A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 51. szám - A fizetési meghagyásokról

388 A JOG. A fizetési meghagyásokról.* Irta: dr. KERN TIVADAR, budapesti ügyvéd. A »fizetési meghagyásokrók szóló törvénytervezet 3 év óta ime harmadik átdolgozásban lát napvilágot. Ha meggondoljuk, mi lehet oka azon habozásnak, melylyel az alapeszméjében oly egyszerűnek látszó intézmény behozatala új és új megfontolás alá vétetik, azon eredményre jutunk, hogy konkrét viszonyaink közt nem csekély nehézségekbe ütközik az intési eljárás két főkellékének biztosítása, egyrészről t. i. a követelések behajtásának gyorsítása végett megszorítani az adós huzavonási eszközeit, másrészről pedig megkönnyíteni az állítólagos adós védekezését oly módon, hogy rendes körülmények közt elvárható szemesség mellett álhitelezők általi kizsákmányolásnak ne legyen kitéve és kételkedünk, vájjon az intézménynek átültetése, hazai viszonyaink közt, meghozza-e a várt gyümölcsöt. Ismeretes a mi köznépünk indolenciája. Tanúskodik erről nemcsak telekkönyveink rendezetlen, a tényleges viszonyoknak meg nem felelő állapota, hanem egyebek közt a makacssági eljárás is, melylyel számos visszaélés történik. Apró kereskedelmi perekkel támadnak — még biztosító társulatok és különösen szövetkezetek is — távol lakó alperesek ellen, a kik számos esetben nem tesznek kifogást, bízván abban, hogy miután nem tartoznak, ugy sem lehet bajuk. E visszaéléseket tetemesen fogja növelni az intési eljárás, mely szerint nem kell bevárni a makacssági Ítéletet, hanem a fizetési meghagyás kézbesítése után 15 nap múlva már végrehajtást is lehet vezetni, lelketlen pressziót gyakorolva a meglepett »adósra«. S a mi eddig inkább csak apró követeléseknél, a bagatell-törvény illetékességi szabályainak kijátszásával kereskedelmi perek alakjában lett megpróbálva, félő, hogy az intési eljárás útján a tervezet 2. §-ában foglalt illetékességi szabály alapján nagyobb összegű koholt követelésekre is fog kiterjesztetni, félő, hogy ilyenek behajtására irányuló fizetési meghagyások százával fogják ellepni a műveltség alantabb fokán álló egyes vidékeket. Gyarapítja a bajt azon körülmény, hogy köznépünk nem magyar ajkú része, különösen a szerb, ruthén és oláh nemzetiség jórészben analphabeta. Míg ugyanis ezer lakosra a magyarok közt 35, addig a szerbek közt 73, a ruthének közt 84, az oláhok közt 87 irni-olvasni nem tudó esik. Bármily garanciával látjuk el tehát az adós védekezési jogát, az analphabeták tekintélyes számának nem szól semmi garancia, mert ők a fizetési meghagyást, az ellentmondásra utaló figyelmeztetést nem értik meg, az abbanhagyás következményeit nem fogják fel; vegyes ajkú vidékeken pedig az írni és olvasni tudó sem fogja megérteni a reá nézve idegen nyelven szerkesztett meghagyást. A visszásságon a kézbe* sitő közeg kötelező magyarázata sem segít; mert el nem várható, hogy ily féle »magyarázat« ellensúlyozná az indolenciát s a tudatlanságot, de ellenőrizni sem lehet, vájjon a kézbesítő teljesiti-e kötelességét. Midőn ezek alapján attól kell tartanunk, hogy álhitelezők koholt követelések behajtására fogják a fizetési meghagyásokat felhasználni, közel fekvő azon veszély is, hogy viszont a valódi követelések behajtása legalább is oly hosszúra el fog nyúlni, mint a mostani eljárás szerint. Ezen aggályainkat a tervezet 9. és 12. §-aiból merítjük. Mindkettő lényegileg összefügg az intézmény alapjaival, mindkettő fontos és nélkülözhetlen az adós védekezése szempontjából, de igen alkalmas arra, hogy magát az intézményt impraktikussá tegye. A 9. §. szerint az adós a fizetési meghagyás kézbesítése végett