A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 23. szám - A külföldön és hazánkban a tőzsdék fölött gyakorlott felügyeleti jog

A J A marosvásárhelyi kir. itélö tábla: A kir. törvényszék Ítelete megváltoztatik, felperes alperes ellen indított keresetevei a 6,887. sz. a. kibocsátott sommás végzés hatálvon kivül helyezésével elutasittatik. Indokok: A keresetnek alapul szolgáló váltó felperesnek, mint kibocsátónak rendeletére lévén kiállítva, a váltó tartama szerint felperes a váltó kiállításának alapul szolgáló váltószerződés szerint, mint kibocsátó, a váltótörvény 7, §-a szerint a váltónak lejáráskori kifizetéséért kötelezettséget vállalt a váltónak minden későbbi birtokosa irányában. Kibocsátói minőségben elvállalt kötelezettsége nem szenvedhet változást annak következtében, hogy váltót, mint annak egyszersmind rendelvényese, forgatmányának tartama szerint épen alperesre kötelezettség nélkül forgatta, mivel a kötelezettség nélkül történt forgatmányozásnak hatálya a váltótörvény 12. §-a szerint csakis az, hogy mint forgató keresettel követelői részéről meg nem támadható, de mint az idegen váltónak intézvényezője e minőségben elvállalt fizetési kötelezettsége a váltó minden birtokosával szemben továbbra is sértetlenül fennáll. Miután pedig a kibocsátónak a vt. 23. §-a szerint csakis az elfogadó ellen van kereseti joga, felperes az által, hogy a váltónak hátirati tartalma szerint, annak utóbb ismét reá történt forgatmányozásával utolsó birtokosává lett, kereseti jogot egyedül az elfogadó ellen nyert az előző forgatói ellen, a kinek mint kibocsátó ö van lekötelezve, visszkereseti joggal nem bírhat. Ezen okokból felperes a váltó alapján visszkereseti jogot alperes, mint forgató ellen nem érvényesíthetvén, az Ítélet megváltoztatandó s alperes ellen indított keresetével a sommás végzés hatályon kivül helyezése mellett elutasítandó volt. A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik, a benne felhozott indokoknál fogva és azért, mert a felperes, ki a váltón, mint saját rendeletre szóló kibocsátó jelentkezik és ki forgatmányozás utján újra váltóbirtokossá lett, változhatlan kibocsátói minőségénél fogva még akkor is kötelezve marad, ha a váltót »kötelezettség nélküU< forgatta s igy a felperes ugyanazért az összegért felelős az alperesnek, a mely összeget ez utóbbin követeli s ilykép az adós és hitelező személyében egyesülés állott be és mert magából a váltóból észlelhető ezt a körülményt a bíró figyelmen kivül nem hagyhatja. (1892. márc. 16. 481.) A reszletív nem képezvén értékpapírt, hanem csak értékpapíroknak ré>zletfizeté> mellett eladásáról kiállított okiratot: mearsemniiMtt'M'rt' az 1881 : XXXIII. t.-c. rendelkezései nem alkalmazhatók. (Budapesti itélö tábla 1802. március 17. 929.) Bűnügyekben. Habár vádlott a védtelen panaszost, ki pénzt vitt, útjában feltartóztatta és bizonyos ürügy alatt azt elvette tőle, tekintve, hogy a pénzelvételuél a személy ellen alkalmazott erőszak vagy fenyegetés nem alkalmaztatott, nem rablás, hanem lopás volt megállapítandó. A székesfehérvári kir. törvényszék (1892. január 20-án, 190. sz.) Sz. Károly vádlottat a Sz. Juliánná kárára elkövetett s a btk. 333. és 334. §-ai szerint minősülő lopás vétségében mondja ki vétkesnek s ezért a 339. és 340. §-ok alapján 6 havi fogházra és 1 évi hivatalvesztés és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére ítéli, stb. Indokok: Vádlott beismerte, hogy 1891. december 2-án Kálos és az Aranyos puszta közt panaszos Sz. Juliánnával