A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 5. szám - Büntetőtörvénykönyvünk revisiója. 2. [r.]

A J O Gr, delet 74. g-ának célja: a hitelezők és örököstársak érdekeinek kölesönös megóvása. Ezen emi'-iciációt eddig helyeselném is, csakhogy kérdem ily körülmények között, hogy lesznek a hitelezők érdekei niegóya akkor, ha egyenesen az örökös, mint adós tetszését ö 1 függ az, hogy a feltételes jog feltétlenné váljék; mert hiszen ily körülmények között, ha az adós ezt nem akarja, ugy neki egyszerűen csak lemondani vagy elidegeníteni kell jutalékát és ha a hagyatéki biróság ennek folytán azt, az új tulajdonos részére rendeli átadni, ugy e jelzett ítélet szerint a végrehajtási jog ipso facto teljesen hatályát vesztette és az érdekelt fél kérelmére haladéktalanul ki is törlendő. Az is felhozatik az indokolásban, hogy ezen jogelv el nem fogadása a többi örököstársak indokolatlan zaklatására és végeredményében oda vezetne, hogy a hagyatéki ingatlant a tkvi rendelet 73. §-a alapján az öiököstársak eladni sem tudnák, mert nem akadna vevő, ki ily vételbe belebocsátkoznék ; ez pedig ismét a vételi kedv és szabad verseny kizárására vezetne. Bocsánatot kérek, de ezen nézetet egyáltalán nem aeceptálhatom,inert a végreh. zálogjoggal ilyképen megterhelt jutalék nem fog a vevő által se másnak tekintetni, mint egy tkvi tehernek, mely ép ugy nem lógja az esetleges vevőt a vételtől visszatartóztatni, mint a többi esetleg jelenti; ező betáblázások, melvekkel szemben ugy a vevő, mint az eladók, magukat sok más úton és többek között birói letét által is megvédhetik és biztosithatják. Az emiitett Ítélet indokaiban többel; között még azt is találjuk, hogy a zálogjog fentartásának célja sem volna, mert a feltételes zálogjog csak az adóssal szemben válhatik feltétlenné és igy a bejegyzett harmadik személyekkel szemben, kikkel a hitelező közvetlen jogviszonyban nem áll, e zálogjog keresetileg érvényesíthető nem volna. Szerintem a hitelező e zálogjogát igenis érvényesíthetné és pedig jelzálogkeresette!, melyben az illető 3-ik személyt, mint új tulajdonost a jelzálogos ingatlanra vezetendő végrehajtás tűrésére kéri köteleztetni; e kérelem által pedig semminemű jogsérelem nem esnék az új tulajdonoson, legyen az akár vevő, akár örökös; mert a telekkönyvből arról mindig meggyőződhetik, hogy a reá szállott, illetőleg általa megvett ingatlan tényleg meg van terhelve. íme tehát azt hiszem, sikerült kimutatnom, hogy a jelzálog fcr.tartása e-etén az érdekeltek közül' senkin sem eshetik figyelemre méltó sérelem, de nagyon is eshetik és pedig helyrehozhatlan sérelem a másik esetben, a zálogjog megszűnte esetén, mert az a sérelem, a mit a hitelező zálogjogának megszűnte által szenved, határozottan helyrehozhatatlan és bizonyára nem lesz orvosolható a curiai Ítéletben felhívott kártéritési perrel sem. A többször emiitett curiai itélet ugyanis maga belátja azt, hogy az általa kimondott elv majdnem minden esetben a jóhiszemű hitelezők kijátszására fog vezetni, és azért utolsó mentsvárként az így pórul járt hitelezőket dolus és mala fides fenforgása esetén a k á r o s i t ó ellen folyamatba teendő kártéritési perre utasítja. De még e pert is súlyosítja és megnehezíti a hitelezőre nézve azzal, hogy dacára jóhiszeműségének és a mellette szóló jogvélelemnek, a dolus és mala fides bizonyítását mégis ő reá, t. i. a hitelezőre octroyálja. Kérdem tehát, fog-e egyáltalán sikerülni a hitelezőnek dolust az új tulajdonossal, egy esetleg jóhiszemű vevővel szemben kimutatni ? Fog-e az sikerülni akkor, a mikor a megterhelt ingatlan negyedik, ötödik kézbe ment át és igy az utolsó vevő azzal védekezik, hogy ő egy oly tkvi tulajdonostól vette a kérdéses ingatlant, ki nem öröklési jogcímen, hanem rendes adásvétel útján jutott az ingatlan tulajdonába ? Már pedig azzal, hogy a hitelező adósára, mint örökösre, avagy esetleg az első vevőre süti ki a dolust, semmit sem fog érni, mert ezeknél legtöbb esetben fedezetet nem fog találni, mert a tulajdonképeni fedezetet épen a jelzáloggal megterhelt ingatlan képezi, mely jelzálogról azonban az emiitett ítéletben nyilvánuló jogelv alapján a hitelezőnek egyszersmindenkorra le kell mondania. De mindezek után újból kérdem, lehetséges-e az, hogy akkor és oly esetben, midőn a törvényhozás a végreh. törvény 138. §-ával a hitelezőnek jogot ad ahhoz, hogy magát az adós ingatlan örökségi jutalékából kielégítse és hogy azt e célból végrehajtás alá vehesse, ismétlem, ily esetben és ily körülmények között lehetséges-e az, hogy bármely biróság a hitelezőnek ezen jogát konfisk ál ja és őt egy egészen más, a törvényhozás által nem érintett és nem célzott útra, illetőleg jelen esetben kártéritési perre utasítsa ??? Azt hiszem, hogy e kérdés érdemes arra, hogy a jogászközönség vele behatóan foglalkozzék és a kérdésnek ilyetén megvitatása által alkalmat adjon arra, hogy a biróság is más és jobb meggyőződésre jutva, a különben teljes ülésbea elintézett kérdést alkalomadtán a viszonyok és a végrehajtási törvény 138. §-ának jobban megfelelő alakban és módon döntse el. Büntetőtörvénykönyvünk revisiója.: Irta : BODOR LÁSZLÓ, kir. tszéki biró Kolozsvárott. Büntetötörvénykönyvünknel; a feltételes szabadlábra helyezés iránti intézkedése is megérdemli a törvényhozás figyelmét. A continentalis büntetőjogi codificatiók sorában a magyar ; büntetőtörvénykönyv rendelkezései e kérdésben legmegszor i t ó b b a k. Ez a körülmény teszi szükségessé, hogy a reform ez irányban is kiterjesztessék. Kétségen kivüli, hogy a progressiv javítás rendszerének ez az egyik, mondhatni, legkényesebb sarkpontja. Mert a feltételek túlságos kiterjesztése egyenes arányban áll a büntető Ítéletek bizonytalanságával; következőleg, csökkentheti a büntetés példa* Előző közlemény a »J o g« 3. számában. a törvényszéki tudósítóknak is alkalmazkodniok kell bizonyos mértékig a közönség igényeihez. Mindezt pedig figyelmen kivül hagyjál; azok, a kik azt állítják, hogy a fővárosi napisajtó helytelen irányt követ a törvényszéki hirek közlésében. Azt sem veszik figyelembe, hogy a hirlapi közlésre méltatott bűnügyek túlnyomó része olyan, a mely végtárgyalásra is kerül. Nagyon sajnos eredményekre vezetne, ha a napilapokat megkötrék olyatén módon, hogy csakis azokról a bűnperekről írhatnak, a melyekben már jogerős vádhatározat van. Hiszen számos bűnperben a közérdek teszi szükségessé a hirlapi közlést, akár van vádhatározat, akár nincs, akár megindították a bűnvádi vizsgálatot, akár nem. Példákat