A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 41. szám - Végrehajtói díjszabályzat tervezete

A JOO. 301 A 2. ós 3. alatti esetekben forma szerint a becsületsértés elkövetettnek látszik, mert A. sértett a becsületét sértő, a rágalmazó állításról tudomást szerzett. A ki azonban a cselekményt eseti esetekben befejezettnek tekinti, kénytelen volna a cselekménynek folytatása, a levélnek postára adása és kézbesítése után történt elolvasása által azt még egyszer elkövetettnek tekinteui. A m. kir. Curia által 1889. 5,524. sz. alatt hozott határozat szerint: »a vétség (becsületsértés) tényálladékához nem kívántatik az, hogy a sértő kifejezések egyenesen sértett hallatára mondassanak, mert a vétség alkotó elemét egyedül csak az képezi, hogy valakiről meggyalázó nyilatkozat tétessék«, a budapesti kir. ítélőtábla 1890. évi 52.1S9. sz. határozata szerint: a sértés akkor lett végrehajtva, midőn sértett a neki szóló levelet felbontotta és elolvasta, mert addig a levél tartalmáról, kivéve annak Íróját, senkinek tudomása nem volt. A Curia idézett Ítélete szerint a levélnek A. jegyese részéről történt elolvasása megállapítja a becsületsértést, mig az utóbb felhozott határozat szerint a becsületsértés el van követve, mihelyt arról, a mit a terhe't irt, sértett tudomást szerzett, csakhogy a nyilatkozat mindaddig megtörténtnek nem tekinthető, míg a sértett a nyilatkozatról nem terhelt közbenjárásával nyert tudomást. B. meggondolhatja aljas eljárása következményeit s a levelet nem adja postára, önkényt állott el szándéka keresztülvitelétől, meg lesz-e fenyíthető csak azért, mert A. tudta, mi van a levélben ? Bizonyára nem. Ha a nyilatkozat megtörténtnek tekintetnék, a naplóba irtak is megállapítanák a becsületsértést, ha az valakinek véletlenül kezeibe jutna. A. véletlenül jutott a levélbeni állitások tudomására. A becsületsértés befejezett-lek csakis a levélnek a címzett általi elolvasása által tekintendő. A-nak tudomása a cselekményt még nem fejezi be s igy a levél irása, postára adása csak a cselekménynek előkészületi és kísérleti stádiumát állapítja meg. Ha tehát elismerjük, hogy a becsületsértésnek a 2. és 3. alatti esetekben csakis kísérletei forognak fenn, a megelőzésnek lehetőségét is meg ke'l engednünk. A fentebbiek szerint pedig, a mennyiben a veszély fenforgását és annak közvetlenségét elismerjük, az önvédelmet kizártnak tekintenünk nem szabad. Mig az első esetben az önvédelem áthágása kérdés tárgyát képezheti az elhárításra alkalmazott erőszak mérve és fokához képest, addig a két utóbbi esetben arról szó nem lehet. A levélnek elkapása és összetépése alig vonható büntető törvényünk valamelyik §-a alá, mig a levélnek önhatalmúlag történt birtokba vétele a levéltitok megsértése alá azért nem vonható, mert a levél felbontása jogtalannak nem tekinthető a jogos önvédelem megállapítása esetén. ' Végrehajtói díjszabályzat tervezete. Irta: NÉMA EDE, Kolozsvárolt. Husz év után végre eljutottunk oda, hogy az 1871. évi II. törvénycikk hiányosságának legalább rendeleti úton való pótlására az igazságügyministeriumot törvény utasítja. Ennek következtében a végrehajtói díjszabályzat ministeri tervezete elég rövid idő alatt elkészülvén, a felőle adandó véleménynyilvánításra az illetékes szakkörök fel is hivattak. E tervezethez azonban hozzászólást igényel a felhívott szakkörökön kivül álló nagyközönség is, mert hiszen ez nem annyira k e b 1 i ügy, mint inkább az igazságszolgáltatást általánosságban érintő érdek, főleg azon egyik modern törekvés szempontjából tekintve, hogy a jogérvényesítés minél kevesebb anyagi áldozatba kerüljön, minél olcsóbb legyen a hitelező részére s minél kevesebb terhet rójon az adósra. Csakhogy e törekvés eredményre juttatása körül kell, hogy méltányló figyelembe vétessenek a végrehajtók azon igényei is, melyekről az 1871. évi LI. törvénycikk megfeledkezett, de melyeket a húsz évi tapasztalat jogosaknak s kielégitendőknek elismert. Évek óta egymást érik e tárgyban a felszólalások. A törvény hiányosságát pótolni akaró bírósági gyakorlat szerfelett tág határok közt ingadozik ; egyik bíróság épen semmiképen, másik bőkezűen méltányolja a végrehajtók igényeit; s ezen a végrehajtókat, ügyvédeket s általában a nagyközönséget lépten-nyomon megtévesztő gyakorlat már csakugyan kiáltóvá tevék az egységes rendezés szükségességét. A ministeri tervezet immár készen van; a végrehajtók már is hozzászólottak »Emlékirat«-ukban ; hozzászólanak — ministeri felhívásra — a bíróságok s ügyvédi kamarák; de engedtessék meg a hozzászólás a nagyközönség egyik-másik tagjának is. Engedtessék meg e hozzászólás cikkírónak is, a ki e kérdéssel nem most foglalkozik először. (L. »A J o g« 1887. évi 32. számában.) A ministeri tervezetben a jogérvényesítés olcsóságára való törekvés mellett elegendőképen felkarolva látjuk a végrehajtók jogos igényeit is; sőt itt-ott talán túlzott mértékben, a mi a végrehajtókat aztán arra bátorítja, hogy még többet kívánjanak. Végül még szóba sem állanak az ember fiával, hacsak le nem teszi a garast. A ministeri tervezet részletességének s minden oldalú jóakaratának elismeréssel adózunk ; de egy-két szerény megjegyzést mégis kockáztatnunk kell. Mellőzve látjuk benne az 1871. évi LI törvénycikk létrejötte óta a polgári törvénykezés terén keletkezett újabb alakulatra való tekintetet. Értjük a bagatell-eljárást. Ha e törvény olyannyira törekszik az igazságszolgáltatás olcsóságára, hogy rideg szószerinti értelmezéssel, pl. még az ügyvédi meghatalmazás bélyegköltségével sem engedi az ellenfelet megterheltetni, akkor a bagatelleljárást rikító veres fonálkint jellemző elvet érvényesíteni kell a végrehajtás folyamán is. Vagyis bagatell-ügyekben a végrehajtói díjtételeket kevesbíteni s a meghagyandókat mérsékelni kellene. Mellőzve látjuk továbbá az 1871 évi LI. t.-cikk 24. § ának utolsó bekezdésében kifejezett azon elvet, hogy a díjazás alapjául mindig a kisebb érték veendő. E törvényben kifejezett elvet rendeletben, mely törvénynek nem derogálhat, voltaképen nem szabad mellőzni. Teljesen figyelmen kivül hagyottaknak látjuk a végrehajtási törvény 86., 87., 114., 120., 166., 167., 172. §-ai szerint felmerülhető eseteket, melyekben nyilt kérdés marad, hogy a végrehajtó kiktől s mily mérvben követelheti eljárási díjait? S végül a tervezet egyes rendelkezéseinél itt-ott nem látjuk eléggé figyelembe véve, hogy vannak oly végrehajtói cselekmények, melyeket egymástól különválasztani nem lehet s igy külön díjazást sem igényelhetnek. Egyébként azonban a tervezetet a részletességen és jóakaraton felül előnyösen jellemzi még különösen a minden esetben egyforma értékfokozat, mert ez megfelelvén az 1871. évi LI. t.-c. 24. §ában felállított értékfokozatnak, egyrészt összhangban áll a továbbra is érvényben maradó törvénynyel, másrészt különböző fokozatok felállításával nem teszi bonyodalmassá, ingadozóvá a díjkiszámitást. A részletekre térve: Az 1. §. nem egészen világos. Ha a végrehajtó együttesen teljesít oly cselekményeket, melyek részben az 1871 : LI. t.