A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 39. szám - Egy telekkönyvi hatóság munkálata

296 A JOG. nak az ingatlauok m?i nehézkes folyamán könnyíteni s a nem csupán fiskális érdek, hanem magánjogi szempontból is újból át­dolgozandó közhitelű földkönyvi adatok alapján lehetővé tenni, hogy az ingatlanok az azokat képviselő és értéküket föltüntető garantirozott hitelű értékpapírok segélyével forgalomba hozhatók legyenek. A kongresszus programrapontjai csak halvány tájékozást nyújtanak a módokról, melyekkel a célt elérhetni vélik. Azért ezúttal csak jelezzük a mérhetetleu jelentőségű munkálatokat, melyek, ha ugyan életbe léptek, a civilizált államok gazdasági éle­tének gyökeres átalakulását fogják maguk után vonni s a nemzet­gazdasági és jogi reformok beláthatlan perspektíváját föltárni. Lapunk valószínűleg azon helyzetben lesz, hogy közvetlen forrás­ból nyert értesülések utján a kongresszus munkálatait annak ide­j én alaposan megismertetheti. Meghiúsult fusió. A kir. kereskedelmi és váltótörvényszék következőleg végzett: A keresk. törvény 208. §-a két vagy több részvénytársaság, a 253. g-a pedig két vagy több szövetkezet, tehát csak hasonló jogviszonyokon alapuló társaságok egyesüléseiről tevén intézkedést; következik, hogy különböző alapokon keletke­zett társaságok (részvénytársaság, szövetkezet) oly hatálylyal való egyesülésének, mint a milyen a keresk. törvény 208. §-ában körül van irva, helye nincs. Minthogy pedig a felfolyamodó szövetkezet és a fővárosi bank-részvénytársaság a keresk. törvény 10. ésll-ik címei alatt foglaltak szerint különböző alapon szervezett keres­kedelmi társaságok ; annak a kérelemnek, hogy a »fővárosi bank« részvénytársasággal való egyesülése s illetve cégének megszűnése a kereskedelmi cégjegyzékbe bejegyeztessék, hely nem adatik. A budapesti kir. ítélőtábla : a kir. ítélőtábla az elsőbiróság vég­zését helybenhagyja, annak indokai alapján és azért, mert a keres­kedelmi törvény 201., 247. §§-ai szerint a részvéuytársaságok és szövetkezetek megszűnésének egyik módja gyanánt a más keres­kedelmi társasággal való egyesülés van ugyan megjelölve, ámde azt, hogy minő szervezetű társaságok egyesülhetnek egymással? a hivatkozott törvény 208. és 253. §-ai tüzetesen meghatározván, nyilvánvaló, hogy folyamodó szövetkezetnek a tőle egészen más alapon alakult fővárosi bank-részvénytársasággal egyesülése helyt nem foghat, minek folytán az egyesülés közgyülésileg elhatározott tényének a szövetkezet cégénél leendő kitüntetését a kir. tör­vényszék helyesen tagadta meg. (1892. jun. 2. 1,703.) Hirdetmény. (2,262/1882. eln. sz.) A budapesti kir. itélö tábla ala­pítványi bizottságának felügyelete és rendelkezése alatt álló »Jeszenák János«-féle alapítványnál, az 1891. évi január hó 1 sö napjától 1893. évi december hó 3l-ig terjedő három évi időszakra előzően adományozott öt alapítványi helyből, lemondás következtében egy alapítványi hely idököiben megüresedvén, a három évi időszakból még hátralévő részre a megüresedett helynek betöltése rendeltetett el, azzal a hozzáadással, hogy a leuioudó vallási állapotához mérten, a hátralévő időre, vagyis 1892. évi december hó, valamint 1893. évi június és december hó 1-én 100 —100 forintos részletek­ben összesen 