A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 50. szám - Az ügyvédség mikénti szervezésének kérdése

A J Oö. 381 dotileg közösnek kiadott, de már egyszer 1857. évben 1,248 darabra (elosztott s a helyszíneléskor 4,725-5,973. hrszátu alatt megosztott, egyénenkénti tulajdonul felvett 2,000 holdnyi területre nézve 1892. évben ujabban felosztás szüksége merül fel; hát kérem eme -az úrbéri elkülönítés alkalmával (1856. évben) közösen kiadott, de utólagos (1857. évi) felosztás folytán a telekkönyvi helyszíneléskor (1859 évben) a jogosultaknak megosztott egyénenkénti tulajdonául (4,725—5,973. hrszám alatt) felvett ujabb felosztása (t. i. az 1892. évben szándékolt vagy keresztülvitt ismételt, másodszori felosztás) nem képezi a 20,326/90. sz. a. kelt ig. m rendelet szerinti eljárás tárgyát. A rendeletben eontemplált második esetre a példa ez : A helyszínelés 1859. évben történt s ekkor a közös legelő 5,000 hold területtel a földesúr és a volt úrbéresek közös tulajdonául vétetett fel. — Később 1873. évben az elkülönítés (segregatio^ kérdése az úrbéri biróság által jogérvényesen befejeztetvén, 3,000 hold — egy új tjkvbe a volt úrbéresek részére átvezettetek -- 2,000 hold pedig mint kizárólagosan a földesurat illető visszamarad. Ot év múlva 1878-ban az úrbéresek az úrbéri biróság közbenjöttével l,8t>0 holdat maguk között egyénenként felosztanak s a felosztott birtokrészletek a telekkönyvek részleges átalakításakor 1881. évben minden egyes jogosítottnak nevére iratnak. Erre az egyszer már felosztott és a telekkönyvek átalakításakor a tjkvekbe megosztott egyéni tulajdonul bevezetett 1,800 holdra a birtokosok 1891. évben tagositási eljárást, s ennek megfelelöleg ujabb felosztást kívánnak keresztülvinni; hát kérem ez az »ujabb felosztás* nem képezi a 26,326. számú rendelet szerinti eljárás tárgyát. A betétszerkesztés abban a stádiumban találja a községet, a midőn a közös legelő felosztása tárgyában folyamatba tett s talán a régi vagy épen a 20,326/90. számú rendelet szerint keresztülvitt eljárás az úrbéri biróság által jogérvényesen befejeztetett és a betétszerkesztés 1892. évben a telekkönyvek részleges átalakításával kapcsolatosan vitetik keresztül. Később — 30 év múlva 1922-ben — az akkori jogosítottak az 1S56. évben közösen kiadott s ilykép helyszínelt, 188!'. évben egyénenként felosztott, 1S92. évhez a betétszerkesztéskor a betétekbe megosztott egyénenkénti tulajdonul bevezetett közös legelőt maguk között tagositani s ennek megfelelöleg újból felosztani kívánják, hát kérem ezaz ujubb felosztás« nem fogja a 20,326. ig. m. rendelet szerinti eljárás tárgyát képezni. Befejezésül legyen szabad megjegyeznünk, hogy ha valaki törvényt vagy rendeletet pláne ritkított betűvel idéz, kívánatosnak mutatkozik a szószerinti idézés, az meg már egyenesen veszedelmes, ha az idézés akként történik, hogy a mondat alanya kimarad, a mi kétségtelenül nevezetes félreértésekre szolgál rendszerint okul. Uti figura doeet. Már pedig a rendelet szóban forgó 2. §-ában a »felosztása« szó az alany, »képezi« az állítmány. Dr. Molnár ur így idéz ritkított betűvel : »a telekkvi betétek szerkesztésekor ilvképen bevezetett illetőségek (?) a jelen rendelet szerinti eljárás tárgyát nem képezi«, holott az eredeti szöveg igy hangzik: »a tkvi betétek