A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 45. szám - A telekkönyvi betétszerkesztés kérdéséhez - A büntetőtörvénykönyv módosításához

338 A JOG. vezetéknél ritkán is érhető el, de a mi fő, a s z e 11 e m, mely ezen intézkedéseket átlengi, az ügyvédség el is mérésének és méltatásának szelleme. A mi ügyvédrendtartás által az ügyvédség szellemi, anyagi és erkölcsi emelésére nézve egyáltalán elérhető, ezen tervezet azt elérhetővé fogja tenni bizonyára. És ez a legszebb dicséret, mit törvényjavaslatról mondani lehet. Dr. Stiller Mór. A telekkönyvi betétszerkesztés kérdéséhez. Irta : BKSÁN MIHÁLY, kir. közjegyző Lúgoson. A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 188H. évi XXIX. t.-c. alapján eddigelé csak néhány telekkönyvi hatóság területén kisérletképen kezdettek meg a telekkönyvi munkálatok. De a törvény gyakorlati alkalmazásánál mindjárt kezdetben oly nehézségek és hiányok merültek fel, melyeket ministeri rendelettel vagy a szokásos bölcs belátással elhárítani nem lehetett. Ekkor keletkezett az 1889. évi XXXVIII. t.-c, mely arra volt hivatva, hogy az előbb emiitett törvény hiányait pótolja s a hibákat javítsa. Ámde ezen javítás nem volt alapos, mert már 1891. évben ismét új törvényt (XVI. t.-c.) kellé alkotni, mely szintén kielégítőnek nem találtatván : az ismét felmerült hiányok pótlása s a hibák javítása céljából egy ujabb törvényjavaslat készült, mely immár a jogügyi bizottság által is előkészíttetvén, beterjesztetett s országgyűlési tárgyalásra vár. A telekkönyvi betétek szerkesztéséről tehát rövid hat év alatt négy törvény keletkezett s hozzá tömérdek ministeri rendelet. Világos bizonyítékul szolgál ez arra nézve, hogy se az első, se a második, se a harmadik törvény s ministeri rendelet nem számolt alaposan se speciális hazai viszonyainkkal, se a gyakorlati élet igényeivel, se pedig a telekkönyvek tettleges rendezetlen állapotával, mely a különböző vidékek szerint váltakozik; bizonyíték továbbá arra, hogy a zöldasztalnál készült törvények, ha azok a gyakorlati szakismeretre való tekintet nélkül jönnek létre, vajmi kevés értékkel birnak. Ez a négy rendbeli törvény (mert kétségtelen, hogy az utolsó javaslat is törvénynyé válik) hazai codificatiónknak sem válik nagy dicsőségére, mert meg vagyunk győződve, hogy az óhajtott főcélt, t. i. a zilált telekkönyvi betéteknek és a tényleges birtoklásnak megfelelő helyes szerkesztését a jelen törvényjavaslat sem fogja elérni. A telekkönyvi betétek szerkesztése ugyanis nem annyira jogi, mint inkább technikai kérdés, melynek alapos megoldására tulajdonkép nem a nagy jogászok, hanem a telekkönyvi hatóságoknál működő birák s telekkönyvezetők évtizedes tapasztalataik s gyakorlati ismereteik alapján volnának hivatva, mert tudni való dolog, hogy az elméleti, combinatio alapon szerkesztett törvények, miként a jelenlegi, még ha a legszebb elveket s meggyőző indokokat is tartalmazzák, egészen elvesztik értéküket, mihelyest azok a gyakorlati élet elvitázhatlan követelményeivel ellentétben állanak. A jelen törvényjavaslat is ezek közé sorozható. Minden izében használhatlannak, gyakorlatilag keresztülvihetlennek fog az bebizonyulni. Ennek már szövegezése is oly complicált, hogy az előző három törvényre, egyes szakaszokra vagy ezeknek csak egyes részeire »m e g felelő alkalmazássá 1« való hivatkozás mellett, számba vehető codificationális munkának nem tekinthető. Álljon izlelitöül a 2-ik §-ból csak ennyi: »A 2. a) és b) pontok eseteiben az 1886: XXIX. t.