A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 7. szám - Az utóajánlat kérdéséhez

52 A J O Gr. kicsoda a legmagasabb igéret tevője, ki fogadja el véglegesen a megtett ajánlatot. De ha a jogügylet csak ekkor fejeződik be teljesen, maga az árverés is csak ezzel nyerheti befejezését s igy az utóajánlat folytán elrendelt árverés, nem egy más az előbbitől különálló árverés, hanem az elsőnek csak folytatása. Nagyon helyesen jegyzi meg Herczegh M.jeles commentárjában, hogy az utóajánlat folytán tulajdonkép csak az első árverésen történt »leütés« hatálytalanittatik és nem maga az első árverés. Ezekbén kifejtetvén, hogy az első árverés megkezdésétől kezdve az utóajánlat folytáni árverésen történt leütésig csak egy és ugyanazon jogügylet perfectiója történik; a második árverés az első árverésnek az utóajánlat által összekötött folytatása; önként következik, hogy a 170. §. értelmében végrehajtató a többi érdekeltek mellőzésével az utóajánlat folytán elrendelt árverést be nem szüntetheti. Az érdekeltek közt első helyen állanak végrehajtást szenvedő és a végrehajtató csatlakozói. Ezek beleegyezésének megkivántatósága általánosan elismertetik, a törvény maga ezek — legalább hallgatólagos — beleegyezéséhez köti az első árverés felfüggesztését is. Ezek jogi érdekeltségének bizonyítása tehát felesleges. Az utóajánlattevő érdekeltsége is majdnem általánosan elismertetik, mert utóajánlatával vételi jogot szerzett s attól önkényesen el nem üthető. így tehát ennek érdekeltsége sem szorul bővebb bizonyításra, Ámde ez csak a legmagasabb utóajánlatot tevőre áll igy, mert az ő ajánlata az, mely a folytatólagos árverésen meg nem jelenése esetén is figyelembe jön. A többi utóajánlattevő Ígérete az árverési vevő ígéretével ugyanazon tekintet alá esik. Minthogy szerény nézetem szerint ugy az előbbi árverési vevő, mint a kisebb utóajánlattevők jogi érdekeltsége is fennforog és igy ezek beleegyezése is feltétlenül szükséges a folytatólagos árverés be szüntetéséhez, ezt a következőkben igyekszem bebizonyítani. A mint fentebb kifejtettem, az árverés utjáni eladási igéret, ha az vételár igérése által már elfogadtatott, többé egyoldalulag vissza nem vonható. A megkezdett árverés csak az árverelők beleegyezésével szüntethető be. Árverelőknek tekintendők az utóajánlat folytán elrendelt árverésen mindenek előtt az előbbi árverési vevő (a többi, az előbbi árveréseni igérettevők nem, mert bánatpénzüket visszavevén, ez által kijelentették, hogy az árverésen tovább részt venni nem kívánnak), mert az utóajánlat tétele az ingatlannak részére leütése utáu történvén, magasabb igéret tételére alkalma nem volt. Nékie utóajánlatot tenni nem szükséges, mert a folytatólagos árverésen megteheti magasabb ajánlatát, miért csináljon magának külön-kiadásokat. De ugyan igy van a dolog a kisebb utóajánlatot tevőkkel is. Ok az árverési vevőnél magasabb árt Ígérvén, kifejezték szándékukat az újabban megtartandó folytatólagos árverésen részt venni. Igy árverési vevő és kisebb utóajánlattevők a vételi jogot megszerezvén és sem nyíltan, sem concludens cselekmények által az árverezéstől elállási szándékukat nem nyilvánítván, jogi érdekük kétségbe nem vonható. Állításomnak jogi indokolását ezzel befejezem s áttérek annak bizonyítására, hogy a gyakorlati élet követelményei is szükségessé teszik az előbbi árverési vevő meghallgatását. Az árverések sikeressége1 nek első és fő feltétele a minél nagyobb verseny biztosítása. Az árverezni szándékozó akárhányszor nem rendelkezik momentán a bánatpénz felett. Kölcsön veszi. Vidéken gyakran 