A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 48. szám - Dr. Wenczel Gusztáv

A J Továbbá valónak kellett elfogadni az alperesnek azt az állítását is, hogy ö az október havában történt megrendelésekért nem felelős, miután ekkor már nem vojt tagja a Thalia színészszövetkezetnek, mert a felperes beismerte, de a felperes részéről hivatkozott H. Károly tanú is bizonyította, hogy az 1887. évi október havától kezdve a ruhákra való utalványokat a tanú mint a szövetkezet gazdája adta ki a felperessel létrejött megállapodás alapián, de bizonyította ez a tanú azt is, hogy D. Mór az 1887. évi június vagy július havában lépett ki a szövetkezetből, tehát a megrendelések megtörténte előtt. Minthogy pedig a tanú vallomásával szemben az ellenkező körülményre a felperes részéről kínált főesküvel való bizonyítás nem alkalmazható, valónak kellett venni azt, hogy D. Mór, miijt a Thalia szövetkezet kép\iselője, nem felelős a felperesnek ama követeléseiért, a melyek D. Mórnak a szövetkezetből történt kilépése utáni időben keletkeztek. Ezekhez képest tehát — az elsöbirósági Ítélet megváltoztatásával — a felperest keresetével feltétlenül elutas tani kellett, stb., stb. A m. kir. Curia (1891. évi március hó 6-án, 9,339. sz. a.): -Mimikét alsóbir'óság ítélete az i88l. évi L1X. t-c 39. § o) pontja alapján hivatalból megsemmisíttetik és az elsőbiróság utasittatik, hogy a pert az alperesként perbe idézett »Thalia« szabadkai szinész-szövetkezettel szemben birálja el, mert a kereset a Thalia szabadkai szinész-szövetkezet ellen indíttatott, a követelés tehát az 1875 : XXXVII. t.-<\ I. rész XI. címében szabályozott kereskedelmi társaság ellen érvényesíttetett es D. Mór a perbe csak mint a szövetkezet képviseletére hivatott igazgató idéztetett. mert ebből folyólag a perben csakis az alperesként perbe idézett szövetkezet kötelezettségének kérdése lehetett elbírálható, midőn tehát az alsóbiróságok nem a felett, hanem a saját személvében perbe nem idézett D. Mórnak személyes kötelezettsége felett Ítéltek, a fennebb idézett törvénybe ütköző s hivatalból figyelembe veendő semmiséget maga után vonó oly lényeges eljárási hibát követtek el, mely miatt a per felülvizsgálata lehetetlenné vált, stb. A postai atoii levélben kézbesített sommás végzés & pertársnak kézbesittet vén, ha mindjárt az alperestársa nevét alá is irta — jogerőre emelkedettnek nem tekinthető. (NT. kir. Curia 1891. okt. 1. 1,213. v. sz. a.) Ha a kezessésri levélben a kezesség terjedelme tekintetében közelebbi meghatároz i- nem foglaltatik, az korlátlannak tekintendő. (M. kir. Curia 1891. szept. 1. 59. v. sz. a.) Az értelemzavaró sajtóhibákkal biró müvet a szerző elfogadni nem tartozik és a nyomdász szerződésszegőnek tekintendő. (M. kir. Curia 1891. szept. 25. 742. v. sz. a.) Bün-ügyekben. Vádlottnak azon cselekménye, hogy leányának egy éves törvénytelen gyermekét a nélkül, hogy erre bárkitől is megbízatott volna, azon ürüsry alatt, hogy ezt haza viszi, ápolójától elvitte s járt helyre kitette, nem állapítja meg a btk. 287. §-ának 2-ik be kezdésében meshátározott gyermek-kitétel bűntettét, hanem a btk. 254. §-ába ütköző családi állás elleni büntettet. A szabadkai kir. törvényszék (1890. május 24-én, 4,640. -z. a.j : Sz. Pál vádlottat a btk. 28, §-ának 2. pontja alá eső és büntetendő gyermek-kitétel bűntettében bűnösnek mondja ki s ezért a hivatkozott §., valamint a 289. §. alapján egy és fél évi börtönbüntetésre itéli, stb. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint Cs. lózsef vasúti őr f. évi február 28-án a Szabadka felé menő személyvonat elmenetele után a pálya bejárása alkalmával az őrház közelében gyermeksiráshoz hasonló hangokat vévén észre, nejével ezt közölve, az őrháztól mintegy 8, az országúttól pedig mintegy 5 lépésre, félig dunyhába betakart, hidegtől már majdnem megdermedő kis gyermeket találtak, kit is felvévén, magukkal a szobába vitték s kellő ápolás után a kis gyermeket életrehozták. Nevezettek az esetet másnap a szabadkai rendőrkapitányi hivatalnál bejelentvén, az ekként megindított nyomozat során kiderült, hogy a kis gyermek K. Szibillának 1889. febr. 8-án született törvénytelen gyermeke, kit is nevezett nő édes atyja, vádlott folyó évi február 22-én M. Mártontól, kinél a kis gyermek dajkaságba volt, magához vett, azon ürügy alatt, hogy a kis gyermeket testvéréhez Szabadkára viszi, kinél mint örökbe fogadott fiu fog lenni. Vádlott ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás során töredelmesen beismerte, hogy Cs. József és neje által a nevezett őrháznál talált kis gyermeket, ki is Szibilla leányának törvénytelen gyermeke, folyó évi február hó 22-én M. Mártontól, kinél a kis gyermek dajkaságban volt, átvette, még* pedig azon célból, hogy a kis gyermeket Szabadkára testvéréhez viszi, ki azt örökbe fogadta és ezen célból a tavaszkúti jegykiadó őrháznál a Szabadkára menő vonat indulása előtt a kis gyermekkel el is ment, de miután már előzőleg új lakásán, mint Sz. János korcsmájában OG. bepálinkázott, a kis gyermeket valami uton-módon elejtette és azt elvesztette. Vádlott ezen védekezése teljesen alaptalan, mert a végtárgyalás során kiha'lgatott M. Márton tauu határozottan vallotta, hogy vádlott este 6 óra tájban, midőn a kis gyermeket elvitte, teljesen józan állapotban volt, Cs. János tanú pedig vádlott állításával szemben határozottan azt vallotta, hogy vádlott csakis a délelőtt folyamán volt korcsmájában, az alkalommal is csak 05 kr. ára pálinkát ivott, a melytől meg nem részegedett s tőle teljesen józan állapotban ment el, hogy pedig vádlott ezen korcsmán kívül még más egyéb helyen is megfordult vagy ivott volna, egyáltalán nem igazolta. De legvilágosabban kitűnik vádlott állításának valótlansága Cs. József vallomásából, kinek állítása szerint vádlott vele a vonat elindulása, illetve megérkezése előtt beszélt s rajta az ittasságnak legkisebb nyoma sem volt észlelhető. Továbbá ugyanezen tanú vallomásából kitetszik vádlott azon állításának valótlansága is, hogy a kis gyermeket csakugyan a testvérbátyjához szándékozott Szabadkára vinni, mert azon esetben, miután az őrhöz kellő időben Szabadkára menő vonat megérkezte előtt oda ért s jegyváltásra az őr által figyelmeztetett is, ennek dacára jegyet nem váltott, hanem a vonat elmeneteléig az őrház körül járkált, míg nem a vonat elmenetele után a szűr alatt rejtegetett kis gyermeket letette. De feltéve, hogy vádlottnak azon állítása, illetve védekezése valónak vétetnék is, hogy szerfelett nagyfokú ittasságában a kis gyermeket elvesztette volna, minek még a legkisebb valószínűsége is ki van zárva, másnap, midőn vádlott kijózanodott, a kis gyermek keresésére indult volna, vagy pedig annak holléte és magához vételéről a legközelebb állóinak, különösen pedig leányának a gyermek édesanyjának híradással lett volna, de nem — megvárta, mig a rendőri nyomozat során tette és kiléte felderittetett. Mindezekből tehát nyilvánvaló, hogy vádlott a kis gyermeket szándékosan tette ki és hagyta el magától. Minthogy