A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 44. szám - A decentralisatio és egységes jogszolgáltatás gyakorlatilag

Tizedik évfolyam. 44. szám. Budapest, 1891. november 1 Szerkesztőség: V.. Rndolf.rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatiuik. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendó'k. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : neg) ed éyre 1 frt 50 kr. fél » 3 egész • 6 » — » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : A decentralisatio és egységes jogszolgáltatás gyakorlatilag. Irta : V i d t Géza L., ügyvéd Kőszegen. — A budapesti törvényszék alelnöke s a védelem szabadsága. — Mily jog illeti a hitelezőt az adósra örökség utján szállott ingatlan tekintetében. Irta : A b r u d á n István, kir. aljárásbiró Buziáson. — Az 1892. évi igazságügyi budget a képviselőház pénzügyi bizottsága előtt. — Ausztria és külföld. (Nemzetközi szemle.) — Nyílt kérdések és feleletek. (A szabadságbüntetés tartamának számítási módjai. Irta: Császár Mátyás, kir. fogházfelügyelö A.-Maróthon.) — Sérelem. (A büntető perrendtartás megalkotása előtt. Irta: dr. Stefan o v i c s Milos, pozsonyi ügyvéd.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MELLÉKLET: Jogesetek tára. Kelsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a ^Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A »<Tog tör vén ytáva« t. előfizetői jelen számunkhoz mellékelve veszik as ISQI. évi törvénycikkek 13. és 14. ivét (1S7 — 214. lap). Az esetleges reklamációkat kérjük 8 napon belül hozzánk intézni. A kiadóhivatal. A decentralisatio és egységes jogszolgáltatás gyakorlatilag. Irta : VIDT GÉZA L., ügyvéd Kőszegen. Régi közmondás: »a hány ház, annyi szokás!« A kir. itélő tábla decentralisatiója alkalmából a jogászközönség egy nagy része a jogegység, az egységes jogszolgáltatás megbontásától tartott, az igazságügyminiszter ur azonban ennek ugy vélte elejét vehetni, hogy az 1890 : XXV. t -cikkbe a 13. §-t iktatta, mely szerint az egyes kir. itélő tábláknál előforduló ellentétes megállapodások a kir. Curia teljes tanácsülése elé terjesztendők, ha akár az igazságügyminiszter, akár a Curia elnöke ilyen ellentétes elvi megállapodásokról tapasztalást szerez s arról győződik meg; s ezen törvényes intézkedéssel iparkodott a kételkedőket megnyugtatni. En azt hiszem, csakis iparkodott, de nem nyugtatta meg a gyakorlat embereit; mert a theoretikus kijelentések a gyakorlatban sokszor mást eredményeznek és a törvény szövegezése is hiányosnak bizonyul. így a fentebb hivott, a kir. táblák szétosztásáról szóló törvény 13. §-a is csak oly esetekről intézkedik, midőn az egyes kir. táblák »teljes ülési elvi megállapodásoka t« hoznak és ezek »ellentétesek«, de nem intézkednek arról az esetről, ha királyi itélő táblák nem teljes ülésben, hanem közönséges tanácsülésben hoznak »teljesen egyforma ügyekbe n« »ellentétes« határozatokat s midőn egyik kir. tábla egy concret ügyben A.-nak ad igazat, mi§ ugyanakkor a másik kir. tábla egy teljesen hason ügyben B.