A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 48. szám - Törvényjavaslat a sommás javaslatról. 9. r.

412 ü JOG lebbezések beadása igen gyakran az ügyvéd szegénységére vezethetők vissza. Az ügyvédi kar helyzetének megjavítása az egyedüli orvosság, a mivel a bírósági restanciákat meg lehet majd szüntetni. Ha az ügyvéd nem szorul arra a pár forintra, a mit 1—1 ügy hoz, akkor az alaptalan pereket nem fogadja el és a kétes ügyekről is gyakran lebeszéli felét. Ilyenkor alaptalan beadványokat nem készit és mások ügyeinek késleltetésére sem vállalkozik. De a mig az ügyvédek nyomorral kénytelenek küzdeni, addig mindenki természetesnek fogja találni, hogy az ügyvédek gyakran nemcsak az ügyet vizsgálják meg, mikor azt valaki hozzájuk viszi, hanem arra is tekintenek, hogy félőknek van-e vagyona. S ha van, akkor nagyon sok ügyvéd megnyugtatja felét és lelkiismeretét holmi felsőbirósági határozattal — a mi nálunk pro is, contra is, mindenre akad — és elvállalja az ügyet, meg a felebbezést is beadja, azzal a tudattal, hogy saját fele majd megfizet érte, ha elvesz is a per. Azért tehát célszerű lesz, ha az igazságügyminister nem felejtkezik meg az ügyvédi díjak megfelelő szabályozásáról s az ügyvédi kar existentiájának biztositásáról sem; mert ez agyakorlati életben befolyással lehet reform-munkálatainak eredményére is. Törvényjavaslat a sommás eljárásról.* — Dr. Plósz Sándor javaslata. — Irta: POLGÁR JÓZSEF, vámos-mikolai járásbiró. A német bírod, prts 300. §-ában foglaltatik, hogy a bíró nem mondhatja ki a mulasztás következményeit, ha a fél oly körülmény iránt, melyet a bírónak hivatalból is tekintetbe kell venni, a szükséges bizonyítékokat elő nem állithatja, vagyis oly körülmények igazolandók, melyekre nézve a meg nem jelenés folytán előállott hallgatag beismerést bizonyítéknak elfogadni nem lehet. Ezen helyes nézet judicaturánkban különben is rendszerint alkalmazást nyer, de nem általában és azért szükséges azt a perrendtartásba felvenni. Sokszor megtörténik például, hogy felperes örökösöket perel, a kik azután meg nem jelennek. A kérdés már most az, meghozhat ó-e a makacssági ítélet, ha felperes alperesek örökösi minőségét és az örökség miségét a tárgyaláskor nem igazolhatja? Nem hozható meg és azért az erre vonatkozó hasonló intézkedést a javaslatba felveendőnek tartom. Különös eljárást léptet életbe az 52. §. Eddig a bíróságok ugy jártak és járnak el, ha a kézbesítési bizonyítvány a tárgyalási határnapig be nem érkezett, hogy a megjelent fél kérelmét jegyzőkönyvbe vették és veszik s a mennyiben a vétjegy beérkeztével igazolást nyer, hogy a mulasztó fél szabályszerüleg meg lett idézve, ha csak más és előbb felsorolt okok fenn nem forognak, a mulasztás következményét kimondották s a makacssági ítéletet meghozván, a feleknek kézbesittetni rendelték. Ennek az eljárásnak jogi terminus technicus kifejezése az;< hogy a fél »feltételes makacssági ítélete t« kér. Es ha kitűnt, hogy a meg nem jelent fél szabályszerüleg megidézve nem lett, a tárgyalásra hivatalból tűzött ki újabb határidőt az eljáró biró. Azt hiszem, ez tökéletesen correct és helyes eljárás. Mert minő célja lehet annak, hogy a meg nem jelenés következményei felett leendő határozathozatal végett a már egy izben megjelent fél újból beidéztessék csupán azért, hogy a mulasztó fél meghallgatása nélkül a bíróság határozatot hozzon ? Minő szerepe lehet itt a már egyszer megjelent és meghallgatott félnek? Mi a voltaképeni teendője, miután első megjelenése alkalmával kérelmét előadhatja ? Talán bizonyára az, hogy a meg nem jelent fél terhére újabb költségeket számítson fel mintegy büntetésül a makacs alperes irányában, a ki különben és hihetőleg azért nem jelent meg, mert a kereset tartalmát valónak találván, előre és saját költségeinek megtakarítása céljából, alávetette magát az elmarasztalásnak. De igen, van még egy indok, hogy az újból való idéztetés eszméje elfogadtassák, a határozat bélyegének felragasztása. Hát ez is valami. És vájjon terhelhető-e jogosan, méltányos-e az oly alperest, * Előző közlemények a »J o g« 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46. és 47. számában. a ki meg nem jelent, kétszeres perköltségben