A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 50. szám - Telekkönyvi hatósági végzés végrehajtása (az 1881. évi LX . t.-c. 1. 2. és 186. §-ai)

ft JOG. 431 tátik, mert a váltótörvény 3. §. 3. pontja »a rendelvényes, vagyis azon személy vagy cég megnevezése, melynek részére vagy rendeletére a fizetés teljesitendö«, a kérdésre vonatkozó szándékos rendelkezésnek nem tekinthető. Nem is volt soha vitás, hogy a forgatókon kivül, mint váltóbirtokosok szerepelhető kibocsátó s rendelvényes váltóbirtokosi minőségének megállapítása a váltó alapelveiből construálandó, jóllehet ezek jogaira a váltótörvényben kifejezett rendelkezés nem foglaltatik, igy még az sem, hogy a kibocsátónak az elfogadó ellen visszkereseti joga van. Dacára annak, e kérdések soha controversek nem voltak és e helyütt is az, a mire a fősúlyt fektetni akarom : a váltóbirtokosi minőség alaki kellékei, a melyek iránt a birói gyakorlat ingadozó, sok esetben sérelmes. Néhány példával e kérdés jobban megvilágítható : Egy idegen váltó, melyen elfogadó, kibocsátó, rendelvényes és két üres forgatmány van, a rendelvényes által a kibocsátó és elfogadó ellen bepereltetik, tehetik azok a rendelvényes ellen a felperesség hiánya miatti kifogást, mert a 36. §. szerint az a váltóbirtokos, kit a hátiratok összefüggő láncolata váltóbirtokosnak igazol, a felhozott esetben tehát nem a rendelvényes, de az utolsó forgatmányos a birtokos; ha a 36. §-nak az volna az értelme: az a váltóbirtokos, a kit a forgatmányok láncolata igazol birtokosnak, e kifogásnak helye volna, de a 36. §. nem azt mondja, hanem szó szerint »a forgatmányos tulajdonosi minősége a hátiratoknak összefüggő s egész ő hozzá lenyúló láncolata által igazoltatik«. Tehát hogy a forgatmányos, tehát bármelyik, ép úgy az első, második, harmadik, mint az utolsó igazolva van, ha hozzá lenyúló láncolatot igazol, túl rajta lehetnek forgatmányok, melyeket a váltótörvény 55 §. szerint kitörölhet, de váltóbirtokosi minősége igazolására kitörölni nem köteles s az utána következő, ki nem törölt hátiratok őt váltóbirtokosi minőségétől meg nem fosztják. Az előbbi váltót szem előtt tartva, ha a kibocsátó indit az elfogadó ellen keresetet, emelhet-e az elfogadó a kibocsátó birtokosi minősége ellen kifogást azon alapon, mert a váltó szövege szerint a rendelvényes az, kinek részére a fizetésnek törtéunie kell s a váltóból láthatólag azon váltón ki nem törült forgatók is szerepelnek, igy ő nem váltóbirtokos; a váltótörv. 48. §-a feljogosítja a váltókötelezettet nyugtatványozott váltó követelésére, de ezen §. csak feljogosítja erre a váltókötelezetteket, de nem kötelezi s a váltóbirtokosi minőség legitimátiójára nem foglal magában rendelkezést. A váltótörvény 92. §-a sem oldja meg a kérdést, mert hiszen épen az a kérdés, a váltójogból ered-e ezen kifogás vagy nem ? A 36. §. azon része »a kitörölt forgatmányok a birtokosi minőség megbirálásánál, mint nem létezők tekintetnek«, csakis a kitörült forgatmányok teljes váltójoghatálynélküliségét állapítják meg, de a váltóbirtokosi minőség legitimátiójára jogszabályt nem tartalmaz. Ebből határozottan megállapítható, hogy a váltótörvény a váltóbirtokosi minőség megállapítására semmi rendelkezést sem tartalmaz, a minőség igazolására csakis hézagos, t. i. forgatott váltók birtokosaira s ezekre is nem a birtokosi minőség összes feltételei igazolására, úgy, hogy bátran állitható, hogy úgy a váltóbirtokosi minőség váltó anyagi jog szerinti megállapítása, mint ezen minőség alaki igazolására csak a magyar váltótörvénynek a váltóról a váltótörvényben kifejezett elméletéből vonhatók le a szabályok. E helyütt csak a külső igazolás feltételeire kívánok kiterjeszkedni. A váltótörvény a váltóbirtokosi minőség igazolását első sorban a váltónak, a váltópapirnak birtoka possessio-hoz köti, — a váltókra is, az előmutatóra szóló papírok szerzésére vonatkozó elveit akarván érvényesíteni, hogy t. i. alapelv : a váltónak az a tulajdonosa, azt illeti a váltótulajdonosi, birtokosi minőség, a ki a váltót papirszerüleg birtokolja — qui possidet — a birtok összes elveinek alkalmazása me lett, kivéve, ha magából a váltóból tűnik ki az, hogy a papirszeríí birtokos nem lehet a váltójog szerinti váltóbirtokos, miből perjogilag azt kell mondani hogy a felperesi minőség ellen kifogást tevőt terheli annak igazolása, hogy a felperest a váltóból kitünőleg a váltóból eredő jogok nem illethetik, hanem egymást illetnek, vagyis minden a vál'ókörben levő személy, ha a váltó papirszeríí birtokában van, váltóbirtokosi minősége igazolva van, tekintet né'kül arra, hogy a váltópapirból az is kitűnik, hogy a váltó tovább volt — még most is ki nem törült forgatmányokkal — forgatva, vagy a kibocsátónál, ha nem saját rendeletre szóló váltóról van szó, a rendelvényes látszik a váltójog érvényesítésére jogosítottnak. A 36. §. tehát a váltó papirszeríí birtoka előfeltételeire van alapítva, a törvényhozó a váltópapir tényleges birtokosára céloz e rendelkezéssel, kimondván, hogy a váltóból eredő jogok érvényesítése illeti azt, a ki a váltópapir birtokában van s a váltón levő feljegyzés szerint egész hozzá lenyúlik a váltókörben való állás formai legitimatiója, de azt, hogy ha rajta túlterjedt volt a váltón még kitörületlenül látható láncolat, az a váltópapir birtokosát tulajdonosi, birtokosi minőségétől megfosztaná, sem nem mondja ki s nem is kivánja érteni a 36. § ; a váltói láncolat szerint megjelöltek csak lehetnek váltóbirtokosok, ha a váltó papirszeríí birtokát megszerzik, vagyis minden váltói láncolatban előforduló, tehát a váltókörben forgó személy, ha a váltó papirszeríí birtokosa is, annak váltóbirtokosi minősége igazolva van, a gyakorlatban, tehát a kibocsátó a váltó birtoka által az elfogadó ellen indíthat keresetet, nem szorul sem arra, hogy a váltót a rendelvényes neki cedálja, vagy reá forgassa s még arra sem, hogy a váltó kifizetését a váltón vagy másként igazolja, s lehet rajta akárhány ki nem törült forgatmány is, épen igy a rendelvényes ellen nem tehetnek előzői kifogást, mert utána akárhány ki nem törült forgatmány van még a váltón, joga van azokat kitörülni, de ha nem törli, az reá semmi praejudiciummal nem jár. Számos bíróság azonban ilyen esetben az előzök kifogása folytán a felperesi minőség hiánya miatt a rendelvényest vagy kibocsátót keresetével elutasítja, mi a váltótörvény rendelkezésében nemcsak nem bír alappal, hanem határozottan a törvény szelleme ellen van s azon felül igen igazságtalan, mert a beváltó kibocsátó nem kényszerítheti a rendelvényest vagy forgatókat, hogy a váltót reá forgassák vagy cedálják, legfeljebb a 48. §. szerint, hogy a nyugtatott váltót kiadják s igy az itt fejtegetettektől eltérő felfogás mellett az elfogadó elleni joga érvényesítésére a legitimatiót meg nem szerezheti. Nyilt kérdések és feleletek. Telekkönyvi hatásági végzés végrehajtása (az 1881. évi LX. t.-c. 1., 2. és 186. §-ai). Tudva azt, hogy ezen becses lapokban minden oly jogi eseteknek, melyek felett törvényeink világosan s határozottan nem intézkednek, megvitatás s a szakközegek véleményadása végett készséggel helyt engednek : bátor vagyok én is a tek. szerkesztőséget fölkérni, hogy az alábbi esetet megbeszélés tárgyává tenni s e végett becses lapjába fölvenni méltóztassék. Az eset következő: A tekéi kir. jbiróság tkvi osztályának 2,094/1890 tkvi sz. jogerőre emelkedett végzése alapján N. N. N. N. ellen frt kr. s jár. erejéig ugyancsak e kir. jbiróság poig. osztályához ingóságokra kielégítési végrehajtás elrendelése iránt folyamodott; a polg. bíróság ezen kérvényt illetékesség szempontjából visszautasította, mire végrehajtást kérő képviselője kapja magát s a fenti jogerőre emelkedett tkvi végzés alapján a végrehajtás elrendelése iránt a tkvi hatósághoz folyamodik. Tekintve, hogy az 1881. évi LX. t.-c. 1. §-ának a), b), c) s d) pontjai a polgári bíróságok jogerőre emelkedett Ítéletei s azok előtt kötött egyezségekről, é) pontja a választott bíróságok marasztaló határozatai s azok előtt kötött egyezségekről, f) pontja a büntető bíróságok jogerőre emelkedett határozatairól, g) pontja a közjegyzői okiratokról s h) pontja a fegyelmi bíróságok, köz igazgatási s pénzügyi hatóságok végrehajtható határozatai, mint végrehajtható okiratokról szól, de a tkvi hatóság jogerőre emelkedett végzéseiről említés egyáltalán nem tétetik; tekintve továbbá, hogy a végrehajtási törvény 186. §-a alapján a korábbi vevő ellen bármely érdekelt fél kérelmére a biztosítási végrehajtást elrendelni s a korábbi vevő által 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett gmegtéritendő összeget a tkvi hatóság megállapítani köteles s az e tárgyban hozott végzés alapján már e §. szerint kielégítési végrehajtásnak is van helye, arról azonban, hogy annak elrendelésére melyik hatóság illetékes, egy szó sem tétetik; tekintettel végre arra, hogy ez ügyben egyik bíróságnál az a szokás dívik, hogy ha kielégítési végrehajtás kéretik, azt a polgári hatóság rendeli el, másik bíróságnál pedig az, hogy az a tkvi hatóság által rendeltetik el: kérdés, hogy ily esetekben a végrehajtás elrendelésére melyik, a polgári-e, vagy pedig a tkvi hatóság az illetékes ?