A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 47. szám - Birói ügyviteli szabályok. (Folytatás.)

350 OG. hogy a kérdéses ügynek a nagyon is szűk körvonalban ismertetett tényálláson kivül kell még oly lényeges tárgyi körülményeinek is lenni, a melyekkel az árvaszéknek ebben a kérdésben fölemiitett ténye valószinííleg összeegyeztethető. Ad 4. Az első kérdésre adott válaszomban már erre is kiterjeszkedtem, vagyis nézetem szerint az anya haláláig az egész állagvagyon marad gyámpénztári kezelésben. Igaz, hogy ebben az esetben helyt foghat egy másik jogi vélelem is, az t. i., hogy természeti, illetőleg biológiai törvény szerint bizonyos életkornak elérte után a fogamzási képesség megszűnik, s ekkor kizárttá válik annak a lehetősége, hogy az osztályos társaknak száma még születendő társakkal növekedhetik. Ámde eltekintve egy bizonyos magas életkortól, az úgynevezett aggkortól, ki az a szaktekintély, a ki meg tudná vonni annak a határát, hogy mikor következik be ama szervi átalakulás, az t. i., a meddig a fogamzási képesség tart s a mikor az már föltétlenül elenyészik? Ki merné biztosan, tehát oly alakban, a mely birói judicium alapjául föltétlenül elfogadható, konstatálni azt, hogy a koncepció lehetősége már ki van zárva ? Ily kérdések tudomásom szerint már gyakorlatilag fölmerültek, de épen azért, mert a megoldásnak reális alapja hiányos, egyoldalú szubjektív állítás, avagy hipotézisek pedig ily fontos magánjogi viszonyok eldöntésére iránytadók nem lehetnek, az eredmény nem volt s nem is lehetett más, csupán az, hogy a születendőknek igényeivel is korlátolt örökségi vagyonhoz az életben levők mindaddig nem juthatnak, a mig az a szülő, a kitől születendő gyermek várható, életben maradt. II. Ez a kérdés a milyen röviden van fölvetve, épen olyan nehéz arra a határozott választ röviden megadni, mert a vélemény megalkotásához többféle véleményt kell szupponálni. Először is tisztába kell jönnünk, a mennyire a kérdés tartalma erre alapot nyújt, a végrendelkezőnek intenciójával. S ha ezt vizsgáljuk, ugy rá kell jönnünk, hogy a végrendelkező akaratának kifejezésre juttatása a kérdésnek sarkpontját képező mondatban, abban t. i., hogy »ha D. ő előtte kiskorúságban vagy leszármazó nélkül halna el«, nem jutott teljesen érvényre, s hogy ez a mondat sem szerkezetileg, sem pedig a szándékolt akaratnyilvánításnak kifejezésére nem helyesen és szabatosan van fogalmazva. Tisztába kell jönnünk azzal, hogy a végrendelkezőnek szándéka nemcsak az volt, hogy B. és C. személyeiben utóörökösöket állítson, hanem egyszersmind az is, hogy ugyancsak őket helyettesitett örökösökül is kirendelte. E két jogi fogalom között a különbség nyilvánvaló. A végrendelkező helyes következtetés szerint azt akarhatta, hogy B. és C a D-re hagyni szándékolt vagyonrészt is, a D. személyéhez kötött bizonyos feltételeknek be nem következése, illetőleg beállta esetében szintén örököljék. Az egyik föltétel az, ha D. ő előtte és pedig kiskorúságban vagy leszármazók nélkül hal el. Ebben az esetben D-re az öröklési jog meg sem nyílott volna, s ekkor B. és C. nem utóörökösöknek, hanem helyettesített örökösöknek tekintendők, vagyis ennek a feltételnek az a konzekvenciája, hogy B. és C. a végrendelkczőnek halála után az egész hagyatéknak, tehát annak a résznek is, a mely különben ha életben találta volna az örökség