8-10 —l2°/o-ra. De lehet, hogy a vételár nincs készletben. Felhasználja hitelét, ingatlanára jelzálogkölcsönt ve;z fel, illetve megteszi az előleges intézkedéseket, avagy eladásra szánt barmait, vagy terményeit rossz időben alacsony árak mellett kénytelen értékesiteni, csak hogy a vételár készen legyen, mert ha késik, ellene fordul a végrehajtás. Vájjon, ha nem bizonyos az iránt, hogy egy nem is komoly ntóajánlat alapján háta mögött ki nem játszhatják, fogja-e magát ennyi költségbe verni, nem fog-e inkább a vásárlástól tartózkodni? Káinay ur azon tanácsa, hogy nyújtson be magasabb utóajánlatot, engem meg nem nyugtat, mert nem lesheti árverési vevő folytonosau az iktatót s még ha meg is teszi, az utolsó negyedórában adhat be valaki utóajánlatot s akkor futhat aztán árverési vevő névaláírás hitelesítésért közjegyzőhez a költségelőleg letevése végett adóhivatalba, mire azt elvégzi, már bezárták az iktatót s másnap beadott utóajánlata tekintetbe nem vehető. Hát a hol nagy birtokok árverésénél messzeföldről jön az árverelő, üljön ott, mig letelik a lő nap, vagy az utolsó nap utazzék megint nagy költséggel a telekkönyvi hatóság székhelyére ? Mindezen nehézségek elesnek akkor, ha a folytatólagos árverés beszüntetését az előbbi árverési vevő és a vele egy cathegoriába sorolandó, a legmagasabbnál kisebb utóajánlattevők meghallgatásához is kötjük. Mindezek után oda concludálok, hogy ugy a törvény helyes magyarázatát, mint a célszerűségi szempontot tekintve, az utóajánlat folytán elrendelt folytatólagos árverést csakis akkor lehet és szabad beszüntetni, ha ugy egyrészről végrehajtást szenvedő, végrehajtató és csatlakozói, mint másrészről árverési vevő és összes utóajánlattevők abba beleegyeztek. Hogy fejtegetéseim fonalán sem a visszárverésre, sem a megsemmisített árverés után újabban elrendelt árverésre s azokra vonatkozó szabályokra sehol tekintettel nem voltam, oka az, hogy ezek ellentétben az utóajánlat folytán elrendelt folytatólagos árveréssel, az előbbi árveréstől egészen különálló, azzal a jogügylet megkezdését, illetve perfectióját tekintve, mi összeköttetésben sem lévő cselekmények. Visszatérve K á 1 n a y ur cikkére, hogy az általa szintén meghallgatandóknak jelzett nem végrehajtató, vagy csatlakozott jelzálogos hitelezők beleegyezését megkivánandónak nem tartom, abban leli magyarázatát, hogy én az egész kérdést a két oldalú jogügyletek kölcsönös beleegyezéssel történő felbontása szempontjából tartom eldöntendőnek, már pedig a nem végrehajtató, vagy csatlakozó jelzálogos hitelezők egyik oldalon sem szerepelnem érdemel figyelmet, mert ha az helyes volna, ugy a végtárgyalásokról is csak akkor referálhatnának a lapok, ha az Ítélet marasztaló. Aztán a bíróságnak is vigyáznia kell arra, hogy könnyelműen, puszta gyanuokok alapján ne hozzon vád alá helyező határozatokat. Más kérdés, vájjon a letartóztatásokról közölhetnek-e a hírlapok tudósítást ? Nézetem szerint: igen. Mielőtt a biróság valakit egyéni szabadságától megfoszt, bizonyára gondosan mérlegeli az okokat és ha nincs elégséges alap arra, hogy valakit vizsgálati fogságba helyezzen, óvakodni is fog attól. Ártatlan embert nem tartóztatnak le; de ha mégis előfordulna ilyen eset és az a lapokban közöltetett, a tudósító moshatja kezeit, mert nem ő a hibás, hanem az a biróság, mely az egyéni szabadságot megsértette. A végtárgyalást előkészítő eljárásnak három olyan stádiuma van, a melyben a bűnperek közölhetők. Az egyik az, ha közveszélyes egyént jelentenek fel s az ügy szellőztetését a közérdek megköveteli. A közveszélyes