A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 3. szám - Adalék a csalás fogalmához - Az ügyvédi vizsga, mint birói képesítési kellék

20 A JOG. változtatják s a csödnyitásuak helyt nem adnak, a folyamatba tett megtámadási per, mint tárgytalan, beszüntetendő. Nincs értelme tehát annak, hogy valamely jog elévülése oly időben kezdődjék, midőn az azon jog érvényesítéséhez megkivánt alapfeltételek még kétségesek. Különösen szembeötlő a 37. §-ban rejlő következetlenség, ha a másodbiróság az elsőbirósági csődnyitó végzést megváltoztatja, a kérelmet elutasítja s e közben a 6 hónap vége felé jár; a tömeggondnok ily esetben a Curia jogérvényes határozatát be nem várhatja s kénytelen a megtámadási pert folyamatba tenni, holott a kereset beadása idejében a csődnyitás iránti kérelem e 1 van utasítva. A kifejtettek eléggé tanúsítják a 37. §. jelen szövegezésének tarthatlanságát, miért is szerény nézetem szerint e §. a csődtörvény re/isiója esetén következőleg lenne módosítandó: a megtámadási jog a csődnyitást rendelő határozat jogerőre emelkedése napjától számított 6 hónap alatt évül el. Adalék a csalás fogalmához.* Irta : dr. SÁNTA ELEMÉR, köz- és váltó-ügyvéd, a budapesti kir. itélő tábla Il-ik büntető tanácsának jegyzője. A törvényjavaslat 379. §-a a csalásnak fogalmát az eddiginél tágabban határozza meg, a mennyiben nem szükséges föltétel, hogy a vagyoni kárt a tettes cselekménye folytán a ravasz fondorlattal tévedésbe ejtett, vagy tévedésben tartott személy szenvedje, hanem elégséges, ha a cselekmény által valakinek kár okoztatik. Ekként a csalás delictuma széles kiterjedést nyer; minthogy eddig csalás csak akkor állapitható meg, ha a ravasz fondorlattal tévedésbe ejtett, vagy tévedésben tartott személy szenvedte a kárt; megkívántatott, hogy a jogtalan vagyoni haszon célzatával okozott kár azt érje, a ki megtévesztetett. A megtévesztett és károsított személy azonosságát azonban a theoria ép ugy, mint a gyakorlat olykép magyarázta, hogy a megtévesztett és károsított között jogi egység létezzék; nem magyaráztathatott ez az azorosság phisicai értelemben, különben így épen a legmesterkéltebb csalások menekültek volna a büntetés alól. A kiemelt magyarázat helyességéhez kétely nem féthet és míg egyfelől ez kétségtelen, addig másfelől teljes garantiát nyújt arra nézve, hogy a valóban csalást képező cselekmények tettese büntetlenül ne maradjon. A javaslat új szövegezése szerint a csalás fogalma egészen megváltozik; kérdés, vájjon az nem-e tágkörű ? A csalás vagyon elleni bűncselekményt képez. Egyik elemét a tulajdonosoknak jogtalanul okozott kár, másikát a jog megsértéséből, a sértő vagy egy harmadik személy részére származott haszon képezi. Azonban sem a jogtalan kár az egyik részen, sem a jogtalan haszon a másik részen egymagában nem elégséges a csalás ismérvének megállapítására; a kárnak az egyik részen, a haszonnak pedig a másik részen, az utóbbinak, mint az előbbi correlátumának együtt kell lennie. A tévedés és a kár között determináló összefüggésnek ke'l léteznie; a kárnak abban kell állania, hogy az, a ki rászedetett, vagyoni jogáról látszólag ugyan saját akaratából, mindazonáltal csakis az akaratát elhatározó ürügyek következtében rendelkezett és hogy az, a mi előtte, mint vagyona fölötti rendelkezésnek egyenértéke kápráztatott, valótlan volt. Ezen egyenérték nem léte, vagy csekélyebb mértékben való léte képezvén a kárt s ezen kár a