megnyílta, D-re szállandott, ők lesznek a közvetlen örökösei. A másik föltétel pedig az, hogy B. és C. a D-re szállott vagyonrészt is örököljék abban az esetben, ha D. őt túléli ugyan, azonban leszármazó nélkül hal el. Ez már B. és C re mindenesetre utóöröklés; mert a végrendelkező halála folytán D-re az öröklési jog megnyílott; ő az örökségét törvényeink szerint ipso jure át is vette. Már ekkor csak az volt, illetve lett volna vizsgálandó, hogy az öröklés megnyíltakor volt-e már D-nek leszármazója vagy sem? Ha volt, akkor az ő örökségét korlátozó feltétel hatályát vesztette ; ha pedig nem volt, akkor az örökség átvétele, illetve birói átadásakor a D-nek kiadott vagyonrészre B. és C. javára az utóöröklési jognak korlátozása megállapítandó és megfelelő módon biztosítandó volt. E fejtegetés után abban a nézetben vagyok, hogy ha D-nek a végrendelkezőnek halála idején leszármazója nem volt, vagy még most sincs, ugy az utóöröklési jog B. és C. javára mindeddig érvényben van; és az »elötte« szó csak a helyetlesitett öröklés esetére, a mi azonban nem következett be, s nem pedig a tényleg megnyílt utóöröklésre is vonatkozik, minélfogva az »előtte« szónak a kérdés eldöntésénél fontossága már nincs; D. erre sikerrel nem támaszkodhatik s B-nek és C-nek utóöröklési joga, ha D. leszármazó nélkül hal el, a végrendelkezőtől ő reá szállott vagyonra érvényben fennáll. Jakab Géza, budapesti kir, közjegyző-helyettes, S é r e1e m. Kézbesítési mizériák. Kötelességemnek tartom a következő valóban elszomorító esetet a nyilvánosság előtt felhozni: Beadtam az erzsébetvárosi tek. kir. törvényszék mint váltóbiróságnál 1891. január hó 30-án 937. polg. sz. a. egy sommás váltókeresetet, erre hozatik a sommás végzés, mely 1891. február hó 10-én — tehát elég gyorsan — expediáltatik s február ll-én nekem kézbesittetik. A három alperes más járásbíróság (hátszegi kir. járásbíróság) területén lakván, a többi példányok ugyancsak 1891. február 10-én átküldettek a kir. járásbírósághoz kézbesittetés végett. A kézbesítési vevények négy hét alatt nem érkezvén vissza, az erzsébetvárosi tek. kir. törvényszék 1891. március 16-án megsürgette, Mivel ennek eredménye nem volt, megsürgette másodszor 1891. május 23-án. Eddig tehát már három hónapnál több idő járt volt le a sommás végzés expediálása óta s én helyt állottam az ügyemmel. A második sürgetésre a hátszegi kir. járásbíróság azt a kérést intézte a kir. törvényszékhez, miszerint közölje, hogy kik a peres felek, micsoda ügyre vonatkoznak a kézbesítendő ügydarabok, mert az illető községi előljáró azt jelentette volt, hogy 937/91. polg. sz. sommás végzés oda nem érkezett. Erre is elismerésre méltó gyorsasággal megadta az erzsébetvárosi kir. törvényszék a felvilágosítást. A kézbesítési vevények ennek dacára nem érkezvén vissza, a törvényszék megsürgette harmadszor 1891. jul. 17-én. Ennek nem lévén semmi eredménye, megsürgette negyedszer a kir. törvényszék a dolgot 1891. aug. 27-én. Erre a hátszegi kir. járásbíróság azt válaszolta, hogy az ügydarab kézrekeritése és a hanyag eljárás megtorlása iránt a szükséges lépéseket megtette. Ezután az erzsébetvárosi kir. törvényszék megsürgette ötödször 1891. szeptember 19-én az ügyet, megkérve egyszersmind a hátszegi kir. járásbíróságot, hogy a tett lépések eredményét közölje a törvényszékkel. Ha valaki azt hiszi, hogy