-nek ad igazat. Most már kérdem, ily ellentétes intézkedések nem-e az egységes jogszolgáltatás hátrányára vannak? legkivált midőn ily esetben az ellentétes határozatok felülbírálásának lehetősége is ki van zárva, akkor valóban a gyakorlati jogásznak volt és van igaza abban, hogy a decentralisatio következménye az egységes jogszolgáltatás megbontása lesz. És hogy az igy van, az új kir. itélő tábláknak 4 havi működése óta is előfordult, ügyvédi gyakorlatomból egy markáns példával akarom bizonyítani. Meghal Sch. Anna; az örökösök tudomással bírtak egy kinn lévő követeléséről, melyet a hagyatékhoz tartozónak, a Lapunk tnai száma hagyatéki tárgyalás során azonban a (volt) adós, egyúttal egyik örököstárs fennállónak már nem ismert el. Ennek folytán a hagyatéki biróság a tényleges hagyaték gyanánt elismert, nem vitás vagyont az örökösöknek átadta, mig a vitás activ követelésre akként intézkedett, hogy az örökösöket feljogosította ezen követelésből örökségük arányában a reájuk eső jutalékot per útján érvényesíteni. Ennek folytán most már két örökös megperli egy időben, egy és ugyanazon ügyvéd megbízása mellett az állítólagos adóst; s felperesek — mondjuk az egyiket Katalinnak, a másikat Máriának — két teljesen egyforma szövegű keresetet adnak be a Kőszegi kir. járásbíróságnál. Alperes mindegyik perben ugyanaz; alperes is mindegyik perben ugyancsak egy ügyvédet biz meg képviseletével, így a két ügy teljesen analóg alapon betárgyaltatik, helyesebben a kétügyben szórói-szóra teljesen egyforma két jegyzőkönyv lesz felvéve (az egyik után a másik lemásolva!), pusztán a felperesi nevek változnak. Alakilag és érdemileg teljesen megegyező két ügy. Hogy kereset, tárgyalási jegyzőkönyv teljesen egybehangzók, már emlitém, de ebből kifolyólag az érdemi kifogás és védelem is kell, hogy egy legyen. A tárgyalás, illetve alperesi kifogás lényegileg következő volt: Alperes beismerte, hogy eredetileg örökhagyónak t a rtozott; de tagadta, hogy a követelés fennállana; tagadásán kívül még felhozta, hogy az eredeti tartozás tekintetében már évek előtt örökhagyó életében még közte és örökhagyó közt oly megállapodás létesült, miszerint ez követelését elengedte, pusztán azt kötvén ki, hogy mig él, alperes ama összegről kamatot fizessen. Erről egy — közönséges paraszt emberek által kiállított és aláirt — okmány nyal is b i r, ezt be is mutatta s a tartalmára kihallgatott tanuk (a két ügyben egy időben felvett, teljesen egybehangzó két jegyzőkönyv szerint!) egybehangzólag igazolták, hogy a tanuk egy része tényleg is jelen volt ezen megállapodásnál, a tanuk egy része pedig többszörösen hallotta magától elhalt örökhagyónőtől, hogy csakugyan oly megállapodás történt, miszerint ő pénzét elengedte, csakis a kamatfizetést tartotta fenn. Alperesi kifogás tehát beigazoltnak látszott. Felperes erre azon érveléssel élt, hogy ha igaz is ezen alperesi védelmi kifogás, a követelést elengedettnek venni nem lehet, mert az elengedés ténye örökhagyó halála esetére szólván, a bemutatott okiratnak az 1876 : XIII. t.-cikk 33. §-a értelmében kellene szerkesztve lenni, az pedig ama alaki kellékeknek meg nem felel, igy az elengedés tényét bebízonyitottnak venni nem lehet, a követelést ma is fennállónak kell tekinteni s megítélni. Alperes erre megjegyezte, hogy ezt ha 1 álesetre i ajándékozásnak s az 1876: XVI. t.-c. alá tartozónak tekinteni nem lehet, mert a felek közti szerződés és megállapodás még a felek életében létesült, pusztán a kamatfizetési kötelezettség beszünte lett örökhagyó haláláig felfüggesztve, illetve addig a kamatfizetés kikötve; a fizetési kötelezettség feltétele a halálozással szintén megszűnvén, felpereseknek kereseti joguk nincs ; elutasitandók! Ez volt a tárgyalás érdemt. S az ügy ily állása mellett mondott ítéletet az elsőbiróság! Az elsőbiróság felpereseket mindkét ügyben, tehát Katalint ép ugy, mint Máriát, keresetével elutasította; egyik perben, Katalin perében a költségeket kölcsönösen megszüntette (mert teljesen alaptalanul perlekedőnek venni nem lehetett!), a másik perben, Mária perében felperest l£ oldalra terjed.