A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 11. szám - Érdekes igényperbeli jogeset

84 félévében, — ha kell: kötelező speciál collegium gyanánt — legyen előadva. Az előadott terv szerint, célszerűnek látnám a bölcsészeti speciál collegiumok hallgatását az első évi tanfolyam első felére kötelezően szabni elő, foképen azért, mert ez megkönnyítené a jogbölcseletnek a következő félévben való elsajátítását s pótolná azokat a hiányokat, a melyeket a felsőbb tanulmányokra lépő ifjaink legnagyobb részénél, a bölcseleti fogalmak ismerete tekintetében általános panasz szerint tapasztalhatunk s a melyek többeket arra késztetnek, hogy a felsőbb tanulmányokra való lépés előkészítéséül, a középiskolai és a felsőbb tanulmányok között egy évi átmeneti tanfolyamnak a felállítását javasolják.* A mi a többi szokásos speciál collegiumokat illeti: megjegyzem, hogy az államszámviteltant a pénzügytan előadására rendelt félév alatt, a bányajogot a magyar magánjog előadásának első félévében, a törvényszéki orvostant a büntetőjog előadásának második félévében, a közegészségtant pedig a közigazgatási jog előadására szánt félévben kellene az ifjúságnak hallgatni és pedig általában heti 2 órában. A heti óraszám igy 23-ra is felemelkednék ugyan, de ez túlsóknak semmiképen sem mondható, annyival kevésbé, mert ma is ritkán fordul elő az, hogy az ifjúság az előirt heti 20 óránál többet ne hallgatna, s mert a jelenlegi jogakadémiai tanrend szerint is (1889. évi 20,300. sz. rendelet 4. §.) két olyan félév van, — az 5-ik és a 7-ik — a melyekben a kötelező órák száma 22-őt tesz ki, sőt ugyancsak ennek a szabályzatnak 2-ik §-a arra, hogy valaki a hét féléves kedvezményben részesüljön, az utolsó három félév alatt legalább heti 22 órának a hallgatását kívánja. Okvetetlenül szükségesnek tartom azonban azt, hogy a tantárgyak több félévre való kitérjeszkedése dacára is a semestrális rendszer legyen minden tanintézetünknél életbeléptetve, a mi nehézségekbe nem ütköznék akkor, ha az illető több féléves tantárgy főrészei az egyes félévekre oly módon lennének beosztva, hogy lehetőleg önálló egészet képezzenek. Szükséges volna természetesen az is, hogy minden jogi és államtudományi kar ugyanazt a tanrendet kövesse teljesen s hogy igy bármely félévre egyik karról a másikra való átlépés feltétlenül szabad legyen. »Az 1889: XXVI. t.-c.« cím alatt irt értekezésemben (Budapest, 1891.) részletesen kifejtettem azt a meggyőződésemet, hogy nem mondható szerencsésnek az önkéntes katonai szolgálatot teljesítő joghallgatók kedvezményben való részesítését olyképen adni meg, miszerint az ilyenek tanulmányaikat rövidebb idő alatt végezzék, mint azok, a kik ilyen katonai szolgálatot nem teljesítenek, illetve hogy ezeknek az utóbbiaknak még egy teljesen felesleges félévet kelljen csupa special-collegiumokból hallgatniok; s kimutattam azokat a visszás és méltánytalan eseteket, a melyek ebből a rendszerből eredhetnek s a tapasztalás tanúsága szerint erednek is. Ha a jogi és államtudományi tanulmányok elvégzésére elég a hét félév: akkor elég az mindenkire nézve. E tekintetben kifejtett nézetem az azóta letelt idő alatt csak jobban megszilárdult s meg vagyok győződve arról, hogy a tanulmányi időnek általában hét félévre való leszállítása nemcsak azért lesz mielőbb keresztülviendő, mert ez az idő, különösen az ifjúsággal szemben való követelményeknek fokozása, az előadások látogatásában való következetes ellenőrzés, valamint a főtárgyakból tartandó kötelező collegiumok esetében mindenkire nézve elégségesnek mondható; nemcsak azért, hogy különböző számú félévek alatt végező joghallgatóink ne legyenek, hanem azért is, mivel az értekezlet ismertetett határozata szerint az újonnan szervezendő államvizsgálat nem lesz a tanulmányok elvégzése után egészben azonnal letehető, hanem annak két részlete kőzött három havi időköznek fog kelleni lenni. Végül annak rövid megjegyzésére kívánok szorítkozni, hogy — a mi az értekezleten is hangoztatva lett — az elméleti vizsgálatok ez egységesítése után a gyakorlati, különösen az ügyvédi, bírói és közigazgatási vizsgálatok egységesítésének is mielőbb be kell következnie. Erről szólani azonban ezúttal feladatom keretén kívül esik. Annyi tény, hogy jogi oktatásügyünk terén felette fontos s forduló pontot képező reformok előtt állunk és pedig olyanok előtt, a melyek jogi oktatásügyünk színvonalának emelése tekintetében általában üdvöseknek lesznek mondhatók, * L. p. o. Dr. O r t 1 o f f H : Die Reform des Studiums der Rechts- und Staatswissenschaften. Berlin, 1887. című müvét, ki e javasolt tanfolyamot »Selekta«-nak nevezi. s a melyek vallás- és közoktatásügyi ministeriumunk ügyszeretetének, buzgalmának és szakértelmének egyiránt fényes és