogi szervezkedésbeni rendszeresség az, mi itt előttünk lebeg s a mit alap-kiindulási pontul megvalósíttatni óhajtunk a codificatióban. Ebből kell szerintünk levonni a reformalkotások sorozatát. Annak fonalán Ítéljük s állapítjuk meg azt, hogy mi a szervezkedési teendőnk első sorban; s mikép kell eljárnunk a reformeodificatió egymásutánjában. Alkalmazhatjuk erre is Iheringnek, korunk egyik legnagyobb bölcsész-jogászának következő szavait: »Ha valamely népnek különböző időkbeni jogszervezetét vizsgáljuk, kitűnik, hogy egyes jogintézményei, bármily nagy legyen is köztük a logikai ellentét — ugyanazon időszakban némi közös jelleggel, bizonyos hasonlósággal bírnak ; sőt ez nagyobb is lehet, mint ugyanazon intézménynek különböző alakulásaiban, önmagávali hasonlósága. Ezen tapasztalat azon következtetésre jogosít bennünket, hogy a különböző jogintézményekben, ugyanazon időben észlelt hasonló jelenségek, ugyanazon forrásban találják alapjukat, vagyis az összes jogszervezetben bizonyos erők működnek, melyek minden részeire hatnak. És ezen működő erőkben nyilvánul igazán a jogszervezet egysége s egyénisége. Különben a jogszervezet nem lenne egyéb, mint egyes intézmények aggregátuma; és azon gondolatra jöhetnénk, hogy valamely jogszervezetet minden népnek azon jogintézményeiből állítsuk össze, melyek annál legkifejlődöttebbek.« (Ihering: Geist d. römischen Rechtes. I. Th., pag. 32-34.) Az ezen eszmékben rejlő igazság kiderítésére szolgálhatnak a következő adatok is. Igazságügyi előhaladásunk csekély mérvének, az eddigi reformok sikertelenségének, miről, mint az 1893. évre is kiterjedő eredményről, fentebb megemlékezénk, egyik szomorú jelensége, illetőleg bizonyítéka az, hogy legfelsőbb itélőszékünk ügybejővetele 1892. évben ismét tetemesen szaporodott — nem kevesebb, mint 70 hijával 4 ezerrel — miben a bűnvádi ügyek is majdnem másfél ezer szaporulatot képviselnek ; és a mi különösen lesújtó — a fegyelmi ügyek 540-ről 672-re felszaporodtak — közöttük a nyilvános tárgyalás alá tartozók: 27-re. És ennek következtében a Curia 1892. évi hátralékai is tetemes számot és emelkedést képviselnek. Ez igen kedvezőtlen adat jogéletünkben, miután állandó fentartását képezi azon szomorú állapotnak, melyben a felebbezett ügyek a Curián is félévnél tovább vesztegelnek elinté12 oldalra terjed.