megkeresett bíróságnál is élhetvén ellenmondással, a kézbesítési vevénynek a kiszabott 15 napi határidő leteltéig ott kell maradni s azután csak skontró jelentés alapján küldetik vissza a megkereső bírósághoz. Tekintve az eddigi ügymenetet, ez annyit tesz, hogy a hitelező csak körülbelül 4 — 6 hét múlva fogja tudni, adatott-e be ellentmondás vagy nem s ha beadatott, csakis ennyi idő múlva fog a biró az ügy szóbeli tárgyalására határnapot tűzni; ezt az időt tehát elvesztette a hitelező. A 12. §. szerint az adós a végrehajtási végzés kézbesítésétől számított 30 nap alatt is élhet ellentmondással. Hogy mennyi visszaélésre nyújthat alkalmat a huzavonának ezen kényelmes eszköze, mely hivatva van hírhedt igénypereinket pótolni, látható egyebek közt a budapesti V. kerül. kir. járásbíróságnak 189ü. évi kimutatásából. A nevezett bíróság részéről 1890. évben 11,853 végrehajtás lett foganatosítva, kitűzött árverés volt 5,745, megtartott árverés csak 792, tehát meg nem tartott árverés 4,935 (1891-ben 12,770 végrehajtás lett foganatosítva, 7,315 árverés kitűzve ; a megtartott árverések száma nincs kimutatva, de valószínű, hogy a számarány nem változott). E szerint a végrehajtást szenvedettek csak körülbelül 7°/o-ánál lett a követelés a végrehajtási tömegből kielégítve, az adósok többi 93°/»-a egyéb vagyonából fizette ki a tartozást, sőt 43°/o-a gondatlanságból, pénzzavarból vagy a hitelező boszantása végett az árverés kitűzéséig hagyta fejlődni az ügyet. A foglalás csak az adósok felét indította fizetésre és hangsúlyozzuk, hogy itt jogerejű Ítélettel marasztalt adósokról van szó, mig azok, a kik a 12. §. alapján élnek ellenmondással, * Szerző ezen cikke azon véleményes jelentést tartalmazza, melyet a budapesti ügyvédi kamara az igazságügyminiszterhez terjesztett be és mely állást foglal ama reform ellen. nincsenek marasztalva, talán nem is tartoznak s igy kétségtelen, hogy a foglalás folytán sokkal kevesebb fog fizetni, mint az »adósok« fele. A fizetők száma már azért is fog igen tetemesen csökkenni, mert a valódi adós is sokkal kényelmesebben tolhatja ki az árverést, mint most: nem kell majd folyamodnia a költséges és bizonyos garanciákkal körülvett igényperhez, hanem csupán az olcsó s az elhúzásra föltétlen alkalmas ellenmondáshoz, mely e mellett még csak kiindulási pontja az érdemleges pernek. Nálunk az u. n. világos követelések gyors behajtása nem a peres, hanem a végrehajtási eljárás hosszadalmasságán múlik. A nagyméltóságú kir. igazságügyministerium 18S8 —1891 -ik évekre terjedő kimutatása szerint 1891. évben az egész országban folyamatba tétetett összesen 205,867 sommás per, a mely közül érdemleges Ítélettel elintéztetett 58,431 (vagyis körülbelül 29°/u), makacssági ítélettel 43,652 (vagyis körülbelül 2i°/«)- Az intési eljárás célja az érdemleges perek számának apasztása, azon feltevésből indulván, hogy az alperesek jó része csak a tárgyalásra való idézés folytán jelenik meg és védekezik. Mi azonban épen olyan jogosultnak tartjuk azon feltevést, hogy számos oly adós is fog a fizetési meghagyás figyelmeztetése folytán ellenmondási jogával élni, a ki kötelezettségének tudatában az idézésre meg sem jelent és nem is védekezett volna és az ellenmondások száma annál nagyobb lesz a makacssági esetek számánál, mennél olcsóbb és kényelmesebb a védekezés ama módja a bíróság előtti megjelenésnél. Sőt ellenmondás8al fognak élni azon esetekben is, melyekben a mostani eljárás szerint az idézés folytán megjelenvén, egyességet kötnek. Az idézett kimutatás szerint 1891. évben 31,299 kereset, vagyis az ügyeknek körülbelül 15°/0-a egyességel lett