vagyon fölötti dispositióból származván, a károsított csak az lehet, a kit azon vagyon fölött a dispositio illetett s a ki e jogánál fogva magára nézve kárositólag disponált. Magától értetik egyébiránt, hogy az, a ki a törvény, vagy különös jogviszonynál fogva másnak vagyonával rendelkezik, eltekintve attól, vájjon a rászedetése folytán tett rendelkezéseért, például gondatlanság miatt felelősséggel tartozik-e s e szerint a kár őt vagy az általa képviseltet éri-e a csalás szempontjából a/, ő tévedésbe ejtése folytán okozott kárt illetőleg, mint tulajdonos tekintendő. Nem elég a csalásra, hogy valaki jogtalan haszonban részesült legyen ; nem elég az sem, hogy valaki jogtalanul károsittatott, más pedig jogtalan hasznot szerzett legyen; a csalás fogalma követeli, hogy annak vagyona csökkenésével éretett legyen el a jogellenes haszon, a ki e célból rászedetett, tévedésbe ejtetett. A jogtalan haszonnak az egyik részen, a másik részen okozott jogtalan kárból kellett származnia ; vagyis, hogy a tévedésbe ejtett részen mutatkozó jogtalan vagyoncsökkenésnek, a másnak kezébe átment jogtalan vagyonszaporulattal egymást fedező correlat viszonyban kell állania. (L. Min. ind. Löw: Anyaggyüjtemény II. 739—745. old.; bővebben kifejtve ugyanott.) A btkönyv életbelépte előtt a hazai joggyakorlat által meghatározott fogalom szerint a csalás akkor létesült, ha valaki egy bizonyos személyt ravasz módon megtévesztett, vagy ennek tévedését fölhasználta, mi által a z kárt szenvedett. A tettes szándéka oda irányul, hogy valakit vagyonában megkárosítson. Kérdés most, ki szenvedjen kárt? * Kivonatos közlés szerzőnek az ügyvédjelöltek és joggyakornokok körében folyó hó 5-én *A büntetőtörvény novellája* cím alatt tartott felolvasásából. A szigorú következetesség okáért megkívánjuk a csalás lényegéhez azt is — irja Schnierer — hogy a tévedésbe ejtett, vagy tévedésben megerősített személy egyszersmind a kárositott legyen (de elégséges e fogalomra nézve, ha az ámított s a kárositott egyén közt jogi egység létezik; ha például cselédem volt a kereskedő által rászedve, mi által én kárt vallottam.) A személyi azonosság azért kívántatik meg, mert már a dolog természeténél fogva s a szó tulajdonképi jelentménye szerint rászedésről, csalásról helyesen csak akkor szólhatni, ha a csaló ravasz, álnok mesterkedéseit egyenesen azon személy ellen intézte, kit vagyonában meg akart rövidíteni s csak ezen esetben áll elő a csalás azon jellemző sajátsága: hogy maga a jogosított személy vitte véghez a reá nézve kártékony vagyoni dispositiót. Azon esetek, melyekben a tévedésbe ejtett s kárositott személy közötti azonosság fenn nem forog, a csalástól lényegesen elütő jelleget tüntetnek elő s a pontosabb vizsgálat folytán kétségtelenül ki fog derülni, hogy ez utóbbi esetek egészen más, rendszerint a bizalommal való visszaélés szempontja alá kerülnek. (Olv. Schnierer Aladár : Büntető Jogtan című munkáját. II. 165. 