A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 48. szám - Adalék a büntető igazságszolgáltatáshoz Ausztriában

A JOG, 191 A társas viszony megszűnvén, a K. T. 62. §-a értelmében ellenkező megállapodás hiányában alperesnek, mint ki a közös nzletet telelösség terhe alatt vezette, állott kötelességében, hogy felperessel elszámoljon, egyúttal a felszámolást is teljesítse. Ő neki állott tehát kötelességében, hogy a közös vagyont értékesítse, a kunnlevö követeléseket behajtsa és felperest a közös vagyonból kijáró üzleti részére nézve kielégítse. A számadási kötelezettségnek alperes a alatti könyvkivonat átadása által vélt megfelelhetni, a mely szerint a közös vagyon 1886. év végén 3,921 frt 18 kr. értéket tett ki, a miből felperest az üzletbe fektetett tőkéje fejében 8,129 frt 75 kr., annak lejárt kamatai fejében 258 frt 30 kr. és nyereségrész cimén 113 frt 80 kr., összesen tehát 3,511 frt 8ó kr. és levonásával azon 211 frt 84 kruak, a mivel ö viszont a közös üzletnek tartozott. 3,300 frt 01 kr. illette. A beismerten alperestől származó D) alatti könyvkivonat által tehát felperes üzleti részének összege bizonyítva van. Azon kötelezettségének azonban, hogy a felszámolást eszközölje alperes, habár a társas viszony megszűntétől a kereset beadásáig több mint két év telt el, eleget nem lettj a mennyiben saját előadásából láthatólag a közös vagyon értékesítése, illetve a künn levő követelések behajtása végett sem maga nem tette meg a szükséges lépéseket, sem felperest nem hozta azon helyzetbe, hogy ö intézkedhetett volna. Tagadja ugyan alperes, hogy a közös vagyon az ö birtokában s az ö kezelése alatt volna. E tagadása azonban nem vehető figyelembe, mert az A) alatti szerződés 3. pontja szerint, de saját beismerése szerint is, ö volt a közös üzlet vezetője, a ü) alatti nyugták tannságaként az üzletbe fektetett tökét ő vette kezéhez, következőleg a D) alatti könyvkivonatbau önmaga által kimutatott közös vagyon hollétéről felelni tartozik. A közös vagyon, saját kimutatása szerint, levonva felperes tarozását 3,304 frt 44 kruyi kunnlevö követelésekből és 404 frt 90 kr. értékű hordókból állott. Minthogy alperes az A) szerződés tartalma által arra, hogy hitelbe adjon el, fel nem hatalmaztatott, azt pedig, hogy felperes a hitelezésbe beleegyezett, nem igazolta, de nem is állította, minthogy továbbá abbeli tagadása, mintha nem ő hitelezte volna a künnlevő összegeket, jelentőséggel nem bir, mert alperes lévén a közös üzlet vezetője, a hitelbe való eladást csak ő eszközölhette, alperes a künnlevö követeléseknek 3,304 frt 44 kmyi értékeért feltétlenül telelös, következőleg ha való volna is, hogy azok eddig kezéhez nem folytak be, ezen 3,304 frt 44 krnyi összegből, mint kezénél maradt társasági vagyonból, felperest üzleti részére nézve kielégíteni tartozik. De ha jogosítva volna is hitelbe eladni, akkor is, tekintve, hogy az eladások az A) alatti szerződés 1. pontja értelmében alperes saját neve alatt történtek s hogy e szerint a künnlevő követeléseket, tekintettel a K. T. 62. §. 