A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 7. szám - Adalékok a feltételes elitélés kérdéséhez. 7. [r.]

A- JOG. A telekkönyvi osztály »nebántsd virág«-nak tartja ni.ig.it; hát az igaz, hogy több rendet tud felmutatni, mint a polg. osztály; hanem nem veszi figyelembe, hogy a leirni való szertelett megszaporodott s ezért jó volna, ha a napidíjas csak másolgatna s nem használnák fel oly gyakran a telekkönyvi irat­tárban. A ki ', '5-kor elmegy a hivatalból, az talán ráérne arra is, hogv az irattárban a közönségnek szolgálatára álljon. Es az ég tudja elszámlálni azt a sok apró jelenséget, a mi lépten-nyomon csak a közönség elégedetlenségét fokozza! Ily körülmények közt bevett szokás, hogy keresetekre 3 — 5 hónapra kap az ember tárgyalási határnapot; hogy szak­avatatlan egyének minden törvényismeret nélküli referálása folytán a bíróságnak, közönségnek 2—3 szoros munkát kell végeznie; hogy folyó ügyekben évenkint 1—2 határnaphoz juthatni; hogy a tárgyalás befejezésekor fenakadás nélkül kihirdethető Ítéletek 3 — £i hó múlva adatnak ki; hogy a 8 órára idézett s meg is jelent felekkel 10 óránál előbb szóba sem állanak, sőt az ügy­iratokat is csak ekkor keresgélik elő. Persze a védekezés refrainje: a személyzet hiány s most épen apropos, mert pl. »Frici ténsur« három hétig volt oda vizsgát tenni; erre nem ért rá annak idején. Csakhogy nem volt mindig állandó személyzet hiány! Kegyelmes ur! a táblák reformálása még egy kicsit marad­hatott volna, sokkal sürgősebb a bíróságok azon részét reformálni, melylyel a közönség közvetlenül és első sorban érintkezik; mert a jelen körülmények között igazság­szolgáltatásunk jellege még mindig inkább ázsiai, mint modern európai! Néma Ede, BinffyHunyad. Irodalom. Felsőbíróságaink elvi határozatai. A kir. Curia, a kir. ítélő táblák és a pénzügyi gözigazgatási bíróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye. Készítette dr. Márkus Dezső. Az I. kötet első fele Budapest, Grill Károly kiadása. A tör­ve n y e k feldolgozása mellett mindinkább tért nyer a b i r ó i gyakorlat feldolgozása és örvendetes jelenségnek tartjuk, hogy ant ak feldolgozását ép oly fontosnak kezdik tartani jogászaink, mint bármely elméleti kérdés feszegetését A haladás e téren is észlelhető. Előbbi esetgyüjtemények rendszer nélkül, még a jog egyes nagy osztályai szerint se voltak elrendezve. Tarka egymás mellettben és egymásutánban álltak és következtek váltó, büntető, polgári, fegyelmi ügyek ; csak a tárgymutatók tüntettek fel némi osztályozást. Már haladást jelez e te' intetben a »Jogt. Közl.« leg­újabb Döntvénytára. Márkus gyűjteménye már a rendszeresség egy igen nagy fokán áll és mondhatni, hogy az osztályozást már alig lehet tovább vinni. Rendkívül megkönnyíti a gyakorlat terén való tájékozást e gyűjtemény, mert mioden ugyanazon joganyagra és annak valamely alfajára vonatkozó eset együtt és áttekinthetően egymás mellett van felhozva. Meglátszik az egész mü összeállításán a jcgász fáradságos és gondos választása és osztályozása, mely dicséretére válik a szerzőnek. A mü áttekinthetőség és teljesség tekintetében túltenni ígérkezik az eddig megjelent hasonnemíí müveken és azért csak a legjobban ajánlhatjuk. Az egész munka mintegy 80 ívre fog terjedni és két kötetből fog állani. Ara 8 írt lesz. A szeszes folyadékokkal való kereskedés Magyar­országom cím alatt O s v á t h Jmre királyi törvényszéki bírótól egy 190 lapra terjedő, érdekes munka jelent meg e napokban. Gyakorlati mü, a elmének teljesen megfelelő, mert az állami ital­mérési jövedéket és a fogyasztási adókat a leghelyesebb szem pontból tárgyalja, feldolgozva mindazon anyagot, mi e tárgyra