A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 29. szám - A szombathelyi ügyvédi kamarának. 2. [r.]

A J 2. H. Frigyes Mihály külön kielégítésre jogosított hitelező részére a felszámított követelésének részbeni kielégítésére 1,735 frt GS kr. Ennek folytán ezen végzésnek jogerőre emelkedése után ezen felosztásnak megfelelöleg fog a kutatás elrendeltetui; mert Ii. Frigyes Mihály hitelező által a esődtömeg ellen bejelentett 2,400 frt és jár. iránti követelése a felszámolás alkalmával valódinak elismertetvén, az folyósittatott is s csakis a követelésnek fedezetére szolgált, a csödleltárban 155c— 162c és 234. tétel alatt határozott ingó vagyonra vonatkozó kézi zálogjog lett a tömeggondnok által megtámadva. Minthogy nevezett hitelezőnek ezen kézi zálogjoga iránt a csődtömeg ellen folytatott perében 1883/890. sz. a. hozott s már jogerös Ítélettel ugy az igényelt zálog és külön kielégítési joga megítéltetett, mely ítélet a csődtörvény 151. tj-a értelmében az összes hitelezők ellen bír joghatálylval és minthogy a kielégítésre vonatkozó elsőbbségi joga a jelen tárgyalás rendjén nem lett kifogásolva, a fent részletezett külön kielégítés alapjául szolgáló ingó vagyon eladásából befolyt és az általános csődtömegtől elkülönített 1,750 frt 43 kr. vételárból, a nem kifogásolt tömeggondnoki költségek levonása után fenmaradó összeg fenti hitelező követelésének részben kielégítésére volt fordítandó. A kolozsvári kir. itélő tábla (1882. február 29-én, 297.): Az elsöbiróság végzését megváltoztatja, a Sz. Mihály csődtömegétől elkülönített 1,759 frt 40 krt a csődbíróság által kiutalhatónak nem találja s odautasitja a kir. törvényszéket, hogy a vonatkozó iratokat a vételár felosztása s az elsőbbségi igények tárgyalása s a feletti határozathozatal végett az illetékes kir. járásbírósághoz tegye át: mert a csődtörvény 176. §-a szerint a külön kielégítés alapjául szolgáló dolgok jövedelmeinek és vételárának felosztása a törvénykezési rendtartás értelmében történik, a törvénykezési rendtartás és jelesül az 1881: LX. t.-c. 118., 119. §-ai szerint pedig az ingók vételárának felosztására az illető kir. járásbíróság van hivatva, miért is a csődbíróságnak ez iránti végzését megváltoztatni és a kir. törvényszéket az iratoknak a kir. járásbírósághoz leendő áttételére utasítani kellett. A m. kir. Curia (1892. június 19-én, 581.): Habár a külön kielégítés alapjául szolgáló ingó dolgok jövedelmeinek és vételárának felosztása a csődtörvény 76. §-a alapján az 1881. évi LX. t.-c. értelmében rendszerint a kir. járásbíróságok illetőségéhez tartozik ; tekintve mindazonáltal, hogy a jelen esetben nemcsak a vételár felosztása, hanem első sorban a csődtömeg egyéb vagyonával közösen kezelt és a csődbíróság rendelkezése folytán együttesen értékesített külön kielégítési alapnak elkülönítése és megállapítása is képezte az eljárás tárgyát; tekintve, hogy a külön kielégítési alap elkülönítése és számszerű megállapítása a csődbíróság illetőségéhez tartozik ; s tekintve, hogy a külön kielégítési alapul megállapított vételárnak felosztása tekintetében sem tétetett az érdekelt felek részéről a csődbíróság illetősége ellen kifogás, a birói illetőség hivatalból való figyelembe vételének esete pedig ezúttal fenn nem forog: a másodbiróság végzése megváltoztatik s az eljáró csődbíróság illetősége érintetlenül maradván, a másodbiróság az elsöbiróság végzésének érdemleges felülbírálására utasittatik. Bün-ügyekben. A bíróság és nem a kir. ügyészség határozza meg a büntetési idő kezdetét, ha a jogerős Ítélet erre vonatkozó részének értelmezése iránt kétely támad. A temesvári kir. törvényszék: Tekintettel arra, hogy D. Tacészia vádlott a kir. Curiának 1891. évi április hó 10-én kelt 2,280. szám alatt hozott Ítéletével két és fél évi börtönbüntetésre lett elitélve, mely büntetésből vizsgálati fogsága által tiz hónap kitöltöttnek vétetett, és tekintve, hogy ezen Ítélet a hozatal alkalmával jogerejüvé vált és hogy nem lévén a curiai ítéletben kitüntetve a nap, melytől kezdve a szabadságvesztésbüntetés számítandó, a kir. törvényszék a szabadságvesztésbüntetés kezdetét, a curiai ítélet hozatala napjától, vagyis 1891. évi április hó 10 ik napjától számítja annál is inkább, mert azon körülmény, hogy a jogerős harmadbirói Ítélet csupán 1891. évi június hó 12-ik napján lett kihirdetve — mint vádlott önhibáján kivüli körülmény — neki jogosan terhül nem szolgálhat, mihez képest tehát az értesítő újbóli kiadása, illetve helyesbítésének szüksége fenn nem forogván, a kir. ügyésznek ez irányban tett kérelmének helyt nem ad. (1891. december 23-án, 13,797. sz.) A temesvári kir. itélő tábla: A kir. törvényszék fentidézett keletű és számú végzését megsemmisíti. Indokok: A kir. Curiának 1891. évi április hó 10-én, 2,280. sz. a. kelt ítéletében D. Tanászie vádlottra kimért büntetés tartama határozottan meg van állapítva s miután a kir. Curia Ítélete a büntetés kezdetének meghatározása iránt intézkedést nem tartalmaz, a büntetés kezdetének naptár szerint való meghatározása az 1880. évi augusztus hó 9-én 5"/. melléklet a 2,106. I. M. E. számhoz kelt igazságügyminiszteri rendelet 74. §-ában foglalt rendelkezés szem előtt tartásával, a büntetés végrehajtásához, vagyis nem a bíróságnak, hanem 1871. évi XXXIII. t.-cikk 17. §. fj pontja szerint a büntetés végrehajtására hivatolt kir. OGr. 115 ügyészségnek hatásköréhez tartozik; a kir. törvényszék tehát akkor, mikor a büntetés kezdetének meghatározása felett határozott, oly kérdésben intézkedett, mely hatásköréhez nem tartozik ; miért is határozata megsemmisítendő volt. (1892. január 12-én, 4,778. sz.) A m. kir Curia: Az 1880. évi augusztus 9-ről 2,100. I. M. E. számú igazságügyminiszteri rendelet 5./. mellékletének 4. §-a szerint, a kir. törvényszékek fogházaiba csak bírósági határozat alapján lehet valakit befogadni. Ebből következőleg az idézett 5 •/. melléklet 75. §-ában megjelölt vagy azokkal hasonló természetű esetekben, a milyen a kérdés alatt álló eset is, ha a szabadságvesztésbüntetés kezdete iránt a végrehajtandó Ítélet határozott intézkedést nem tartalmaz és ez iránt kétely merül fel — a büntetés kezdetének meghatározása a bíróság — és nem a kir. ügyész hatósági köréhez tartozik és a kir. törvényszék a kir. ügyész által elhatározás alá vitt ügyekben jogosult határozatot hozni. Ehhez képest a kir. itélő tábla végzésének megváltoztatásával kimondatik, hogy a kir. törvényszék a felebbezés tárgyát képező végzést hatósági körében hozta s a kir. itélő tábla a végzésnek érdemi elbírálására utasittatik. (1892. március hó 10-én, 1,397. sz.) A laksértés bűntetténél nem szolgálhat enyhítő körülményül az, hogy a tettes a sértett növel, a kinek lakásába behatolt, korábban szerelmi viszonyban állt, ahhoz mintegy jogot tarthatni vélt, mert azon viszony a férjezeit nővel erkölcstelen s tiltotl viszony lévén, semmiféle jognak alapját egyáltalán nem képezheti s különösen a biróság részéről semmiféle irányban enyhítő körülmény gyanánt nem értékesíthető. A győri kir, törvényszék: A. J. 26 éves vádlott a W. J. és neje sérelmére elkövetett a btkv. 330. §-ba ütköző és a btkv. 331. §. 2. pontja szerint minősülő kétrendbeli magánlak megsértésének bűntettében bűnösnek mondatik ki s ennek megtorlásául a btkv. 90. és 96. §-ainak alkalmazásával 1 évi és 8 hónapi börtönre Ítéltetik. W. J.-né kártérítési igényével a polgári perutra utasittatik. Indokok: W. J.-né sértett ugy J. J. és W. T. tanuk hit alatt tett vallomásaik által egyrészről vádlott A. J. részbeni beismerése által, másrészről a következő tényállás nyert beigazolást. Vádlott 1890. május 26. és 27-ik közötti éjjele, nakkor, midőn tudta, hogy W. J., ki mint marhahajtó vásárra ment, bezörgetett W.-nek lakására és W.-nétöl bebocsáttatást kért, minthogy azonban ez nem történt meg, a konyhaajtót benyomta ugy, hogy az utóbbinál a zár is letörött és W.-né határozott tiltakozása dacára a szobába hatolt azon célból, hogy W.-nét nemi vágyai kielégítésére használja fel, W. J.-né erre, hogy megszabaduljon A. erőszakoskodásaitól, három kis gyermekével az ugyanazon házban lakó P. J. és nejéhez menekült. Vádlott ezután P. J. lakásába ment és ott kereste W.-nét és midőn őt az ágy alatt, hova a rémület következtében menekült, megtalálta, erőszakkal kihúzta és kényszeríteni akarta, hogy menjen át vele saját (t. i. W.-né) lakásába, azonban P. J. által ennek lakásából kiutasittatván, ismét átment W. né lakásába és először az ágy mellett fekvő teknő alá, majd miután innen kiutasittatott, a konyhában álló tűzhely melletti szurdékban rejtőzött el, hogy W.-nének lakásába való visszatérését innét várja be, de P. J. őt itt is megtalálván, a lakásból kiparancsolta. W. J. hazaérkezvén és vele neje a történteket közölvén, megtette vádlott ellen a feljelentést a nezsideri kir. járásbíróságnál, minek következtében a bűnvádi eljárás megindittatott és vádlott 1890. évi november 21-ik napjára kihallgatás végett megidéztetett. Miután vádlott ilykép megtudta, hogy ellene W. J. a május 2o. és 27-ike közti időben történtek miatt a feljelentést megtette és a kihallgatásról visszatért, másnap, vagyis november 22-én éjjel ismét elment W.-ék lakásához, a mikor a férj szintén nem volt otthon és zörgetni kezdte az ablakot, de hosszabb ideig tartó zörgetésre sem bocsáttatván be a házba, először az ablakot zúzta be, majd pedig a konyha és szobaajtót törte be és a szobába berontva, a 10 napos gyermekágyban fekvő teljesen elgyengült W.-nét azzal fenyegette, hogyha neki a feljelentés következtében bármi kellemetlensége is lesz, vagy őt, vagy férjét leszúrja. A megrémült W.-né és három kis gyermeke lármájára végre bejött P. j.-né szül. L. M., ki azután vádlottat a lakásból kiutasította. Vádlottnak cselekményei megállapítják a két rendbeli magánlak sértésének bűntettét, miért is őt az Ítélet rendelkező részében megállapított büntetéssel kellett sújtani. A büntetés kiszabásánál mint súlyosító körülmények vétettek figyelembe, hogy vádlott már büntetve volt, hogy gyermekágyban fekvő nőt akart nemtelen céljaira felhasználni, bogy a rémülettől és meghűléstől, a melynek egyedül vádlott volt okozója, W. J.-né hosszabb ideig beteg lett, hogy a női becsületet támadta meg akkor, a midőn azzal védekezett, hogy W.-né vele hosszabb ideig szerelmi viszonyt folytatott és a vád tárgyát képező mindkét esetben W.-né hivta őt (vádlottat) magához közösülési célból. Enyhítő körülmény ellenben nem merült fel. A győri kir. itélő tábla: Az eljáró kir. törvényszék ítéletét részben megváltoztatja s a vádlottra kimért börtönbüntetését egy évre leszállítja.