A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 2. szám - Közös ingó dologra vezetett végrehajtás. (Felelet.)

A .T összes tagok aránya a következő volt: 1885-ben 767 ; 1886-ban 790: 1887-ben 809'; 1888-ban 867. V jogásigyülési vélemények beadásának határideje múlt óv december havával lejárt. Azonban kevés dolgozat érke­zett be. A bSrtimÜgy reformja. A magyar jogászegylet börtönügyi bizottsága M a n o i 1 o v i c h Emil elnöklete alatt f. é. jan. 3-áD ülést tartott. Ott volt a rendörségnek több főtisztje is. Mindenekelőtt Lévay József ministeri segéd fogalmazó tett jelentést a szent­pétervári nemzetközi börtönügyi congressusról, melyen a bizott­ságnak öt tagja vett részt, köztük László Zsigmond ministeri tanácsos, a ki a magyar börtönügyi viszonyokról értekezett. Ez­után Staub Mór dr. börtönügyi hivatalnokaink kiképeztetéséről tartott előadást. Az értekezés alapjául a börtönügyi bizottság által fölvetett következő kérdés szolgál: »Kivánatos-e börtöuügyi hiva­talnokaink szakszerű kiképeztetéséről kormányzati uton gondos­kodni ? Ha igen, miképen volna a kiképzés szervezendő és álta­lában minő intézkedések volnának teendők abból a célból, hogy a szabadságvesztés-büntetés végrehajtására rendelt intézetek hiva­tásaiknak teljesen megfelelő hivatalnokokkal és őrszemélyzettel rendelkezzenek ?« Staub dr. kifejti, hogy a mostani hivatalnokok qualificatiója nem kielégítő és fölötte kivánatos, hogy az őrszemélyzet és a tisztviselők előkészíttessenek hivatásukra. Rerlectál fogház­viszonyainkra és hangsúlyozza, hogy kormányzati uton kellene gondoskodni egy fogházi tisztviselők és felügyelök kiképeztetésére szolgáló seminariumról, mely egy minta-fogházzal volna összekötve. Az őrszemélyzetnél különbséget kell tenni azok között, a kik a személybiztosság felett őrködnek és azok között, a kik a rabokkal érintkeznek. Ez utóbbi eategóriába a csendör­séget ajánlja, melyet elméleti és gyakorlati tapasztalatai erre első sorban képesítenek. Törvényileg kellene gondoskodni arról, hogy e helyek csendörök számára tartassanak fenn. Felső birósásrok megalakulása. A kir. Curia f. hó 5-én tartotta meg Szabó Miklós elnöklete alatt évi alakuló és vá­lasztási ülését. Az elnök üdvözölte a curia tagjait s szerencsét és egészséget kívánt nekik az új évi működéshez is. Folyó ügyek el­intézése után a választások következtek s a következő eredmény­nyel végződtek: I. A legfőbb királyi és országos fegyelmi bí­róság rendes tagjai: Daruváry Alajos másodelnök, Csemegi Károlv, Tóth Lőrincz, Vértessy Sándor, Szentgyörgyi Imre, Babos Kálmán, Manoilovich Emil, Osztrovszky József tanácselnökök, Balásv Antal, Topler Károly, Mersics Miklós, Halmosy Endre, Nagy Sámuel, Osvald Sándor, Elekes Pál, Nagy Imre, Szabó Ágoston, Veszprémy János reDdes birák. Póttagok: Andrásovics Béla, Ruby Antal, Hajdú Lajos, Barthodeiszky Gyula, Lehoczky Kálmán, Keömley Pál. II. A nagvobb fegyelmi tanács rendes tagjai: Sütő Rudolf. Hajdú Lajos, Vörösmarty Béla, Ruby Antal, Fren­reisz István, Szabó Albert, Ballegh József, Mersics Miklós; pót­tagok : Keresztszeghy Lajos, Nádasky Márk, Andrássovics Béla, Sebestvén Mihály, Hérics Tóth János, Sántha Gábor, Bömches Gyula. III. A kisebb fegyelmi tanács rendes tagjai: Székely Ferencz, Szentiványi Gyula, Farkas Géza, Lacza József, Papanek Sándor, Kiszely Tibor. Póttagok: Frink Endre, Puky Gvula, Szeifert Ede, Tomcsányi Mór, Steer Ferencz, Keömley Pál. IV. Alapítványi vegyes bizottság. Rendes tagok: Balásy Antal, Mersics Miklós, Osvald Sándor, Nagy Imre. Pót­tagok : Veszprémy János, Pásztélyi János, Szabó Albert, Farkas Géza. Az elnök bejelentette, hogy az igazságügyminister a Curia könyvtári subventióját