szerkesztésekor ilyképen bevezetett illetőségek ujabb felosztása a jelen rendelet szerinti eljárás tárgyát nem képezi«. Ez ugv hiszszük, mégis lényeges kis különbség már csak az oknál fogva is, mert a dr. Molnár ur idézetének grammatice sincs értelme. íme kérem, világos az a ministeri re7ulelet, mert kétséget kizárólag mondja: hogy »az ujabb felosztás nem képezi a 2* 1.326. "számú rendelet szerinti eljárás tárgyát«. Sőt odáig megy szabatosság tekintetében, hogy a rendelet hivatalos kiadásában e szavak ,>ujabb fe!osztása« - annak jeléül, hogy a mondat súlya e szón nyugszik — feltűnően ritkított betűkkel van nyomtatva s igazán nevezetes, hogy a cikkíró uron annak a nagy malheurnak kellett megesni, hogy épen e két cardinalis szót nézte át s ez elnézéssel egy sajnálatosan helytelen útra tévedt. Nehogy azonban az értekezés hamis alapon nyugvó consequentiái esetleg másokat is, kik a különben annyira egyszerű betétszerkesztési eljárás különben is mystericusnak tartott titkaival kevésbé ismerősek, tévedésbe ejtsenek, vagy a szakasz helyes értelme iránt zavarba hozzanak; mint a kik e szakkal hivatásszerűen foglalkozunk, szükségesnek láttuk e jóakaratú helyreigazítást a nézetek szabad bírálatának jogánál fogva is megtenni. Arról, hogv mikép érvényesül e rendkívüli horderejű rendelet kapcsolatban a 45,041/1891. sz. a. kiadott, a volt úrbéreseket illető közösben maradt ingatlanok telekkönyvezését tárgyazó rendelettel a gyakorlati jogéletben, melyek az annak alkalmazásánál irányadóul szolgáló, a legilletékesebb helyről is sanctionált elvek : a szerkesztőség kegyes engedelmével egy más alkalommal.;: Az ügyvédség mikénti szervezésének kérdése. Irta : Dr. REICHARD ZSIGMOND budapesti ügyvéd ** Eredményként kimondhatjuk, hogy az ügyvédségre a korlátlan szám alkalmazása természetellenes, az a perköltségek * Szívesen vesszük mindég. A **"**,*tSség. ' • Mutatvány szerzőnek a magyar jogászegyleti felolvasásából. | növekedését okozza és hogy a szabad verseny előfeltételei az ügyvédségnél hiányoznak. De hát vethetné ellen valaki, miként van az, hogy ezen elvek mindig és mindenütt alkalmaztattak az ügyvédségre, és a bajok mégis csak most és nálunk törtek ki ? Vájjon nem mutatja-e ez, hogy a fent kifestett kép a szabad verseny hatásáról nagyon is sötét ? Ez az ellenérv, t. t. ü., egy téves constatálásból indul i ki. Nem áll az, hogy az ügyvédség bajai csak most és náI lünk forognak fenn. Fenforogtak azok mindig és mindenütt, panaszok tárgyát képezték azok mindig és mindenütt és | nálunk most csak azért lettek élénkebbek a rendeseknél, mert \ a bajok már az ügyvédi karban magában is erősebben kezdí tek érezhetőkké válni és a panaszok ennélfogva az ügyvédi karban magában felhangzani. Tudjuk t. t. ü., hogy az ügyvédség nem képezte sehol , és soha az állam népszerű osztályát, dacára annak, hogy az állami életnek mindig kitűnőségeket adott, és mindig egészen szembeötlőleg nagy szolgálatokat tett. Tudjuk, hogy a közönség mindig és mindenütt gáncsolni valót talált az ügyvédség egy részének magatartásában annyira, hogy az ügyvédség gyakran mint az igazságszolgáltatást nem előmozdító, hanem hátráltató közeg lett feltüntetve: És ha nézzük, hogy mik képezték a vádpontokat, akkor azt látjuk, hogy az csupa oly eljárás, a mely egyenesen folyománya a