8-ik bekezdésére, csak ő hajthatja be, tekintve továbbá, hogy bár nem is állítja, hogy azok érvényesítésének iogi akadály állana útjában, mégis ezek behajtására mi lépést sem tett: alperes a saját mulasztása folytán be nem hajtott követelésekért szintúgy felelős, mintha azok értéke kezéhez tényleg befolyt volna. Ugyanez áll a 404 frt 90 kr. értékű hordókra nézve ; mert azt, hogy ezeket felüeresuek kiadta vagy rendelkezésére bocsátotta volna, maga sem állítja ; mert elő sem adja, hogy hol vannak azok és mi történt velük s mert nem hozván fel semmi oly körülményt, mely a hordók értékesítését eddigelé akadályozta volna, a saját mulasztása folytán nem értékesített hordók értékeért szintúgy felelős, mintha azokat már tényleg értékesítette volna. Minthogy tehát alperes, a kinek kezén a társasági vagyon maradt, felperes kielégítését önkényesen nem halogathatja, a mennyiségileg nem vitás követelésnek külön kifogással meg nem támadott kamatának megfizetésére, az elsőbirósági ítélet megváltoztatása mellett kötelezendő volt. (1890. évi szeptember hó 30-án, 2,890. váltószám ) A ni. kir. Curiu : A másodbiróság ítélete, azon indokoknak mellőzésével, mely szerint alperes fizetési kötelezettsége abban a feltett esetben is megállapitandóuak találtatott, ha alperes a hitelezésre feljogosittatott volna, egyéb indokainál fogva helybenhagyatik. (1891. december hó 11-én, 1890. évi 1,759. váltószám.) Nem a kifogásokban, hanem az eredeti váltó megtekintése után a tárgyalás kezdetén elkésetten emelt elévülési kifogás figyelembe nem vehető. A kassai kir. ítélő tábla: A kir. itélő tábla az e.-b. ité letét megváltoztatja, alperesnek az elévülésre irányzott kifogását elveti és a kir. törvényszéket utasítja, hogy a per érdemleges elbírálása tárgyában tegyen megfelelő intézkedést. Indokok: A váltóeljárás 21. §-a szerint jogában áll ugyan felperesnek, hogy kifogásait az eredeti váltó megtekintése után módosíthassa vagy pótolhassa, e rendelkezést azonban annak szövege és céljára való tekintettel okszerűen csakis oda lehet magyarázni, hogy alperes a tárgyalási határnapon csakis oly természetű új kifogásokat hozhat fel, melyek az eredeti váltó megtekintésnél észlelt körülményekre visszavezethetők. Minthogy azonban alperesnek a kereset és az 1883. január 20-án 292. sz. a. hozott sommás végzés kézbesittetett és kifogásait eme végzés és ahhoz csatolt váltómásolat alapján adta be s minthogy már a vele közölt váltómásolatból is minden kétséget kizárólag láthatta, hogy a vele szemben érvényesíteni kívánt váltókövetelés elévült s ennélfogva ide vonatkozó kifogásának előterjesztésére az eredeti váltó megtekintése szükséges nem volt, a tárgyalás kezdetén elkésetten emelt elévülési kifogása többé figyelembe nem vehető. A in. kir. Curia: A másodfokú bíróságnak egyedül alperes által felebbezett Ítélete indokainál fogva helvbenhagyatik. (1892. ! okt. 18-án, 1,175.) Ha valamely gyári cégnek több telepe van, felperes a tele| pek szerint egyaránt illetékes bíróságok közt szabadon választhat. Az, ltogy a ilóktelep a főteleptől függetlenül önállóan folytatja-e működését vagy sem és az, hogy a kereseti követelés alapját képező ügyiéi a főtelep üzletkörében köttetett-e ragy sem.' a birói illetékesség kérdésének elbírálására befolyással nincs. (1891. aug. 17, 2,806.) Bűnügyekben. Miután a büntető törvénykönyv 3!>7. §-a csak az anyakönyj vekből kiadott hiteles alakú kivonatokat és bizonyítványokat nyilvánítja közokiratoknak, ennélfogva a külalakjánál fogva hiányos j lelkészi pecséttel el nem látott hamis okmány készítése és használata az okirathamisitás bűntettének tényálladékát meg nem állapítja. A temesvári kir. tszék (1891. ápr. 10. 