1.) Nem szabad figyelmen kivül hagyni azt, hogy a jogtalan haszon forrása mindig a ravasz fondorlattal tévedésbe ejtett, vagy tévedésben tartott személy jogtalan károsításában rejlik és hogy a ravasz fondorlattal való tévedésbe ejtésnek, vagy tévedésben tartásnak olyannak kell lennie, hogy annak következtében a káros félnek kell cselekedni, vagy mulasztani a károsodás eredményével és kapcsolatban ezzel a csaló jogtalan vagyoni gyarapodásával ; vagyis hogy a jogtalan vagyoni haszon a csaló részéről közvetlenül a káros fél tényének legyen következménye. Ennélfogva nem tartjuk elegendőnek azt, hogy valaki jogtalan vagyoni haszonban részesült, sem azt, hogy ismét valaki jogtalan károsítást szenvedett, hanem szükségesnek tartjuk, hogy annak vagyona csökkenésével szereztessék a jogtalan haszon, a ki e célból rászedetett, tévedésbe ejtetett. Mindez azonban még mindig nem elég ahoz, hogy egy concret esetben a csalásról szó lehessen, mert azonkívül, hogy a csalás tényálladékában a kárnak és haszonnak együtt kell jelentkeznie, mulhatlanul szükséges föltétel, hogy az egyik részen szerzett jogtalan haszon a másik részen okozott jogtalan kárból származzék. Ebből az következik, hogy nem minden jogtalan haszon, melyet egy bizonyos személy más valakinek tévedésbe ejtése, vagy tévedésben tartása által szerez, képez csalást, szükséges ezenfelül még az is, hogy e tény folytán a másik oldalon jogtalan kár is okoztassék. A gyakorlatban a nehézséget, illetőleg az eltérő fölfogást és ez alapon concret esetekben az egymástól eltérő Ítélkezést az okozta s okozza nem ritkán ma is, hogy a megtévesztett és a kárositott személy között szükségesnek levont azonosságot phisicai értelemben vették. Miután azonban — a mint föntebb érintetett — az egység helyre van állítva, ha a megtévesztett és kárositott közt jogi kapcsolat létezik; nincs semmi ok, hogy a törvény szükségtelenül kiterjesztessék, annál kevésbé, mert a javaslat szövege mellett az alá oly cselekmények is esnének, melyekben az okozati kapcsolat a tettes cselekvénye és az esetleg bárhol származott — de nem szándékolt — kár közt tényleg hiányzanék. A csalásnál a dolus abban áll, hogy a tettes ravasz fondor lattal tévedésbe ejtés, vagy tévedésben tartással jogtalan vagyoni haszonra céloz ; miután pedig a cselekmény a ravasz fondorlattal való megtévesztésben áll, miután, továbbá e cselekmény egy bizonyos személy ellen irányul, végre miután a célzat a jogtalan vagyoni haszon : ezekből következik, hogy a cselekmény és az elért jogtalan haszon között causalis összefüggésnek kell lenni, a mi abban nyer külsőleg kifejezést, hogy a megtévesztett személy vagyoni kárt szenved: ellenkezőleg, ha t. i. a megtévesztett személy kárositottként nem jelentkezik, az azonosságra elegendő lévén a jogi egység, ugy a tettes cselekményében az ok (a ravasz fondorlattal való megtévesztés) és a célzott eredmény (a jogtalan vagyoni haszon) között kapcsolat nincs, az okozat nem a tettes szándékának megfelelő cselekményben, hanem külön forrásban leli alapját; ugy, de ekkor már a causalis connexio hiányzik ; ha pedig hiányzik, a tettes felelősségre nem vonható, mert senki oly okozatért (egy harmadik megkárosításáért), mely nem az ö cselekményéből (- ok) származik, felelősséggel nem tartozik. Az ügyvédi vizsga, mint birói képesítési kellék. Irta: RÁTVAY GYULA, kir. aljegyző Bártfán. E tárgyhoz szóló és a »J o g« folyó évi 40. számában ellenvéleménynyel találkozó cikkemnek védelmére kelve, mindenek előtt a cikkem megtámadott részének valódi értelmét találom szükségesnek rövid taglalás után meghatározni, mivel az ellene felhozottak között sok oly részletet találok, mely nyilván félreértésnek folyománya. »Az ügyvédi vizsga, mint birói képesítési kellék« című cikk által kifogásolt rész szerkezetéből, nemkülönben annak kifejezéseiből csak annyi derül ki, hogy: az ügyvédi vizsgát, mint túlnyomóan theoretikus feltételt nem