A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 17. szám - Követelheti-e az ügyvéd saját megbízójával szemben a bagatell eljárásból folyó költségei visszatérítését külön per utján?

A J Indokok: Lejárt követelés utáni kamatok az 1875. évi XXXVII. t.-c. -282. és 283. §-ának rendelkezése szerint a lejárat napjától, ennek hiányában a megintés napjától követelhetők, tehát vagy a lejáratnak kikötöttnek, vagy a megintésnek megtörténtnek kell lenni; a jelen esetben azonban egyik sem fordul elö, mert hogy a fizetésre megintés nem történt, azt felperes is elismeri, de elismeri azt is, hogy a lejárati idő sem köttetett ki, a kamat követelésének alapjául csakis az »usust« jelöli meg, állítván, miként ezen »usus« szerint a megrendelés, illetve az árúk kiszolgáltatásának napjától számított 6 hónap eltelte lejárati időnek vetetik S ettől számittatnak a kamatok, de hogy ezen állítólagos »usus« törvényerővel bírna, vagy hogy közötte és alperes között ily >^usus« lett volna megállapítva, nem is állítja, annál kevésbé bizonyítja. Az alperes által kínált főeskü mellőzendő volt, mert az azon körülményre lett kinálva, hogy a megrendelés oly feltétellel köttetett, hogy az árúk szállításának ideje a következő évadtól számítandó, de ha ezen eskü felperes részére megítéltetnék s általa letétetnék is, az által csak az lenne bizonyítva, hogy a megrendelés nem ily számítás mellett történt, de nem egyszersmind az, hogy 6 hónapi lejáratra s ennyi idő alatti fizetési kötelezettség mellett történt a megrendelés, mit ugyan felperes nem is állit, csakis az »ususra« hivatkozik. Kétségtelen ezekből, miként sem lejárati nap kikötve nem lett a fizetésre, sem megintés nem történt, felperes kamatkövetelése tehát jogalappal nem bir, ez okból azzal elutasítandó, a perköltségek pedig azért voltak megszüntetendők, mert tekintettel arra, hogy alperes a tökekövetelést a kereset beadása ntán fizette ki, a peres felek részben nyertes, részben vesztes feleknek tekintendők. (1889. dec. 13-án, 8,929. sz. a.) A budapesti kir. itólö tábla: Az elsöbiróság ítéletét megváltoztatja s kötelezi alperest, hogy a per folyamán 39 frt 93 krra leszállított kereseti tökét s ennek 1888- június 9-től járó 6°/o kamatait s a perköltségeket felperesnek megfizesse, stb. Indokok: Alperes azzal védekezik, hogy a 39 frt 93 krra leszállított kereseti tőke kamatkövetelést képez, kamat fizetésére pedig nem kötelezte magát, mert a felperesileg szállított árúk vételárának fizetési határnapja a felek közt meg nem állapíttatott, a fizetés iránt felperes meg nem intette, ennélfogva késedelmes fizetőnek nem tekinthető s ebből kifolyólag kamatfizetésre nem kötelezhető. Alperesnek ez a védekezése azonban figyelembe nem jöhetett, mert a kereskedelmi törvény 283. §-a szerint a kereskedők kölcsönös kereskedelmi ügyleteikből eredő követeléseik után a lejárattól előleges kikötés és megintés nélkül követelhetnek kamatokat. Minthogy pedig alperes azt állítja, hogy az árúk vételárának fizetési határideiét a felek kölcsönösen meg nem állapították, ennélfogva a kereskedelmi törvény 345. §-a utolsó bekezdésének rendelkezése szerint a vételár az árúk átadásakor vált esedékessé és igy felperes az árúk átadása idejétől jogosított kamatot követelni, mivel azonban csak az átadástól hat hó múlva, tehát alperesre nézve kedvezőbb lejárati időtől számítva veszi követelésbe a kamatokat, azokat a felperes javára e határidőtől kezdve kellett megítélni. Hogy a kamat felszámítása a hátralékos vételár, ugy a késedelmes fizetési