A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 3. szám - A végrendelet bemutatása a közjegyző által - A nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében

Ü JOG. 23 jogáról második kiadását nyújtja a fennti munkában. — Szerző, mint a judicaturának lelkiismeretes és pontos fölkutatója, a fenálló törvényes intézkedéseknek alapos ismerője mutatja be magát ezen kiadásban is, melyben mindazt, a mi e két téren az első kiadás óta napvilágot látott, hangyamódra és kritikus kézzel összehordott. Már az újabbi kiadás kiterjedése is mutatja a tartalom dúsabb voltát, mert ez a régit csaknem hatvan oldallal múlja felül. Ajánlani e valóban kitűnő tanácsadót a házasság elválási jog terén felesleges Megtette ezt maga a könyv. A kiállítás is méltó a kiadócég megállapított hirnevéhez. Vegyesek Lehet-e ügyvédi irodiít végrehajtás alkalmával szoros zár alá venni { Ö ügyvéd ellen egyik hitelezője 39 frt s jár. erejéig végrehajtást vezetvén, a kiküldött végrehajtó az ügyvédi irodát foglalta le és annak ajtajára alkalmazta a birói pecsétet. Miután néhány nap múlva a pecsét az ajtóról eltűnt, a hitelező zártörés miatt tett feljelentést az ügyvéd ellen és a szent-mártoni járásbíróság el is Ítélte egy havi fogházra, indokul azt hozván fel, hogy bár vádlott tagadásban van, a birói pecsétet más nem távolithatta el, mint vádlott, mert az csak neki állott érdekében. A budapesti kir. itélő tábla 40,572. sz. alatt felmentőitéletet hozott, mert a biróáági végreh íjtó szabálytalanul járt el akkor, midőn a bitói foglalás tárgyát nem képezhető ügyvédi iroda ajtajára pecsétet alkalmazott. A végrehajtó eme ténye törvényen vagy birói meghagyáson nem alapult. Meg tehetetlen kis gyerekekre ki tartozik vigyázni í Ezzel a kérdéssel foglalkozott a napokban a budapesti kir. itélő tábla. A tényállás a következő: Szabó Gergely és neje 1889. jun. 2-án kimenvén a tanyára, magukkal vitték 16 hónapos gyer­meküket, ki már kissé járni tudott. Délután a szülők a vetések állását megnézendők, a tanyától eltávoztak és a tanya körül játszó gyermeket magára hagyták, ki azonban távollétük alatt mintegy 30 lépés távolságba lévő árokhoz mászkált, abba beleesett és a vízbe fult. A kecskeméti kir. tszék az apát és az anyát gondatlanság által elkövetett emberölés vétsége miatt 1 hónapi fogházra ítélte. A kir. tábla az apát felmentette, kimondván, hogy egy 16 hónapos gyermek gondozása egyedül az éd.