A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 15. szám - A közigazgatási javaslatról

A .1 O GK 59 felperes ellenzése folytán a váltóelj. szab. rendelet 26. §-a értei- | műben helyt nem foghat. De különben is alpereseknek ezen, a váltókötelezettség ' alapjául szolgált materiális jogviszonyból merített kifogásuk felperessel szemben, ki a váltónak forgatmány utján jutott birtokába, a váltótörvény 92. §-a értelmében sikerrel nem érvéuyesithető. 4 A kifogásolt 4-ik és 5-ik pontjában felhozott azon álli- I (ásókat, hogy felperes az alperesnek eladott ingatlanokat nem tehermentesítette, már pedig ennek megtörténtéig a váltó értékét ; nem követelheti, továbbá, hogy felperes a kereseti váltót a létrejött megállapodás ellenére látta el a lejárati nappal: felperes tagadásával szemben alperesek mivel sem igazolták s másrészt I ezen kifogások felperessel szemben — ki harmadik jóhiszemű' váltóbirtokosnak tekintendő — a váltótörvény 92., 9). és 94. §-ai értelmében sikerrel szintén nem érvényesíthetők. Mindezeknél fogva a f. évi 2,535. sz. a kelt sommás végzést hatályában fen- j tartani kellett stb. A budapesti kir. ítélő tábla (1890. március hó 31-én, 6,987/1889. v. sz. a.): Az elsöbiróság Ítéletét, a mennyiben I. r. alperes Ch. Pál az 1S89. évi június hó 26-án 2,535. sz. a. hozott | sommás végzés vonatkozó része hatályának fentartásával 600 frt j töke s ennek járulékai fizetésére köteleztetett, helybenhagyja, egyebekben megváltoztatja, az idézett sommás végzést elsőrendű alperessel szemben az óvási és váltódíjra s a 16 frt 6ő krt meghaladó perköl ségre vonatkozó részében, másod-, harmad- és j negyedrendű alperesekkel szemben pedig egészben hatályon kivül helyezi, felperest elsőrendű alperessel szemben keresetének az óvási és váltödijra s a fentebbi 16 frt 6"> krt meghaladó költségre vonatkozó részével, másod-, harmad- és negyedrendű alperesekkel szemben pedig egész keresetével elutasítja stb. Indokok: Elsőrendű alperesre vonatkozólag az elsöbiróság Ítéletét fentebb megjelölt részében azért kellett helybenhagyni, 1 mert az eredeti váltón telepes megnevezve nem lévén, a vt. 44-ik §-a második bekezdése értelmében az elfogadó elsőrendű alperes elleni kereset fentartására óvás nem volt szükséges, az a körülmény tehát, hogy a felvett óvás az utóbbiak szerint szabálytalan, elsőrendű alperesre nézve csak azt vonja maga után, hogy ez az alperes az óvási és csak a visszkereset indithatása esetében járó váltódijat megfizetni nem köteles, a váltóösszegnek és törvényes késedelmi kamatának megfizetése alól azonban őt fel nem menti; továbbá, mert ez az alperes, bár összes kifogásait a felperessel közvetlenül fennálló viszonyból meriti s igy azok a vt. 92. §-a alapján, a mennyiben egyébként helyesek, érvényesíthetők volnának ; felperes tagadásával szemben sem azt, hogy a kereseti váltó az általa és harmad- és negyedrendű alperes által felperestől megvett ingatlanok vételáráról kiállított váltók egyikével azonos s hogy a megállapodás szerint az csak akkor fizetendő ki, ha az ingatlanokat felperes tehermentesíti és hogy annak lejárata a megállapodás ellenére töltetett ki, nem bizonyította, föesküvel való bizonyításnak pedig az e részben az elsöbiróság által felhozottaknál fogva nincs helye. Végül, meTt elsőrendű alperes, ki a töke és kamat meg nem fizetése által a keresetre, kifogásai által pedig a tárgyalásra minden körülmények között okot szolgáltatott, a prts. 251.