A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 13. szám - Elrendelhető-e önkéntes árverés az egész közös ingatlanra csupán egy tulajdonostárs kérésére. 4. [r.]

100 A JOG. Hogy c nézetem szerint fontos kérdés megvilágittassék mindi 11 irányban, ime kimutatom azt, hogy ugy a törvényre való hivatkozás, mint a törvényhozó intenció s a méltányosság szempontjából sem lehet e kérdés felett egyszerűen napirendre térni s a cikkíró urak nézetét a gyakorlatban érvényesíteni feltétlenül. Nézzük tehát első sorban azt, hogy mit mond a törvény .J A végrehajtási törvény 204. §-a utolsó bekezdése azt mondja, hogy önkéntes árverés esetében »az árverés elrendelése és a további eljárás a következő, vagyis a 205., 206. és 207. §-okban foglalt eltérésekkel az ingatlanok végrehajtási árverésére vonatkozó szabályok szerint történik«. A törvény szószerinti magyarázata tehát csakugyan arra a következtetésre juttathatna bennünket, hogy a végrehajtási törvény 156. §• a, mi az eltérések között nem említtetik fel, alkalmazandó az önkéntes árveréseknél is. De hogy a törvény értelme még sem ez, világos lesz, ha közelebbről megvizsgáljuk azon szabványokat, melyek a végrehajtási árverésnél követendők s melyek az önkéntes árverések alá sorolt eltérések között nem említtetnek. Ugyanis a végreh. törvény 170 §-a szerint miként fogja felszámítani a kiküldött az árverést kérő (végrehajtó) óhaját s ki és miként elégítheti ki azt, az árverés mellőzése végett? Ki fogja gyakorolni a végreh. törvény 171. § a szerinti felfüggesztési jogot, az árverést kérő-e, vagy a tulajdonostárs is s miként foguak azok e felett megállapodni? A végrehajtási törvény 172. §-a szerinti kijelölés jogát ki fogja gyakorolni, miként akasztható meg és ki által az árverési folyamat stb. S miként gyakorolhatja a tulajdonostárs, ezt szándékosan hagytam utoljára — mert legfontosabbnak találom — a végrehajtási törvény 158. §-ában foglalt eminens jogát a végrehajtató követelésének magához válthatását az árverés kikerülése céljából. Ilyen és hasonló s még ezeknél is több kérdés merül fel, ha alkalmazni akarnók mindazt, a mit a végrehajtási törvény 205., 206., 207. §-ai fel nem ölelnek, ellenben a végrehajtási árverés szabványai magukban foglalnak. Ennyi controversiát lehetetlen, hogy a végrehajtási törvényt alkotó testület észre ne vegyen, ha szavainak ugyanazt a jelentőségét tulajdonította volna, a mit dr. Zágoni Mózes ügyvéd ur e szavaknak tulajdonit s ezen controversiák elől, ha következetesek maradunk a szószerinti értelmezéshez, lehetetlen kitérnünk, a törvényhozó kritikus kijelentése tehát nem jelentheti ezt, hanem legfeljebb is azt, hogy az önkéntes árveréseknél a dolog természete szerint azon szabványok alkalmazandók szintén, a melyek a végrehajtási árverésnél alkalmaztatnak ; hogy pedig a dolog rendje és természete hozza magával azt, hogy egyik tulajdonostárs tetszése és szeszélye szerint a másik tulajdonostárs része bármikor elárvereztessék, hogy a tulajdonjogban foglalt leglényegesebb atributum, a szabad rendelkezési jog ekként ignoráltassék, azt tagadnom kell az alábbiaknál fogva, a mik egyszersmind Gaál Gyula kartársam érvelésére képeznek cáfolatot. Elvül állitható fel, hogy mindig több gyámolitást igényelhet az, a kinek valamit tűrni kell, mint a ki ténykedik, mert tetszésétől függ a ténykedést megszüntetni akkor, a mikor neki tetszik. Ha tehát arról volna szó, hogy kinek az érdekei istápolandó];, vájjon az önkéntes árverést kérelmezőnek-e vagy a tulajdonostársnak, akkor bizonyára utóbbira esik a választás, e mellé sora kozván a tulajdonban foglalt rendelkezési jog általános szabályként ismert korlátozhatlansága s ama etimologicus magyarázat, hogy nem nevezhető az önkéntesnek, a mi csak egyrészről