4,147. sz.) : M. Stefán vádlottat a btk. 391. és 400. §. szerint minősülő közokirathamisitás bűntettében bűnösnek mondja ki s e miatt a btk. 99. és 392. §. alkalmazásával összbüntetésként 2 évi börtönre ítéli. Ellenben a btk. 379. §-ába ütköző s a btk. 381. §-a szerint ! minősülő csalás bűntettének vádja alól felmenti, stb. Indokok: Dr. W. István ügyvéd irodájában megjelenvén vádlott M. István, ott magát Sz. Leoatának Féregyházról adta ki és ingatlanára egy jelzálogkölcsön kieszközlését kérte; egyúttal, mivel Sz. Leontát a tkvi állapot tanúsága szerint a féregyházai 2. sz. tkvben foglalt ingatlan fele illeti csak meg, félingatlanságra pedig jelzálogkölcsön nem eszközölhető ki, vádlott felkérte dr. W. ügyvédet arra is, hogy a hagyatéki eljárást a már állítólag elhunyt neje örökségére indíttassa meg, hogy az által az egész ingatlan birtokába juthasson. Dr. W. István ügyvéd vádlottnak ezen megbízása folytán a kieszkózlendő kölcsön fejében vádlott kérelmére a reá b'zott F. Henrik pénzéből 120 frtot adott kölcsön s az erre vonatkozó kötelezvényt a féregyházai 2. sz. tkvben felvett ingatlanságra bekebeleztette, a hagyatéki eljárást pedig a vádlott által neki átadott és hamisnak bizonyult halotti anyakönyvi bizonylat alapján megindította. Vádlott M. Stefánnak dr. W. István vallomásával teljesen egybehangzó vallomása által beigazolt lévén, hogy vádlott volt az, a ki magát Sz. Leontiának kiadván, a bűnjelt képező hamis halotti anyakönyvi bizonylatot, melyről be nem bizonyíthatta azt, hogy D. Izdraila által kifizettetett, dr. W. ügyvédnek adta át, valamint hogy vádlott volt az, a ki ravasz fondorlattal dr. W. ügyvédet megcsalta, a felvett kölcsönről kiállított kötelezvényt hamisan irta alá Sz. Leonte nevével, illetőleg keresztvonását adta, ugy vádlott ténykedése által a tkvbe valótlan és mások jogait sértő tény vezettetett be, ezen ténykedések miatt vádlott a btk. 391. és 420. §-ába ütköző okirathamisitás bűntényében volt bűnösnek kimondandó és a btk. 99. és 392. §-ai alkalmazásával összbüntetéssel és pedig tekintve, hogy vádlott már büntetve volt, ez ítéletben kimért büntetéssel volt büntetendő. Ellenben felmentendő volt vádlott a btk. 379. §-ába ütköző és 380. §. szerint minősülő csalás bűntényének vádja alól, mert ezen cselekmény magánvád folytán büntetendő, magánvádló dr. W. István pedig vádlott megbüntetését nem kérte, stb. A temesvári kir. itélő tábla (1891. szept. 7. 1,021. sz.): Az elsőbiróság ítéletét azzal a részbeli változtatással hagyja helyben, hogy vádlottat a btk. 400—405. §-a alá eső két rendbeli közokirathamisitás bűntettében mondja ki bűnösnek és a 391., 392. §., valamint a mellékbüntetéseknek mellőzésével börtönbüntetését a 405. §. 2. pontja alapján szabja ki, stb. Indokok: Vádlott tagadja, hogy a bekebelezés alapjául szolgált hamis kötelezvényt és a szintén hamisnak bizonyult halotti bizonyítványt kiállította, illetve sajátkezüleg készítette volna, minthogy pedig arra nézve tagadásával szemben az eljárás folyamán bizonyíték fel nem merült, sőt azt sem lehet biztosan megállapítani, hogy vádlott, mint béres, ki a szembesítésről és kihallgatásáról felvett jegyzőkönyveket sem irta alá, hanem csak kézjegyével látta el, egyáltalán irni tudna, az azonban már magából a vádlott beismeréséből is kétségtelenül megállapítható, hogy valótlan ténynek a telekkönyvi bekebelezésére jogtalan haszonszerzés céljából szándékosan közreműködött és hogy a hamis halotti bizonyítványt — ezen minőségét tudva — használta. Ezekhez képest a kir. itélő tábla vádlottat a btk. 391. és 392. §-ai helyett a 400. és 405. §. alá eső kétrendbeli közokirathamisitás bűntettében találta bűnösnek és ez utóbbi szakaszok szerint nem alkalmazandó mellékbüntetések mellőzésével egyebekben a kir. tszék Ítéletét az előbbiekkel nem érintett indokainál fogva helybenhagyja. A m. kir. Curia (1892. okt. 12. 2,138. sz.): Habár a kir. tábla ítéletében a mellékbüntetések mellőzésére felhozott érvelés el nem fogadható, mennyiben a btk. 405. és 404. §-ának be-