-c. 15. §-a alapján, ide é r t v e e §-n a k a z 1889. XXXVIII. t.-c. 5. é s 7. §§-b a n, valamint az 1891. XVI. t.-c. 15. §. b) pontjában foglalt kiegészítéseit is, a tényleges birtokos tulajdonosul a többi feltételek fenforgása esetében i s csak akkor jegyezhető be, ha stb.« Csupa ilyen szövegű az egész törvényjavaslat. Méltó hasonmása a gyámsági törvénynek. Mind a kettő szerencsétlen conceptio.; És ha most már hozzáveszszük még a sok ministeri rendeletet, mely egymásra s a törvények különböző szakaszaira meg pontjaira utal, egy oly chaos áll elő'.tünk, melyből kibontakozni vajmi kevesen fognak ; mert nemcsak a könnyű áttekintést teszik lehetetlenné, hanem a megérthetést is annyira megnehezítik, hogy azokon elvégre se a gyakorlati jogászok, se a telekkönyvezetők, se pedig a munkálatok elkészítésével megbízott közegek nem lesznek képesek eligazodni. Ez okból az új törvényjavaslatban contemplált telekkönyvi munkálatoknak albiróra, bírósági jegyzőre, aljegyzőre bizása, mint a kik ily kérdésekben elméletileg és gyakorlatilag jártasak nem is lehetnek, előre láthatólag csak azt eredményezheti, hogy a telekkönyvi betétek szerkesztésére s a helyesbítésekre vonatkozó munkálatok értéküket teljesen elvesztik, sőt a birtokviszonyok láthatatlan zavarokat idézhetnek elő. Attól lehet tartani, hogy a telekkönyvi átalakítások s helyesbítések nagy áldozatok árán is a katasteri munkálatok sorsára jutnak, melyek főleg azért, mert a törvényjavaslat szerkesztésében s a végrehajtási rendeletek készítésében, úgyszintén a kivitelben legkevesebb része volt a szakférfiaknak, 17 év óta máig sem tekinthetők jóknak s végleg befejezetteknek. Azután az a véghetetlen sok casuisticus rendelkezés is, mely az emiitett négy törvényben olvasható, bizonyára nem előnyös. Mi tehát a telekkönyvi betétek helyes szerkesztését s az erre vonatkozó munkálatokat csak ugy véljük célirányosan keresztülvihetőnek, ha e törvényjavaslat félretételével s a már létező három törvény hatályon kívül helyezésével egy ujabb, szerves egészet képező törvény alkottatik, mely a tömérdek casuistica mellőzésével a fő irányelveket világos, iövid szövegezés mellett tartalmazza és ha az összes munkálatok végrehajtása kizárólag a telekkönyvi hatóságokra bizatik. Gyakorlott telekkönyvezetők, kik a kérdést ex asse ismerik, elegen vannak hazánkban alkalmazva, azok pedig, a kik az osztrák uralom idejében behozott telekkönyvi intézmény létesítésénél is a helyszíni munkálatokat teljesítették s azóta is folyton szolgálatban vannak (igaz, nem sokan) s a kik tehát a telekkönyvi munkálatokat a legalaposabban ismerik, az egész országban mint felügyelők vezethetnék a telekkönyvi munkálatokat. Ebből a labyrinthből — szerintünk — csak igy lehet kibontakozni Őrként értetik, hogy különösen figyelembe veendők egyes vidékeknek egymástól eltérő s különböző alapokon nyugvó úrbéri viszonyaik is (magyarországi, bánsági, volt határöri s erdélyi birtokviszonyok). Hogy