A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 6. szám - Törvénykezés és a napi sajtó. 2. [r.]

42 A JOG. jogok egyenlő megosztásával maga a részrehajlatlan igazság orvosolja és hozza helyre. A tervezet 32, 33. és 34. §-ai azonban, mint látszik, most sem egyenlő marokkal hintik szét az áldást. Mert oly törvényszékeknél, hol nem lesz kir. táblai biró, a törvényszéki birák sorából kirendelendő tanácsvezető, fizetésén kivül évenkint még 500 forint pótlékban, a törvényszéki vizsgálóbíró pedig 200 forint évi pótlékban fog részesülni, mig a járásbíróságokhoz kinevezendő több járásbiró egyenlő javadalmazásban részesülvén, a rangidősebb járás bírónak az lesz a kitüntetése, illetve javadalmazási pótléka, hogy reá lesz bizva a hivatal feletti felügyelet és annak vezetése. A ki jól ismeri a hivatalt vezető járásbiró munkakörét és tudja, hogy annak a saját szakmunkájával a felügyeleti és administrativ teendőknek nagy halmaza is összekötve van, a ki tudja, hogy sokféle munkáinak pontos és lelkiismeretes teljesítésével, tapintatos eljárásával és fontos feladatának megoldásával minő súlyos teher nehezedik vállaira és milyen nagy felelősség terheli: az bizonyosan reá fog jönni arra is, hogy a hivatalt vezető járásbiró legalább is teszen olyan hasznos szolgálatot a közérdeknek, mint egy tanácsvezető törvényszéki biró, avagy vizsgálóbíró és szintén megérdemelné szerény fizetése mellett azon pótlékot, mikbe a tanácsvezető törvényszéki és vizsgálóbirákat a törvény majdan részesitendi. De szerintem a járásbíróság vezetője azoknál többet érdemel. Ha a törvényszéki elnöki állás oly fontosnak van hangsúlyozva és elismerve, mibe ugyan gyakorlati jogászok közül senki sem kételkedik, hogy a törvényszéki elnökök kir. curiai bírói rang és fizetésben is részesülhetnek, a hivatalt vezető járásbirák, az általuk képviselt érdekek fontosságánál fogva, már a hivatal tekintélyének emelése céljából is megérdemlenék, hogy alelnöki rang és fizetésben részesüljenek. S minthogy a tervezet szerint ezentúl egy járásbíróságnál több járásbiró is leend alkalmazva, hogy a felügyeleti jog ne cs-tk szavakban nyerjen kifejezést, de a rend fentartására súlya is legyen, minden bizonynyal szükséges, hogy a hivatalt vezető járásbiró, legalább némi rang és fizetésben, felül álljon birótársai felett. Mert azon kilátás, mit a tervezet 28. §-a mutat, hogy t. i. az összes törvényszéki és járásbirák 5°/o-a, vagyis a járásbiráknak voltaképen 2 és 7*°/0"a kir. táblai biró rangot nyerhet, minden járásbiróra nézve általában megnyugvást nem nyújt minthogy a reménybeli kitüntetésnek a szerencse változandósága miatt kevesen lesznek osztályosai. A járásbirákra nézve szerintem az sem előnyös, hogy közülök a kir. Curiához tanácsjegyzői szolgálatra senki sem hivatik be, mig azon kedvezményben a törvényszék, birak részesülhetnek. Ped.V a tervezet 27. §-a az elnöki intézmény fejlesztésére elismeri annak előnyös voltát az által, hogy a judicaturaban gazdag tapasztalatot szerzett kir. cunai bírákat is kivan törvényszéki elnöki állásokra alkalmazni. És a mi a törvényszékekre hasznos és előnyős, azt hiszem, hogy az a járásbíróságokra nézve sem hátrányos es nem lenne kárba veszett munka, ha a kir. Cunanal tanácsjegyzői minőségben alkalmazott járásbirák a felsőbb bíróságnál szerzett tapasztalataikat, ha járásbíróság vezetésere alkalmaztatnának, ottan is érvényesítenék. Mire főleg akkor leend nagyobb szükség, ha az új perrendtartás a járasbirosagi hatáskört a mostaninál szélesebb alapra fogja fektetni. Azt helyeslem, hogy a törvényszékeknél albirói állások is fognak rendszeresittetni és a kinevezendő albiró először is a törvényszékhez osztatik be. De hogy ezen rendszer jó gyümölcsöt teremjen, szükségesnek találnám, ha a kinevezett albirák, mint jegyzők, előzőleg a kir. járásbíróságoknál lennének alkalmazva, hogy azon időben, midőn a törvényszékektől a járásbíróságokhoz lesznek áthelyezve, már a járásbiró teendőit is ismerjék és azokban legalább némi jártassággal bírjanak. De szükségesnek tartom azt is, hogy az aljegyzők és joggyakornokok munkaköre is meg legyen határozva, hogy azok a törvénykezés minden ágában oktatást és jártasságot szerezzenek. Mely cél leginkább ugy éretnék el, ha a fogalmazó segédszemélyzet az általa teljesített munkáért épen ugy felelős lenne, mint főnöke, kihez munkálkodásra beosztva lett. A joggyakornokot pedig nem kellene addig véglegesen kinevezni, mig a meghatározandó próbaidő hitéltéig képesnek, alkalmatosnak és hasznosnak be nem válik. Hogy pedig a joggyakornoki állásra is tehetséges és képzett egyének vállalkozzanak, kell, hogy azok is a megélhetésre szükséges fizetéssel láttassanak el. Egy alkalommal egy már korosabb joggyakornoktól azt kérdeztem, hogy miért nem tanul és miért nem igyekszik letenni a gyakorlati bírói vizsgát: akkor inkább számithat előmenetelre Kérdésemre azon választ nyertem, hogy azért nem igyekszik tanulni és magát képezni, mert eddigi tanulmányainak szellemi tőkéjét sem értékesítheti, a várt és remélt kamatokat tanulmánya nem hozza meg. Ezen állítás, ha nem volt is egészen igazságos, de az elkeseredés jogosult volt. TÁRCA. Törvénykezés és a napi sajtó.