ís anya kötelessége és ezen kötelezettséget az apára kiterjeszteni még azon esetben sem lehet, ha az apa az édes anyával együtt és egyidejűleg távozik a gyermektől. Törvényszékak hátralék nélkül. A beregszászi tszék következő kimutatását vettük: Mult évről maradt 704, folyó évben érkezett: polgári 12,950, fenyítő 13,395, telekkönyvi 10,926, elnöki 3,061, fegyelmi 56; összesen 41,092 drb. Elintéz­tetett 40,909, hátralék 183 drb., mely hátralék a két utolsó napon beérkezett 266 darabból maradt fenn. — A veszprémi királyi törvényszéknek 1889-dik évre szóló és hozzá­tartozó járásbíróságoknak, valamint a veszprémi kir. ügyészségnek kimutatását vettük, A dr. L a k y Kristóf kitűnő vezetése alatt álló törvényszék 29,026 ügydarabból elintézett 28,960 dbot; maradt tehát egészben elintézetlen 66 db. Jellemző, hogy a törvény, széktől felebbezett ügyek 87°/'o-a a kir. tábla által helyben­hagy ó 1 a g intéztetett el. A veszprémi kir. járásbíróságnál 14,778 dbból elintéztetett 14,715 db; a p á p a i-nál 19,414 dbból 19,264 db; a d e v e c s e r i-nél 11,059 dbból 10,916 db; az eny i ng i-nél 5,157 dbból mind; a z i r c z i-nél 9,079 dbból mind; a b. - f ü r e d i-nél 3,135 dbból mind. A kir. ügyész­ségnél pedig 6,574 beadvány elintéztetett m i n d. Ehhez nem kell commentár. Curiai és táblai értesítések. Arad. A. E. A f. k. 39383/89 sz. p. ügyet * T. f. hó 8-án rnw. — K. I. A f. k. Keresztes A. és tsa — Czeglédy F. ügyet a T. f. hó 7-én fo. — AranyOS-MarÓth. K. J. A f. k. gróf Migazzy — Szakáll i'gyei a C. f. hó 8 án hh. — R. T. A f. k. Csernák J. — Fejes J. ügyet a T. f. hó 8-án rhh , rmv — Baja. H. Gy. A f. k. Bandi A. — Kardos J. ügyet a T. f. hó 9-én mv.; Haller M. — Hanhaber Gy ügyet pedig f. hó 7-én hh.; Pasztrovits M. — Krisztokovits ügyet a T. f. hó 9-én hh.; Utri F. — Karagits D. és tsai ügyet a T. f hó 9-én mv — L. Zs. Ad 1—3. az 5401, 6188 és 6364/89 sz. p. ügyek a C.-án nincsenek elintézve; ad 4. Loosz Zs. — Kamocsai L. érk. 6375/89 sz. a., n. e., eld. Pásztély ; ad 5. Xovák A. — Hegedűs I. neveket nem találtuk a C. p. osztályán. Foly­tatjuk. — Belényes. I. V. A f. k. cs. kir. szab Phöenix bizt. tság — Styube M. ügyet a T. f. hó 7 én hh. — Beregszász. Sz. K. A f. k. Sándor ].— munkács beszkidi vasút ügyet a C. f hó 8-án rmv. — Békés. I. K. Jövő héten. — K. J. Morvái J. b. ügyet a T. 29313/89 sz. a. már dec. 19-én mv. — Békés-Csaba. F. K. A f. k. Bene B. — Knack E. ügyet a T. f. hó 8-án rend. — Békés-Gyula. Sch. K. Kohlmann F. — Kohlmann J.-né ker. ügy még nem érk. a C.-hoz. — Biléd. Sch. N. Lukász F. — Légó M. és tsai érk. 9873/89 sz. a., n. e„ eld Topler. — Buziás. N. F. Ad 1. Roch G. b ügy érk. a C.-hoz 11576/89 sz. a., n. e., eld. Tutschner ; ad <*. Gráf K. b. ügy érk. 48125/89 sz. a., n. c, eld. Jenny; ad 3. Borka P. és tsa, Pálik — Ucsevny A. érk. 47554/89 s/. a., n. e., eld. Marienescu. Büd-SzentMihály. Sz. Gy. A f. k. Szigety Gy. — Szilárdfy K. ügyet a T. f. hó 9-én hh. — Debrecen. Dr. K. ff. A f. k. Biedermann E. és fia — Borsi A. ker. ügyet a T. f. hó 7-én rhb., rmv. ; ugyanannak — Pap testvérek ügyet f hó 13-án mv. ; ugyannak — Löblovits J ügyet f. hú 13-án felfügg, és fo.; Czincz F. — Török A. ügyet a C f. hó 9-én rhh., rmv., részben pedig vu. a felebbezést; özv. Horog J.