-cikk 24. §-a szerint s részben a tervezet 2—6. §-ai szerint díjazandók, mely dijakra s költségekre tarthat igényt? pl. ügygondnok rendeléséről szóló értesitvényt, igénykereset beadására való felhívást külön ki nem bocsáthat, hanem csak az 1871 : LI. t.-cikk 24. §-a szerint díjazandó eljárással kapcsolatban; s megfordítva, ilyes utóbbi cselekményt ha teljesit, egyúttal törvényszerű kötelessége az igényfelhivást két példányban kibocsátani, vagy pl. a végrehajtást szenvedőt a helyszinére kitűzött határnapról értesíteni. (1881 : LX. t.-cikk 221. §.) Épen igy némileg homályos a 2. §. 2. pontja, mert ha pl. több követelés foglaltatván le, egyenkint ezek egyike az 1,000 frtot meghaladja, a másika nem, melyik fokozat szerint állapítandó meg a díj ? Jóakarattal érthetjük, hogy minden egyes lefoglalt követelésre vonatkozó rendelvényért az illető fokozat szerinti díj számítandó; de a feltett kérdésre a feleletet elcsavarni is lehet. Díjazandóknak mondatnak ki a tervezet szerint oly cselekmények, melyek csak egy másikkal együtt képeznek minden körülmények közt egységes egészet s melyeknek teljesítése független akár a végrehajtató tetszésétől, akár a végrehajtást szenvedő különleges viszonyaitól. Igényfelhivás két példányban okvetlenül kibocsátandó minden végrehajtásnál s a legtöbb esetben többre nincs is szükség; árverési hirdetmény nélkül árverés nem tartható; az 1881 : LX. t.-cikk 221. §-a esetében a végrehajtást szenvedőt a helyszinére tűzött határnapról értesíteni kell; ezekért a minden megszorító feltétel nélküli díjazás indokolatlan épugy, mint indokolatlan lenne, ha a követelés felszámításáért is külön díjazást szánnánk; sőt ha szőrszálhasogatók akarnánk lenni, e most emiitett cselekményért sokkal inkább megadandó volna a különdíjazás, mert a követelés csak a végrehajtást szenvedő kívánságára számítandó fel kötelezően. A külön díjazás tehát ott volna igényelhető, hol igényfelhivás két példányon felül bocsáttatik ki (bejelentett s ismeretes igénylők, gyámhatóság részére), hol az árverés foganatosítása elmarad. Ellenkezőleg a tervezet 3 §-ában emiitett díj minimuma 1 frtban vehető fel; a 4. §. rendelkezése némileg kétséges értelmű is, de a benne szánt díjazás mindenesetre sovány; a reggeli 8 óra előtt megkezdett, vagy esteli 8 óra után folytatott végrehajtási cselekményért minden egy-egy órai idő után a rendes eljárási díj annak felével fokozatosan emelhető. A 6. §. 1., 2. pontjabeli cselekményekért is szerény díjazás van tervezve; a 3. pont azonban elejtendő volna, mert alkalmas lenne hiányos értesítések adásával a tudakozódó feleket többszöri költekezésekre kényszeríteni. A ministeri tervezettel szemben a végrehajtók »Emlékirat«-uk rendén díjtételeiket öt fokozatba osztják; úgyde ez öt fokozat helytelennek, csak zavart okozónak mutatkozik akkor, midőn a ministeri tervezet felállította fokozatot helyesnek ismerjük el. Az egyes cselekmények díjazásában a legtöbb esetben csak saját érdekük erős előtérbe tolását látjuk, a nélkül, hogy figyelembe vétetnének egyéb érdekek is. Felülfoglalás esetén még díjpótlást igényelnek, holott a rendes díjjal tisztességesen van megfizetve az néhány sor, negyedórai munka, a mit a legtöbbször ily esetekben végezniök szükséges. Epen igy túlhajtása a díjigénylésnek a nem szorgalmazás miatt visszaterjesztett ügyek kezeléseért és szóbeli értesítések adásaért javasolt díjtételek; talán nem kisebb jogon igényelhetnének díjat azért is, ha valakinek megengedik, hogy őket »végrehajtó ur« nak titulálja. S ezeken kivül még egy-két óhajuk is lenne ; azt mindnyájan helyeseljük, hogy a mit egyik esetben a végrehajtó is elvégezhet