* — A «Jog« tárcája. — Irta : dr. GUTHi SAMU, Budapesten. (Folytatás.) Mindnyájan tudjuk, bogy nagyon is gyakori az alaptalanul való vádaskodás. Nem múlik el nap, hogy a törvényszékhez ne érkeznék több olyan feljelentés, a melyek félretétellel végződnek. Az adós, a ki nem tud vagy nem akar fizetni, ugy igyekszik a kötelezettség teljesítése alól szabadulni, hogy följelenti hitelezőjét uzsora miatt; a közrendőr egy csúnya grimaceban hatóság elleni erőszakot lát; ha az ingatlan vevője nem éri el a remélt hasznot, azzal próbál szerencsét, hogy csalás miatt pauaszolja be az eladót. És az efféle esetekben mindig akad egy valaki, a ki boszúból vagy érdekből a hírlapokba szeretné és tudja is juttatni az ügyet. Vájjon ki tilthatja és ki akadályozhatja ezt meg? Még csak felelősség sem terheli, mert ő a följelentést csakugyan beadta, vagy a kir. ügyész csakugyan megtette a vizsgálat elrendelésére vonatkozó indítványt. Igazat irt: nem büntethető. A sajtótörvény 14-ik szakasza világosan kimondja, hogy »a ki a törvényszékek és törvény által alkotott testületek iratait hív szellemben és igazán közli, ellene a közlöttek tartalma miatt kereset nem indittathatik.« Itt van a bibe. Ezen a szakaszon kellene változtatni, vagy egy új szakaszt kellene ékelni a törvénybe, ha azt akarnók, hogy akár az újságírók, akár maguk a perbeli felek óvakodjanak a vizsgálati stádiumban levő ügyek közlésétől. Kétségtelen, hogy olvashatók a lapokban olykor olyan közlemények is, a melyek a vizsgálat meghiúsítására vezethetnek. Néhány évvel ezelőtt történt, hogy egy rablógyilkosság ügyében a vizsgálóbíró kihallgatott egy tanut.a ki később vádlottként szerepelt. Másnap aztán az összes újságok kérdések- és * Előző közlemény a »J o g« 5. számában. feleletekben referáltak a tanúkihallgatásról. Vájjon hogy kerülhetett ez a részletes vallomás a lapokba ? Hiszen csak hárman voltak a szobában: a bitó, a joggyakornok és a tanu. A biró kérdőre vonta a joggyakornokot, az elnök a vizsgálóbírót, az elnökhöz pedig az igazságügyminiszter irt le. Csak a tanút nem vonta kérdőre senki sem ; pedig a vallomásáról ö maga referált az újságírónak. De hát mit is csinálhattak volna azzal a tanúval ? Az is nagy feltűnést keltett, hogy midőn Gazdagnét letartóztatták és éjnek idején kihallgatták, vallomását szószerint közölte egy tudósító. Itt meg a szolga volt a hibás, a ki az ajtónál hallgatódzott és a hallottakat tollba mondta egy újságírónak.Megtörtént az az eset is, hogy egy nagy port fölvert ügyben a panaszos jogi képviselőjének beadványa előbb jelent meg a lapokban, semmint az az iktató hivatalba beérkezett. Néhány évvel ezelőtt nagyon is gyakoriak voltak az ilyen közlések; manapság azonban már mindig ritkábban és ritkábban fordulnak elő, mert a törvényszéki tudósítók nagyrésze tartózkodik az efélék közzétételétől. Az előforduló helytelenebb irányú közlések tehát az összes törvényszéki tudósítók hibájául fel nem róhatók. Nyolc-tíz hírlaptudósító jár fel a törvényszékhez s ezek között hat-nyolc tudósító olyan, a ki kellőképen felfogta hivatását, óvakodik a vizsgálati titkok közlésétől és attól, hogy esetleg alaptalanul vádolt egyének neveit tegye közlések tárgyává ; tudja, hogy mit ke l és mit lehet közölnie és mely esetek azok, a melyekuek szellőztetését a közérdek követeli. A mi engem illet, elv gyanánt állítottam fel, hogy följelentésekről egyáltalán nem veszek tudomást, a vizsgálati stádiumban levő ügyekről pedig csak akkor teszek említést, ha keuvszeritve vagyok rá, mert attól kell tartanom, hogy ha én nem irom azt meg, megirja más. De viszont van olyan törvényszéki tudósító is, a ki nem nagyon vizsgálja: lehet-e, célszeríi-e valamely bünperről referálni s megírja a tudósítást, ha magát az ügyet elég érdekesnek tartja. Es meg ezeket a laptudósitókat sem szabad elítélnünk • egyrészt azért, mivel szabad megírnia mindent, s ha csakugyan beadatott a följelentés vagy megtétetett az indítvány, felelősségre senki sem vonhatja; másrészt a^ért, mivel bizonyos tekintetben