A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 49. szám - A büntetőtörvénykönyv módosításához

Tizedik évfolyam. 49. szám. Budapest, 1891. december 6. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart o. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HETilAP U IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETIRE A MACI BfiííÉDI, BÍRÓI, ÉÉ3/I ÉS WMU Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr réi » s » — » egész » 6 » — » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. TARTALOM . A büntetőtörvénykönyv módosításához. Irta : Kovács István, kir. törvényszéki biró Nyíregyházán. — Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban. Irta dr. Dobat Győző, budapesti ügyvéd. — Észrevételek a fizetési meghagyásokról szóló törvényjavaslatra. Irta . dr. J u h á s z Andor, kir. albiró Miskolcon. — Belföld. (A budapesti ügyvédi kamara és a bűnügyi védelem kirendelése. Irta : s. m — Büntetőügyi egyesület — A magyar jogászegylet. — Ügyvédi kör NagyVáradon. — A pozsonyi jogász-egylet. — A kassai kir. főügyész. — Sélley Sándor.) — Nyílt kérdések és feleletek. (A törvényes idézési határidő. Irta: Ruttkay Akdár, kir. aljárásbiró Alsó-Knbinban ) — Irodalom. (Jogosult é a büntetés? Máriaffy Józseftől. — A jogtalan önsegély. Dr. B 1 e u e r Samutól. — Telekkönyv, birtokrendezés, telekkönyvi átalakítás, betétszerkesztés. Káplány Gézától. — A válási jog Németországban. Hubrich E.-tól.) — Birói ügyviteli szabályok — Vegyesek. — Curiai és táblai értesitések. — Hirdetések. MULLÉKLET: Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a »Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A büntetőtörvénykönyv módosításához. Irta: KOVÁCS ISTVÁN, kir. törvényszéki biró Nyíregyházán. Ugy a napi sajtó, mint szakközlönyeink esetről-esetre regisztrálják azon mozzanatokat, melyek a jogalkotás terén várt és igazságügyminiszterünk által felvett s felvetett reformok megvalósítását tárgyazzák vagy arra vonatkoznak. Kiváló figyelemben részesül ezek közt büntetőtörvénykönyvünk célba vett módosításának s illetőleg pótlásának kérdése. Csak rövid kivonatokban közöltetvén erre vonatkozólag az illető szakbizottság működése, a szándékolt módosítás és illetőleg pótlással szemben elfoglalt álláspontja; reánk, azon működési körön kivül álló egyénekre, alig forog fenn annak lehetősége, hogy a bizottság működésének eredménye s illetőleg a közölt vélemények felett — megfelelő alapossággal nézetünket nyilváníthatnánk. legfeljebb a hír szerint recipiálandó, avagy egyes szakkörök által javaslatba hozott intézmények büntetőjogi méltatásáról szólhatunk; ilyenek a feltételes elitélés, a feltételes szabadságrabocsátásnak előirt esetekben kötelező behozatala, a vizsgálati fogságnak egészben betudása stb., a melyeket azonban szakközönségünk ritka egyértelműséggel fogad és vall magáénak. Amidőn azonban e közben épen ezen intézményeknek egyik-másik államban immár meghonosítását eredményező alapelveket mérlegeljük, lehetetlen elzárkóznunk azon körülmény elöl, hogy mindez intézmények meghonosítását a büntetés nagy elvének, a megtorláson kivül egyszersmind a veszélyeztetett társadalmi rend biztonsága szempontjából igényelt javításnak szem előtt tartása eredményezte és hozta létre. Büntető törvénykönyvünk célba vett módosításának szüksége is, ezzel kapcsolatban levőleg annak némely deliktumára nézve túlszigorú intézkedése és börtöneink, illetőleg fog- és fegyházaink ennek tulajdonított túltömöttsége által indokoltatik. És részben jogosan, mert a jogszolgáltatáshoz fűzött érdekek nem teszik kívánatossá, hogy többen büntettessenek, mint a kiknek megbüntetését az egyéni és társadalmi jog megvédése igényli. Ezen nézpont és illetőleg elv mérlegeléséből kiindulva, szemlélvén a szakbizottságaink köréből egyik-másik lap rövid közleményével hírül hozott véleményekben foglalt, fent említett jogi intézkedéseket, ugy vélem, amaz intézmények meghonosításának és büntetőtörvénykönyvünk módosításának előLapunk mai szám készítése idején, nem alkalomszerűtlen büntetőtörvénykőnyvünknek a már nyilvánosan felhozottakon kivül más intézkedését is ugyanezen célból szemle alá venni. Bűnügyi statisztikánk nyílt, közönségesen ismert adata, hogy börtöneink s illetőleg fogházaink lakóinak legnagyobb számát, a vagyon elleni és járásbirósági eljárásban a becsület ellen büntetéseket kivéve, a testi sértés miatt elitéltek szolgáltatják, — adja meg e szemléhez az útmutatót. Magyarázatát találja ugyan e körülmény kétségkívül népünknek sanguinikus, könnyen hevülő vérmérsékletében, verekedésre hajlandó természetében is, a minél fogva az érintett bűncselekmények miatt elitéltek nagy száma, különösen a megsértett jog helyreállításának szemponjából, első pillanatra büntetőtörvénykönyvünk módosításával orvoslandó bajnak nem tekinthető. De nem tekinthető e jelenség különösen elszomorító bajnak se, mert társadalom-bölcseleti szempontból mindenesetre megnyugtatóbb jelenség, hogy elitéltjeink nagyobb számát a btk. XX. fejezetében foglalt szakaszok alkalmazása szolgáltatja, mintha azok megbélyegzőbb bűncselekmények tetteseiből kerülnének ki. Ily megbirálásban részesítvén a testi sértés tetteseit, megvallom, az e miatt elitéltek nagy száma népünk előbb kiemelt jellemvonása mellett is, gyakorlati ismereteim alapján azon meggyődést keltette, hogy büntetőtörvénykönyvünknek ezen cselekmény megtorlására vonatkozó intézkedései túlhajtottak. Hosszadalmas és mindenki által önként utána gondolható fejtegetések kikerülése végett röviden kijelentem, hogy ezen segítendő büntetőtörvénykönyvünknek 301. éi 312. §-át is a revideálandók közé sorozom, s illetőleg ezen szakaszoknak a testi sérelmek elhatárolására felállított minősítő intézkedését a könnyű és súlyos testi sértés vétségének elkülönítését és a sértett fél vádemelési vagy megszüntetési jogának a btk. 312. §-a értelmében csak a könnyű testi sértés esetére korlátolását, a büntetés kiszabásánál szem előtt tartandó jog- és társadalom-bölcsészeti szempontból kellően indokoltnak nemt ártom. Ismeretesek ama nehézségek, melyekkel a könnyű és súlyos testi sértés vétség tárgyát képező sértések gyógyulási idejének, következésképen a cselekmény hivatalból vagy magánvádra üldözendő voltának megállapítása vitás esetekben jár, szemben azon jelenséggel, hogy a feljelentéssel élni akaró sértett nagyobb és az utóbb attól visszalépő panaszos rendszerint, éber vizsgálódás nélkül, a szakkörök félrevezetésére is alkalmas, kisebb sérelmet szimulál. Ennek következtében gyakran megesik, hogy a fennálló rendelkezés mellett hivatalból üldözendő sérelmezés esetében is a tettes, sértett felével összejátszva, a magánvád visszavonása mellett, menekül büntetése alól, mig a hasonló fondorkodásra kevésbé képes másik tettes ugyanazon cselekmény miatt büntettetik; már pedig az igazságszolgáltatás pártatlansága és kivételnélkülisége szempontjából a közérzület deprimálásával jár! De ettől eltekintve, meggondolandó, köz- és magánjogi tekintetek mennyire teszik vagy nem teszik kívánatossá a magánvád hatályának a btk. 312. §-a szerint egyedül a könnyű testi sértésre korlátolását, szemben a btk. azon intézkedéseivel, hogy fajánál és jellegénél fogva általában hivatalból üldözendő bűncselekményeknél az eljárás folyamatba tétele s a tettes elitéltetése a legsúlyosabb esetekben is, I magánvádtól tétetik függővé, mint azt a btk. 343. §-a tartali mázza, vagy hogy a csalás, a btk. 481. és 482. §-ában felsorolteseteken kivül, tehát igen kevés kivétellel egyáltalán csakis magánvádra üldözhet" ! a l£ oldalra terjed.