hozol; fel. Egy bankár ; ellen nemrég több mint száz följelentés érkezett csalás miatt. Es a panaszosoknak ez a légiója a szegényebb néposztályból való. Mi lenne, ha az ilyen bankárnak üzelmeit a sajtó le nem leplezné? Az, hogy az érdemes férfiú tovább űzné a szédelgést, mindaddig, a mig jogérvényeseu vád alá nem helyezik. Egy szövetkezeti »vezérférfiút« kétszázan panaszolnak be és a panaszosok azt adjál; elő, hogy keservesen szerzett, összekuporgatott filléreiket elküldtél; a vezérigazgató vagy vezértitkár urnák, a ki megígérte, hogy kölcsönben fogja őket részesíteni. Mikor aztán felhívták, hogy teljesítse az igéretét, az a szemük közzé nevetett és beleburkolózott az alapszabályok kényelmes köpenyegébe. Nem kötelessége-e a sajtónak, hogy az efféle szélhámosságot megírja, hogy a szegény hiszékeny közönséget óvatosságra intse .J Ha meg kellene várnia, mig az ilyen szövetkezeti vezérférfiú jogerős vád alá kerül, a közönség sinylené meg, lévén köztudomású dolog, hogy az ilyen ügyekben a vizsgálat hónapokig, sőt évekig is elhúzódik. Ugyanezt mondhatjuk a cautió-szédelgők ügyéről. Jól jegyezte meg ezekről Kenedi Géza dr., hogy olyanok mint a cápák, hol itt, hol ott bukkannak fel és mindenütt zsákmányra lelnek. És a sajtó üdvös munkát végez, mikor az ilyen cápákat lehetetlenné teszi, kiirtja. Lehet, hogy közleményeivel egynekkettőnek árt, de száznak meg ezernek használ. A sajtó kezét az ilyen hirek közlésében nem szabad megkötnünk. A tapintatos, jó újságíró mindig tudja, »megérzi« a/.t, hogy mely ügyeket lehet közölni. Azt hozhatják fel erre, hogy vannak ám tapintatlan és rossz újságírók is. Igaz, de azok miatt a törvényszéki tudósítók mindenikét elitélnünk nem szabad. Az én véleményem az, hogy ha az újságíró valamit megir, irja azt meg a saját felelősségére. Ha olyan egyénről irt, a kit később vád alá helyeznek, nem hibáztatható, ellenben ha oly (-gyén nevét tette hirlapi közlései; tárgyává, a kinek ügyében később félretételt elrendelő vagy megszüntető határozat hozatott, büntetendő. Ez a szabály volna felállítandó s akkor bizonyodul megszűnnének az eddig tapasztalt visszásságok. Az újságíró tudni fogja, hogy mely ügyet szabad megírnia s bizonyosan óvakodni fog olyan hirek közlésétől, a melyekkel önmagának árthatna. Nem tagadom, hogy mai napság a törvényszéki tudósítók egynémelyike bizonyos könnyelműséggel vezeti rovatát, mert nem vizsgálja meg kellőképen, hogy megérett-e valamely bünper a közlésre vagy sem? Es ezért van az, hogy a törvényszéki tudósitók ellen felhozott vádakban némi jogosultságot látok. Itt leledzik a baj; ezen a bajon kell segíteni. Ezért van az, hogy olykor ilyen közleményeket olvashatunk a lapokban : »FöljeIentés egy gyáros ellen«, »Bevádolt képviselői', »A. ügyében a vizsgálat megindítását indítványozták*, »A vizsgálóbíró ma délelőtt kihallgatta B—t, a ki a következőket adta elő . . .« stb. Csak kevés ujságiró van, a ki az ilyen híreket kultiválja, leginkább kezdő emberek, a kik a törvényszéki tudósító feladatával még nincsenek egészen tisztában, de tény az, hogy vanuak ilyenek. Már pedig az olyan közleményektől, ha csak a közérdek nem kívánja közzétételüket, a sajtónak ugy a maga, mint a közönség jól felfogott érdekében óvakodnia kell. (Folyt, köv.)