maradandó bizonyítékait fogják képezni. Érdekes igényperbeli jogeset. Közli: FEKETE ISTVÁN, bártfai ügyvéd. A magyar kir. kincstár 2,000 frtnyi adókövetelésének biztosítása végett kiküldte a körjegyzőt a bártfai fürdőnek Hosszúrét községhez tartozó részébe s a körjegyző ennek folytán 1888. uyi június 22-én Vass Mihály adós ellen felvette a »zálogolási es becslési jegyzőkönyved s lefoglalt 455 frt 10 kr. értékű ingóságokat. Ezen foglalás miatt Vass Mihályné, született Petroczy Lujza 1888. évi 911. szám alatt előterjesztéssel élt és 926. sz. a. sommás igénykeresetet indított a bártfai kir. járásbíróságnál, mely jogorvoslatoknak együttes eldöntése lett elrendelve az 1888. évi 1,874. számú végzéssel. A tárgyaláskor a kincstár részérő! védelemképeu előterjesztetett : Tekintve, hogy igénylő felperes a végrehajtást szenvedőnek neje és ve jrií hajtást szenvedő a végrehajtás foganatosításakor ugyanazon házban lakott, a melyben a foglalás eszközöltetett, miután a családi háztartásban a férj tekintetik f ö s z e r z ő n e k és az abban talált I ingóságok az ö (a férj) tulajdonának vélelme-, z e n d ő k m i n d a cl d i g, m i g annak ellenkezSje ne.ra bizonyittatik, evélelemmel szemben igénylőt autózik bizonyítani, hogy igénylő oly önálló és szabad rendelkezése alatt álló vagyonnal bir, melyből a lefoglalt ingókat szerezte. Igénylőnek nem volt öröklött s nincs saját szerzeményi vagyona, csak azon ingatlanoknak a tulajdonosa, melyeket férje (a végrehajtást szenvedett; az ő nevére Íratott. Igénylő mitsem szerzett; de végrehajtást szenvedett szerezte az összes, tehát az igénylő nevére irt ingatlanokat is. Igénylő hivatkozott egy kárpitosra igényének bebizonyítása végett, a kit a biróság a foglalás színhelyén s a lefoglalt ingók előleges megszemlélése után tanuként kihallgatott. Ezen tanú 1888. évi szeptember 14-én a lefoglalt tárgyak közül megjelölte azokat, melyeket vallomása szerint 10 — 16 év előtt igénylő nála vásárolt s azok árát ugyanő kifizette, valamint azokat, melyeket igénylő tanú által újból bevonatott. Az elsőbiróság 1890. évi 59. sz. a. hozott Ítéletében az igénylő pótesküjétől feltételezetten harmincnégy tétel alatt összeirt ingók tekintetében az igényt megállapította; a többi ingókra vonatkozólag a keresetet elutasította ; a perköltségeket kölcsönösen megszüntette. Indokul felhozatott, hogy a kihallgatott kárpitos tanúvallomása félbizouyitékot képez. Ezen Ítélet ellen a kincstár nevében felebbezés adatott be, mert az igénylőnek póteskü Ítéltetett arra, hogy a kérdéses ingókat a saját pénzén s a maga számára vette, holott az igénylő a kincstár tagadása folytán csak azt bizonyította, hogy ezen ingókat a tanútól 10 — 16 év előtt vette s kifizette, illetve egyes székeket csak újból bevonatott; mert ezen tanu vallomása igen gyanús s bírói figyelmet nem érdemel, mert 10— 16 év múlva meg nem ismerheti azon ingókat, melyek tőle akkor vásároltattak vagy általa 10 — 16 év előtt bevonattak, mert ezen ingókat azóta nem látta és azokat saját cégével meg sem jegyezte és mert 10 — 16 év alatt a bútorok annyira változnak, hogy azok oly hosszú idő óta felismerhetetlenekké válnak. Ezen tanu vallomása alapján nem lehet a póteskünek helye arra nézve, hogy felperes ezen ingókat a saját pénzén s a maga számára vette, mert erről a tanu vallomásában említést nem tesz' és erröl tudomása nem is lehet: tehát a szerzés módjára és a tulajdonjogra vonatkozólag nemcsak fél-, de egyáltalán semmi bizonyíték nem létezik. Ue felperes részére egyáltalán semmiféle esk i nem volt megítélhető, mert felperes H. foesküt sem ajánlotta szabályszerűen, holott a kincstár a tárgyaláskor tagadta, h )gy az igényelt ingókat felperes a saját pénzén, a maga számára és saját kizárólagos használatára vette; tagadta a kincstár felperesnek az igényelt ingók iránti tulajdoni jogát s azt, hogy a megje'ölt tárgyakat felperes kelengyeként hozta férjhezmenetelekor végrehajtást szenvedett férjéhez; mert a székek bevonaí tása által az egész székekre tulajdoni jogot szerezni nem lehet, csupán a bevonási költségek megtérítésére lehet igényt támasztani a székek tulajtionosa ellen. Be van bizonyítva, hogy igénylő a végrehajtást szenvedettnek neje, hogy ők azon fürdői házban laktak, a melyet férje a saját pénzén' felépített s a melyben az igényelt ingóságok a foglaláskor találtattak. A tárgyaláskor a kincstár részéről védelmül előterjesztett vélelemmel szemben igénylő tartozott bizonyítani, hogy igénylő oly önálló és szabad rendelkezése alatt álló vagyonnal bírt, melyből a lefoglalt ingókat szerezhette, de felperes tagadása dacara ezeket é s a z t be nem bizonyította, hogy igénylőnek öröklött vagy szerzett vagyona volt. be vau bizonyítva, hogy a bártfai fürdőbeli nyaralót s az abban