tartozik. Emeli a munka értékét, hogy a jövedéki kihágások ese tében követett eljárást behatóan ismerteti, már pedig hasonló műben az eddig feldolgozva nem volt. Szerzőnek a munka be­osztása körül követett rendszere elismerést érdemel, mert oly­annyira megkönynyiti és kényelmessé teszi az áttekinthetőséget, hogy ezen műből az ital mérési jövedéki és fo­gyasztási adók felől teljes tájékozást szerezhet minden érdeklődő. Felemiitjük, hogy a munkához igen jó betüsoros tárgymutató van mellékelve s hogy a kérdéses munka a »Magyar Kereskedők Lapja« kiadóhivatalában (Budapest, Er­zsébet-körut 21. sz. a.J 1 frt 20 krért kapható. Visszapillantás a Szt.Pétervárott tartott Nemzetközi börtönügyi congressusra és annak Franciaországra való külö­nös jelentősége. Irta: dr. Mayer S. cs. kir. osztrák kormány­tanácsos és a bécsi egyetem volt jogtanára. (Páris 1891.) A francia börtönügyi igazgatóságnak főnöke, H e r b e t t e Louis államtanácsos ur által irt és néhány hó előtt megjelent Szt-Péterváron tartott nemzetközi börtönügyi congressus munká­latait és határozatait tárgyazó közleményére vonatkozással, a hazánkban is kitűnő hírnévnek örvendő szerző a fenti cím alatt a nála ismert alapossággal munkát irt, mely a napokban fog Párisban megjelenni és melybe szerző szívességéből előzőleg be­pillantást nyertünk Ezen francia munka feladatául tűzi ki, hogy a congressus legfontosabb és a közvéleményt leginkább érdeklő határozatait röviden ismertesse és azokat a büntetőjog, a bűnügyi politika és az általános emberi tapasztalás szempontjából kritikai bírálat alá vegye. Szerző is a Congressus azon kifejezett óhajából indul ki, hogy a napi sajtónak feladata, miszerint a Congressus javaslatainak és határozatainak tágabb körökben elterjedést szerezzen, I a gondolkozó közönségnek ez ügyben felvilágosítást nyújtson, és hogy annak érdeklődését ezen őt közvetlenül érdeklő kérdések I iránt ébren tartsa; kilenc szakaszban tárgyalja e munka többek I közt a kiadatás kérdését, a részegség büntetését és be­; folyását a criminalitásra, a birói megintés büntetését és a fel­: tételes elitélésnek az utóbbi időben a törvényhozások és a tudo­! mány annyira megvitatott belga rendszerét, melyet egy törvény­! javaslat P'ranciaországba is be akar hozni; az orgazdaság külö­nösen az iparszerű orgazdaság szigorúbb megbüntetését; a Franciaországban oly ijesztő mérvben növekedett visszaesés szigorú fenyítését; az ifjukorú bűnösökkel való helyes bánás alapelveit; a f e g y e n c m u n k a-kérdés szabályozását és | annak versenyét a szabad munkával stb. stb. Az általános érdeklődés, melyet a nemzetközi börtönügyi congressus határozatai keltettek, tárgyalásainak a törvényhozá­sokra és a társadalmi rendre való hordereje indokolttá teszik, hogy a közvélemény szerző ezen értekezéséről tudomást vegyen, i Gyakorlati fontosságú kérdések megvitatásáról van itt szó, mely ', kérdések megoldása a modern büntető jognak és minden orszá­J gok börtönügye számára bő gyümölcsöt fog teremni. I Szilágyi Dezső és jogi reformjaink új világításban. Irta Kun László. Budapest, 1891. Deutsch Zsigmond bizománva. Jól irott kis ellenröpirat, Sik Sándor ismert támadó röpiratára. Ára 40 kr. Vegyesek. A Magyar Jogászegylet börtönügyi bizottságának leg. utóbbi ülésén Kr aj esik Soma, zólyomi népiskolai tanitó ur értekezett a gyermekek védelméről büntetőjogi szempontból. Krajcsik ur évek óta foglalkozik e tárgygyal, mely hazánkban sokszoros fontosságú és dolgozatai, melyek főképen a »J o g«-ban és »Magyar Igazságügy«-ben láttak világot, arról tesznek tanú­ságot, hogy Írójuk elsőrangú szakember e kérdésben. A mult nyáron megtartott szt.