A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 33. szám - Néhány szó a dr. Plósz Sándor egyetemi tanár úr által a sommás eljárásról készített törvényjavaslathoz. 2. r.

Tizedik évfolyam. 33. szám. Budapest 1891. augusztus 16. Szerkesztőség: V., Rndolf-rakpart 3. Kiadóhivatal: V., Rndolf-rakpart 8. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendó'k. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MOR ügyvedek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél » 3 » — » egész > 6 » — » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. TARTALOM : Néhány szó a dr. Plósz Sándor egyetemi tanár ur által a sommás eljárásról készített javaslathoz. Irta : B a g y i k Sándor, kir. járáshiró Boros-Jenőn. — Az »Egy kis fennakadáss cimü közleményhez. Irta : S e r 1 y Antal, budapesti kir. tvszéki biró. — Néhány szó a hagyatéki eljárás kérdéséhez. (I. Irta : dr. Boór Károly, malackai ügyvéd. II. Irta: Kovács Lajos, kis-várdai ügyvéd.) — Nyilt kérdések és feleletek. (Tartozik-e a törvényszék a törvényt alkalmazni és büntetést kiszabni az esküdtszék verdictje alapján ? [Felelet.] Irta : D r. II. Lehet-e a tanút polgári perben az eskü letételére kényszeríteni. [Kérdés.] Irta : dr. Nagy Sándor, csurgói ügyvéd ) — Vegyesek. —- Szerkesztőségi üzenetek. — Hirdetések. MKLLÉKLET: Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a »Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) — Curiai és táblai értesítések. Néhány szó a dr. Plósz Sándor egyetemi tanár úr által a sommás eljárásról készített törvényjavaslathoz. I ta: BAGYIK SÁNDOR, kir. járásbiró Boros-Jenőn. (Befejező közlemény.) * Az 52. §,. ha jól fogom fel, átalánosságban azt mondja ki, hogy ha a vétiv a tárgyalási határnapra be nem érkeznék, a bíróság új tárgyalási határidőt tűz. Bocsánatot kérek, de a javaslat ezen §-ából nyilvánvalóvá lesz, hogy annak összeállításánál csupán a fővárosi bíróság lett megfigyelve, hol hivatalszolga általi kézbesítés esélyei levén csupán, vagy épen nem, vagy minden ezredik esetben történik meg, hogy nincs vétív. Fájdalom, másként van ez a vidéken s különösen ezen vidéken. A székhelyen kívüli kézbesítéseket teljesítő kézbesítők jobbadán nem is hederitenek a birói meghagyásokra s szerencse, ha 8 tárgyalásból 6-ra a vételívek benn vannak. Nagyon sok volna az igy kitűzendő újabb tárgyalási határnapok (10 ik) száma s jobbnak tartom az eddig előírás nélkül folytatott gyakorlatot : hogy a birói határozat — a szabályszerű kézbesítés feltételében — a megjelent félnek kihirdettetett; s ha az ellenfél valóban szabály szerint megidézve is volt, igy írásban foglaltatott; ellenkező esetben azonban új tárgyalási határidő tűzetett. Részemről tehát, az •">2. §-t egyáltalán törülném, annál is inkább, mert igaz ugyan, hogy a 97. § ban van valami gondoskodva a hanyag kézbesítés, illetve hanyag beterjesztés alapjáni büntetésről, de ha egy tárgyalási határnapot mint felessegeset kerülni lehet, az ügymenet gyorsítása végett is mellőzendő; különösen ha — mint ez esetben — a mulasztó fél meghallgatása nélkül határoz a bíróság. A 63. §-nak azon kitételét, hogy a bíróság tudakozódásokat is foganatositbat«, elejteném, mert mig egyrészt a tudakozódások által, ha az hivatalosan átiratokkal történik, lealacsonyul a birói tekintély, miután a tudakozódásokat nem hivatal, hanem egyesek, vagy testületektől szerezne; a magán tudakozódásokra Ítéleti indokokban vonatkozás pedig, kiszolgáltathatná a felek érdekeit esetleg a biró alaptalan akaratának; másrészt ezek sem, vagy nem mindig adhatnának elfogadható tájékoztatást, mert nem egyszer pretium affectionis-sal kell leszámolni. Helyesebbnek tartanám tehát a becslő eskü fentartását, mint utolsó bizonyítási módot, melynek ellenében rendes értékelés ellenében még a hamis eskü iránti vád, mint fenyegető figyelmeztetés, mindig fenmaradhatna. A 69. §. második pontjánál »a bíróság székhelyén és az e helyen levő járásbíróságok területén kivük helyett rövidebbnek s könnyen érthetőbbnek találnám : »járásbirósági székhelyeket képező községek (városok) területén kivük. A 71. §-t is ugyanily okból megváltoztatnám s illetve ezen kitételeket: unokatestvéreinek s ezeknél közelebbi oldalrokonainak« : »testvérei és unokatestvérek kitétellel — mert hisz az unokatestvéreknél közelebbi oldalrokon csakis testvér lehet — * Előző közlemény a »J o g« 31. számában. Lapunk mai szán helyettesíteném; a »testvérének