300 frt segélyben leend egy ágostai hitvallású budapesti lakos szegénysorsú kezdő ügyvéd részesítendő. Ehhez képest a budapesti kir. itélö tábla alapítványi bizottsága fel­hívja mindazokat a Budapesten ügyvédi gyakorlatot folytató szegénysorsú kezdő ügyvédeket, kik az említett segélyezést elnyerni óhajtják, hogy ez iránt, vallásuk, szegény sorsuk, ügyvédi minőségük, végre Budapesten való megtelepedésük kimutatására alkalmas okmányokkal felszerelt kérvényeiket 1892. évi november hó 1-ső napjáig a budapesti kir itélö tábla elnöki iktató hivatalába nyújtsák be. Budapesten, 1892. évi szeptember hó 17-én. C z o r d a, elnök. Curiai és táblai értesítések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjtalanul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levelezést tévedések kikerülése végett kérjük mindig kiadóhivatalunkhoz intézni. Arad. A. F. Kir. kincstár — Hartmann Hermán ügy érk. 8403—4 sz. a., n. e., eld. Németh. — Baja. A. 0. A f. k. Oláh Kiss A. — Oláh M. ügyet a C. f. hó 16-án hh. ; a már f. k. 7447,92 sz. ügy még n. e. ; Fazekas K. — Müller J. ügy érk. 9631 sz. a., n. e., eld. Oeffner; Slezák— Völfl ügyben ért. a jövő számban. — L. Zs. A már f. k. Dsinics — Lati­novics 8230/91 sz. ügy még n. e. — T. S. Majorossy János b. ügye érk. 6984 sz. a., n. e., eld. Németh ; Deák Zsiga és t. b. ügye érk. 7200 sz. a, n. e., eld. Herich, Tóth. — líékés. J. K. Varga — Durkó és Tóth — Tóth ügyek még nem érk. a C.-hoz. — I rassó. Dr. F. A. A f. k. Bárdás Stán — Bárdás D. ügyet a C. f. hó 15-én hh. — Debrecen. Dr. P. M. A f. k. Reiner L és t. — Feldmesser Gy. ügyet a C. f. hó 20-án hh. ; a már f. k. Goldstein — Toncziára K. ügy még n. e., eld. Végh; Szilágyi Imre b. ügye érk. 9298 sz. a., n. e., eld. Steer ; Grosz E. — Weisz B. és dr. Tihanyi — Németh ügyek még nem érk. a C.-hoz. A többi már f. k. ügyek még n. e. — Devecser. Gy. G. A f. k. Saáry P. — Szabó J. és t. ügyet a C. f. hó 16-án rmv. — Eger. Cs. B. A f. k. Stefanovszky — Krapcsovits ügyet a T. f. hó 19-én hh. ; Paranai l>. ügy érk. 6031 sz. a., n. e., eld. Jenny. — Cs. J. A f k Kis J. — Pelyvás J. és neje ügyet a T. f. hó 19-én hh. ; Safianka J. — Homonai P. és neje ügyben a felébb, f. hó 21-én vu. ; Subich Gy. — Nyitra P. ügy érk. 8115 sz. a., n. e., eld. Farkas ; Takács J. - Bajzáth M. ügy érk. 8921 sz. a., n. e., eld. Béres ; Klein J. — özv. Haurel Jozsefné ügy érk. 8920 sz. a., n. e., eld. Ruby ; Heller J. — Rothschild A. ügy érk. 8917 sz. a., n. e., eld. Oeffner ; Hambrusch T. — Pörner Zsófia ügy érk. 10664 sz. a., n. e., eld. Fényes ; Kiszer G. — Bacsó Zs. ügy f. hó 2-én hh. ; Kacsór J. — Borovicsányi Gy. ügy érk. 9025 sz. a., n e., eld. Havas ; Szabó Gy. — Kormos R. ügy érk. 9200 sz. n. e., eld. Major; Fecz S. — Kozelek ügy érk. 9026 sz. a., n. e., eld. Illyasevics ; Molnár J. — Kekács J.-né ügy érk. 9984 sz. a., n. e. , eld. Fényes; Takács J. — Guzi L. ügy érk 9461 sz. a., n. e., e d. Weber; Tóth L ügye érk. 7738 sz. a., n. e., eld. Kársa; Erm F. — Bala­zsovics E. ügy érk. 25320/91 sz. a., n. e., eld. Lipthay; Szekerka J. — T. Oláh J. ügy érk. 9375 sz. a., n. e., eld. Kársa ; Gál J. - Gál ügy érk. 9560 sz. a., n. e., eld. Illyasevics ; Friedmann E. — Schwarcz F. ugy erk. 3534 sz. a., n. e., eld. Tarnay. A többi ügyekről a jövő számban. — Dr. V. L. A f. k. Grünbaum — Földes J.