fölemelte 5(>0 frtról 1,000 forintra s igy a curiai birák ez évben már nem fizetik a könyvtár gyarapítása céljára az önkéntes adakozásokat. A többi curiai bizo.tságok sza­vazati lapjainak összeolvasását még nem fejezték be. A kir. itélö tábla plenumát V a j k a y Károly elnök nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy ez az utolsó ilyen megalaku­lási gyűlés, mert a jövő évben a királyi tábla már szét lesz osztva az országban. Beszédének további részében örömét fejezte ki, hogy ez utolsó ülésben a bátraiékok örvendetes apadásáról tehet jelentést, a mennyiben a hátralékok ma 22,000 darabra rúgnak, tehát 6,399 darabbal kevesebbre, mint a mult évben. Elnöki ügy volt 5,193 darab, alapítványi 87 és fegyelmi 889 s ezek közül egyetlen egy sem maradt vissza. Gyakorlati birói vizsga volt 61 napon, jelentkezett 120 jelölt, képesittetet,: 101, visszavettetett 18; ismétlésre jelentkezett 27, képesittetett 26. Telekkönyvi vizsgákon 79 jelölt közül képesittetett 63, visszavettetett 16; az ismétlésre jelentkezett 10 jelölt közül mind képesítést nyert. Nagyjában vá­zolta ezután a büntető és polgári tanácsok odaadó és buzgó működését és a tábla tagjainak egyenkint és összesen forró kö­szönetet szavaz működésükért. S á r k á n y József alelnök a birói kar nevében az elnöknek szavaz köszönetet, mert az ő fáradhat­lansága buzdította az egész birói kart fokozott tevékenységre. Fzután megválasztották az egyes bizottságokat. A választá­sok eredménye a következő : I. Fegyelmi bíróság. Rendes tagok: Mészöly Lajos, Hajdú Ferencz, Kovács Antal, Debreczenyi Miklós; póttagok: Szent-Imrey Jenő, PitrofT Rezső, Csenkey Géza, Fittler Imre. O G-. 15 II. A curiai vegyes alapítványi bizottság ren­des tagjai: Lipthay Kornél, Csató Ferencz ; póttagok : Béres János, Knorr Alajos. III. A kir. táblai alapítványi bizottság rendes tagjai: Béres János és Knorr Alajos; póttagjai: Weber Ottó és dr. Avarfy Károly. IV. A birói gyakorlati vizsgabizottsága: elnök dr. Vavrik Béla; helyettes elnökök: Kriszt János és Hegedűs László; rendes tagok : Draveczky Adorján, Végh János, Szegheő István, dr. Heil Fausztin; póttagok : Naszády István, Kormos Adolf, Nagy Sándor, Retel Jenö. V. Telekkönyvi vizsgáló bizottság: elnök: dr. Vavrik Béla; pótelnökök: Csathó Ferencz, Mezey Albert; rendes tagok : Havas Károly, dr. Avarfy Károly ; póttagok : dr. Hollerung Alíréd és Káplány Géza. Ezután a folyó ügyeket intézték el. Az igazságriigyminiszterinm Új beosztása. Igazságügyminiszter : dr. Szilágyi Dezső. Államtitkárok : dr. Teleszky István és C z o r d a Bódog. Elnöki ügyosztály. Tárgyai : 1. Központ, 2. szervezés, 3. kinevezés, áthelyezés, 4. költség­vetés, 5. szakbizottságok, 6. kitüntetés, stb. Nevezetesen : 1. Az igazságügy­minisztérium fogalmazó, számvevő, segédhivatali és szolgaszemélyzetének összes személyes ügyei. A központi ügymenet ellenőrzésére vonatkozó intézkedés. Személyzet : Gyulányi Lajos miniszteri osztálytanácsos. A központi hivatali és irodaátalányok utalványozása. 2. Bíróságok szervezése, bíróságok székhelyei és területkörei megállapítása, A kir. bíróságoknál és kir. ügyészségeknél hivatali állások szervezése és megszüntetése. 3. Az összes felső és alsó kir. bíróságok, kir. ügyészségek, a központi telekhivatal személyzetének kinevezése, áthelyezése, felmentése, a mennyiben ezek nem tartoznak egyes alsóbb hatóságok hivatali köréhez. Dr. Küttel Sámuel, miniszteri fogalmazó; Stokker Antal, miniszteri segédfogalmazó. Közjegyzők, bírósági végrehajtók kinevezése, áthelyezése, felmentése. Békebirák kinevezése, felmentése, községi bíráskodással megbízása. Szolga­biráknak a kisebb polgári peres ügyekben bíráskodási joggal felruházása. 