mennyire indokolt mindezen munkálatok keresztülvitelét gyakorlati szakférfiakra bizni: abból is kitűnik, hogy pl. az ország több vidékén eszközölt póthelyszinelések iránti hirdetmény, noha a helyszínelés 5—6 év előtt eszközöltetett, csak a jelen év elején tétetett közhírré, de ekkor is a hirdetményt kibocsátó hatóság megnevezése nélkül, melyet pedig a telekkönyvi pátens 1. és 2. §-a előir, mi által az egész hirdetmény törvényes értékét veszíti. Ez a novellaris új törvény végeredményében nem egyéb, mint: foltra-folt, a milyen még nem volt. A büntetőtörvénykönyv módosításához. Irta : dr. ALFÖLDI DÁVID, egri ügyvéd. Nem szeretem ugyan a törvények foldozását; de inkább eltűröm, mint a jogbiztosságnak ellentétes bírósági gyakorlat által való veszélyeztetését. Polgári perben csak pénzbe kerülhet a bizonytalanság; de a kit a büntető bíróság gyakorlata ejt tévedésbe, az szabadságát is elvesztheti. Ez jut eszembe, mikor a Büntetőjog Tára VI. köteténei; 268. és 352. lapjain a kir. Curia gyakorlataként azt olvasom, hogy : »A tulajdonos, a ki n bérlet letelte után a bérlöt ingóságainak kihordása által a bérlemény elhagyására kényszeríti, nem követ ei büntetendő cselekményt« és hogy : »A háztulajdonos jogositva van bérlőjét a bérlet letelte után az utcára kitenni.« Mert hasonló esetben a kir. Curia 1890. évben néhány heti fogházra itélt két egyént és pedig a kir. itélő táblai ítélet megváltoztatásával. De most nem erről akarok szólr i. Azon tapasztalatomnak sem adok most kifejezést, hogy az ügyészekből lett birák sokkal szigorúbban s épen nem igazságosabban büntetnek a felsőbíróságoknál, mint a birákból lett előadók; mert e bajok nem a büntetőtörvénykönyv módosítása utján nyerhetnek orvoslást. A fentebb elősorolt eseteket csak azért hoztam fel, hogy megkérdezzem : mi védi majd az ingatlanok tulajdonosait, a cseléd tartó gazdát és a főnököt az ellen, hogy haszonbérlője, bérlője, alkalmazottjai a földjét, házát s lakását jogtalanul elfoglalva ne tartsák? Eddig nem nagyon kellett e kérdést felvetni; mert törvénykezési gyakorlatunk szerint1 az 1802: XXII. t.-c. 4. £-a értelmében a tulajdonos kivethette bérlőjét birtokából, ha ez szerződésbeli kötelezettségeinek meg nem felelt, a nélkül, hogy a bérlő a birtokba való visszahelyezését kérhette volna. De mióta a kir. Curia a tulajdonosnak ilyen jogos cselekményét is büntetendőnek nyilvánította; mióta a Curia teljes ülésében sem tudott megállapodásra jutni az önbíráskodás büntethetlensége tárgyában : ki meri kitenni magát az oly büntetésnek, mely még a btk. 92. §-áuak alkalmazása mellett is csak szabadságvesztés lehet ? A büntetőtörvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat 4. §-a még inkább lehetetlenné teszi majd e régi jog °yakorlását; mert e szerint már nem is lehet vitás többé, hogy a bérlőnek kitétele minden körülmények közt büntetendő cselekményt képez. Az pedig, hogy a tulajdonos valódi jogának érvényesítése csak hat hónapig terjedhető fogházbüntetést fog maga után vonni, nem nyújthat elegendő vigasztalást. Mi fog tehát történni? A bérlők, haszonbérl ok s az alkalmazottak szabadon g aráz cl A 1•. ^Hnsz.ky-Dárd'a.y : Magyar magánjog 167. 1. Márkus: »felsőbíróságaink elvi határozatai« I. köt. 11. 1.