A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 24. szám - Nem rendelt könyv és más küldeményekkel miként lehet elbánni?

A J O Gr. 189 mcW szerint ha a vádlott és valamennyi érdekelt fél a bíróság előtt együtt megjelen, az ügy, tárgyalási határidő különös kitűzése nélkül, azonnal tárgyalandó. A 83. §. testvéröcscse a 6á. §-nak s csak az a rendeltetésük, hogy az eljárást a lehetőségig egyszerűsítsék és gyorsítsák. Végül döntő bizonyíték gyanánt hivatkozom a btk. 274-ik §-ára, mely szerint kölcsönös rágalmazás vagy becsületsértés esetében a viszontvád kivételképen a btk. 112. §-ában megszabott elévülési időn túl is előterjeszthető. Ha tehát a törvény mindennemű viszontvádra nézve kivételt akart volna tenni, ezt az általános határozatok között mondotta volna ki. Minthogy pedig csupán a különös rész XVII. fejezetében állit fel kivételt, ebből egyrészt az következik, hogy másnemű viszontvádra nézve a btk. 112. §-a irányadó, másrészről pedig az, hogy a viszontvád és a kölcsönös sérelmek sajátságos volta a törvényhozók figyelmét nem kerülte ki. Hátra volna még a btk. 112. §-át a viszontvád szempontjából az absolut igazság követelményeivel párhuzamba állítani, de míg a törvény hatályban van, ily bizonyításnak gyakorlati értéke nincsen. Ausztria és külföld. A svájci büntetőtörvény kezesről. A svájci birodalmi tanács megbízásából S t o o s s tanár Bernben a kantonbeli büntetötörvényköny vek gyűjteményét adta ki, melyből kitűnik, hogy Svájcban vannak kantonok, melyeknek nincs büntetötörvénykönyvük. Hiába keresnők e gyűjteményben Uri Kanton, valamint Nidvalden és Appenzel-Iunerhoden félkantouok büntetőtörvényeit. Svájc ezen vidékeinek nincs büntetőtörvénykönyvük, a bíróságok ítéleteikben részint külső, részint nem irott belföldi jogra támaszkodnak. Mily jog szerint Ítélnek tehát büntetőtörvénykönyv hiányában fenti kantonokban ? Pfenninge rnek legújabban megjelent müve : »Svájc büntetőjoga« szerint Appenzell-Innerhodenben alkalom adtán Apenzell-Ausserrhoden vagy más szomszédos kanton törvénykönyvéhez fordulnak tanácsért. Különben a bíró patrialchalisan, szigor nélkül végzi hivatalos működését. Az Ítélet hozatalában a biró szabad belátása szerint elitéi vagy felment. Súlyos bűntettek elkövetői fegyházbüntetéssel sújtatnak. Kisebb eseteknél az elitélt szabad ellátást kap az úgynevezett »kórház«-ban. A dolgok ezen állását Appenzelben épenséggel tűrhetőnek találják. Nidwalden Luzern kanton büntetőtörvénvét használja. Az 1867-ki általános törvénykönyv egy kitétele igy hangzik: »Azon gonosztevőkről, kik közönséges jogok szerint életszabadság -becsület vagy vagyonvesztéssel büntettetnek, nem történik emlités«. Uri kantonban elkészült már egy büntetőtörvénytervezet. Az uribeli ügyész nyilatkozata szerint ez azonban nehézségekbe ütközik, »mert a nép az ilyen paragrafusokban gazdag codificatiót gvanuval fogadja.« Emiitett kantonokban legújabb időkig büntetésmódok gyanánt szerepeltek : gyónás, zarándoklás, templomlátogatás, egy bizonyos prédikáció meghallgatása, vesszővel való állás és vesszözés. Legnagyobb feltűnést keltett az 1865-évben történt eset, midőn R i n i c k e r betűszedő, — ki az Uri-beli nép között egy röpiratott terjesztett ily címen: »Az emberek boldogsága, traditio, észszerűség, istenség és természet«, — 20 vesszőcsapásra Ítéltetett »biróilag«. Ezen eseménynek tudható be, hogy a birodalmi alkotmányba e határozat vétetett be: »testi büntetések tiltva vannak.