találkozván, tőle 5 frtot ellopott, tagadta azonban, hogy erőszak vagy fenyegetés útján, hanem olyformán, hogy panaszos leány a pénzt a földre ejtvén, ő ezt a földről vette fel. Az esetnél tanuk nem lévén jelen, vádlott tagadásával szemben nem volt bebizonyítható, hogy ő a panaszos lány ellenében erőszakkal vagy fenyegetéssel élt volna. Ennélfogva ő a rablás bűntettében nem, hanem beismerése alapján az ellopott értékre való tekintettel csupán a lopás vétségében volt vétkesnek kimondható. E lopás azonban súlyos beszámítás alá volt veendő azon oknál fogva, mert vádlott azt egy pusztai helyen, hol a közelben senki sem volt és egy 13 éves kis leány ellenében követte el s mint ilyen a személy- és vagyonbiztonságot komolyan veszélyeztető cselekmények közé tartozik. Ezen lényeges súlyosító körülményre való tekintettel, de nem hagyva figyelmen kivül vádlott büntetlen előéletét, részbeni beismerését és a kár megtérültét, mint enyhítő körülményeket sem, vádlottra a kimondott büntetés volt kiszabandó. A budapesti kir. itélö tábla (1892. február 23-án, 1,101.): Az elsőbiróság ítéletét akkép változtatja meg, hogy vádlottat a lopás vétsége helyett a btk. 344. §-a alá eső rablás bűntettében mondja ki bűnösnek s ezért őt a btk. 348., 254. és 91. §-ai értelmében 5 évi fegyházra és hat évi hivatalvesztés s politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére ítéli, stb. Indokok: A sértett fél előadása szerint Aranyos puszta és Kalóz között az országúton vádlott öt megszólítván, felhívta, hogy mit visz a nyakába akasztott postatáskában s midőn megmondotta, hogy pénz is van benne, a vádlott felszólította őt, hogy mutassa° meg a táska tartalmát, tiltakozására pedig, hogy neki senkinek sem szabad a táska tartalmát megmutatni, a vádOGr. 91 lott megragadta a táskát, az elzárásra szolgáló drótot erőszakosan lebontotta s a táskát felnyitva, az abban elhelyezve volt 5 frtot abból kivette s magának megtartva tovább indult, a sértett fél annyira meg volt ijedve, hogy puszta tiltakozáson kivül egyéb ellenállást ki nem fejtett, de ezt tenni már csak azért sem merte, mert a vádlottnál bot volt, a közelben senki s ő mint 13 éves leány, alapos félelembe esett a vádlott fellépése következtében. Vádlott beismeri, hogy az országúton megszólította a kis leányt, de azzal védekezik, hogy a leány önként nyitotta fel a táskát s megmutatta neki az abban lévő 5 frtot, melyet azután ő a leány kezéből kivett s azt magához véve azzal eltávozott, tagadja azonban, hogy erőszakot vagy fenyegetést használt volna, de beismeri a végtárgyalásnál azt, hogy a leány az ő fellépésére megijedt s vizsgálati vallomását a pénz elvételére nézve is már akként módosítja, hogy a pénzt nem a leány kezéből vette ki, hanem minthogy a pénz a földre leesett, ezt a földről vette fel s igy került az 5 frt ő hozzá. A rendőrség elfogván még aznap éjjel a vádlottat, tőle az 5 frtos államjegyet elvette s ez a tulajdonosnak vissza is adatott. A pénznek a vádlott által történt elvétele tehát kétségtelenül bizonyítva van. A kir. ítélő tábla a vádlottnak ezt a cselekményét rablásnak ismerte fel, s őt abban mondotta ki bűnösnek, mert abban a körülményben, hogy a sértett kis leány — puszta helyen — embertől távol, egy erős bottal ellátva lévő s követelő módon fellépő férfiúval szemben az ellenszegülő erőkifejtést, a nagyobb, őt legyőzhető erő alkalmazásától tartva és teljesen megfélemledve mellőzte, a fenyegetés fenforgását megállapítottnak találta, a mennyiben fenyegetést