-né — Dillge K. ügyet a T. f. hó 8-án hh. — ff, J. A f. k. Csornai K. — Kis B -né ügyet a T. f. hó 7-én hh. — M. I. A f. k. Komlóssy A — Orosz I. ügyet a T. f. hó 7-én fo. — üovecser. B. K. Ad I III -V alatti ügyei a T.-án elintézet­lenek; ad II. Barcza — Noszlopyné (Kovács) ügyet a T. dec. 27-én hh. ; ad VI Szabó M. — Szabó J. nevíí per nincs a C. p. osztályán. — Eger. Dr. K. E. A f. k. Stern B. — Fischer A. ügyet a T. f. hó 9-én hh. — T. A. A f. k. Gál - Petiovich ügyet a C. f. hó 14-én hh. ; Bóta Sz. — K.is A. ügyet a T. f, hó 8-án hh. — Dr. U. J. A jövő számban. — Érsekújvár. Dr. T. D. A f k. Richter és tsa — Pilpel Zs ügyet a T. f. hó 13-án hh.; özv. Czeglédy F.-né — özv Brach E. ügyet a T. mv. ; Bihari D. — Rudnyanszky K ügyet a T. f. hó 7-én hh — Fehértemplom. N. Gy. Babosz V. — ifj. Nedits T. érk. 5982 /89 sz. a., n. e., eld. Sárói Szabó László. A többiről a jövő számban. —- Sz. I. A f. k. Athanaczkovic-; V. és tsai — Athanaczkovics Á. ügyet a T. f. hó 9-én 'rend. ; özv. Nes­kovits J.-né — magyar-francia bizt. tság ker. ügy érk. 9366/89 sz. a., n. e., eld. Fiuk. — GalgÓCZ. W. J. Ad 1. Sándor K. — Stciner I. sommás ügyet nem találtuk a T. p. osztályán ; ad 2. Bárány F. és tsa -— Szpál K úgy még n. j. fel a C. p. osztályára ; ad 3. Polakovics I. és neje — Iilaskovics A.-né érk. 18456/89 sz. a., n e., eld. Molnár; ad 4. özv. Fischer B. M. — Goldberger A. és tsa érk. 9533/89 sz. a., n. e., eld. Ruby ; ad 5. özv. Engelsmann K. M — özv. Fischer B. M. ügyben a T. 26918/89 sz. dec. 9-én ms. az e.-b határozatát; ad 6. Engelsmann M. — Fischer J. vhajtási ügy még n. j. fel. — GálszéC*. Dr. K. D. A f. k. Glück J. — Szabados A. s tsa ügyet a C. f. hó 9-én hh. — Gyöngyös. F. S. A f. k. Varga A. — Pataki A. ügyet a T. f. hó 9-én rhh , rmv. — Gyünk. R. I. Fork V. s tsai — Szuppan A. érk 25521/S9 sz. a, n. e., eld. Lörinczy. Hat van. i'. F. A f. k Kövér L. — Ördög P.-né ügyet a T. f. hó 8-án hh. — Hód-Mezö-Vásárhely. F. M. Farkas F. és tsa — Korom J. ügy még n. j. fel. — J. I, Sas L. — Dobossy L. né ügynek előadója S^eghő. — Kaposvár. Dr. St. M. Kollár A. és tsai ügyben szíveskedjék az ab felperes neveit velünk tudatni. —• V. .1. Buzsáki J. b. ügy még n. j. fel a C.-ra; Alsó-Kulcsár J. és tsa b ügyet a C. 5619/89 sz a. f. hó 15-én mv.; a 4503/89 sz. ker. ügy még n. e.; Németh I. —• Eibenitz E. érk. 27892/89 sz. a., n. e., eld. Barthos. — Kapuvár. Dr. R. N. Ad 6. Abelesz II — néhai Röjtői L.