A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 25. szám - Vae victis!

214 A J O Gr. következik, hogy a másik fél ugyancsak jogosítva van a két órai határidő leteltéig észrevételeit és költségfelszáraitását jkvbe vezetni, mivel a fent érintettek szerint egyik fél mulasztónak nem tekintetvén, ugyanezen ténykedéseért — a jogegyenlőség elvéből kifolyólag — a másik fél sem tekinthető mulasztó félnek. Eme soraim szíves közléseért a tekintetes szerkesztőségnek előre is köszönetemet nyilvánítva maradtam alázatos szolgája Dr. Freud Henrik kőz- és váltó-ügyvéd Tolnán. S é r e1e m. * Vae victis! (Kgy sötét lap a budapesti k i r. i t é 1 ö tábla ügymenetéből.) Fejembe tódul a vér és reszket a kezem, midőn e sorokat irom — és mégis feltett szándékom nyugodtnak és tárgyilagosnál; maradni. Hetek óta várom a percet, midőn az alábbi — majdnem hihetetlen — esetet közzétehetem, a nélkül, hogy ügyfeleim érdeke ez alatt szenvedjen. E perc beállott, ámde hogy mi áron szabadultam a további feszélyezéstől, ezt az olvasó e tanulságos töiténet során fogja megtudni. Eddig axióma volt az ügyvédi és bírói kar közt tátongó ür áthidalása. A birói kar készséggel is fogadta az ügyvédek lelkes támogatását, az ellenszolgáltatással azonban rendszerint adós maradt. Az ügyvédek sisyphusi munkát végeztek és jó lélekkel mondható, hogy a tényleg fennforgó hidegség és elidegenítésnek nem az ügyvédi kar az oka. Saját esetem is érdekes adattal fogja illustrálni az imént mondottakat. , Társasviszonyból folyó számadási perben alperesek engem bíztak meg képviseletükkel az ellenvégirat stádiumában. Rémülettel vettem észre, hogy a volt képviselő végzetes hibákat és mulasztásokat követett el a per vitele körül. Tettein tehát azt, a mit ily kétségbeejtő körülmények közt tenni lehetett, végiratom új ellenirattá és viszonválaszszá változott és a bizonyítékok egész halmaza arra szolgált, hogy a mulasztottakat — ha lehetséges még — helyrehozzam. A siker el nem maradt, mert az eljáró budapesti kir. ker. és váltótörvényszék a könyveknek szakértők általi megvizsgálását rendelte el, ez utóbbiak pedig ügyfeleimre nézve kedvező véleményt adtak, ugy hogy kilátásom lehetett a per kedvező elintézésére és felperes elutasítására. Fájdalom, nem ugy történt. Az elsőbiróság (az ügy időközben új előadót, a törvényszék új elnököt nyert] alpereseket a kereset értelmében közel 20,000 frt töke és jár. feltétlen megfizetésében marasztalta azon oknál fogva, »mert alperesek az 1881 : LIX. t.-c. 88. §-a ellenére az általuk a felhivási kereset folytán beadott számadásban a bevételi és kiadási tételeket külön folyó számokkal el nem látták! Meghajlom a birói meggyőződés előtt és azért nem is teszem ez Ítéletet kritika tárgyává. A helyzet alperesekre nézve kritikussá vált. Feltétlen maraszvaló Ítélet alapján felperesnek biztosítási végrehajtáshoz van joga, alperesek pedig nem rendelkeztek a birói letéthez szükségelt készpénzzel, végrehajtás esetére tehát a csőd elkerülhetlennek látszott, — ezzel pedig két tisztességes család a koldusbotra jut. Vajha meggondolnák ezt biráink, mielőtt a formát az érdem fölé helyezik! Mert mit használ feleimnek a még oly fényes II. és III. bírósági elégtétel, ha időközben polgári halált szenvedtek, a csőd