-pétervári nemzetközi büntetőjogi congres­susra is küldött egy hosszú dolgozatot, mely a számos külföldi munkálat között is annyira föltűnt, hogy távollevő szerzője álta­lános érdeklődés tárgyát képezte. A congressus egyik legelőkelőbb tagja akkor az egyik magyarországi küldöttnél is tudakozódott Krajcsik ur felöl, többek közt azt is óhajtva tudni, hogy melyik egyetemen tanári A megkérdezett zavarában eléggé ügyesen azzal vágta ki magát, hogy azt felelte: »I1 enseigne á Zólyom«, azt tévén fel az illetőről, hogy annyira csak nem ismeri hazánk fel­sőbb oktatását, hogy tudná, miszerint Zólyomnak eddig csak népiskola jutott. (»J. Sz.«) Milyen szép az a községi bíráskodás. Salamoni ítéletet hozott nemrégiben egy württembergi városka községi bírája. E városkában egy szinészcsapat ütötte fel sátorfáját, azonban a színészek éneke éppen nem állott a kor magas színvonalán. A hallgatóság ennek következtében lármával és füttyökkel szakí­totta félbe az előadásokat. De a községi előljáró nem helyeselte a közönség e viselkedését és hogy mindkét félnek egyenlő mér­tékben szolgáltasson igazságot, a következő hirdetményt ragasz­tatta azon épületre, melyben az »előadások« tartattak :»A közön­ségnek a pisszegés és más zavart okozó közbeszólás megtiltatik. Másrészt azonban a színtársulat tagjainak a hamis éneklés szintén megtiltatik. Ezek ellen cselekvők 2 márkán felüli pénzbírságra fognak Ítéltetni. Iskolai igazolványok hamisítása, illetve hamis készítése, mely igazolványokat az iskolaköteles gyermek szülői a gyermek mulasztásának igazolására állítanak ki, a német birodalmi törvény­szék IV. büntető takácsának 1890. november hó 20 án kelt ítélete szerint okirathamisitásnak tekintendő. Curiai és táblai értesítések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket elöfizetöinknekdíjtnltinul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levelezést tévedések kikerülése végett kérjük mindig hindóhivataliiitlthoz intézni. Alsó-Lendva. N. J. Ad 1. Worttmann B. — Robb J. ügyet a T. 53375/90 sz. a f. évi jan. 13-án rmv. ; ad 2. Trátnyek M. — Tóth í. ügyet nem találhattuk ; ad 3. Szabó T. és tsa — Császár J. és tsa ügyet a T. 46337/90 sz. a. m. évi dec 22-én rend. - Arad. Dr. W. J. A f. k. 6676 -7 és 8/90 sz. ker. ügyeket a T. f. ho 9-én hh. — Baja. L. Z<. A f. k. Kender J. és neje — Zombori E. és tsa ügyet a T. f. hó 4-én rend. — H. Gy. A f. k. Weidinger G. és tsa — özv. Schönwald J.-né ügyben a C f. hó I 10-én vu. a felebbezést; a f. k. Kubatovlcs L. — Wollfart J. ügyet a T. f. hó 4-én mv. — D. R. Ad 14. Bajusz V. — Bajus*. E. érk. 61514/90 sz. a., n. e., eld. Dobosffy ; ad 15. Balatinácz T. — Prodán S. és tsa érk. 58897/90 sz. a., n. e., eld. Hűvös. — Dr. K. Zs. Ad 1. Füstös István bf. ügyét a T. 11983/90 sz. a. még ápr. 22-én rhh., rmv. ; ad 2. Kucsera j Rezsnyak E. Jámbor J. érk. 51719/90 sz. a., n. e., eld. Raits. — Hakabnnya. Dr. S. J. Szluka Sándor bf. ügyét a T. 48308/90 sz a. e hó 10-én hh. — Iíékés J. K. A f. k. Kis J. és tsai — Kósa A. és tsai ügyet a T. f. hó 3-án mv. — Belényes. I. V. A f. k. Pántye M. és tsai -- László M. és tsa ügyet a T. f. hó 5-én hh. — Bonyhád. Dr. M, I. Szorg A. — Vásárhelyi R.-né ügy még nincs fent. Tán közelebb — lirassó. Dr. P. D. Ad 1. Lupán P. — Iliescu G. érk. 9740/90 sz. a., n. e., eld. Elekes ; ad 2. Hetrich F. — Bogdán J. érk. 370/91 sz. a„ eld. Frink; ad 3. Musat M. — Musat J. érk. 509/91 sz. a., eld. Frink ; ad 4. Dr. Popp D. — Lissz T. és tsai érk. 260/91 sz. a., n. e., eld. Topler; ad 5, Dr. Popp D. — kincstár érk. 409/91 sz. a., eld. Vági. Mind az öt elintézetlen. A többiről jövő számban. — Büd-Szt."Mihály, P. T. Oláh A.

Next

/
Thumbnails
Contents