§ a alapján a kereseti és tárgyalási költségnek azt a részét, mely szükségképen felmerül akkor is, ha a kereset csupán ő ellene indíttatik, tehát a fentebb kitett költségösszeget felperesnek megfizetni köteles. Egyebekben az elsöbiróság ítéletét meg kellett változtatni s felperest elsőrendű alperessel szemben keresetének az óvási és váltódíjra s a most emiitett költséget meghaladó költségre vonatkozó részével, a többi alperesekkel szemben pedig egész keresetével el kellett utasítani, mert a vt. 102. §-a szerint az óvás annak a személynek, kinél az teljesítendő, üzleti helyiségében, ilyennek hiányában pedig lakásán eszközlendő s az, hogy az üzleti helyiség, vagy a lakás kipuhatolható nem volt, igazoltnak c3ak akkor tekintetik, ha az óvatoló személy e részben való tudakozódása a rendőri hivatalnál, illetve a községi elöljáróságnál siker nélkül maradt s ez az óvásban kiemeltetik, már pedig a B. alatti óvás ennek megtörténtét nem bizonyítja, mert ebben az óvatoló közjegyző csak azt bizonyítja, hogy az elfogadót, kinek a váltó Ipolyságon bemutatandó volt, a városházán és a nagyvendéglőben kereste, de nem találta, s hogy a város birájától azt a választ nyerte, hogy fedezet nem érkezett, az nem bizonyítja azt, hogy az elfogadó üzleti helyisége vagy lakása után siker nélkül tudakozódott; s mert ily körülmények közt az óvás, mint szabálytalan, másod-, harmad- és negyenrendü alperesekkel mint kibocsátó, illetve forgatókkal szemben a visszkereset fentartására nem alkalmas. (Vt. 41. §.) Végül, mert tekintettel ugyanerre, az óvási és váltódíj, valamint a perköltségnek az a része, mely a törvényes alappal nem bíró visszkereset által okoztatott, az elfogadó elsőrendű alperestől sem követelhető. A m. kir. Curia (1891. évi január hó 20-án 930. sz. a.): A másodbiróság ítéletének megváltoztatása mellett az elsőfokú bíróság ítélete hagyatik helyben stb. Indokok: Az óvás szabálytalanságára alapított indoka a másodbiróságnak a jelen esetben azért nem fogadható el: mert a kereseti váltón lackói lakosként kijelölt intézvényezett Ch. Pál az elfogadás alkalmával telepest, vagyis azon személyt, kinél a fizetés Ipolyságon, mint a váltóban kijelölt fizetési helyen, teljesítendő lesz, a váltón ki nem jelölvén, a váltótörvény 24. §-a értelmében az tételezendő fel, hogy a fizetést a telep helyén (Ipolyságon), tehát oly helyen, a hol neki a váltó tartalma szerint, sem üzleti helyisége, sem lakása nincsen, — maga kívánja teljesíteni. A váltónak ily szövege mellett az annak fizetés végetti bemutatása végett megkeresett kir. közjegyző tehát helyesen járt el akkor, midőn az elfogadót az óvásban kitett helyen kereste s nem követett el a váltótörvény 102. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezésbe ütköző mulasztást az által, hogy az elfogadónak üzleti helyisége, avagy lakása iránt nem tudakozódott, a jelen esetben annyival kevésbé, mert alperesek azt, hogy az elfogadónak az óvás felvétele idejében Ipolyságon üzleti helyisége vagy lakása volt, nem is állították és igy nyilvánvaló, hogy az ez iránybani tudakozódás céltalan volt volna. Tekintve, hogy az elsőrendű alperesnek egyéb kifogásait az e részben helyes indokok alapján a másodbiróság sem találta alaposaknak: a másodbiróság itéle'ének megváltoztatása mellett az elsöbiróság Ítélete volt az előadott s az abban felhozott egyéb indokoknál fogva helybenhagyandó stb. Azon forgató, a ki a váltói per és végrehajtás után váltotta be, a per- és végrehajtási költség megtérítését előzőitől nem követelheti. (1S87 • XXVII. t.-c. 51. §.) A m. kir. Curia: A másodbiróságnak neheztelt Ítélete helybenhagyatik indokainál fogva és azért, mert a V. T. 51. §. 