A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 19. szám - Az örökösödési eljárás módosításának tervezete

Tizenegyedik évfolyam. 19. szám. \ Budapest 1892. május 8. Szerkesztőség: T.j Rudolf-rakpart S. *z. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVKDI KÖZLÖNY.) U IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A flAGYAfl ffll, BlfiÓI, ifiéi ÉS WMÉ\ ü Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. ST1LLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél ' • 3 » - » ejrész » 6 » — » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautal ván viiyal küldendők. TARTALOM : Az örökösödési eljárás módosításának tervezete. Irta : C s a n á d y Kíván, kir. jrbiró Szt.-Endrén. — A büntetés elhalasztása és a büntetés végrehajtásának felfüggesztése. Irta : dr. S i k Sándor bpesti ügyvéd. — Törvényjavaslat a sommás eljárásról. Irta: Dr. Frankfurter Sándor, ügyvéd Miskolcon. — Törvényjavaslat a sommás eljárásról. — Belföld. (A végrehajtási törvény revisiója. — A képviselőház igazságügyi bizottsága.) — Sérelem. (A kinevezési rendszer legújabb kinövései. Irta : J u s t u s.) Irodalom. (A büntetendő kisérlet és bevégzés. Battlay Imrétől. — A magyar keresk. jog kézikönyve. Dr. Nagy Ferenc-töl.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MKII.KKI.ET: Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a -.Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — I'ályázatok.) Az örökösödési eljárás módosításának tervezete. Irta: CSANÁDY ISTVÁN, kir. járásbiró Szt.-Endrén. < )röküsöclési eljárásunkat az 18G8: LIY. t.-e. VII. ós az 1877: XX. t.-c. VI. fejezetei szabályozván, hogy ezen jogszabályok az igazságszolgáltatás céljának nem felelnek meg, söt a jogélet mindennapi szükségleteit sem elégítik ki, hanem a jogrend helyett inkább zavaros és visszás állapotokat teremtenek s igy sem a jogbiztonság megszilárdítására, sem a magánérdekek megvédésére nem alkalmasak, azt a jelzett törvények használata óta lefolyt számos évek tapasztalatai eléggé igazolják. Minélfogva ugy a jogrend és állam, mint a magánfelek érdekei is egyiránt és elodázhatatlanul azt követelik, hogy első sorban az örökösödési jog és arra fektetve aztán az örökösödési eljárás is, a mai kor is jogviszonyok kívánalmainak teljesen raegfelelöleg alkottassék meg és váljék törvénynyé. Az örökösödési eljárásnak tehát valódi céljának megfelelőnek és olyannak kell lenni, hogy az minden melléktekintetek nélkül csupán a közjó érdekében szolgálja az igazságot. A tervbe vett örökösödési eljárás módosítása azonban nézetem szerint nem fele! meg minden tekintetben a kívánalmaknak és nem szünteti meg a mostani visszás állapotokat, mert az alapul szolgáló hiányos törvényeket csak részben törli el és javitólag alig módosítja s igy az nem képez újonnan alkotott szerves egészet, hanem csak a réginek pótlására szorítkozik. Az örökösödési eljárás rendezésénél két főtekintetet nem lehet figyelmen kivül hagyni. Az egyik az, hogy egészen kötelező legyen, a másik pedig az, hogy a hagyatéki eljárásnál a közigazgatásnak az igazságszolgáltatás menetére semmi befolyás ne adassék, vagyis a közigazgatás az igazságszolgáltatástól szorosan clkülönittessék. A tervezet 7. §-a beismeri ugyan a kötelező eljárás szükségességét, midőn kimondja, hogy ha az örökhagyó halálától, illetve a holtnak nyilvánítási végzésnek a hagyatéki bírósághoz való áttételétől számított 3 hónap alatt a 6-ik §-ban jelzett érdekeltek közül hivátalos beavatkozást senki sem kér, vagy ugyanazon határidő alatt az örökösödési bizonyítvány kiadatása iránti kérelem elő nem terjesztetik, az örökösödési eljárás hivatalból akkor is megindítandó, ha az 1877 : XX. t.-c. 233. §-ai eseteinek egyike sem forog fenn. Ámde ezen szakaszban elrendelt hivatalbóli beavatkozásnak a javaslat szerint csak akkor lehet helye, ha a hagyatékhoz ingatlan vagyon is tartozik, nem pedig akkor is, ha a hagyaték csupán ingóságokból vagy követelésekből áll. A törvény ezen intézkedéséből világosan kitűnik, hogy a hagyatéki eljárás nem egészen, hanem csak részben kötelező, pedig az elhunyt vagyona, ha az csupán ingóságokból áll is, az örökösök, hagyományosok, hitelezők és az állam érdeke szempontjából is tisztázást és rendezést kiván és ha törvényesen nem rendeztetik, a hagyatéki ingóságok igen sokszor elkallódnak, elpusztulás