ezen már unalmassá vált sok sürgetés s egyéb lépés folytán már mégis csak előkerültek a kézbesítési vevények, nagyon csalatkozik. De elbámulja magát mindenki, midőn megtudja még azt is, hogy az illetékes közigazgatási hatóságnál általam tett lépések szintén egészen eredménytelenül voltak. Beadtam volt ugyanis 1891. június 29-én 7,417/91. sz. a. a hunyadmegyei alispánnál egy panaszt, elbeszéltem a bajomat és kértem erélyes intézkedést, a hanyag kézbesítő elleni fegyelmi eljárás megindítását, stb. Erre két hó múlva — augusztus 2t)-án — kapom a választ, miszerint az illető kézbesítő jelentése szerint a kérdéseit ügydarab oda nem érkezett, tehát nem volt mit kézbesíteni s igy a fegyelmi eljárásra sem volna ok. így áll jelenleg az ügy ; az én tudományom megszűnt, nem tudom, hogy mit tevő legyek. Megköszönném, ha valaki jó tanácsban részesítene engem, hogy valahára eredményre jussak. Végül még csak azt jegyzem meg, — talán magyarázatul — hogy az egyik alperes falusi biró. Hogy ily esetek minő benyomást tesznek a jogkereső közönségre, felesleges elmondani. Dr. Schustcr Rudolf, ügyvéd Medgycscn. Birói ügyviteli szabályok. (A m. kir. igazságügyminiszter 1891. évi aug. 19-én kelt 4291. I. M. E. sz. rendelete az új birói ügyviteli szabályok kiadása tárgyában.) (Folytatás.)* 14. §. A kir. itélő tábla elnöke az elnöki tanács javaslattételérül felvett jegyzökönyvet a pályázati kérvényekkel, ezek mellékleteivel és a jelenlésekkel, még pedig, ha kir. itélő táblai birói állás betöltése forog kérdésben, a 9. és 10. §-oknak megfelelő, az elnöki irodában készült jegyzék kiséretében, más birói állás betöltése esetében a törvényszéki elnöktől érkezett összes iratokkal haladéktalanul az igazságügyminiszterhez — a minisztérium elnöki osztályához cimezve terjeszti fel. A kir. Curia elnöke saját felterjesztéséhez az elnöki tanácsnak javaslattételéről felvett jegyzökönyvet és a hozzá intézett Írásbeli jelentkezéseket csatolja. (12. §.) Ugy a kir. Curia. mint a kir. itélő tábla elnöke a betöltendő állásra nézve felterjesztésében az elnöki tanács javaslatától eltérő indokolt kijelölést tehet. 15. §. A kir. Curiánál és a kir. itélő tábláknál megüresedett segédszemélyzeti és kezelőszemélyzeti állások betöltésére nézve a javaslattétel az illető elnököt illeti. A 11. §. szabályainak megtartásával teendő javaslat jelentésbe foglaltatik. A jelentés a pályázati kérvények és mellékleteik, valamint a 10. §. szerinti jegyzék kiséretében, a pályázati határidő lejárta után késedelém nélkül az igazságügyminiszterhez felterjesztendő. A kir. Curia és a kir. itélő tábla elnöke a jelentést közvetlenül terjeszti fel. A kir. törvényszékeknél és járásbíróságoknál megüresedett segédszem élyzeti és kezelőszemélyzeti állásokra nézve a javaslattétel a 9. §-ban megjelölt bizottságot illeti. A törvényszéki elnök a pályázati határidő lejárta után 8 nap alalt köteles a 9. §-nak megfelelő alkalmazásával, az összes pályázati kérvényeket és ezek mellékleteit (5., 6. §§.) a fölöttes kir. itélő táblai elnök útján — a ki a javaslattételre nézve nyilatkozhatik — az igazságügyminiszterhez felterjeszteni. A pályázati kérvények visszaküldése. 16. §. Az állás betöltése, illetve a kijelölő javaslatnak az igazság, ügyminiszter által egyéb módon történt elintézése után a pályázati kér * Előző közlemény a »Jog« 40. és 46. számaiban.