1. pontja a forgató által kifizetett összeg fogalma alá az előző peres és végrehajtási költség, mint nem a váltóból származó, nem sorozható s ép ezen oknál fogva az óvásról való értesítésnek a V. T. 75. §-ában megállapított joghatálya a perköltségre ki nem terjeszthető. (1890. okt. 21-én, 490. v. sz.) Bűnügyekben. A választó-közgyűlésen az eluöki asztalról lekapott és megrongált jegyzőkönyv bizonyításra alkalmas okiratot képezvén, ezen okiratnak megrongálása okirathamisitás vétségének képezi tényálladékát. (Btk. 406. §.) A miskolci kir. törvényszék (1890. február 12-én, 679. sz. a.) : D. Emánuel vádlottat a btk. 418. §-ába ütköző más ingó vagyonának megrongálásának vétségében vétkesnek mondja ki s ezért a btk. 418. §. alapján, azonban a 92. §. alkalmazásával, 50 frt fő- és 5 frt mellékbüntetésre itéli stb. Indokok: Miskolcon 1889. évi február 7-én a miskolci ortodox izraelita Sephard hitközségnek a templombau tartott rabbi-választó közgyűlésen D. Emánuel vádlott, mint a leszavazott ellenpárt vezére, a választó-gyűlésről vezetett jegyzőkönyvet, hogy a választást meghiúsíthassa s mivel a választást törvénytelennek tartotta, az elnöki asztalról lekapván, annak külső kemény kötését elszakította, azután a bejárat melletti vizes dézsába dobta, mi által a kérdéses jegyzőkönyv némileg megrongáltatott. Ezen tényállás a vádlott tagadásával szemben U. Mór és B. Sámuel tanuknak eskü alatti vallomásával, úgyszintén a vizsgálat teljes adataival is bizonyittatváu, miután kétségtelen tény, hogy a vádlott a fentebbi cselekmény által egy, nem az ö tulajdonát képező ingó dolgot rongált meg szándékosan, ennélfogva vádlottat a btk 418. §-ába ütköző idegen ingó dolog megrongálásának vétségében vétkesnek kimondani s figyelemmel arra, hogy eddig még büntetve nem volt, hogy tettét a pártszenvedélytől elkapatva követte el és hogy a cselekmény által nagyobb kárt nem okozott, mint felette nyomatékos enyhítő körülményekre, őt a btk. 92. §-árjak alkalmazásával fogház helyett a fenn kitett büntetéssel büntetni kellett stb. A budapesti kir. itelő tábla (1890. május 12-én, 8,301. sz. a.): Az elsöbiróság Ítéletét indokainál fogva helybenhagyja stb. A m. kir. Curia (1891. március 10-én, 8,558. sz a.): Tekintve, hogy vádlott által a miskolci orthodox izraelita Sephard hitközségnek a templomban tartott választó-közgyűlésén az elnöki asztalról lekapott és megrongált jegyzőkönyv bizonyításra alkalmas okiratot képez ; ezen okiratnak megrongálása nem a btk. 418. §-ba ütköző idegen ingó vagyon megrongálásának, hanem a btk. 406. §-a szerint meghatározott okirathamisitás vétségének képezi tényálladékát, annálfogva a minősítés és- büntetés kimérése tekintetében mindkét alsóbb fokú bíróság Ítéletének megváltoztatásával vádlott a btk. 406. i; ába ütköző s büntetendő okirathamisitás vétségében mondatik ki bűnösnek s büntetése, tekintettel az enyhébb minősítésre, 15 frt fő- és 5 frt mellékbüntetésre leszállittatik stb. Bizományi viszony és sikkasztás. A nagyváraili kir. tszék (1890. ápr. 17. 4,503. sz. a.): G. Sámuel vádlottat a btkv. 355—356 §-a alá eső sikkasztás bűntettében bűnösnek mondja ki s ezért a btk. 358. §-a értelmében a 92. §. alkalmazásával három havi fogházra itéli, stb. Indokok: Vagyonbukott H. Hermann G. Sámuel elleni követelését 360 frt 30 krban a leltár 470. tétele alatt a csődbe bejelentette s arra az esküt le is tette. A főkönyvben G. Sámuel, mint bizományos van bevezetve s minthogy a panaszos kereskedő cégtől bizományba átvett 360 frt értékű árúkat saját beismerése szerint sem visszaadni, sem pedig a pénzzel beszámolni nem tud.