4. Az igazságügyi költségvetés egybeállítása. 5. Szakbizottságok és a kebelbéli fegyelmi bizottság alakítása. 6. Kitüntetések indítványozása. továbbá : 7. Allamszolgálatba léphetés szempontjából korengedély. 8. Az igazságügyminiszteriumot illető országgyűlési interpellátiók és határo­zatok nyilvántartása. 9. Minisztertanácsi jegyzökönyvek őrzése. 10. Kir. ügyészeknek és alügyészeknek a közigazgatási bizottságokba kirendelése. 11. Közjegyzőknek nyelvjogositványnyal felruházása. 12. A dr. Vaisz-féle alapítvány összes ügyei. 13. Az igazságügyi szakhoz tartozó államhivatalnokok törzskönyvei vezetése. Beosztva : Dr. K a r á d y Bertalan albiró a székhelyhez nem kötött birák állományában. I. Ügyosztály. Főnök: Czorila Bódog, államtitkár Tárgyai : 1. Panaszok. 2. Fegyelmi ügyek. Nevezetesen : 1. A hazai bíróságok ellen polgári ügyekben emelt panaszok. 2. A hazai bíróságok és ügyészségek ellen büntető ügyekben emelt panaszok, a mennyiben ezek nem a nemzetközi jog alkalmazására vonatkoznak. 3. A birák, ügyészek, bírósági és ügyészségi hivatalnokok és szolgák elleni fegyelmi panaszok és ezek ellen támasztott kártérítési ügyek. Személyzet : Kiss Gyula, miniszteri osztálytanácsos ; C s a t á r y Béla, miniszteri titkár. Beosztva : Dr. Nagy Géza, budapesti kir. tszéki aljegyző. II. Ügyosztály. Főnök : Z á d o r Gyula, miniszteri tanácsos. Tárgyai : 1. Nemzetközi jog, 2. közjog, 3. magánjog, 4. polgári törvénykezés, stb. Nevezetesen : 1. Nemzetközi szerződések, egyezmények és nyilat­kozatok ; a nemzetközi bírósági jogsegélyre vonatkozó rendeletek ; a hazai bíróságok által a külföldi törvények iránt tett kérdések ; á külföldi kor­mányok által a hazai jogról kért vélemények ; a fennálló törvényekről kül­földi használatra kért bizonyítványok ; a hazai bíróságokkal az osztrák és a külföldi bíróságok érintkezésének szabályozása és közvetítése ; bel- és kül­földi bíróságok közötti összeütközések; hazai ügyfelek és bíróságok által osztrák és külföldi bíróságok ellen emelt panaszok; hazai bíróságok és ügyészségek ellen büntető ügyekben emelt panaszok, a mennyiben ezek a nemzetközi jog alkalmazására vonatkoznak ; hazai feleknek külföldön és külföldieknek belföldön érvényesítendő jogügyeikben a közvetítés; a hazai bíróságoktól az osztrák bíróságokhoz küldött magyar iratok lefordításának közvetítése. Közbüntettesek kiadatása és átszállítása; a keleti consularis bírósági ügyek. 2. Közjogi és közigazgatási jogi vélemények. 3. Magánjogi vélemények. 4. Polgári törvénykezés. Továbbá. 5. Hitbizományok. 6. Törvényesi és 7. Örökbefogadás. 8. Biróküldés polgári ügyekben. 9. A városok lakbérleti szabályai. 10. Cégbe­jegyzési ügyek. 11. Bírósági tolmácsok. 12. Erdélyi birtokrendezési ügyek. 13. Házközösségek. 14. Úrbéri, szőlöváltsági, maradvány és irtváuyföld váltsági dijak. 15. Könyvtár. 16. Irodaigazgaióság. Személyzet: Dr. Alexy Albert, miniszteri osztálytanácsos ; S z á n tó Mihály, min. osztálytanácsos ; Illés Károly, min. titkár ; dr. T ő r y Gusztáv, min. titkár; dr. Simay János, min. fogalmazó; dr. Kmety Károly, min. fogalmazó ; Zsolnai Miksa, min. segédfogalmazó ; dr. Z ö 1 d Adorján, min. segédfogalmazó; Schobeln Adorján, min. fogalmazó­gyakornok. III. Ügyosztály. Főnök Dr. László Zsigmond, miniszteri tanácsos. Tárgyai : 1. Büntetőjog, 2. büntető törvénykezés, 3. börtönügyek, 4. a kir. ügyészségek személyzeti és gazdászati ügyei, stb. Nevezetesen : 1. Büntetőjogi vélemények. 2. Büntető törvénykezés. 3. A kir. törvényszéki és járásbirósági fogházakra vonatkozó ügyek ; az országos fegyházak, kerületi börtönök, közvetitó'- és javitó-intézetek fel-

Next

/
Thumbnails
Contents