jelleg kitűnik a följelentés tartalmából és esetleg, abból, vájjon a bevádolt egyén rovott előéletű-e vagy sem. Általában közveszélyesnek tekinthető az olyan egyén is, a ki ellen többen tettek följelentést, ha mindjárt magánvádra üldözendő bűncselekmény miatt is. Ilyen esetekben a hirlaptudósitónak szabadulnia kell a felelősség alól, ha az eljárás a magánvád visszavonása következtében szüntettetett meg. Ellenkező esetben nagyon sajnos eredmények volnának felmutathatok. Ha például egy több rendbeli csalással vádolt egyén a visszavonás következtében kisiklik a büntető igazságszolgáltatás alól, a mire a törvény módot nyújt, legyen meg legalább az a büntetése, hogy cselekményeiért, mint olyan egyén állíttatik a nyilvánosság elé, a kitől a közönségnek óvakodnia kell. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy mily fonákságokra vezet a törvénynek amaz intézkedése, hogy például egy ötven rendbeli csalással vádolt szédelgő nem büntethető, ha kiegyezik a panaszosokkal és azok vácijaikat visszavonták. Az ilyen ember nem irtózik attól, hogy az eljárás megszüntetése után újra kezdje széde géseit abban a reményben, hogy a panaszosokkal kiegyezni fog. Vájjon nem volna-e helyes, ha a törvény ugy intézkednék, hogy egy ember ellen a magánvád csak egy, legfölebb két izben vonható vissza és az olyan egyén ellen, a kí egy, illetőleg két esetben azért menekült a büntetés alól, mert a sértett fél visszavonta panaszát, minden esetben hivatalból indittassék meg a bűnvádi ellárás ? A második stádium, a melyben egy bűnper már a vizsgálat folyamán közölhető, akkor áll elő, ha a bevádolt egyént letartóztatták és a harmadik stádium akkor, midőn a kérdéses fenyitő perben már jogerős vádhatározattal állunk szemben. A bünperek többi stádiumai is közölhetők, de a közlemény írójának felelősségére. A tudósító megirhatja, hogy X. ellen lopás, sikkasztás vagy uzsora miatt megindították a vizsgálatot s ha később az ügyben jogerős vádhatározat van, megszűnik a felelőssége. Ellenben büntetendő a sértett fél indítványára akkor, ha a közlés után megszüntető, vagy félretételt elrendelő jogerős határozatot hoztak. Szükségesnek mutatkozik tehát, hogy a sajtótörvény 14-ik j szakasza ezekhez képest módosütassék, vagy kiegészíttessék. Ismétlem, az én nézetem az, hogy a törvényszéki tudój sitások körül észlelt bajok orvoslása csakis törvényileg érhető el, a nélkül, hogy a sajtószabadság megszorításáról csak szó | is lehetne. Mert ha a törvény az ügyeknek bizonyos stadiumI ban, bizonyos személyek ellen irányuló közlését megtiltja, az ép j oly kevéssé mondható a sajtószabadság megszorításának, mint a törvény amaz intézkedése, hogy büntetendő, a ki becsületsértést vagy rágalmazást nyomtatvány utján követ el. Legyen szabad az ujságiróuak megírni mindent, de bizonyos büntetőjogi felelősséggel. Vagyis ha egy még vád alá nem helyezett olyan egyénről irt, a ki irányában a biróság később megszünteti az eljárást: legyen joga a meghurcolt egyénnek rágalmazás miatt bepanaszolni a közlemény íróját. A törvény gondoskodott arról, hogy az alaptalanul vádaskodó egyén meg legyen fenyíthető, midőn az alaptalanul gyanúsítottnak megadta a módot arra, hogy hamis vád, illetőleg h a t o ságelőtti rágalmazás miatt bűnvádi perbe vonhassa a feljelentőt. Miért ne intézkedhetnék a törvény az iránt is, hogy elejét vegye az ilyen alaptalan följelentésekre'vonatkozó hírlapi közléseknek < Igy és csakis igy lenne segítve a bajon. A hírlapírók bizonyara óvatosabbak lennének a törvényszéki rovat vezetése korul es sohse ártanának a vizsgálatnak.