folytán koldusokká, földönfutókká lettek! Lamentálással az ügyvéd nem segit a bajon, itt cselekedni kell; a pert gyorsan felterjesztetni és a táblán sürgősen, soronkivül előadatni máskor is sikerült, most is fog sikerülni. Bátran biztathattam ügyfeleimet, hogy legfelebb két hét alatt itt lesz a tábla Ítélete, addig kezdjiirk felperessel egyezkedni. Az elsőbiróság megtette a magáét, jóllehet itt is két heti idővesztesség beállott, mert alperesi volt képviselő nem volt feltalálható és az Ítélet neki csak az utcán kézbesittethetett és ennek jogereje is bevárandó volt. Nagy Ödön elnök ur előzékeny módon gondoskodott arról, hogy az iratok a felebbezési határidő leteltével azonnal a táblához fellerjesztessenek. Mult évi december hó elején ezen procedúrán, a kir. táblán pedig az iktatáson és kiosztáson is túlestünk, a mi szintén pár napot vesz igénybe. Végre megtudtam az előadó nevét és az ügydarab számát. Elragadtatásom csak igen mérsékelt volt, mert visszaemlékeztem arra, hogy ezen úrral - még akkor, midőn az elsőbiróságnál működött, — kellemetlen incidensein támadt. Valami fo .tos peres ügyben kellett volna akkor vele értekeznem és azért hivatalszobája felé tartottam, de már a folyosón találkoztunk. Közöltem vele. szándékomat, hogy beszédem volna valamely ügyben, ő azonban nyersen, több a folyosón álló egyén hallatára, azzal tromfolt le, hogy a folyosón is közölhetem vele mondandóimat!! Mint aféle régi korbeli ügyvéd, még azon előítéleten csüngök, hogy az ügyvéddel ily durva módon bánni nem szabad ; megfordultam minisztereknél és számtalan főállású birói és társadalmi kitűnőségnél, mindenütt a legelőzékenyebb fogadtatásban részesültem, az illető nagy urak szóba sem álltak addig, míg helyet nem foglaltam, — de hát talán ezt kívánja meg az ifjúság által képviselt új realisticus irány! Én, mint a régi iskola embere, következetes maradtam és a bíró uruak szó nélkül hátat fordítva, távoztam. ^ No de azóta már pár év letelt, a »tekintetes« bíróból azóta »nagyságos« ur lett és tudvalevő, hogy noblesse obiige! Próbáljuk még egyszer ! A soronkivüli előadatás iránti sürgető kérvénynyel a kezemben kerestem fel mult évi december 12-én a bíró urat, hogy a kérvényről előre is értesítsem és ahoz való hozzájárulását kikérjem. Reggel 10 órakor csengetek a lakásán. Kinyílik az ajtó és köztein és a cseléd közt fejlődik a következő kedélyes discursus: Én: Itthon van-e . . . y biró ur? ("): Igenis itthon van, de sem feleket, sem ügyvédet nem fogad \f Én (kicsit meghökkenve): Legyen szives, vigye be névjegyemet a nagyságos úrhoz és jelentsen be. (Cseléd távozik.) Kis pausa után a cseléd visszajön. 0: A nagyságos ur azt üzeni, hogy most öltözködik. E n: Nem mondta a nagyságos ur, hogy később jöjjek ? 0 : Nem szólt semmit. Én (bosszúsan mosolyogva): Menjen be újból a nagyságos úrhoz és kérdezze meg, vájjon fogad-e később és mely időben ? (Cseléd távozik.) Kis pausa után a cseléd visszajön. Ő: Azt kérdezi a nagyságos ur, hogy peres ügyben tetszett-e jönni, mert akkor nem fogadja. É n (pirulva): Mondja meg, hogy nem peres ügyben óhajtok vele beszélni. Hosszabb pausa, a folyosón állva tépelődöm azon, vájjon összefér-e ügyvédi állásommal ezen reservatio mentális, — de ki fog ily esetben scrupulizálni ? Végre nyílik az ajtó és belépek a szentélybe, a biró ur dolgozó szobájába. Itt áll ő előttem egész dicsfényében: ingujjban és mellényét begombolva. Miért is ne? Ha a büszke római patriciusnő férfi rabszolgái előtt géue nélkül tudott fürdőbe szállni, miért öltsön budapesti kir. táblai biró kabátot, ha egyszerű ügyvéd áll előtte! Azon ponton voltam, hogy újból megfordulok és távozom, de a kötelesség visszafojtotta méltatlankodásomat és szólani kezdtem, teljesen ignorálva a biró ur különös fogadási modorát. Előadom kérésemet, hogy a szóban forgó ügy lehetőleg a jövő héten előadásra kitüzessék. »Arról december vége előtt szó sem lehet,« — válaszol a biró, sőt midőn kérdésére azt mondom, hogy az ügy számadási per, ridegen azt jelenti ki, hogy szó sem lehet azon ügynek 6 hó letelte előtt való előadásáról! Most arra kérem a biró urat, hogy röviden kifejthessem előtte azon indokokat, melyek ezen pernek soronkivüli előadatását szükségessé teszik. Kérésemnek enged, sőt most székkel is kin ál. Leülök és előadásom annyira leköti figyelmét és érdeklődését, hogy saját maga részéről is a kérvény beadására buzdít és annak kedvező elintézése esetére a pernek azonnali kitűzését kilátásba helyezi, sőt azt is teszi hozzá, hogy a tábla formai dolgokban nem szokott oly merev álláspontra helyezkedni, mint ezt az elsőbiróság cselekedte. No ez kedvezőbben végződött, mint kezdetben hittem volna ! Sietek a kir. ítélő tábla köztiszteletben álló elnökéhez, a ki rövid informatio után szokott atyai jóságával megígérte a kérvény kedvező elintézését, sőt erre nyomban utasitást is adott. Könnyebbült lélekkel sietek ügyfeleimhez, hogy velük az ügynek ily kedvező állását közöljem. És várva-várjuk a legközelebbi péntek napot, lesve a per kitűzetését. Hiába várunk, a per sem e héten, sem a jövő héten nincs kitűzve. Ennek helyébe kapom ugy karácsony táján egy elnöki végzést, mely kérésemet elutasítja, mert ezen per »az 1887 : XXX. t.-c. 4. és 5. §-aiban felsorolt esetek közé nem tartozik és a periratokból nem állapiitátott meg, hogy az ügynek a beérkezés sorrendében leendő elintézéséig beálló késedelemből helyrehozhatlan kár vagy veszély származik (?!)« Tessék magát már most bárkinek az én helyzetembe beleképzelnie ! Ügyfeleim előtt hazug impostor gyanánt szerepelek, a kinek ezenfölül semmi, de semmi befolyása sincs és a ki még ily csekélységet sem képes^ a bíróságnál keresztülvinni, kinek sem tekintélye, sem connexiója nincsen ! Tudják és képesek-e azt felfogni tisztelt biró uraim, hogy mily horderejű az egy ügyvédre nézve, ha ily aránylag csekély, egyszerű, tiszta és igazságos ügyben nemcsak kudarcot vall, hanem ügyfeleit még a siker reményével isámitgatta? Pedig az ügyvédre nézve nem vár sem rang, sem fizetésemelés, sem nyugdíj, neki minden erkölcsi és anyagi támogatás nélkül kell a létérti küzdelmet óriási concurrentia mellett folytatnia és a mellett az ügyvédi kar méltóságát is — persze nem ingújjban — fentartania. Es elegendő-e az eféle kényelmetlen reflexiókat magáról azzal lerázni, hogy : »quid mihi Hecuba ?« Megtörtént, punctum. A történteket nem lehet változtatni. Es bár bizalmam az adott birói szóba és ígéretbe újból meg ingott, tétlenül összetett kézzel nem szabad jajveszékelnem, hanem