« Svájc büntetőjogát ujjabban egyöntetűvé akarják tenni. Addig is, a nevezett kantonokban más kantonok büntető törvénye szerint lesznek kénytelenek Ítélni. Nyilt kérdések és feleletek. Nem rendelt könyv és más küldeményekkel miként lehet elbánni i A közönségnek terhelése könyvek, sorsjegyek, részletívek, tagsági jegyek és hasonló értékpapírok megküldésével a jogászkörök figyelmét nagy mértékben kezdi magára vonni. Napirenden van azon kérdés vitatása, mit kell ily esetben tenni és mit lehet ez ellen tenni. Tudvalevőleg több jótékonysági és müintézet, melynek sorsjegyek kiadása mellett sorsjátékok rendezése megengedtetett, megszokta, hogy sorsjegyein olykép adjon túl, hogy azokat egyszerű, a címtárakban megnevezett minél több egyénnek küldi szét azon reményben, hogy már csak lustaságból is sokan nem küldik vissza a sorsjegyeket és igy bekövetelhető azok ára. A küldemény önkénytelen átvevőjének terhelése — a kinek a legtöbb esetben fogalma sincs a küldő létezéséről — igen nagymértékű ! Mit tegyen ő a sorsjegygyei, melyet megtartani nem akar ? Megőrizze-e vagy küldje vissza .J Papírkosárba dobhatja-e ? Másnemű küldemény tán alig okoz gondot; mert a levél, melyet valaki nekem ir, az én tulajdonom : az a végből lett irva, hogy az enyém legyen ; tehetek azzal, a mit akarok. De a talán értéket képviselő tartalom nem az enyém, nem a végből küldetett nekem, hogy az enyém legyen, hacsak nem fizetem meg az árát. Elbánhatok-e az ily küldeménynyel ugy, mint egy levéllel ? Ez az oka a kételynek és a bizonytalanságnak, >nely az ilyen megküldést gyakran tűrhetetlen alkalmatlankodássá és teherré teszi. Es mindezek dacára kétségtelen, hogy a megrendelés nélkül megküldött sorsjegyeket is egyszerűen papírkosárba lehet vetni. Nem azért, mert a címzett tulajdonai, hanem mert nem felelős értük. A címzett az elküldővel ennek önkényszerü küldési ténye által jogviszonyba nem lép ; a címzett azt, a mi neki igy megküldetett, sem megőrizni, de még figyelembe venni sem tartozik és nem tartozik felvilágosítást adni a történtekről a küldőnek. Az elküldő, ha a küldeményt nem akarja ajándékba adni, visszakövetelheti, a mennyiben a követelés tárgya a követelés idejében még tényleg címzett birtokában van, csakhogy ennek bizonyítása az elküldőt terheli, a címzettől elviheti, de utóbbira nézve nem áll a visszaküldés kötelessége. Felmerül azon kérdés : meg van-e a visszaküldés joga, t. i. abban az értelemben, hogy követelheti a visszaküldés költségeit (postabélyeg) az a címzett, a ki az ilyen küldeményt visszaszármaztatja ? A címzett bizonyára nem tartozik elvállalni a küldeményt és igy azt eredményezheti, hogy ez visszamenjen azon uton, a melyen jött, a nélkül, hogy őt bármi költség, vagy elveszés esetén felelősség terhelné. Ebből az következik, hogy ha a címzett a küldeményt, melynek tartalmát és eredetét ő a levél felbontása előtt nem ismerhette és igy még oka a visszautasításra nem volt, a levél felbontása és a tartalom tudomásvétele után ugyanazon uton visszaszállítja. Erre épen ugy jogosítva vau, mintha a küldeményt egyáltalán nem fogadja el, t. i. a nélkül, hogy a költségek őt terheljék, vagyis hogy a visszaküldés