állapit meg akár oly célzatos nyilatkozat, akár pedig oly ténykedés, viselkedés, mely másnak kedélyére és akaratára aggasztó hatást gyakorolván, szükség állapotot teremt. Minthogy tehát a btk. 347. §-ában körülirt fenyegetés kétségkívül fenforog azért, mert a sértett ebben a megfélemlített állapotban és adott viszonyok közt alaposan tarthatott attól, hogyha ellenáll, ugy testi épségét közvetlenül veszély érheti s minthogy ezek szerint a vádlott az idegen ingó dolgot annak birlalójától ez ellen alkalmazott fenyegetéssel azon célból vette el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, ellenében a btk. 344. §-ában meghatározott rablás bűntettének tényálladéka helyreállítva van, ebben kellett tehát őt bűnösnek kimondani. Büntetése kiszabásánál az elsőbirósági Ítéletben felhozott enyhítő körülmények vétetvén figyelembe, a btk. 91. §-ár.ak alkalmazása indokolt. A m. kir. Curia (1892. május 5-én, 3,663. sz.): Tekintve, hogy vádlott a védtelen kis leányt útjábaD feltartóztatta s tényleg megfélemlítette ugyan, de a dolog elvételében személyre irányzott erőszak vagy fenyegetésnek cselekedettel vagy szóval a legkisebb jelét sem adta, sőt midőn a kis leány a posta-táska kinyitása ellen tiltakozott, vádlott azt mondta, »hogy neki ki szabad nyitni a táskát, mert ö postafelügyelő« s igy az elvételre nézve a kis leányt inkább megtéveszteni, mint megfélemlíteni akarta, következéskép vádlott cselekményében a személyre irányzott erőszak vagy fenyegetés, mint a rablás alkotó eleme meg nem állapitható, azonban az elkövetésnek eme körülményei a bűnösség fokát annyira emelik, hogy a lopás fortélyos voltánál fogva annak a törvényszerű büntetés legnagyobb mértéke felel meg: a cselekmény minőségeinek meghatározására nézve a kir. ítélő tábla Ítéletének megváltoztatásával az elsőfokú bíróság ítélete hagyatik helyben. A szabadságvesztésbüntetés mértékét illetőleg mindkét alsóbb bírósági Ítélet megváltoztatásával, a vádlott fogházbüntetése 1 évre felemeltetik, egyébiránt a kir. itélö tábla Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik, stb. Vádlottnak a község közgyűlésében panaszos községi bíróra irányzott ama szavai, hogy a bizonyos községbe vezető útnak engedélyezése azért történt, mert „talán a birót valaki oldalba lökte", gyanúsító meggyalázó kifejezést képez ugyan, de meghatározott tényt magában nem foglalván, rágalmazás helyett nyilvános becsületsértés vétségét képezi. A pestvidéki kir. törvényszék (1891. június 11-én, 5,983.): R. János vádlottat az E. Mátyás sérelmére elkövetett, a btk. 258. és 262. §-ai alá eső nyilvános rágalmazás vétségében vétkesnek kimondja és ezért a btk. 262. §. alapján hat heti fogházra és 50 frt pénzbüntetésre ítéli, stb. Indokok: E. Mátyás telki község birájának panasza szerint 1890. december 7-én a községi képviselőtestület gyűlést tartván, ez alkalommal szóba jött a közutak, nevezetesen a kovácsiaknak engedélyezett erdei útnak fentartása is. R. János községi képviselő és törvénybiró erre a panaszos birót kérdőre vonta, hogy a kérdéses utat ki engedélyezte a kovácsiaknak? Midőn pedig panaszos a hivatali elődje hivataloskodása idejében keletkezett közgyűlési határozatra hivatkozott, R. János kijelentette, hogy erről nincs tudomása, majd gyanusitólag annak adott kifejezést, hogy panaszos az utat csak azért engedélyezte, mert valaki »oldalba szurta«. vagyis hogy mint községi bíró megvesztegetni engedte magát. Panaszos állítása szerint e sértő nyilatkozat németül a következő szavakkal történt: