A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 28. szám - Átadható-e a hagyaték az összes érdekeltek közt létrejött egyezség nélkül?

222 A JOG. Már azért is, mert a közvetlenség rendszerében, mely valódilag csak a törvényszékek, mint társas bíróságok előtt érvényesülhet, szintén nem lehet az iratozást, az Írásbeli védelmet teljesen kizárni. Nemcsak a birák perbeli előkészítéséül, hanem magok a felek tökéletesb s biztosabb védelméül is. Az iránt lehet vitatkozni, sőt komoly megfontolás tárgyává is tenni, hogy korlátoltassék-e és mennyiben ezen előkészítő s tárgyalási iratozás. Lehet s kell is elitélni azon iratozási túlcsapongást, melyet a felek nagy költségére és saját jövedelmeik szaporítására az avouék Franciaországban folyvást gyakorolnak. Nem haszon nélküli annak tárgyalása sem, a mi Franciaországban a reform kérdések közé tartozik ; hogy tudniillik az írásbeliség kellő korlátok közé szorítására, az, mi jelenleg rendes eljárást képez, kivételessé tétessék s a mostani sommás eljárás legyen a rendes törvénykezési mód. De az, hogy a közvetlenségi rendszerben az előiratozás s minden iratváltás kizárva legyen, komoly beszéd tárgya nem lehet. Mert helyesen mondja egy jeles francia jogtudós : »Je crois, que la meilleure forme d'instruction pour éclairer les juges, et les mettre a mérne de discerner síirement le bon droit, consiste dans le mélange de la procédure écrite et du débat oral; que des conclusions non pas faites á la legére, mais sérieusement motivées, sont d'un grand secours pour le tribunal et ont une grandé influence sur la redaction du jugement«.2 Sőt bizonyos ügyekben, a tökéletesb jogi kiderithetésre, szükségesnek találtatik, a nyilvános szóbeli tárgyalás előtt formális írásbeliséget használni, rendes iratváltásokkal s a tárgyaláson referens bíró közbejöttével. Számos francia feltörvényszék követi ezt és pedig a tekintélyesebbek, oly esetekben is, melyekben az első fórum ezen írásbeliséget nem vette igénybe. Es ha nem lehet a közvetlenség rendszerében sem egészen kizárni a felvilágosító s védelmi iratokat: vájjon ki jogosítható fel azok készítésére ? Lehet-e azt másra, mint az ügyvédekre bízni? Megengedhető lenne-e, hogy azt a zugirászok kerítsék hatalmukba; vagy hogy magok a peres felek nyújtsanak be holmi irka-firkákat, komoly jogi fejtegetések képében ? Kétségtelen, mikép ez által maga a cél, a tökéletesb jogi kivilágítás lenne meghiúsítva. Azért nem is gondolnak egy kifejlődöttebb államban sem arra, hogy a közvetlenség rendszerében is szükségelt iratok készítésére mások, mint a szakértő törvénytudók hatalmaztassanak fel. íme egy szoros kapocs a közvetlenség rendszere s az ügyvédi kényszer között. És ezen perbeli iratozást a szóban forgó javaslat szerkesztője sem mellőzte, a mint józanul nem is mellőzhette. Nem vizsgáljuk most, megmaradt-e annál a kellő korlátok közt; volt-e tekintettel a nehezb megoldású vitás kérdésekre, a bonyolultabb ügyekre is; és nem nyujt-e alkalmat a francia avouék túlkapásaira ? Elég constatálni, hogy az írásbeli intézményt felvette javaslatába. És a midőn ennek dacára, az ügyvédi kényszert kizárta, világos következetlenségbe keveredett s ellenmondásba a közvetlenség fő érdekével. De ha ezen tényétől a szükségességnek elvonatkoznánk : még akkor is teljesen bebizonyitottnak veendő az, hogy az ügyvédek a közvetlenség rendszerében nélkülözhetlenek. Tényleg nincsen is példa arra, hogy újabbkori törvényhozás a közvetlenség rendszerétől az ügyvédek kötelező használatát elválasztotta volna. Ellenkeznék ez az igazságügyi politika magasb céljaival. A közvetlenség meghonosításának hasznossága, szükségessége ugyanis azzal van indokolva, miszerint ez uton a vitás kérdések könnyebben megoldathatnak, az igazság jobban kideiittethetik s így alaposabb judicatura is állittathatik elő. Ez pedig csak a törvénytudó képviselet mellett érhető el. Elismertetik, a közvetlenség rendszerében is, a peres felek személyes megjelenésének hasznossága s nagy befolyása a vitás ügy könnyebb tisztázására: de a törvénykezési tapasztalatok szerint az magában, az ügyvéd támogatása nélkül, elégségesnek nem bizonyult be. Franciaországban még ma is hivatkoznak a szent Lajos korabeli hires: Assises de Jérusalem azon állítására, mint való igazságra, hogy »L'on ne piáidéra já si bien pour soi comme pour autrui: car vehement ire des voye sens d'home plustot et plus souvent en sa propre querelle«. Ez tapasztalható jelenleg is; való most is, hogy az * R. Bordeaux: Philosophie, de la Procédure Civile, pag. 2G6. ősrégi francia iró szerint: mindenki önmagának legrosszabb ügyvédje. Ehhez járulnak a közvetlenségi tárgyalásnak sajátságai, nehézségei; a kifejlődöttcbb s bonyolultabb jogviszonyok s a törvények, jogszabályok sokfélesége, nem is egyszerű szerkezete és nagy tömege. Helyesen mondja egy francia jogtudós az ügyvédi közbejövetel szükségességéről; »Mais le juge peut-il acquérir par lui-méme une connaissance entiére de tous les détails de la cause, et reunir tous les moyens qui milirent en faveur de chacune des deux parties ? Pour découvrir les nuances délicates dont peut dépendre quelquefois la solution d'une question, il faut étre guidé par son propre intérét, ou s'identifier par | son zéle avec l'intérét de la partié qui peut en tirer l'avanj tage. Sivoussupprimez la defense, quel immense ! a v ant a g e v o u s accordez a u p 1 a i de u r i n st r ui t ferme et puissant sur le plaideur ignorant, fai b le et timide? Les avocats rétablissent 1' é g a 1 i t é«.3 Ha ez mondható a szellemi magaslaton annyira kiváló i francia nemzetről: mennyivel inkább való az nálunk, a társadalmi műveltség sokkal alantabb fokán s a törvényismeretek csekély elterjedése mellett. Franciaországban pedig, a közvetlenség legelső honában még kettős jogi képviselet s jogi védelem is szükségesnek találtatik a közvetlenség rendszerének alkalmazásánál: az avoué közreműködése, az iratozás teljesítésére és az ügyvédek szereplése, kik a szóbeli védelmet teljesitik. Minálunk a codificatió még az ügyvédeket is kizárni akarja! Ez a közvetlenség rendszerének egyenes megtámadása s meghiúsítása lenne. Átadható-e a hagyaték az összes érdekeltek közt létrejött egyezség nélkül? Irta : Dr. GERHAUSER JÓZSEF, kir. albiró Szombathelyen. Nem egy oldalról halljuk a panaszokat hagyatéki eljárásunk fogyatékossága miatt, várjuk régóta az új hagyatéki eljárást, mely hivatva volna a réginek hiányait velünk elfeledtetni, de bármennyire hiányosak is az 1868 : LIV. t.-c. és az 1877 : XX. törvénycikknek erre vonatkozó, az 1881 : LIX. t.-c. által jól rosszul foltozott határozatai, egyes alapelvek mégis kivehetők ezekből s birói gyakorlatunk ezekre nézve meglehetős megállapodásra jutott. Ilyen alapelvnek tartottam eddigi tapasztalataim s a vonatkozó törvényszakaszok alapján azt a ^szabályt, hogy az örökség átadása csak ugy eszközölhető : 1. ha a hagyatékra igényt támasztó összes érdekeltek egymás közt kiegyeztek ; 2. ha ezek ki nem egyeztek ugyan, de az összes igénylők igényei az örökösödési per bírósága által jogérvényesen elbíráltattak ; 3. ha egyezség nem sikerült ugyan, de az örökösödési per a perreutasitott részéről sem korábban, sem az 1808 : LIV. t.-c. 589. §-a előirt 30 nap alatt meg nem indíttatott. Megvallom, hogy én ma is fentartom ezen véleményemet, minthogy azonban nemrég kaptam egy törvényszéki végzést, mely az általam jelzett alapelvvel semmikép sem egyeztethető Össze, szükségesnek látom az esetet »A J o g« olvasóközönségének bírálata alá bocsátani. Nomina sunt odiosa, igy tehát elhallgatva azokat, kissé terjedelmesebben fogom leirni az esetet, hogy annál világosabban álljon az olvasó szemei előtt. Meghalt az örökhagyó N. A. végrendelet hátrahagyásával, a mely végrendeletben a hagyatéki ingókat hátrahagyott nejének, az ingatlanokat ifjabb leányának M. P.-nek hagyja, idősb leányát M. M.-t pedig — a végrendelet szavaival élve — kitagadja oly formán, hogy az csak a kötelesrész kamatait húzhassa élethossziglan, maga a kötelesrész pedig az M. M.-nek elhunytakor életben leendő gyermekeire, vagyis az örökhagyónak kitagadott leányától származandó unokáira szálljon. Kétségtelen, hogy ez a rendelkezés voltakép nem kitagadás, hanem a kötelesrésznek törvényeink által •meg nem engedett megszorítása, ez alapon meg is támadta a végrendeletet M. M., kérve a kötelesrésznek az érintett megszoritástól mentesen részére leendő átadását. Minthogy azonban örökhagyó végrendeletének már emiitett intézkedése által még születendő unokái javára is intézkedett, az illetékes gyámhatóság M. M.-nek még születendő gyermekei részére a tiszti ügyészt rendelte ki ügygondnokul. Az ügygondnok azután M. M. férjével együtt, ki M. M. már életben levő gyermekeit képviselte, az illetékes gyámhatóság utasítására szintén megtámadta a végrendeletet s annak betűjébe 3 E. Regnard: De l'organisation judiciaire et de la procédure civile en Francé, pag. 81.