-né ügyet a T. f. hó 19-én hh. — Dr. K. E. A f. k. Hajdú István b. ügyet a C. f. hó 22-én hu. — Enyilig. B. J. Brill J. — Musberger Pál ügy érk. 4480 sz. a., n. e , eld. Huvós ; Tomola F. — Kálmán Gy. Ugy érk. 148 sz. a., n. e., eld. Vavrik ; Stern S. — Gáspár P. ügy érk. 5128 sz. a., n. e., eld. Farkas. Ezen ügyek különben általunk már f. k. és elintézés után az ért. megadatik. - Gyöngyös. B. J. Lipkay K. — Pejkó Gy. ügy érk. 32073/91 sz. a., a. e., eld. Major ; a már f. k. 31295/91 és 32106/91 ügyek még n. e. ; Lipkay K. — Pejkó Gy. ügy érk. 3197 sz. a., n. e., eld. Hajdú; Szvoboda A. Gyöngyös város ügy érk 7640 sz. a., n. e., eld Kársa; Lipkay K. — Pejkó Gy. ügy érk. 7119 sz. a, n. e., eld. Major; Földváry J. — kiucstár ügy érk. 5230 sz. a., n. e., eld. Lipthay ; Seifmann M. — Lipkan K. ügyet a T. f. hó 19-én 2691 sz. a. hh. ; Földváry K. — Földváry J. és t. ügy érk. 4000 sz. a., n. e., eld Hajdú; kincstár - Mellik J. és t. ügy érk. 10193 sz. a., n. e., eld. Somogyi ; hevesmegyei beteg áp. alap — Pántyi M. ügy érk. 10042 sz. a., n. e., eld. Fábry ; Gubis J.-né — Doza J ügy érk. 7706 sz a., D. e., eld. Havas; Lipkay D. — Kovács S. ügy érk. 10041 sz. a., n. e, eld. Fábry; Lipkay K. — Bogdán J. ügy érk. 10210 sz. a., n. e., eld. Csery; Paricski J — Lipkay K. ügy érk. 10255 sz. a., n. e., eld. Fábry; Földváry K. — Földváry J. ügy érk. a C.-hoz 711 sz. a., n. e., eld. Emmer ; Lipkay K. — Csépán A. ügy érk. 3861 sz. a., n. e., eld. Pásztély ; Lipkay K. — Csépán A. ügy érk. 4110 sz. a., n. e., eld. Pásztély; Molnár J. _ Vasborosi J. Ugy érk. 6463 sz. a., n. e., eld. Halmosy. — Cs. 0. Huszár Jánosné b. ügyet a C f. hó 20-án rmv. — F. S. Csurgyi J. — Nagy Hordás J. ügy érk. a C.-hoz 9656 sz. a., n. e., eld. Siefanidesz ; a gyöngyösi bank — Mészáros J. ügy érk. 8547 sz. a., n. e., eld. Szánthó ; Bordás J. — Pajko Gy. ügy érk. 9559 sz. a., n. e., eld. Illyasevics ; Fehér J. — Almássy V. 95 frt 30 kros ügy érk. 8757 sz. a., n. e., eld. Vas2ilievics ; Fehér J. — Almássy V. 113 frt 40 kros ügy érk. 8458 sz. a., n. e., eld.Vaszilievics ; Fehér J.— Almásy V. 89 frt 20 kros ügy érk. 8493 sz. a , n. e., eld. Lipthay; Bartos J. — Székely M.-né ügy érk. 10646 sz. a , n. e. , eld. Zsembery. A többi ügyekről a jövő számban. — Dr. K. D. A f. k. Veiner J. — Weisz D. K. ügyet a T. f. hó 15-én hh. - Gyula. Sz. J. A f. k. hazai első tptár — Horváth J. és t. ügyet a C. f. hó 16-án hh. — Gyulafehérvár. F. J. Az I, II, V és VII a. ügyek még nem érk. a C.-hoz ; a már f. k III a. ügy még n. e, eld. Mezey ; a IV a. ügy érk. 6141 sz. a , n. e., eld. Oeffner; a VI a. b. ügyet a C. f. é jul. 5-én rhh., rmv. — Halas. S. J. A f. k. Sebestyén M. és t. — Péter K. ügyet a T. f. hó LJ2-én fo. — Heves. V. J. A f. k. Nánásy E. — Czincz J. ügyet a T. f. hó 15-én rhh., rmv. — Jász-Apáti. Dr. V. S. Safáry K., j.-árokszállási tptár — Szűcs M. és dr. Vajda Soma ügyek még nem érk. a C.-hoz. — Karcag. Dr. D. L. A f. k. Glaser J. — Nagy S. ügyet a T. f. hó 20-án hh. — Kecskemét. P. L. Krausz A. — Boros Erzs. ügy érk. 5103 sz. a., n. e., eld. Németh. — Késmárk. H. M. A f. k. Bergmann J. — Pappes M. ügyet a C. f. hó 9-én hh. — Kis-Jenö. V. M. Buttyini tak. és elől. egylet — kis-jenöi tptár ügy még nem érk. a C.