azonban a vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint arra nézve, hogy vádlott cselekménye oda irányult volna, hogy a kis gyermeket életétől megfoszsza és hogy őtet megölje, egyáltalán bizonyíték fel nem merült, hanem inkább vádlott cselekménye pusztán csak arra irányult, hogy a kis gyermeket magától elhagyja, mi magából azon cselekményből kitetszik, hogy járt helyre egy vasúti állomás mellé oly közel és egy országút mentén hagyta, mert máskülönben, mint azt védelmére is felhozta, a kis gyermeket elölni lett volna szándéka, a M. Mártontól Tavaszkutról iett elhozatala után a kérdéses helyig lett volna a pusztaságban elég alkalma más helyre is ki-, illetve letenni, hol a legkisebb remény is ki lett volna zárva, hogy a kis gyermek életben megtaláltassák s minthogy továbbá vádlott, mint ezen elhagyott kis gyermek öregatyja őt nem hogy elhagyni, de ápolni lett volna köteles, s végre, hogy a kis gyermek ezen cselekményből egyáltalán sérelmeztetést nem szenvedett, vádlott ellenében a btkv. 287. §-ának 2. pontja alá eső bűntett tárgyi és alanyi tényálladéka jogszerüleg beigazoltatott, ebben bűnösnek kimondani, s tekintettel büntetlen előéletére, továbbá, hogy cselekményét nem bizonyos nyereségvágyból tette, mint enyhítő körülményre, másrészt pedig, mint súlyosító körülményt véve, hogy a kis gyermeket télnek idején és éjjelre hagyta el, midőn megmentése pusztán a véletlentől függött, ezek figyelembe vétele mellett az Ítélet rendelkező részében megszabott büntetéssel sújtani kellett, stb. A budapesti kir. ítélő tábla (1890. nov. 4-éu, 30,753. sz. a.) •" Az elsőbiróság Ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. A m. kir. Curia (1891. október hó 28-án, 2,154. sz. a.): Sz. Sibillának egy éves törvénytelen gyermeke nem állt Sz. Pál vádlottnak a felügyelete alatt, sem az azt ápolni nem volt köteles, hanem az emiitett gyermek M. Mártonnál lévén ápolás végett, ez tartozott ezen gyermekre felügyelni, Sz. Pálnak ama cselekménye tehát, hogy e gyermeket a nélkül, hogy erre bárki által is megbízatott volna, azon ürügy alatt, hogy ezt hazaviszi, nevezett M. Mártontól elvitte és azt egy vasúti őrháztól 9 lépésnyi, az országúttól pedig 5 lépésnyi távolságban, tehát járt helyre kitette, nem állapítja meg a btk. 287. §-ának 2-ik bekezdésében meghatározott gyermek-kitétel bűntettét, hanem megállapítja a btkv. 254. §-ába ütköző családi állás elleni büntettet, miért is Sz. Pál vádlott ezen bűutettben mondatik ki bűnösnek, s e miatt a hivatkozott § szerint hat havi börtönbüntetésre Ítéltetik, stb. Ha a büniádi eljárás hivatalból indíttatott meg és csak később derült ki, hogy a cselekmény índittányi: a sértett fél nem köteles az eljárási költséget viselni, ha indítványát visszavonta. (B. T. K. 116. §;) A temesvári kir. tszék: Miután Sch. panaszos a szolgálatában volt K. István vádlott elleni panaszát visszavonta, a btk.-nek 343. §-a értelmében vádlott ellen a további eljárás beszüntettetik s vádlott azonnal szabadlábra helyeztetik; ellenben közvádló azon kérelmével, hogy panaszosnő a felmerült rabtartási és élelmezési költségeknek megfizetésében elmarasztaltassák, elutasittatik (1882. évi 7. számú curiai döntvény) ; mert panaszosnő visszavonása jog és törvény által szabályoztatván, az semmiféle korlátozásoknak és feltételnek alávetve nincsen. A budapesti kir. ítélő tábla (1890. febr. 24. 45,606/90. sz. a.): A kir. tszék végzésének nem felebbezett részét érintetlenül, felebbezett részét pedig az abban felhozott indokoknál