költségeit az elküldőtöl követelhesse. A bécsi kereskedelmi bagatellbiróság újabban ugy ítélt egy hasonló esetben, hogy címzett, a ki megrendelés nélkül jutott ily körülmények között sorsjegyhez, nem követelheti a visszaküldés költségeit, mert a sorsjegybeküldés csak ajánlat vételre, melyet címzett felelet nélkül hagyhatott; nem kellett tehát neki a visszaküldés által költségeket tenni és igy nem követelheti e nemű költségei megtérítését. Mi ezen nézet helyességét nem osztjuk. Nem veszi tekintetbe ezen nézet azt, hogy a költségeknek oka a sorsjegynek megrendelés nélküli elküldése. Ezen nézet azon helytelenséghez vezet, hogy a sorsjegy elhagyása vagy félredobása veszély és költség nélkül meg van engedve, de az előzékenység és udvariasság, mely a visszaküldésben nyilvánul, költségeket vonna maga után. Ezek után és ilyenképen kétségessé válik a költség nélküli visszaküldhetés joga és helyesebb az igy beküldött sorsjegyeket egyszerűen figyelembe se venni, ha pedig nincsenek meg, ugy ütheti a nyomát. Az elküldő elviheti, ha még meg vannak. Ez volna tán a helyes jogi álláspont. Mit mondanak ehez a jogászok ? N. F. Sérelmek* A pozsonyi sz. kir. városi tanács.' Jelen sorokkal azt akarom kideríteni, hogy minő fogalommal bir a pozsonyi sz. kir. városi tanács a jogegyenlőségről és mily módon hozatnak nálunk 1., 2. és 3. fokú határozatok ugyanazon hivatalos közegek által. Özv. Sch. a hatvanas években és a hetvenes évek elején Pozsonyban Vödricz-utca 48. számú saját házában bordélyüzletet gyakorolt. A szomszédos 50. számú háznak akkori tulajdonosa H. 1872. évben azt követelte Sch.-tői, hogy neki évenkint több száz forintnyi türelmi pénzösszeget fizessen, mert különben a bordélyüzletnek bezáratását fogja a helyhatóságnál szorgalmazni. Sch. a tőle követelt pénzáldozatot megtagadta, H. a városi kapitányi hivatalnál Sch. bordélyüzletének bezáratását követelte, mely bezáratás a pozsonyi városi tanácsnak 1874. évi 2,485. sz. határozatával feltétlenül ki is mondatott, azonban a nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter urnák 1874. évi 44,440. számú •/. alatti rendeletével akként megváltoztatott, hogy Sch. utasítva lett, miszerint fenti bordélytelepét a városnak egyéb félreeső pontjára helyeztesse át. Sch. a bordélyüzleti jogosítványtól azért nem lett megfosztva, mert ellene semmiféle kihágás nem volt bebizonyítható ; bordélytelepének egy félreeső helyre való áthelyeztetésére pedig azért utasíttatott, mert Vödricz-utca igen élénk forgalmú országúton fekszik s eunélfogva közerkölcsi tekintetekből ott egy bordélytelep nem tűrhető. Sch. azonban bordélyüzletét teljesen odahagyta és azóta vezeklő életet folytat. Mult évben özv. G., a ki Oeser-utcában 2. szám alatt és Floriani-utcában 6. szám alatt két bordélytelepet bir, folyamodott a városi rendőrkapitányi hivatalnál, miszerint neki megengedtessék, hogy Jiring-utcában 11. számú házban egy finom bordélytelepet felállíthasson. Ezen kérelem folytán megadatott neki a türelmi bárca 9,410/90. sz. alatt; minthogy azonban ezen türelmi bárca ellen 19 háztulajdonos a szomszédságból felszólalt, G. azt vissza* Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott pánaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség. ** Az e cikkben hivatkozott végzések nekünk beküldettek. A szerkesztőségL