marasztalni, kivált ha nem is ő az oka annak, hogy a vétjegy a tárgyalásra be nem érkezett? Nem lehet-e, sőt bizonyos, hogy a vétjegy ^ az illető hatóság mulasztása folytán nem érkezett be a tárgyalási határnapra? S ezért azután alperes bűnhődjék? Helyes, miért született alperesnek. És vájjon miért tartatik az első tárgyalás, ha ott a megjelent fél kérelmét oly módon elő nem terjesztheti, hogy további beidéztetésre szükség ne legyen? Nem jeles^ satyra-e a jurisdictióbau az oly processualis eljárás, a hol bíróság és fél csupán azért jelennek meg határozathozatal céljából, hogy azt határozzák, miszerint majd máskor fognak határozni, holott erre szükség nincs. De azt hiszem, elég ebből ennyi eriticának. Az 53. és 54. § ok ellen észrevételem nincs (és ezzel a szóbeli tárgyalásra vonatkozó szakaszok véget értek. Én azonban a tervezetbe vett ezen tárgyalási eljárást még egészen tökéletes és kielégítőnek nem tartom. Az 18G8. évi LIV. t.-c. 83. §-a, de az új javaslat is feljogosítja a bírót, hogy a felek bármelyikét személyes megjelenésre idézhesse és pedig azzal, hogy a személyes megjelenés elmulasztása a prts 111. §. jogkövetkezményeit vonja maga után. A gyakorlatban ez a záradék, a prts 111. §a, téves magyarázatokra szolgáltatott bő alkalmat s miután érvényben marad a prts 83. §-a, ennélfogva annak interpretálásaira új szakaszok szükségesek. Némely bíróság a személyes megjel nésre idézett felet, a mennyiben az ügyvéd által volt képviselve, meghatalmazottja utján idézte és ha meg nem jelent, a prts 111. §-át alkalmazásba vette. Ez volt az első helytelen magyarázat. Megtörtént továbbá az is elég gyakran, hogy a személyes megidéztetés szüksége akkor forgott fenn, midőn az alperesi ellenkérelem előterjesztve, sőt a per nagy részben már le is volt tárgyalva s miután a személyesen idézett fél meg nem jelent, a bíróságok a prts lll. §-át alkalmazták s tekintet nélkül a már előadottakra, hozták meg határozatukat. Ez volt a második téves felfogás. Minthogy pedig egyfelől mindig lesznek kezdő birák, másfelől meg az ezekre vonatkozó határozott intézkedés a perrend keretébe tartozik, a felsőbb bíróságok állandó gyakorlatával megállapított és a további félremagyarázásokat kizáró következő szakaszok lennének felveendők a javaslatba ; Az oly végzés, melynél fogva valamelyik peres fél személyes megjelenésre idéztetik, csak magának a megidézett félnek vagy annak kézbesíthető, a ki az első végzések elfogadására fel van hatalmazva, ellenkező esetben irányában a prts 111. §. következményei nem alkalmazhatók. §• A személyes megjelenésre idézett félnek elmaradása a már korábban előterjesztett védelmet el nem enyészteti s az ily elmaradás nem a prts lll. §. alkalmazását, hanem az ügy állása szerinti határozathozatalt vonja maga után. Ha a vitatott kérdésre vonatkozólag ezen szakaszok az új perrendtartásba felvétetnek, ugy ez minden ellenkező magyarázatot, téves felfogást el fog enyésztetni. És mi a voltaképeni célunk? Ezt elérni. Az 1868. évi LIV. t.-c. 115. §. alapján a felek a tárgyaláshoz azzal idéztetnek, hogy minden bizonyítékaikkal jelenjenek meg s miután ennek vajmi gyéren lett elég téve, a perbeli halasztások a polgári peres, nevezetesen a soramás eljárásnak egyik fontos, de legeontroversebb kérdését képezik még ma is s ugy az alsó, mint a felsőbb bíróságok azt eltéröleg magyarázzák. Pedig el kell ismerni, hogy a halasztások kérdése a sommás eljárásban különös fontossággal bír, mert az eljárás gyorsasága azon fordul meg s mégis azt tapasztaljuk, hogy se az 1868. évi LIV., se pedig az 1881. évi LIX. t.-cikk erre ki nem terjeszkedtek, arra nézve nem intézkedtek. És ha tekintetbe veszszük azt, hogy a birtokperek szép száma, úgyszólván túlnyomó része az új perrend által akir. járásbíróságok hatásköréhez utaltatnak, a halasztások kérdése ez által a maga fontosságában még inkább nyer kizárólag azért, mivel a rendes eljárásban az, hogy a felek mikor és mily halasztásokkal élhetnek, az 1868. évi LIV. t.-cikk által rendezve van. Ezt tehát törvényileg rendezni kell. A rendes eljárásban az 1868. évi LIV. t.-cikk 138. és következő szakaszai szabályozzák a halasztásokat és pedig azon elvi álláspontból indulva ki, hogy a midőn a perbeli