szabad versenynek. Ügyek hajhászása, ügyek bonyolítása az ügyvéd haszna végett, igazságtalan ügyek elvállalása, jogformaságaival való visszaélés, a perköltségek szándékos felcsigázása, gondnokságok kihasználása, ezek azon eljárások, a melyeket az ügyvédségnek szemére vetni szokás. Nos tisztelt teljes ülés, az én nézetem szerint ezen visszaélések talaját a szabad verseny korlátlansága és az érdekeknek ebben előálló torlódása képezi. Legjobb bizonyítéka ennek az, hogy az az eljárás, a mely az ügyvéd részéről visszaélésnek tekintetik, természetes eljárásnak tekintetik akkor, ha az ipari és kereskedői foglalkozásokban fordul elő. Ki fogná az iparostól vagy kereskedőtől rossz néven venni, ha mentől több üzletet igyekszik csinálni és e végett az üzleteknek utána jár, a mi pedig ép. oly eljárás, mint mikor az ügyvéd ügyeket hajhász. Ki fogná az iparostól vagy kereskedőtől rossz néven venni, hogy mentől többet igyekszik eladni, a nélkül, hogy törődnék avval, hogy vevőjének szüksége van-e a cikkre, a mi pedig ugyanaz, mint a per bonyolítása és a perek szaporítása az ügyvéd részéről. Ki 1 fogná rossz néven venni az iparostól vagy kereskedőtől, ha 1 minden előnyt, a melyeket a körülmények nyújtanak, kihasznál a maga javára a mi pedig ugyanaz az eljárás, mikor az ügyvéd a jog hiányos voltát megbízója előnyére felhasználja és igazságtalan ügyet igyekszik megnyerni ? És pláne ki fogná rossz néven venni az iparostól vagy kereskedőtől j azt, ha árúját a lehető legdrágábban igyekszik eladni, a mi | pedig ugyanazon eljárás, mint mikor az ügyvéd ügyfelétől j lehető nagy díjazást követel ? Mit mutat mindez, t. t. ü. ? Azt, hogy a szabad verseny folyományait senki levonni nem akarja az ügyvédségre nézve. Nem az ügyvédek maguk, a kiket tanultságuk, a joggal való foglalkozásuk, a decorum hivatalszerű fentartása felé visz. Nem a közönség, mely az üzleti szellem folyományait a mikor az ügyvédségben jelentkeznek, folytonos gáncscsal ; kiséri és nem végre maguk azok, a kik az ügyvédek számának korlátlanságát óhajtják. Mert ha azt hozná is fel valaki ; ellenem, hogy a fent jellemzett eljárások a kereskedőnél és ! iparosnál is visszaélést képeznek, az is meg fog velem egyezni abban, hogy az ügyvédnél ezek annál inkább tekintendők visszaéléseknek, és hogy az ügyvédség berendezésének mindenekelőtt olyannak kell lenni, mely a köztisztességi jelleg, az ebből folyó decorum és fokozott kötelességérzet fentartását és ápolását a legelső alapelvnek tartja. És épen ebből következtetem azt, hogy mivel a kor! látlan szabad versen)' oly szellemet von maga után, mely a köztisztségi jelleggel ellenkezik, ennélfogva a szabad verseny j előnyei azok, a melyeket a köztisztségi jelleg, a decorum és , kötelességteljesítés érdekében fel kell áldozni. A tétel ily felállítása ellen, azt hiszem, az illiberalismus vádja sem emelhető. Mert a liheralismus megköveteli azt, hogy a pályaválasztás lehetőleg szabad legyen mindenki számára, de csak azon foglalkozásokban, a melyek a szabad ! verseny előfeltételeit nyújtják. Az ügyvédek számának korlátolása ép ugy megegyezik a legszélsőbb liberalismussal, mint az, hogy a közjegyzői pályára lépők száma korlátoltatik. Ha azonban igy általánosságban nem is ismerhetem el alaposnak az illiberalismus vádját, de kénytelen vagyok meg-