házastársa s házastársának testvére« kitételeket pedig egészen elhagynám, mert ezek az első ízű sógorok, ezek pedig már emlitvék a szakaszban. De nem is vélem az ezen szakaszban felsoroltak becsületének sértése miatt jogot adni a tanúnak vallomása megtagadására, mert ezen megtagadó oknak ily széles körben kiterjesztése majdnem kizárja a lehetőségét, tanubizonyitást alkalmazni ; mert ezen rokonsági körben lenni majdnem mindennapos ; mert a becsületsértés még nem oly súlyos sérelem s mert bővebb magyarázattal ] a tanú, hogy miben állana ezen becsületsértés, nem tartozván, ' elég volna neki ezen jogát tudni — mit pedig még meg is kell mondani — hogy megtagadja, az igazságszolgáltatásnak segédkezet nyújtani. Nem találom szerencsés kezdeményezésnek, hogy a felek a tanúhoz közvetlen kérdéseket intézhetnek. Mert a biró úgyis az indítványozott kérdéseket, ha azok szükségeseknek mutatkoznak, annyiszor, a mennyiszer kéretik, felteszi; mert a bagatell eljárás eléggé igazolja, hogy a felek és tanuk közvetlen kérdések és feleletek közben majdnem összevesznek s a birónak erőfeszítésébe kerül a bíróság tekintélyét fentartani. De különösen az ügyvédeknek nem adnám meg ezen jogot, mert ebből egyrészt a tanú és bíróság agyonbeszélése származnék, másrészt pedig a kérdések feltételétől nagyon befolyásoltatván a válasz, egy ügyvédi fogásokhoz szokott s fele érdekében kötelezett ügyvéd vele épen nem egy magaslaton álló tanút könnyen félrevezethet, esetleg a legtisztább igazságot feltáró vallomást aggályossá tehet. Méltánytalannak tartom a 75. §. azon rendelkezését, hogy joga legyen a birónak a tanú által azon okmányát, melyre vallomását alapítja, a perhez csatoltatni. Mert tudok reá esetet, hogy tanúnak állásával, javadalmazása elvesztésével terhes okmányokat kellett kihallgattatása alkalmával saját meggyőződéseért felhasználni s felmutatni. Ezt megtette, de a perhez csatolni megtagadta s nagyon jogosan, mert csak azért, hogy két ember a bíróság előtt veszekszik s nem akarja a másiknak igazait elismerni, — nem lehet áldozat a tanú, ki már azzal terhelve volt, hogy tanúskodjék — még életexistentiára nézve is. Nem pedig annál kevésbé, mert az okmány kiadása iránti perindítás a félnek fentartva van. De ellenkezik is ezen rendelkezés a javaslat általános szellemével, mert épen ezen javaslat majdnem mentesiti ettől magukat a feleket. Hogy jön tehát súlyosabb kötelezettség alá az indifferens tanú ? Hanem e helyett kötelezhető lehetne a tanú arra, hogy ezen okmányok hivatalosan hitelesített másolatait venni eltűrje, mi által nem egy okmánykiadás iránti pernek is eleje vétetnék. A felebbviteli eljárásban nem találom értelmét a 114. §. szerint megállapított 15 napnak. Nem tudom, miben nyilvánult a sommás eljárásnál eddig törvénynyel megállapított 8 nap rövid volta; hiszen még a felsőbb bíróságnál is, mely a kir. törvényszék, levén elég közel található, kihirdettetvén a birói határozat, 8 nap elég lehet a felebbezésre, annál is inkább, mert elég egy példánynak kellő időben benyujtatnia s ha 3 nap is van adva az Ítélet Írásban foglalására, még 5 nap van a felebbezésre s a kihirdetéskor is ismeri már a fél jobbadán az indokokat, melyre a sérelmes ítélet alapítva van De az ítélet végrehajtásának eredményessége s lehetőleg költségtelen volta is követelik a 8 napot; mert a 98. §. szerint az Ítéletben 8 nap tűzendő a kötelezettség teljesítésére. Ha már most 15 napig nyitva áll a felebbezési jog, 7 napig stagnál az ügy a nélkül, hogy az Ítélet szerint jogot nyert fél ellenfelét ítéleti kötelezettsége teljesítésére szoríthatná. Van ugyan jogában zárlatot, majd biztosítást kérni. Csakhogy ez oly költséggel terheli a feleket, melyhez még annak idején a kielégítési végrehajtási költségek, ha a kötelezett fél jószántából eleget nem tesz, okvetlenül csatolandók. Ellenbeu ha a 8 napi kötelezettség és 15 napi felebbvitel közötti 7 nap ür elenyésztetik : a zárlati, esetleg biztosítási költségek előlegezésétől a jogosult s azok megtérítésétől a terhelt fél mentesítve van. Ugyancsak a 114. §. utolsó mondatát nem tartom megengedhetőnek, különösen az 1871. évi VIII. t.-c. 21. §-ának a) pontjához képest. Mert én legalább ugy értem azon kitételt, hogy a felebbezés felvételénél a 11. §. szabályai megfelelően alkalmazandók, hogy a bíróság a szóbeli felebbezés bejelentésénél utasítással, tehát tanácscsal lássa el a felet, hogy mely indokokla 8 oldalra terjed.