A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 5. szám - Irni-olvasni nem tudó kereskedő-cég bejegyezhető-e?

39 a törvény a 16. §-ban azt mondja, hogy »bej egy eztetni I tartozik*, egyúttal ugyanott azt is mondja, »hogy egyuttal azt | ugyanott sajátkezüleg aláírni, vagy hitelesített alakban bemutatni tartozik.« Vagyis érvényességi kellék az egyik, érvényességi kellék a másik. Hogy maga nem Írhatja alá, az természetes, tehát fen- I marad már csak a másik lehetőség, hogy kézjegyét hitelesített alakban mutassa be. Mert ha egy egyszerű kézjegyben semmi egyéni jellegzetesség nem fekszik, de ezt az ehez csatolt toldat pótolja. Különben is azt hiszem, hogy ezen kérdés ma már csak tisztán teoreticus,* mert először is alig van kereskedő, ki olvasniirui ne tudna és ha van, az vagy kufár, vagy házaló, tehát cégét amúgy se jegyeztetheti be és hogy ilyen kereskedőre nagyon ritkán fogják alkalmazni a 16. §-t; maga pedig legfölebb abban az esetben kéri a bejegyzést, ha cégvezetőt akar kirendelni, minek a 41. §. szerint ez előfeltétele. Back Frigyes. bfcsti kir. tszéki jogt*yakt>rtwk. II. A polgári perrendtartás (1S0S : UV. t.-c.) ."><;. §-ához. (Kérdés.) Fenforog-e az 1868 : L1V. t.-c. 56. g-a b) pontjában körülirt érdekeltség, ha a peres felek valamelyikét oly ügyvéd, s illetve mint helyettesített meghatalmazott, oly ügyvédjelölt képviseli, ki az eljáró bíróval másodiziglen oldalrokonságban, s illetve az idézett törvényhelyen meghatározott valamely rokonsági vagy sógorsági viszonyban áll ? Gy. E. Sérelem ** Hogy dolgoznak a budapesti kir. törvényszéknél! A budapesti kir. törvényszék erélyes elnökének figyelmébe ajánljuk a következő sorokat: R. L.-nek H. P. P. elleni ügyében adtam be még mult évi december hó 1-én egy jelzálogkeresetet 44,317/1891. sz. a. a budapesti kir. törvényszékhez, azon kérelem kapcsán, hogy a per a 10,583. betétszámú ingatlanra feljegyeztessék. Az összeg nagysága (5,000 frt tőke s jár.) egyfelől, másfelől pedig azon körülmény, hogy a pert a 10,503. tkvi betétszámú ingatlanra mielőbb feljegyeztessem, indított arra. hogy szokásom ellenére az előadót az ügy sürgős elintézésére felkérjem, a ki azt telj s készséggel meg is Ígérte. És csakugyan a december 1-én beadott kereset már (lei-ember 7-én!!! (hetedikén) került ülésbe, valószínűleg azért oly későn, mert a blanketta kitöltése oly roppant fárasztó ; és a helyben a törvényszékkel szemben lakó alperes már 1892. évi január 14-re!!! lett tárgyalásra megidézve. 1892. évi január 29-én alperes jegyzőkönyvi halasztást kért és ekkor keresem az előiratok közt a perfeljegyzés folytán készített telekkönyvi kivonatot. Keresem újból, de hiába, a kivonat az iratok közt nincsen ! Rosszat kezdek sejteni; bemegyek a telekhivatalba, betekintem a telekjegyzökönyvet, újra meg újra dörzsölöm a szemeimet, de sem a perfeljegyzésének, sem ónjegyzésnek semmi nyoma! Ez már tóbb, mint tréfa, hisz a 44,317/1891. számú tárgyalást rendelő végzés világosan rendeli a pernek telekkönyvi 1 feljegyeztetését és a telekkönyvi osztálynak ez iránti megkerestetését! Sietek a kiadóba és ott végre kisül, hogy az előadói ! fogalmazványon a kiadóhivatali utasításból egyszerűen kimaradt a telekkönyvi hatóság megkeresése iránti utasítás! A kiadóhivatal nem ér rá a végzések tartalmát is elolvasni és