-hoz. - Kolozsvár. S. G. A f. k. erdélyi pincze-egylet — dr. Bócz J. ügyet a C. f. hó 21 én hh. — M.-Óvár. Dr. B. .1. A f. k. Ferenc J. örök. — özv. Franer J.-né ügyet a C. f. hó 21-én hh — Moór. F. M. A f. k. Ráfli A. — Nagy L. ügyet a T. f. hó 15-én hh. — Muraszombat. P. G. A f. k. Zieger M. — gr. Batthyányi K. ügyet a C. f. hó 15-én hh. — Nagy-Atád. N. G. A f. k. Kosz J. — Ohmacht M. ügyet a C. f. hó 16-án rmv. - Nagylak. Dr. Scll. J. Ifj. Szuka János b. ügye még nem érk. a C.-hoz; Veres Pál b. ügye érk. 7425 sz a., n e., eld. Keömley ; Rusz Milos b. ügyet a C. f. hó 9-én vu. ; Batkov Gy. — Neumann L. ügy érk. 8887 sz. a. n. e., eld. Sey ; Kriván J. — id. Kriván L. ügy érk. 8098 sz. a., n. e , eld. Németh ; Porubszki Zs. — Márik J. ügy érk. 8027 sz. a., n. e., eld. Pásztély ; m.-csanádi gör. k. egyház — Guszmann M. és t. ügy még nem érk. a C.-hoz ; Karácsonyi M. — Todorovits A.-né ügy érk. 5055 sz. a., n. e., eld. Klimkó. — Nagy­Szeben. Dr. K. 0. A f. k. Moser Téglási K. — Moser K. és t. ügyet a C. f. hó 15-én hh.; E. M. K. E. — Herbert F. M. hagy. ügyben a felf. f. hó 6-án vu. — Nagyvárad. Dr. M. L. Rózsa F. — Márkucz S. ügy f é. aug. 2-án kiegész. v. va.; brassóbányai vasgy.'ir — Kropf J. ügy érk. 566 sz. a., n. e., eld. Fabiny; Andrényi K. és fiai — Kropf J. ügy érk. 8396 sz. a., n. e., eld. Fabiny; Grüner J. — Adler M. ügy érk. 1342 sz. a., n. e., eld. Janicsek ; Adler S., Spitzer M. és Sclesinger J. — Krassner E., továbbá Erdélyi P. örök. — nagyváradi tptár és Löwy J. — Feigenbaum és Müller ügyek még nem érk a C.-hoz ; Lévi S. — Rothmann L. né ügy érk. 8839 sz. a., n. e., eld. Sey. — Pécs. A. J. A már f k. Szikszai R. — Korf J. 3591 sz. ügy még n. e., eld. Nagy Imre. — Sepsi-Szent-György. Dr. V. P. Bene K. — Balázsi Gy. ügy érk. 9835 sz. a., n. e., eld. Kozma. — Szabadka. Dr. B. G. A f. k. Körmöczi P. — Körmöczi A. ügyet a C. f. hó 9-én hh. — Sz. J. A f k. Wolf D. — Cziukovics R. ügyet a C. f. hó 16-án hh. — Sz.-Szombat. W. E. A f. k. Walter E. — Putzek L. és t. ügyet a C. f. hó 21-én mv. - Szirák. Cs. K. A f. k. Hoffmaun J. — Barhy ügyet a T. f. hó 22-én mv. — Tiszafüred. Dr. S. H. A f. k. Braun S. — Kraus E. és t. ügyet a T. f. hó 19-én hh. ; Flamm J. — Jurenak M.-né ügyet a T. f. hó 22-én hh. - Treucsén. F. H. A f. k. gr. Sizzo N. — Feldmann D. és t. ügyet a C. f. hó 15-én hh. — Újvidék. Dr. D. M. A f. k. özv. Tuczakod N.-né — Bozsits V. ügyet a C. f. hó 16-án hh. — Dr. V. J. A f. k. Letits J. — Radoszavlyevits N. ügyet a C. f. hó 16-án hh. ; Govorcsimacz F. és t. — Gyurkin M. és t. ügyet a C. f. hó 21-én hh. — Vág-Sellye. Dr. S. F. Babszky J. — Lassányi J. ügy érk. 729 sz. a., n. e., eld. Hegedűs. — Vasvár. K. P. A folyton f. k. Csupor — Lakatos 9069/91 sz. ügy még n. e. Elintézés után minden kérdezés nélkül adunk értesttést. — Zoiubor. Sz. M. A f. k. özv. Preszly Bogyó E ­Stockl Ferenc ügyet a C. f. hó 20-án hh. Egy fiatal, képzett keresztény ügyvéd óhajtana budapesti ügy véli vagy közjegyzői irodában alkalmaztatni. Bővebb értesítést ad a kiadóhivatal. Nyomatott a „Pesti könyvnyomda-rcszvény-társaság'--nál. (Hoi'-utcza 7. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents