A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 29. szám - A zálogjoggal terhelt telekkönyvi birtokrészletek lejegyzéséhez

238 A .1 OG. mányos kiképzést és működést elhanyagolni vagyunk kénytelenek, mert ezekre időnk sem marad, az természetes; már pedig ha a tudományos művelődésben elmaradunk és kenyérkeresetünkben is korlátoztatunk, csoda lesz-e, ha előbb-utóbb a törvényhozás által kezdeményezett és a bíróságok által előmozdított életfentartási nehézségek következtében, tudomány, műveltség, erkölcs és vagyon tekintetében végképen lesülyedünk ? De lássuk az ügy megvilágítása érdekében, hogy minő eljárást követnek bíróságaink az ügyvédi díjak megállapítása és a perköltségek megítélése tekintetében. Perrendtartásunk hatálya alatt számtalanszor megtörtént, hogy lejártatott sommás perekben, melyekben 2—3 tárgyalás, tanúkihallgatás volt 18—20 frt, rendes perekben pedig 35 — 40 frt perköltség állapíttatott meg az ügyvéd részére. Egy ügyvédnek, kinek rendes keresete csak perekből van, hogy megélhessen, legalább 3,000 írtra van szüksége, és ha már most ezen 3,000 frtot a perekből és a fenti liquidatioból kellene kiszereznie, akkor kellene lennie az illető ügyvédnek évenként legalább 100 sommás és 35 rendes perének. Hány ügyvédnek van az országban ennyi pere évenként ? Azt hiszem, hogy minden városban átlag legfeljebb egy harmada, ha nem egy negyede az ügyvédeknek képes ennyi pert évenkint felmutatni, s ezért a többi ügyvéd természetesen a legszükségesebbet sem keresi meg és adósságból él. Felebbezésekért, legyenek azok bármily szakavatottat! kidolgozva, a felső bíróságok 3—6 frt munkadíjt állapítanak meg, szemléknél és végrehajtásoknál való közbenjövetelekért napjára 4 — 6 frt, tárgyalásokért 2—3 frt, keresetekért stb. 2—4 frt állapittatik meg rendesen, és különösen a vidéken. Hogyan éljen meg ebből az ügyvéd tisztességesen ? Ha valamely ügyvéd egy perrendellenes jogorvoslattal él, nemcsak hogy mi költség sem állapittatik meg részére, de még meg is büntettetik, pedig ha valamely bíró törvényellenére jár el, ezer eset közül egyben marasztaltatik el az okozott költségekben és akkor sem hajtja fel rajta az ügyvéd, nehogy ellenségévé tegye; a tanuk és szakértők díjai, ha a fél azokat nem előlegezte, az ügyvéden hajtatnak fel, pedig az ügyvéd mivel sem kényszeritheti a felet, hogy előleget adjon, ha nem akar. Mindezeken és azon, hogy az ügyvédek díjai tisztességes és a megélhetést lehetővé tevő összegben állapíttassanak meg, jövőre a sommás eljárásról szóló törvényjavaslat sem fog változtatni, mert ezen javaslat szerint is teljesen a biró önkényére van bizva a költségmegállapitás és ha már nem lehet a költségmegállapitást a bíróság kezéből kivonni, az ügyvédi kamarák véleménye alapján kellene az egyes törvényszékek területére nézve törvényes költség-jegyzéket megállapitni, mely azután a kir. táblákra és a Curiára nézve is kötelező legyen. Jól tudom én, hogy ez csak a rendes chablonszerű beadványokra slb. nézve volna lehetséges és pedig az értékre való tekintettel és hogy a nagyobb munkát igénylő ténykedések ezen szabályzat alól kivonandók lennének, ámde már a chablonszerű munkák díjainak fix megállapítása is nagy vívmány volna a most gyakran érvényesülő bírói önkény stb.vel szemben és tán ahhoz is hozzájárulna, hogy kevesebben tódulnának az ügyvédi pályára. De ezen az ügyvéddel szemben direct érvénye-ülő miserián kivül még nagy hátrányára van az ügyvédségnek az is, hogy hog) an járnak el bíróságaink a perköltségekben való elmarasztalásoknál. Perrendtartásunk elvül állította fel, hogy »a pert vesztő fél rendszerint elmarasztalandó a perköltségekben« és mégis mit tapasztalunk ? Azt, hogy 100 per közül átlag 50—60 perben a pert vesztő fél nem marasztaltatik el a költségekben és a szokásos kifejezés szerint, »a költségek kölcsönösen megszüntetnek*, mert a bíróság nem tartja a vesztő felet »konok perlekedőnek*. Hogy a kifejezés »a költségek egymással szemben megszüntetnek*, mely kifejezést a novella is felvett, absurdum és értelem nélküli, mert egymással szemben tényleg megtett költségeket elenyésztetni, meg nem történtté tenni lehetetlen, hacsak a biróság mindkét fél költségét meg nem téríti, az kétségtelen, de itt mellékes dolog, mert a fődolog itt az, hogy a bíróságok, a nélkül, hogy indokolnák, hogy miért tekintik a vesztő felet »nem konok perlekedőnek«, ezt a pert vesztő felet felmentik implicite a perköltségek hordozása alól, mig a pert nyerő, tehát bizonyára éppen nem konok peres felet a perrel okozott saját költségeinek hordozására kényszeritik. Ha minden per vitás jogi kérdést eldönteni van hivatva és a bíróságok egyik fél v.tatásának adnak igazat, miért kelljen ennek saját költségeit hordozni, mikor a másik vitató fél, ki alaptalan vitájával okozta ellenfele költségeit, vitája tekintetében igaztalannak nyilváníttatott? A bíróságoknak ezek »bölcs belátásábck folyó eljárásának egy még különösebb specialitását képezi az, midőn a felsőbb bíróságok és különösen a Curia a perköltségek kölcsönös megszüntetését »az ítéletek különböző voltávai« indokolja. Gondolkozott-e valaha valamely felsőbb biróság a fölött, hogy ezen indokolás tulajdonképen mit tesz? Nem hiszem, mert ha gondolkozott volna, ezen indokolással rég felhagyott volna. Eltekintve attól, hogy ezen indokolásnál az is már különös, hogy azt az első biróság soha, vagy csak akkor használhatja, ha a tábla az első biróság Ítéletét megváltoztatta és a Curia kiegészítések miatt ujabb ítéletre kényszeríti az alsó bíróságot, az érintett indokolás jó magyarán azt teszi, hogy miután a bíróságok' közül egy, esetleg kettő vagy a törvényt nem alkalmazta helyesen, vagy az ügyet nem bírálta meg jól, ezért a pernyertes fél azzal büntettetik, hogy a perköltségeket, melyeket részben mindenesetre a bíróságok fenti hibája okozott, maga kénytelen hordozni, más szóval a pernyertes fél büntettetik a bíróságok hibája miatt. Hát ha már a biróság hibás, — és ez casusnak vehető — miért nem éri ezen casus a pervesztes és a perre és ezen casusra okot szolgáltatott felet ? és miért könnyítsen ezen casus a pervesztett felen és sújtsa a pernyertes és igazát kereső felet ? Ha már most a fenti esetekben a költségek kölcsönösen megszüntetnek és a pervesztes fél a nyertes költségeiben nem marasztaltatik el, mert »nem tekinthető konok perlekedőnek*, vagy mert az »itéletek különbözők« és a pernyei tes fél ügyvédének a költségeket fizetni kénytelen, ennek ódiuma mindig az ügyvédet és nem a bíróságokat éri, mert az ügyvéd és legyen az a legtalálékonyabb észszel is megáldva, soha sem lesz képes felével megértetni, hogy miért nem konok a pert vesztő fél és hogy miért különbözők a bírósági ítéletek és legkevésbé fogja megértetni vele, hogy miért kell neki egy megnyert per költségeit hordozni. Már pedig éppen ezekért a pertnyerő fél bizalmatlanná lesz ügyvédével szemben, és mert a vesztett felet és a bíróságot nem okozhatja, a saját ügyvédében keresi azt a hibát, mely elég sajnosán, rajta kivül, a helytelen bírósági praxisban rejlik és ez is egy okkal több arra nézve, hogy az ügyvédi tekintély és kereset csökkentessék. A zálogjoggal terhelt telekkönyvi birtokrészletek lejegyzéséhez. Irta: dr. BTJZÁTH PÉTER, kassai kir. tszéki jegyző. A telekkönyvi rendelet 56. §-ának d) pontja, midőn előírja a telekkönyvi jószágtest egyes részleteinek lejegyzésénél a hitelezők beleegyezésének igazolását, ennek hiányában pedig a hitelezők meghallgatását, kétségtelenül azon intentio által vezéreltetett, hogy a biztosítéki alapot képező jelzálog tárgyául szolgáló ingatlan terjedelmében beálló mindennemű változás első sorban lehetőleg a hitelezők hozzájárulásával, illetve beleegyezésével történjék, miért is jogot adott a hitelezőknek a contradictióra, melyet a hitelező a tkvi lejegyzés mindkét neménél, ugy a tehermentes, miüt a terhek mellékjelzálogkénti átvitele mellett kérelmezett lejegyzésnél érvényesíthet, ha a lejegyzést a kielégítés szempontjából érdekeire nézve sérelmesnek találja, még pedig a tkvi rendelet idézett szakaszának jelenleg elfogadott interpretatiója szerint — a mire különben még jelen cikk folyamán visszatérünk — a tehermentes lejegyzésnél, legalább a tkvi eljárás keretében, korlátlan és absolut hatálylyal, a terhek átvitele melletti lejegyzésnél pedig a birói cognitio által korlátoltan, a mennyiben a biró, illetve a tkvi hatóság jogosítva van a hitelező ellenmondása dacára a lejegyzést saját belátása szerint elrendelni, ha azon meggyőződésben van, hogy az a jelzálogos hitelezők érdekeire nem sérelmes. (Ot. r. f. 227.) A tkvi hatóság e célból különbség nélkül a lejegyzés mindkét neménél — azon gyakori esetekben, midőn a hitelezőknek a lejegyzéshez történt hozzájárulása igazolva nem lett — a hitelezők meghallgatására határnapot tüz ki. (A. budapesti kir. itélő tábla 44,493/87. sz. a. határozata.)