A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 41. szám - Köteles-e az, ki testi sértést szenvedett, magát az orvos által egészsége helyreállításához szükségesnek tartott operációnak alávetni

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a >Jog« 41. számához. Budapest, 1891. október 11-én. Köztörvényi ügyekben. Jogerejü Ítélettel bíróilag megállapított tartásdíj leszállítása a felek vagyoni viszonyaiban utóbb bekövetkezett változás miatt, perújitá> nélkül nj per alapján. A pozsonyi kir. törvényszék : Felperest keresetével elutasítja. Indokok: Felperes keresetében azt kéri, hogy alperes javára itéletileg megállapított női tartás kötelezettsége alól felmentessék, esetleg a nötartási kötelezettség 700 frtnyi volt fizetésének '/i-részére szorittassék. E kérelmet felperes arra alapítja, hogy az idő óta, midőn szentszéki ítéletben alperestől asztal- és ágytól elválasztatott és nötartási kötelezettsége megállapittatott, ugy alperesnek anyagi, mint felperesnek anyagi és személyi viszonyai megváltoztak, hogy azon nötartási kötelezettség megszüntetése, esetleg korlátozása indokoltnak mutatkozik. Felperes ugyanezen tárgyat illetőleg ugyanezen alapon a Xl\ . alatt eredetben elöfekvö periratok szerint ugyanezen törvényszéknél 1872. évi június 15-én, 7,293. sz. a. beadott keresetlevéllel már egyszer pert indított, mely per érdeme felett már végleg Ítélet hozatott. Ezen a kir. Curia mint legfőbb itélőszéknek 1874. augusztus hó 12-én 6,798. szám alatt kelt és felperessel is szabályszerűen közlött Ítéletével az alsóbb bírósági elutasító ítéletek helybenhagyása mellett felperes keresetével végleg elutasittatott. Felperes e szerint a jelen per tárgyát illetőleg már előbb pervesztes volt és ennélfogva ugyanazon pertárgyra nézve az 1881. évi LIX. t.-c. *'<9. §-a értelmében csak perújításnak volt helye, miért i.s felperest ugyanazon jogalapon alapuló új keresetével elutasítani kellett. Továbbá a XVII. a. eredetben elöfekvö szentszéki iratok a mindhárom fokú szentszék jogerős ítélete szerint felperes vétkéből az alperessel kötött házasságra nézve, a házasfelek ágy- és asztaltól elválasztása kimondatván, felperes ellenében alperes javára a nőtartás kötelezettsége megállapittatott. E megállapítás jogalapja ez ideig meg nem változott és ez ideig fennáll. A házasság kötése s elválasztása idején mindkét fél, felperes és alperes a róm. katholikus egyház hívei voltak. A fentjelzett szentszéki ítéletek kelte idején 1868. év előtt fennálló törvények szerint a róm. katholikus szentszékek a r. kath. felek házasságát illetőleg nemcsak a házassági kötelék érvényessége, az ideiglenes elválás és végképeni felbontás, hanem az ezekkel kapcsolatos vagyoni kérdések, tehát a nőtartás tárgyában is birtak birói hatáskörrel, tehát a jelen perbeli felek közt létesült házasságot illetőleg az elválás tárgyában eljárt mindhárom szentszéknek a nötartást illetőleg tett intézkedése ez alapon annál kevésbé kifogásolható, mert azon birói hatáskör iránt intézkedő 1868. évi L1V. t.-c. 22. §-a visszaható erővel fel nem ruháztatott. A házasság megkötésével a. házassági és családi jog szerint a férj magára vállalja a család és ezzel járó női tartási kötelezettséget, tekintet nélkül, van-e és ha igen, mily vagyona a nőnek ? Midőn tehát felperes alperesnővel házasságra lépett, ezzel magára vállalta alperesnő mint feleségének eltartására vonatkozó kötelezettséget. E kötelezettség volt alapja a fentjelzett házassági elválási perben eljárt szentszéki bíróságok ítéletében foglalt azon rendelkezésnek, melylyel felperes elvált neje tartására szoríttatott. E kötelezettség, mert annak alapja: a házasságkötés meg nem szűnt, ez irányban változás be nem állhatott, ez ideig fennáll, azért e szempontból sem lehetett a kötelezettség megszüntetése iránti kérelemnek helyt adni. A mi pedig a nötartási kötelezettségnek évi 700 frtnak 1/±részére való szorítása iránti kérelmet illeti, ez a fentebbiektől eltekintve, azért nem volt teljesíthető, mert : 1. általában a férjet terhelő nötartási kötelezettség a férj vagyonával arányos; ugy hogy ha a férj vagyona gyarapszik, a nötartási kötelezettsége növekedik; 2. a felperes nötartási kötelezettségét megállapító szentszéki Ítélet évi fizetése '/i-részében állapítja meg, a nélkül, hogy a fizetés magasságát számszerint határozná, ugy, hogy a mindenkori, tehát a nagyobb, de esetleg kisebb fizetés is képezi a nőtartás mennyisége megállapításának mértékét; 3. felperes azon állítását, hogy alperesre időközben oly vagyon háramlott, hogy nőtartásra egyáltalán, de semmi esetre oly mérvben, a minőben felperes évi fizetésének fokozódása mellett most élvezi, jogos igénye nem lehet, mivel alperes többé nem szorult, be nem bizonyította. Felperes kérelmére megejtett birói becsű útján kiderült, hogy alperes magánvagyonának évi jövedelme legfölebb 462 frt 40 krra rug, mely jövedelmet illetőleg azonban alperes a beterjesztett észrevételek mellett elöfekvö eredeti haszonbéri szerződés és adókönyvecskével kimutatta, hogy az valójában 400 forintot tesz ki. Tekintve már most első sorban felperesnek, másodsorban alperesnek személyi viszonyait, társadalmi állását, ennek kipuhatolt vagyoni viszonyai semmi esetben sem tűnnek fel olyanoknak, hogy azok alperesre nézve férje fizetésének y4-része után járó illetményeit csak nélkülözhetővé is tennék. Mindezeknél fogva felperes kérelmének semmi irányban sem lehetett eleget tenni, miért is keresetével elutasítandó volt, stb. (1890. március 3-án, 8,868. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét anynyiban, a mennyiben a kir. törvényszék a felperest azzal a kérelmével elutasította, hogy a felperes tartásdíj kötelezettsége egyáltalán megszűntettessék, helybenhagyja, az évi tartásdíj összegére és a perköltségre nézve azonban az Ítéletet megváltoztatja s kimondja, hogy a primási felülvizsgáló bíróság részéről 1866. június 26-én 2,330. sz. a. hozott Ítéletnek ama rendelkezése folytán, a mely szerint a felperes arra köteleztetett, hogy az alperesnek nötartási díj fejében évi jövedelmének '/-t-részét köteles fizetni, erre a tartásdíj összege havonkint előleges részletekben fizetendő évi 360 frt összeget meg nem haladja, ehhez képest a felperest ez idő szerint ilyen értelmében csak 30 frt havi tartásdíj fizetésére kötelezi. Indokok: Habár a peres felek között lefolyt válóper befejezése idején fennállott törvények szerint az egyházi bíróságok hatásköre a házassági elválásból felmerülhető vagyoni követelések és igy a nötartási díj kérdésének eldöntésére is kiterjedt, a felperes pedig a primási felülvizsgáló bíróságnak 2,830/66. szám a. hozott határozatával arra köteleztetett, hogy jövedelmének '/-t-részét köteles az alperes javára tartásdíj fejében lefizetni, ez a körülmény mégis nem zárja ki azt, hogy ha eme határozat hozatala után felmerült tények folytán a felek személyes és vagyoni viszonyaira nézve, azok jogai és kötelezettségeire kiható lényeges változás állott be, az eme változásokból származtatható jogok a válóper idején fennállott viszonyok vitatása nélkül, önálló keresettel érvényesíttessenek, az alperes részéről felhozott az a kifogás tehát, hogy a tartásdíj-kötelezettség megszüntetése avagy a tartásdíj mennyiségének leszállítása csak a perújítás útján volt volna szorgalmazható, annál kevébé vétethetett figyelembe, mert az előző polgári perben keletkezett curiai Ítélet szerint a felperes a tartásdíj összegének leszállítása s illetve korlátozása iránt előterjesztett kérelmével nem a helytelen percím miatt, hanem a peres feleknek az ama per folyama alatt kitüntetett vagyoni viszonyaira való tekintettel utasíttatott el. Az elsőbiróság ítélete annyiban, a mennyiben a kir. törvényszék a felperest a tartásdíj-kötelezettség teljes megszüntetésére irányzott kérelmével elutasította, azért volt helybenhagyandó, mert az alperesre nézve a saját hitelvei szerint a házassági kötelék közte és a felperes között mindez ideig fennáll, az alperes jogait pedig magában véve az a körülmény nem érintheti, hogy a felperes más vallásra térvén át, reá nézve a házassági kötelék egyoldalúan felbontatott és ennek folytán új házasságra lépett. Ellenben e tartásdíj mennyiségére nézve az Ítéletet megváltoztatni s kimondani kellett, hogy a felperes részéről a már többször hivatkozott III. fokú egyházi bíróság ítélete alapján fizetendő tartásdíj évenkint 360 frtnál magasabb összegre nem terjedhet, illetve az alperes ennél többet nem követelhet, mert a per adatai szerint, az alperes időközben örökösödés útján 7,00t) forint törzsértéket meghaladó és 400 forintot jövedelmező vagyonhoz jutott, a felperes pedig hivatala után járó fizetésen kívül egyéb jövedelemmel nem rendelkezik és mert a nő abban az esetben, ha férjétől tényleg különválva él és férjhezmenetele alkalmával elfoglalt állásának megfelelő vagyoni helyzete biztosítva van, azt nem követelheti, hogy a férj jövedelmének ama többletéből is részesüljön, a mely többlet szerzése s illetve a megfelelő állás elnyerése idején közte és férje között sem a személyes, sem a vagyoni viszonyaikra nézve érdekközösség fenn nem állott és a férj saját hitelvei szerint jogosultan új családot alapított és ebből kifolyólag őt mint családfőt fokozott új kötelesség is terheli. Végre minthogy a felperes részben pervesztessé vált, a perköltség kölcsönösen megszüntetendő volt. (1890. szeptember 1-én, 23,908. szám alatt. A m. kir. Curia : A budapesti kir. itélő tábla ítélete oly változtatással, hogy az alperes részére megítélt évi tartásdíj összege 300 frtra s igy havonkint 25 frtra leszállittatik, felebbezett egyéb részében helybenhagyatik. Indokok: Felperes keresetét nemcsak a tartási kötelezettség megszüntetésére, hanem másodsorban arra is irányozta s keresetében azt is kérte, hogy az előbbi perek befejezte után előállott viszonyok következtében az eddigi tartásdíj leszállittassék, illetve bizonyos meghatározott összegre korlátoztassék s miután felperes ezt külön keresettel is érvényesíthette, alperesnek a perújításra alapított kifogása már ez okból sem volt birói figyelembe vehető.