is önkéntelen s kényszeritett. Hasonlítsuk össze azonban közelebbről a végrehajtási árverésben szereplők érdekeit s az önkéntes árverésnél szereplőkét ? A végrehajtási árverésnél a cél nemcsak a hitelező érdekeit szemmel tartani; hanem a tűrő végrehajtást szenvedőé is — se két érdekelt személyiséggel szemben már csak egy érdek áll s ez a tulajdonostárs érdeke, a mathematica szabályai szerint is egy érdeknek a kettős érdek előtt ki kell térni s e szempontból legtöbb esetben helyes lehet a végrehajtási törvény 156. §-ában íoglalt rendelkezés, mert az activ és passiv érdekeltség is tekintetbevétetik, az önkéntes árveréseknél azonban nem igy áll a dolog; mert eltekintve attól, hogy a végreh. törv. 158. és több §-aira való tekintettel is már kedvezőtlenebb a helyzete a tűrő tulajdonostársnak ; ezzel szemben pedig miféle érdeket találunk ? azt-e, hogy a másik tulajdnostársnak árvereltetni tetszik ? s hogy ennek más spekulációi vannak ? hogy pénzre van szüksége? vagy épen boszút céloz tulajdonostársán elkövetni, a kivel nem tud megférni? De tovább megyek, vájjon nemzetgazdászati szempontból indokolt-e a szegényebb sorsűakac megfosztani csekély vagyoni részleteiktől ? szaporítani a futó proletáriátust; — mert hiába, mégis • csak az ingatlan mindig az, bármi csekély legyen, a mi köt, állandósít — a pénz ellenben, az a csekélység, a mit a tulajdonostárs kaphat, hamar elpárolog. Vagy állitható-e feltétlenül s minden körülmények között, hogy azok az ingatlanok, a melyek a végrehajtási törvény 156. §-a által érintetnek, előnyösebben adhatók el egészben, mint részekre osztva? Például egy 100—200 frt értékű rétföld kétfelé osztva nem veszít aránylagosan értékben szegényebb vidékeken, ha a szegényebb sorsú emberek megtakarított kis pénzecskéjükkel a versenyből ki nem záratnak, vagy egy telken épített félházat, mely nemcsak külön áll másik felétől, sőt még tán udvara és kertje is tényleg el van választva — telekkönyvileg azonban egy telket képez — nem jobban megfizet-e egy szegényebb sorsú vevő, mint a két félházat, mire szüksége és pénze sincs ? Az ellenkező szempontok szem előtt tartásával a felvidéken, a hol 5 — 6 család is lakik egy házban, hány földönfutót lehetne csinálni, ha kiarvereltetnenek egyetlen szobácskáikból, a melyben eléggé megférnek? Ilyen cs hasonló példák fordulhatnak elő az életben, a mik meg csak azor. ellenvetéssel sem oldhatók meg a tulajdonostárs jogsérelme nélkül ho*y licitálja ki az egész ingatlant, mert megtenne^ ezt az io-az ha%z ilyen tanács mellé pénzt is adnának neki s azért oda clnéludálok, hogy a törvény általánosan nem intézkedhetett volna még a végrehajtási árverések esetén sem ugy, miként a végrehajtási törvény 156. §-ában foglaltatik, hanem megjelelve a korIátokat, meg kellett volua adni a bírónak azt a jogot, a mit a végrehajtási törv. 155. §-a megadatott neki, hogy ezen kerdes felett is mindig a felek, a hitelezők s esetleg a szakértők meghallgatása után határozzon s a körülményekhez képest egyszerű felíolyamodás mellett döntse el azon kérdést, hogy mi elonyosebb: az ingatlannak részbeni vagy egészbeni árverés alá bocsáttatása ? A végreh. törv. revíziójánál ezen kérdés helyes ^ megoldása s a kételyek eloszlatása tehát különös figyelemre méltó ; — a míg az meg nem történik azonban — épen azért, mert a végreh. törv. 156. §-a sem a legszerencsésebb alkotás, az önkéntes árveréseket ez egy kalap alá gyúrni ezen formában nem célszerű, nem törvényes: nem lévén feltehető, hogy az a tulajdonostárs, a ki az árverést nem kérte, ne járuljon szintén hozzá az árveréshez, ha az ebből származó előny evidens. Még csak azt kivánom megjegyezni, hogy a végrehajtási árverés hasonlitható a háborúhoz, a mikor kivételes szabályok is indokoltak ; ilyen a végreh. törv. 156. §-a is, az önkéntes árverés azonban nem egyéb, mint manövrirozás, a mikor nincs indokolva a kivételes intézkedés. A biró fentebb említett jogának törvénybe iktatása esetében azobau megnyugvással fogadnám a végreh. törv. 156. §-ának kiterjesztését az önkéntes árverésekre is; viszont azonban addig, mig ez nem történik meg, a kivételes s rendkivüli intézkedéseknek inkább szűkebb tért szorítanék, mint nem s azt hiszem, hogy ez a helyesebb. Pogány Virgil, ifiesti aljbiró. II. A »Jog« ez évi 4-ik számában fenti cím alatti közleméuyben foglalt esetekhez hasonló fordult elő mostanában az alsó kubini kir. járásbíróságnál, de mégis azon eltéréssel, hogy az ingatlan másik tulajdonostársa helyért, annak A., B., C. gyermekei, bíróilag még nem ismert örökösei is kérték az ingatlannak végrehajtási árverés joghatályával való önkéntes elárvereztetését, a bíróság pedig a kérelemnek helyt is adott annak megjegyzésével, hogy az örökösöknek igazolásáig a vételi ár birói letétbe fog helyeztetni. A végrehajtási törvény 204. §-a azt mondja: hogy a bekebelezett telekkönyvi tulajdonos — egy vagy több ? — jogosítva, van az ingatlan birtokának birói önkénytes árverésen végrehajtási árverés joghatályával való eladatását kérni és hogy az árverés elrendelése és a további eljárás — árfelosztás — a végrehajtási árverésre vonatkozó szabályok szerint történik. Az intézkedésnek célja a tulajdonostárs s ugy a jelzálogos hitelezők érdeke: hogy a tulajdonos a több oldalról intézendő végrehajtásokat megelőzhesse, hogy a jelzálogos hitelezők biztosított követelésüket pusztán a vételárból követelhessék, a hitelezők tőkekövetelései kielégítését a többrendbeli végrehajtási költségek ne akadályozzák. Szemmel tartva a célt és a tulajdonjog természetéből folyó tulajdonostárs azon jogát, miszerint a vagyonközösség megszüntetését követelheti, azon szerény véleményben vagyok: hogy a kérdéses esetekben a kérelem mindig a kérelmező tulajdonostárs javára döntendő el, de a hivatkozott törvény szakaszában utaló 156. §. ignorálása nélkül, vagyis akkor adandó hely az előterjeszlett kérelemnek, tekintet nélkül a többi tulajdonostársra, ha a kérelmező tulajdonostárs ingatlaubeli jutalékának kikiáltási ára 200 frtot meg nem halad, illetőleg a végrehajtási törv. 156. §-ában a—d. alatt foglalt esetek fönforognak; mert az idézett szakasz midőn azt mondja, hogy az árverés elrendelése és a további eljárás, az ingatlanok végrehajtási árverelésére »vonatkozó szabályod szerint történik, nyilvánvalólag a törvény 156. §-át érti. Ha az illetékes bíróság az egyoldalú kérelemre elrendeli az árverést a megjelölt korlátok mellett, nem történhetik jogsérelem a hitelezőkkel szemben; mert hogy sérelmet ne szenvedjenek, a tulajdonos boszúból vagy más okoknál fogva megkárositási szándéktól ösztönöztetve, az ingatlan elárvereztetésére olyan időpontot ne válaszszon, a midőn az eladás tekintetében kedvezőtlen viszonyok, körülmények forognak fenn : megadatik nekik a fél évre kiható »veto«-jog. A többi tulajdonostárssal szemben szintén jogsérelem el nem követtetik, minthogy érdekük az ingatlan egészbeni fentartása lévén, az elárvereztetni rendelt hánvadot az érték csekélységénél fogva magukhoz válthatják, azt megvehetik, maga a teher torlése pedig szintén csak előnyös lehet reájuk nézve. ( A kérelemhez nem csatlakozó tulajdonostársakat illető jogsérelemről csak akkor lehetne szólani, ha az eladatni célzott kozos ingatlan nem volna terhelve és a jelzett korlát nem tartatnék meg; miért helyesebbnek tartanám, hogy ha a régi végrehajtást torvény megfelelő szakasza érvényben fentartatott volna, mely csak a jelzalogilag »terhelt« ingatlanok önkéntes elárvereztetesehez adott ,ogot a tulajdonosnak. Ruttkay Aladár,