befejezve, a mely eredmény csakis az adós megjelenése által volt elérhető. A merev intési eljárás erre nem nyújt alkalmat. Az érdemleges perek apadásának várt, de nem igen valószínűtlen előnyét tehát ellensúlyozza az egyezségek apadásából származó biztos hátrány. Ezek folytán bátran állítjuk, hogy a fizetési meghagyások intézménye, viszonyaink közt, sem az adós védelmét nem biztosítaná, sem a hitelező követelésének behajtását nem gyorsítaná. Hozzájárul, hogy a törvénytervezet nem áll szerves összefüggésben a törvénykezési rendtartással, illetve a bagatell-eljárással és a végrehajtási eljár ássál, a miből eredő visszásságokat néhány példával bátorkodunk illusztrálni. A községi biró elé tartozó bagatell-ügyekben a hitelező, a ki a fizetési meghagyásnak kézbesítése, a 15 nap múlva kért és további 15 — 45 nap múlva foganatosított végrehajtás után s újabb 30 nap alatt beadott ellenmondás folytán végre a tárgyalásig haladhatott, az 1877: XXII. t.-c. 25. §-a szerint annak van kitéve, hogy adósa még csak azután viszi ügyét a járásbiró elé ; a járásbíró elé tartozó ügyekben pedig arra kell elkészülve lenni, hogy adósa a perújításnak föltétlenül megengedett jogorvoslatával fog élni. A biztosítási végrehajtás elrendelése jelenleg veszély kimutatásához van kötve, mig a fizetési meghagyás kézbesítése után 15 napon túl beadott ellenmondás, a tervezet 10. §-a szerint, a foglalást nem gátolja. Habár tehát az adós maga jelölte ki váltón vagy kötelezvényen a fizetési napot, a követelés a lejárat dacára sem biztositható, mig a hitelező egyszerű állítása alapján kibocsátott fizetési meghagyásra — a mely gépies alakszerűségnél egyébnek alig tekinthető — 15 nap múlva már végrehajtást lehet vezetni. Ezen ellentét, mely a nép előtt érthetetlen és jogérzetét sérti, könnyen arra indíthatja a bírót, hogy lazább gyakorlatot fog alkalmazni a biztositások elrendelésénél. A szerves összefüggés hiánya mutatkozik az igénypereknél is. Ha az igénykereset a 10. §. értelmében (ellenmondás elmulasztása folytán) foganatosított végrehajtási foglalás ellen adatik be, akkor azon eshetőséggel szemben, hogy az érdemleges per meg sem indul, vagy hogy a hitelező pervesztessé válik, fölösleges az igényper. Ha pedig az érdemleges per eldöntése után adandó be az igénykereset, akkor az igényper mizériáival toldjuk meg az eljárásnak már ecsetelt hosszadalmasságát. Ezen példák is mutatják, hogy a törvénykezési rendtartás és a végrehajtási eljárás egyidejű módosítása nélkül nem tanácsos az új intézmény behozatala. Nem ajánlható az azért sem, mert gazdag tápot nyújtana a zugirászatnak. Jelenleg a követelés elleni kifogásokat a biró színe előtt kell megtenni s odáig nem egy könnyen merészkedik a zugirász, a kinek eleme az írásos beadvány. De ha majd nem kell egyéb, mint beadvány a követelés behajtása, beadvány a behajtás megakasztása végett, akkor az élősdi új talajt nyer, a melyből az ügyvédet kiszorítja. És sűrűbb érintkezésben lévén a néppel, ki is fogja szorítani s a biró ellenőrző szeme elől az Írásbeliség homályába rejtőzve, alaptalan meghagyások kieszközlésére és alaptalan ellenmondásokra fogja felszítani áldozatait. Az intési eljárás lesz majd a zugirászat igazi melegágya. Előadott aggályaink folytán tiszteletteljes véleményünk oda irányul, hogy a fizetési meghagyások behozatala nem célszerű. A népünk jogérzetében mélyen gyökerező azon elven, hogy senki meghallgatás nélkül nem marasztalható, csak akkor volna szabad rést ütni, ha az intési eljárás kimagasló előnyökkel birna. Meggyőződésünk szerint azonban az intézmény hátrányai legalább is ellensúlyoznák annak előnyeit.