időszakra való tekintettel nem helyes eredményt tüntetne ki, vagyis hogy a kamatszámításban tévedés volna : azt alperes nem is állítja, ez okból a kitüntetett kamatmennyiségnek álcalánosságbani tagadása figyelmet nem érdemel. Alperes nem tagadja, hogy felperes az ő részére a C. alatti könvvkivonatban felsorolt árúkat kiszolgáltatta és hogy azok vételárára a »Haben« rovat szerint teljesített fizetéseket, a könyvkivonat két rovatának egybevetése szerint pedig késedelmes fizetőnek jelentkezik, miért is a késedelmesen fizetett vételárrészletek után kamatfizetésre kötelezendő volt. Alperes tagadja ugyan, hogy a C., alatti könyvkivonatban feltüntetett határnapok lejárati határnapok volnának bármiféle megállapodás alapján, minjhogy azonban felperes a fentebbiek szerint kölcsönös megállapodás nélkül is jogosított kamatot követelni, ez a tagadás figyelembe szintén nem jöhet. Azt is tagadja alpere3, hogy az árúkat a C. a. könyvkivonatban kitüntetett határidőben kapta volna meg, minthogy azonban e tagadásból nem következik, hogy az árúkat az ott kitüntetett határidő után kapta volna meg és azt nem is állítja ; minthogy továbbá az A. a. könyvkivonat az árúk szállítási határidejét a C. a. könyvkivonattal teljesen egyezőleg tartalmazza, az A. a. könyvkivonatnak helyességét pedig csakis kifejezetten a három rendbeli kamatkövetelést tartalmazó tételekre vonatkozólag tagadta : ennélfogva e tekintetbeni tagadására sem volt súly fektethető; miért is ugy az árúk szállításának, valamint a vételárfizetéseknek a csatolt könyvkivonatban egyezőleg jelzett határideje helyesen elkönyveltnek tekintendő 8 ezek alapján alperes az elsőbirósági Ítélet megváltoztatásával a leszállított tőkekövetelés és járulékai megfizetésében marasztalandó volt, stb. (1890. március 24-én, 126. sz. a.) A in. kir. Curia : A másodbiróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja, stb. (1891. jan. 23-án, 910. sz.) OG. 67 Az üzletben alkalmazott egyetlen segéd, ha a főiiöli nem lakik az üzlet helyén, oly meghatalmazottnak tekintendő, a kinek jogköre az üzlet vezetésére és igy arra is kiterjed, hogy az üzlet részére árúkat vásároljon. (M. kir. Curia 1890. dec. 30. 1,340. sz. a.) Bün-ügyekben. Az állami rendőrség tagjai, mint a kik az állam közigazgatási hatósági teendőinek teljesítésére, hivataluk, illetve szolgálatuknál fogra kötelezvék, büntető szempontból közhivatalnokoknak tekintendők. (Magy. kir. Curia 1391. február 26-án, 11,414.) Az okiratliamisitás vétségében retkes az, a ki azon célból, hogy a hitközségi választást meghiúsíthassa, a választó-gyűlésről vezetett jegyzökönyvet megrongálja. A m. kir. Curia: Tekintve, hogy vádlott által a miskolci orthodoxi izr. sephard hitközségnek a templomban tartott választógyűlésén az elnöki asztalról lekapott és megrongált jegyzőkönyv bizonyításra alkalmas okiratot képez, ezen okiratnak megrongálása nem a btkv. 418. §-ába ütköző idegen ingó vagyon megrongálásának, hanem a btkv. 406. §-a szerint meghatározott okirathamisitás vétségének képezi tényálladékát, annálfogva a minősítés és büntetés kimérése tekintetében mindkét alsóbb fokú bíróság Ítéletének megváltoztatásával, vádlott a btkv. 406. §-ába ütköző s büntetendő okirathamisitás vétségében mondatik ki bűnösnek s büntetése, tekintettel az enyhébb minősítésre, lő forint mint főés 5 forint mellékbüntetésre leszállittatik. Itt nem érintett egyéb részében a kir. tábla Ítélete vonatkozó indokaiból helybenhagyatik. (1891. márc. 10. 