vagy megsemmisülés esélyeinek lesznek kitéve, kivált akkor, ha egyik vagy másik fél jogaira vagy fel nem ügyelhet, vagy azokat megvédeni nem képes ; miből aztán mind a felekre, Lapunk mai száma mind pedig az államra nézve jelentékeny veszteség és hátrány származik. Nagy mérvben előmozdította volna a módosítandó törvényjavaslat a mostani örökösödési eljárás javítását, ha a hagyaték rendezését egyetlen egy és arra hivatásszerűen illetékes hatóságra bízza. Hogy annak ugy kellene lenni, a javaslat 2-ik tj-a szintén beismeri, midőn kimondja, hogy az örökösödési eljárás és az örökösödési bizonyítvány kiadása is, a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik. Ezen 2-ik §. második bekezdése azonban az első bekezdés helyes intézkedéséhez kötött reményt nemcsak nyomban eloszlatja, de a szomorú valónak tudatára serkentve világosan is kijelenti, hogy a hagyatéki ügyekben csupán egy hatóság egyöntetű eljárásának kívánalma, csak a kegyes óhajok közzé tartozik; mert az örökösödési ügyekben, mint eddig, továbbra is a gyámhatóság, kir közjegyző, községi elöljáróság és járásbíróságok járnak el. Pedig nem férhet kétség hozzá, hogy az örökösödési ügyeket, mint a melyek a legtöbb esetben birói munkát és eljárást igényelnek, legilletékesebben, leggyorsabban és legolcsóbban a bíróságok intézhetnék el. Hogy miért lett fentartva továbbra is a mostani zűrzavar, melyet a hagyatéki ügyeknek annyiféle hatóság közt lett megosztása idéz elő, mely az ügyek menetére nézve helytelennek, nehézkesnek és késedelmesnek, a felekre nézve pedig hátrányosnak bizonyult be, azt nem lehet megérteni. A mostani örökösödési eljárásnak egyik lényeges hibája épen abban áll, hogy a hagyatéki ügyeket, melyekben nem önjogú személyek is vannak érdekelve, gyámhatórágok és községi elöljáróságokra bízza. Hogy ez célt tévesztett iutézkedés, az nem szorul bizonyításra, mert a nem önjogú személyek érdekét, ha arra szükség van, hivatásánál, állásánál és jogi képzettségénél fogva ép ugy, söt jobban megvédelmezheti a bíróság, mint a gyámhatóság; a nagykorúak érdeke pedig az által, hogy a kiskorúak védelmében az olynemű hagyatékok is gyámhatóságok el ntézésére bízatnak, melyekben leginkább nagykorúak vannak érdekelve a nehézkes és késedelmes eljárás miatt, nagyon sokat szenved. De különben is felesleges és szükségtelen, hogy a gyámhatóságok az örökösödési ügyekben az arra hivatott közegek mellőzésével beavatkozzanak. A községi elöljáróságok pedig sem nem hivatott, sem nem illetékes bírái az örökösödési ügyeknek, mert azok helyes elintézésénél hiányzik nálok a birói tekintély, erély, szakismeret és tapasztalat. S általában a közigazgatási hatóságok inkább kárára, mint hasznára válnak a hagyatéki ügyeknek. Nem vonom kétségbe, hogy a hagyatéki ügyeket alaposan a kir. közjegyzők is elintézhetik. De miután az örökösödési ügyek nem mindig fejezhetők be békés úton és előre nem is lehet tudni azt, hogy peressé válik-e a hagyaték vagy nem, alig lehet elintézni a hagyatéki ügyeket ugy, hogy azokba birói beavatkozásnak, vagy birói intézkedésnek szüksége elő nem állana. Ennek tudatában, de tudva azt is, hogy a mostani gyakorlat mellett minő kinos vergődések között, minő sok fáradság- és költekezéssel mennek azok keresztül, mig a befejezés végpontjáig eljuthatnak, miután az igazságszolgáltatás azon követelménye sincs kielégítve, hogy az eljárás gyors és olcsó legyen, nem járulhatok azon felfogáshoz, hogy a hagyatéki ügyek a kir. közjegyzők hatáskörébe utaltassanak. A törvényjavaslat 5-ik §-a a haláleset felvétele és annak a járásbirósághozi bejelentése iránt intézkedik, tehát az 1868: I.IV. t.-c. 561. és 562. §-ait módosítja, de — nézetem szerint — nem előnyösen. Mert az örökösödési eljárás 562. ^-a hivatalos beavatkozás eseteiben a halálesetnek azonnali bejelentését rendeli meg, mig a tervezet 5. §-a 8 napot enged az illető közegnek a felvett haláleset bejelentésére. A halálesetet a halálozás beálltával nemcsak fel kell venni azonnal, de az örökösödési eljárás vezetésére illetékes hatósághoz haladéktalanul is be kellene jelenteni, mert különben az örökségnek, ott, a hol arra szükség van, biztosítása iránt a bíróság nem intézkedhetik. Ezen 5. §-uak arra is ki kellene terjeszkedni, hogy a haláleset felvételével megbízott közegek azon működésükben közvetít oldalra terjed.