A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 44. szám - A telekkönyvi intézmény behozatala Franciaországban

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁG1 HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog* 44. számához. Budapest, 1892. október hó 30-án. Köztörvényi ügyekben. Bérbeadás hatályon kivül helyezése iránti kereset nem tartozik azok közzé, a melyek a kir. törvényszék mint birtokbiróság Itatásköréhez vannak utalva, mintán ily keresettel nem valamely ingatlanra vonatkozó dologi jog érvényesítése vagy ilyen jognak megszüntetése céloztatott, hanem csupán a bérbeadás hatálytalanítása. A pestvidéki kir. járásbiróság-: (1891. szept. 9. 7,413. p. sz.^ Ignatovich János ügyvéd által képviselt V. Lőrinc és neje szül. I.. Anna felperesnek dr. Wladár Tivadar ügyvéd által képviselt özv. S. Andrásné alperes ellen bérbeadás' hatályon kivül helyezése és járulékai iránt inditott sommás perében következőleg itélt: Alperes köteles a borosjenői 324. számú betétben 1. úrbéri birtokhoz tartozó háznak egyik szobájára nézve kötött bérleti szerződést megszüntetni, esetleg a használt időre annak évi bére fejében 80 frtot megfizttn;, stb. stb. Indokok: Alperes beismerte azt, hogy a kérdéses házban, melyet felperesek megvettek, 2 szobát birtokolt és pedig oly módon, hogy egyiket ő lakta, a másikba P. József és nejét lakókul befogadta, melyért ezek őt ápolták és szolgálták, a bér tárgya nemcsak készpénz, hanem más érték, egyenérték is lehet, igy a szolgálat, melyet P. hitesek alperesnek teljesítettek, a bér egyenértékét képezi, alperesnek azon ténye a bérbeadással azonos. Már alperesnek azon ténye, hogy a lakásból P. hiteseket még a per folyamán eltávolította, elég bizonyíték arra, hogy alperes csak az egyik szoba használatára tarthat igényt. A kihallgatott O. János és K. Ödön igazolták, miként a kis házikóban levő 2 szoba egyikét alperes anyósa használta addig, mig liorosjenőröl Perbalra hurcolkodott, a G) alatt csatolt okirattal pedig azt igazolják felperesek, hogy az anyósnak ezen lakás még 1873. évi január hóban biztosíttatott alperes és férje által, tehát előbb, mintsem alperes és férje vagyonukat fiuknak átadták és mikor maguknak ezen kis házikóban »Genügende \Yohnung«-ot fentartották és anyósukkal, illetve édes anyával egy fődé! alatt levő házikónak második szobáját elfoglalták. Kétségtelen ebből az, hogy alperes nem volt jogosítva, mind a két szobát birtokolni, tehát az egyiket lakni, a másikat bérbeadni. — Ugyanazért alperes köteleztetett a bérletnek megszüntetésére, esetleg 80 frt bérnek megfizetésére és annak dacára, hogy alperes a bérnek mennyiségét tagadta, mert alperes a szobának átengedése esetén ennek fizetésétől mentes és felperes nem korlátolható szobájának birtoklása értékének meghatározásánál akkor, mikor a bérösszeg csak a jövőre vonatkozik, a múltra nézve felperes kérelmét elő nem terjesztette, stb. A budapesti kir. itélö tábla: (1891. nov. 12. 29,169/p. sz.) Az első bíróság Ítéletét az azt megelőző eljárással együtt az 1881 : L1X. t.-c. 39. §-nak b) pontja alapján megsemmisíti stb. stb. Indokok: Felperesek azt adják elő keresetükben, hogy alperes özv. S. szül W. Anna 1873-ban, midőn fia S. András, házasságra lépett Sch. Annával, a borosjenői 95., ez idő szerint azonban már a 324. számú telekjegyzőkönyvben több, mint fél úrbéri tkvi állományból álló ingatlanait az azokhoz tartozó házzal együtt azzal a telekkönyvileg is biztosított kikötéssel ruházta azt fiára, S. Andrásra és menyére, Sch. Annára, hogy az átruházott ingatlanban szabad lakása leend, s azt kérik, hogy miután ezen ingatlanokat felperesek 1890. március 8-án alperes fiától és menyétől megvették, minthogy alperes a lakás fogalmát gyakorolja, de egy szobát is még külön bérbeád s ekként a jogát az ő hátrányukra nagyobb mérvben gyakorolja, minthogy részére az szerződésileg kiköttetett, alperes a bérbeadástól tiltassék el, bér?zerződése hatálytalannak mondassák ki s 80 frt bérösszeg megfizetésére köteleztessék. Felperesek eme kereseti előadásából nyilvánvaló, hogy ők alperes szolgalmi, tehát ingatlan vagyonra vonatkozó dologi, mert be is kebelezett jogának meghatározását, illetve korlátolását követeli. Minthogy azonban az ily kereset érdemleges elbírálása az 1881 : LV. t.-c. 6. §-a szerint nem a sommás, hanem a birtokbíróság hatáskörébe tartozik s igy a midőn a kir. járásbíróság annak érdemleges tárgyalásába és elbírálásába bocsátkozott, az idézett törvénycikk 13. §-ában körvonalozott hatáskörén túl lépett s ez által az 1881: LIV. t.-c. 39. §-ának b) pontjába ütköző szabálytalanságot követett el, ennélfogva az első bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt megsemmisiteni kellett, stb. stb. A m. kir. Curia: (1892. jun. 21. 3,369/p. sz.) A budapesti kir. itélő tábla végzése megváltoztattatik, az első bíróság ítéletének és az azt megelőző eljárás megsemmisítésének helye nem találtatik s ehhez képest a másodbiróság a per érdemleges elbírálása végett a megfelelő további eljárásra utasittatik. Mert felperesek alperes bekebelezett dologi jogának érintése nélkül keresetüket arra irányozták, hogy vagy hatálytalaníttassák az alperes által tett állítólagos bérbeadás, vagy pedig köteleztessék alperes 80 frt évi bérösszeg megfizetésére. E szerint a keresettel nem valamely ingatlanra vonatkozó dologi jog érvényesítése vagy ilyen jognak megszüntetése céloztatván, a kereset nem tartozik azok közé, a melyek a kir. törvényszék, mint birtokbiróság hatáskörébe volnának utalva. Négy tanú együttes jelenlétében kijelentett végakarat érvényes szóbeli végrendeletnek tekintendő, habár végrendelkező határozottan ki nem jelentette, hogy a végintézkedést szóbeli végrendeletnek kívánja tekinteni. A nagyszebeni kir. törvényszék (1891. ápril 9. l890./p. sz.) : Altrichter János ügyvéd által képviselt R. András felperesnek mint kiskorú fia R. János atyja és törvényes képviselőjének Borgu Samu ügyvéd által képviselt özv. R. Mária, szül. K. és özv. R. Andrásné Kata alperesek ellen ingatlan vagyonból álló hagyomány kiadása iránt indított rendes perében következő ítéletet hozott: Alperesek özv. R. Mária szül. K. és özv. R. Andrásné Katalin köteleztetnek a néhai R. János által kiskorú R. János javára tett szóbeli magánvégrendelet érvényességét és entiek alapján a kiskorú.R. János javára tett hagyomány érvényességét elismerni köteleztetnek, ennélfogva a kistoronyi 285. sz. telekjegyzőkönyvben 466., 467. hrsz. házfekvőséget, terhelve az élethossziglani lakásjog által özv. R. Mária szül. K. javára, ugyanezen telekjegyzőkönyvben 9,949. hrsz. a. felvett szántóföldet, valamint a kistoronyi 728. sz. telekjegyzőkönyvben 1,185., 5,147., 6,033. hrsz. a. felvett szántóföldeket a kiskorú R. János felperes tulajdonába átadni s kötelesek, hogy ezen fekvőségek felperes javára jelen ítélet alapján telekkönyvileg bekebeleztessenek s mindezt 15 nap, különbeni végrehajtás terhe alatt. Felperes a kereset zárkérelmében a 986. sz. telekjegyzőkönyvben 2,402. hrsz. fekvőségre kereseti igényével elutasittatik stb. Indokok: A perrendjén eskü alatt kihallgatott G. János, Th. András és L. György tanuk vallomása által perrendszerüleg bebizonyult, hogy örökhagyó az 1876. XVI. t.-c. II. fejezetében foglalt szóbeli magánvégrendeletet tett, a melynek ezen tanuk vallomása által érvényessége bebizonyult, mert a végrendelet valamennyi külkellékeivel bir, annak alkotásánál 4 kifogástalan tanú volt jelen s örökhagyó a végrendelet keltétől számított három hónapon belül halt meg. A végrendelet érvényessége elismertetvén, elismertetik a hagyomány érvényessége is. Ugyanis' örökhagyó a szóbeli végrendelkezésnél, a mely tanuk vallomása szerint halála előtt 14 nappal volt, a négy tanú jelenlétében végakaratát nyilvánítván, kijelentette, hogy halála esetére háza- és szántóföldjeit unokája kiskorú R. Jánosnak hagyományozta, kaszálóit pedig nővérének R. Katának, feleségének hagyván élethossziglan a házát és a Rotz nevű dülőbeli szántóját, Gondovana nevű dülőbeli kaszálóját és a Rotherhaut nevű dülőbeli szántóját. Később örökhagyó halála előtt 10 nappal ugyancsak a tanuk vallomása szerint az örökhagyó ismét végrendelkezett és pedig a nélkül, hogy más előtt szóbeli végrendeletéről emlitést tett volna, a nélkül, hogy azt fentartotta vagy hatályon kivül helyezte volna, akként intézkedett, hogy halála esetére felesége kapja »Schönen Garten« nevű dülőbeli szántóföldet, a szőlőt és a függő terméseket. Örökhagyó, habár másodszor is végrendelkezett, első végrendeletét hatályon kivül nem helyezte, arról emlitést nem is tett, és hogy azt fentartani volt szándéka, igazolja azon körülmény, hogy utolsó végrendelkezésénél házáról és a többi szántóföldekről nem intézkedett, miután azok iránt az első végrendelkezésnél intézkedett. A tanuk vallomása által kitűnik, hogy örökhagyó ugyanis határozatai értelmében és kétséget kizárólag nyilatkozott, meg. nevezvén, mit hagyományozott kiskorú unokájának, mit hagy feleségének és nővérének. Miután a szóbeli végrendeletet az 1870. évi LXI. t.-c. 15. §-ában kellékeknek megfelel, annak érvényessége ki volt mondandó, s miután az érvényesnek lett elismerve, az örökhagyó által tett hagyományt is érvényesnek kellett kimondani és ennek alapján alperesek a kereset zárkérelemhez képest az Ítélet rendelkező része szerint a hagyományozott tárgyaknak felperes tulajdonába leendő átadásában voltak almarasztalandók. A kistoronyi 936. sz. telekjegyzőkönyvben 1,402. hrsz. részletre támasztott igényével felperes el volt utasítandó, mivel ezen számú telekjegyzökönyvi részlet a hagyatéki iratok szerint a telekkönyvi tulajdonos ezen telekkönyvnél nem az örökhagyó, hanem K. Mária, tehát a hagyatékba bevonható nem volt, stb.