8,558.) Minthogy a bűnvádi ügyben valő tanúskodást ép ngy az állam igazságszolgáltatási, mint a sértett magánfél érdekében kell igénybe venni, a tanuziis csupin azon okból, mert tanú a panaszos ügyvéde, illetve meghatalmazottja volt az előző polgári perben és mint ilyen a bűnvádi ügyben is érdekelt, nem kifogásolható. A törvényes gyakorlat a károst ép oly kevéssé, mint annak képviselőjét, nem zárja el a bűnvádi ügyben való tanúskodástól. A szabadkai kir. törvényszék (1890. április hó 17-én, 3,100. sz. a.): Hamis eskü miatt vádolt Cs. Károly elleni bűnügyben a további eljárást megszünteti stb. ; mert vádlott tagadásával szemben a megejtett vizsgálat arra nézve, hogy özv. B. Péterné által 400 frt s jár. iránt indított perben vádlott részére megítélt azon főesküt, hogy nevezett panaszosnőnek a perbeli váltóra adósa nem maradt, hamisan s nem a valóságnak megfelelőleg tette volna, bizonyíték fel nem merült, ennélfogva a további eljárás megszüntetendő volt. A budapesti kir. itélő tábla (1893. július hó 23-án, 14,319. sz. a.): Az elsőbiróság végzését megváltoztatja és Cs. Károlyt a btk. 919. §-ába ütköző hamis eskü bűntette miatt vád alá helyezi. Indokok: Cs. Károly vádlott az ellene 400 frt iránt indított polgári perben 1889. évi március 9-én a főesküt arra tette le, hogy özv. B. Péterné felperestől a váltóban képviselt összegeket fel nem vette, hogy ily összegek felvételét soha el nem ismerte, hogy a kereseti váltókat kiegyenlitetteknek jelentette ki s ebből folyóan a kereseti követelés nem áll fenn. Minthogy B. Péterné sértett az állítja, hogy a kérdéses összeget a terheltnek kölcsön adta s tagadja, hogy a kereseti váltókat kiegyenlitetteknek jelentette volna ki, minthogy D. Ede tanú azt vallja, hogy a kérdéses per tárgyát képező váltókat Cs. Károly terhelt feltétlen fizetési kötelezettséggel állította ki és pedig az ellene már korábban megindított per kiegyenlítéséül és arról szó sem volt, hogy a váltók biztosítékul nyújtatnának, minthogy D. Rezső azt vallja, hogy a sértett és terhelt közt fenforgott ügyről tudomása van és tudja, hogy a kérdéses váltók nem biztosítékul, hanem egyezségileg megállapított 600 frtnyi fizetési kötelezettség teljesítéséül lettek egész terjedelemben a terhelttől sajátkezüleg kiállítva a sértett javára és pedig olyképen, hogy a fizetési határidőket is maga a terhelt határozta meg és tette ki a váltókon, ugyanazzal az alkalommal elismerte a terhelt a váltók alapját képező, különben is sajátkezűén irt és aláirt levelekkel és postavevényekkel igazolt összegeknek sértettől történt felvételét és azért lettek a váltók kiállítva, minthogy továbbá Cs. Károly terhelt maga is beismeri, hogy a kérdéses váltókat aláirta, az a védekezése, hogy azokat csak biztositásképen adta, a fenti tanuk vallomásával megcáfoltnak lenni mutatkozik, azt az állítását pedig, hogy a sértett félnél volt váltók kiegyenlítetteknek jelentettek ki, a hivatkozott és kihallgatott tanukkal bizonyítani nem tudta, miután ezek csakis a terhelt és néhai neje közt fenforgott viszonyról tesznek vallomást. Ezek szerint a vizsgálat során Cs. Károly terhelt tagadásával szemben a fent megnevezett tanuk vallomásával és a bűnügy egyéb adataival oly nyomós gyanuokek derittettek ki a tekintetben, hogy a terhelt a polgári perben annak lényeges körülményeire nézve hamis esküt tett, melyek jogos vádlásra elégségesek stb. A m. kir. Curia (1891. április 1-én, 10,095/B. 1890. sz. a.): Minthogy a bűnvádi ügyben való tanúskodást ép ugy az állam igazságszolgáltatási, mint a sértett magánfél érdekében kell igénybe venni;