így abba maradt az annyira fontos és oly nagy perjogi és anyagi következményekkel járó perfeljegyzés. Kérdem már most: kit terhel a jelen esetben a hiba a kereset késedelmes elintézéseért és a perfeljegyzés abbanmara- j dásáért? A jegyzőt, előadót-e, vagy a törvényszéket? Es ki viseli j a netán bekövetkezhető anyagi kár és költség következményeit a késedelmes perfeljegyzés folytán ? Ki tériti meg időmulasztásomat (mert a jelen nyomozás egész délelőttömet vette igénybe) és izgatottságomat ? Jól tudom, hogy Bogisich Lajos ur, a léha munkának ezen halálos ellensége, mihamarább fog rendet csinálni és hogy a másfél hónapos helyi terminusok ép ugy, mint a i jelzálogkereseteknek 7-ik napon való elintézése és egyéb fönecsetelt bajok jövőre ki lesznek irtva ezen törvényszék kebeléből. Es akkor mégis örülni fogok annak, hogy a viszonyok saját károm mellett is javultak. Egy ügyvéd. _._ Irodalom. A mezőgazdasági hitelszövetkezetek és azok hivatása a kisbirtokosok hitelügyének helyes szervezése körül. Irta: dr. Imrédy Kálmán. Budapest, 1892. A vidéki pénzintézetek * Ez nem áll. Akár sok, akár kevés eset fordul elő, a gyakorlatnak állást kell foglalni vele szemben. ** Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt küzlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség. nagy része felmondható takarékbetéteit hosszú lejáratú és nehezen értékesíthető jelzálogkölcsönökbe szokta elhelyezni. Ezen válságos illőkben válságos következményekre vezethető pénzelhelyezési móddal szemben szerző egy új módozatot ajánl és behatóan fejtegeti. A mely vidéki pénzintézet fel akarja szabadítani jelzálogkölcsön állagának egy részét: conversio alá bocsátja a feloldani kivánt részt. A legalkalmasabb convertáló intézet ezekre a kisbirtokosok országos földhitelintézete, mely a convertált követeld kiegyenlítésére zálogleveleket al pari bocsátana ki és ezeket az .ntézet vagy megtartaná, vagy értékesítené. Vegyesek. Krdekes miniszteri rendelet sajtóügyekben. Mint értesülünk, az igazságügyminiszter a sajtóbiróságokhoz azon rendeletet küldte, mely szerint magánpanaszok csak akkor fogadandók el, ha a magánpanaszos 300 frt költség-előleget is tesz le egyuttal a bírósági költségek biztosítására. Ezzel elejét akarja venni az igazságügyminiszter azon visszaéléseknek, melyek az ilyen magánpanaszoknak derűre-borúra való megindításából a kincstár terhére elkövettetnek. Nagy ideje, hogy ez a rendelet végre meghozatott. A halott özvegye, ki nem a halott özvegye. A besztercebányai törvényszék Ivanics János megölésével vádolt Bulla János s társa bűnügyében marasztaló ítéletet hozott, melyet a budapesti kir. tábla 1892. január 13-án feloldott s az elsőbiróságot több fontos pótlásra utasította. Ennek indokolásában következő igen sajátságos eljárási körülmények jelöltetnek meg; nevezetesen, hogy a rossz irás miatt a napló 11. sz. a. kihallgatott személy családi neve nem bizonyos, annál kevésbé bizonyos az, hogy a tárgyalásra az a nő idéztetett, a ki, mint a meghaltnak özvegye lett kihallgatva s a kinek idézése szükséges lett volna. Ugyanis a nőnek neve, ha özvegye az elhunytnak, ez volna: »özv. Ivanics Jánosné, szül. Dohuszki vagy Dolniszki Anna«; az idézés azonban »Ivanics, szül. Dohuszki Auna« részére adatott ki; az idézést pedig — a kézbesítési ivböl láthatólag — »Ivanics Anna, Dobrik« vette át. — Annak tehát, hogy az özvegy a tárgyalásra meg nem jelent, az is lehet az oka, hogy őt nem idézték. Romániai diákélet. Bukarestből irják: Románia fővárosának diákjai csak két évvel ezelőtt alapitottak egy egyesületet. Ez anyagi gondokkal küzd s lapot sem ad ki. Ezenkívül azonban Bukarestben négy diák-olvasókört is találunk, ezek »Unirea«, »Societatea Studentilor in medicina«, »Tinerimea Romana« és »01tenia«. Az »Unirea« rendszerint csak évkönyvet szokott kiadni, melynek tartalmát a hivatalos közlendők mellett szépirodalmi munkálatok is élénkítik. A »Tinerimea Romana« tudományos havi folyóiratot ad ki, a »Societatea Studentilor« pedig a »Spitatul« című ifjúsági lapot szerkeszti, melynek tartalmát excluzive orvosi munkálatok képezik. Az emiitett négy olvasókörön kivül a diákság liberális, radikális, demokrata és socialista ifjúsági körökben is szokott egyesülni. Ezek valamennyije valamely politikai lapot (hál' Isten, mondja a levélíró, 20-on felül van számuk! választanak hivatalos közlönyül. Természetes az ifjúságnak ez a nagy politizálása ott, a hol a legtöbb diák egyuttal már választó- polgár is. Románia törvényei szava z a t i j o g o t adnak minden i f j u n a k, k i 20. életévét betöltötte s érettségit tett. Angol vélemény a német diákságról. Ismeretes dolog — írják az »Egy. L.« — hogy Németország ifjú császára mindenre kiterjedő figyelmével legutóbb már Berlin város közerkölcsiségét is magas gondozásába vette. Annak idején az egész európai sajtó foglalkozott a német császárnak azon rendeletével, melyet a Berlinben uralkodó nagy erkölcstelenség orvoslásául kibocsátott. A » Modem S o c i c t y« londoni lap, ez alkalomból szintén egy hosszabb cikket közölt, melyben konstatálja, hogy a már Tacitus ideje s nyilatkozatai óta példásan erkölcsösnek tartott germán faj a legnagyobb erkölcstelenségre kezdi adni magát s egyuttal a német diákság nagyobb dhsőségére konstatálja azt is, hogy e szomorú viszonyoknak okát első sorban a német diákok rakoncátlanságában kell keresni. Az érdekes nyilatkozat, melynek alapján talán tanulságos párhuzamot vonhatunk a magyar diákság és német pályatársai között, igy hangzik : »Sajnos, de való, hogy minden német egyetemi város, a bűnöknek s erkölcstelenségnek fészke. A német diák magánélete semmiféle felügyeletnek alávetve nincs. Tizennyolcadik esztendejétől huszonöt éves koráig korlátlan szabadságot élvez, senkinek tetteiért nem felelős s bűneit senki zokon nem veszi. Az ilyen állapotok szomorú eredményei előre láthatók. A német diák nagyon sokban hasonlít a párisi Quartier Latin diákjaihoz, csakhogy romlott erkölcsei mellett nincs me? benne az a finom modorú viselkedés, a mi a párisi diáknál tapasztalható. Elkölcsiségről persze szó se lehet nála. Napokon át kereshetne Diogenes lámpájával, ha német egyetemi városban tisztességes cselédleányt akarna találni. Az öt tanulmányi év leteltével a német diák komo'yabb életet kezd ugyan, de kezdi azt minden morális alap nélkül; beleviszi a maga erkölcstelenségét a társadalom minden rétegébe; azok a cseléd- és munkásleányok pedig, a kiket szerencsétlenné tett, az éjjel bolygó utcai hölgyek raját (street brigades) szaporítják. Ha a német császár az erkölcstelenséget gyökerestől akarja kiirtani, kezdje az orvoslást mélyeb-