-né ügy még u. j fel; ad 7. Pogány S és tsa — Dancz F. érk. 47506/89 sz. a., n. e., eld. Pilch ; ad 8. Feiglstock testv. — Breuer Zs. ügy még n. j. fel ; ad 9. m. kir. kincstár — Takács J. érk. 50811/89 sz. a., n c., eld. Sey. — Kassa. Cs. D. A f. k Glatter M. — Glück H. és tsa ügyet a T. f. hó 8-án hh. ; ad 6 Török J. — Guttmann D. érk. 34931/89 sz. a., n. e., eld. Liptay; ad 7. özv. Vanyó A.-né — Vanyó J. 55342/89 sz. a. már nov. 23-áu ü. k. a C.-ra ment; ad 8. Stern I. — Uetrich M. ügyet a T. 55314 89 sz. a. f. hó 14-én rhh. — K. K. A jövő számban. — St. K. A f. k. Jung I. és neje b. ügyet a T. f. hó 7-én rmv. — Kecskemét. P. ff. A f. k. 3780/89 sz. p. ügyet a C f. hó 7-én mv. — Keszthely. V. I. A f. k. Sándor E. — Králicz Gy. ügyet a T. f. hó 7-én hh. — Kézdi-Vásárhely. Dr. Sz. Gy. Binder M. és tsa — Szacsva P.-né érk. 8967/89 sz. a., n. e. eld. Kozma. — Kolozsvár. I)r. B. A. Pollák J. — dr. Lévy R. v. ügyet a C. már dec. 13-án 1407/89 sz. a. rend.; Fonciére bizt. tság — Freiler K. érk. 98 5/89 v. sz. a., n. e., eld. Lehoczky; dr. Levy R. — Levy Baumgartner v. ügy érk. a C.-hoz 1486/89 ker. sz. a , n. e., eld. Janicsek ; Simonfy — Hirsch p. ügy a T.-án még n. e. — I. J. A f. k. 981/89 sz. ker. ügyet a C. f. hó 10-én rhh., rmv., részben pedig vu. a felebbezést. — S. G. A jövő számban. — Komárom. Dr. Sch. A. Ad 1. Ekecsy A. — Jokay L. érk. 8412/89 sz. a., n. e., eld. Bernáth ; ad 2. Netter A. — Libardi I. ügyet nem találtuk a C. p. osztályán; ad 3. Haar l.-né - Schwan L. nevű per még n. j. fel; ad 4. Stonafszky A. — Klár A. ügy nem találtatik a T. p osztályán ; ad 5. Ferenczfy F. — trieszti bizt. tság érk. 56348/89 sz. a., n. e., eld. Janecskó. — Lengyeltóti. Dr. B. G. A f. k. báró Pongrácz — Bottka ügyet a C. dec. 24-én hh.; Keresztes — Kis ügyet a T. f. hó 9-én hh. — Lőcse. Dr. B. M. A f. k. 4389/89 sz. p. ügyet a T. f hó 7-én rhh — P. K. Ad 1. Gerstle M. és tsa — Benigny K. érk. 35456/89 sz a., n. e.. eld. Schmid; ad 2. Kosztelnik M holttányilvánítási ügye érk. 3737 7,8í) sz. a., n. e., eld. Kisfaludy ; ad 3. Bigosz E — Vojcsik J. és L. érk. 530:36/89 sz. a., n. e., eld. Trux ; ad 4. Ferber J. — Zabuda J. és Dravetzky M. ügy még n j. fel. — Lúgos. Dr. B. L. Ad a. dr. Blaskó L. — aradi gör. kel. consistorium érk. 33061/89 sz. a., n. e., eld. Marienescu ; ad b. Czira M — Riesz J. és tsa érk. 6356/89 sz. a., n e., eld. Nagy Ödön. — Dr. F. J. A f. k. Kubanek É. — Szerenkay F. ügyet a T. f. hó 8-án rend. — M. Gy. A f. k. Martinescu Gy. — Toinsa P. és tsa ügyet a T. f. hó 8-án fo. — 0. A. Musztecze — Martineszku érk. 46433/89 sz. a., n. e., eld. Debreczenyi ; Heitler — Mairovitz érk. 59271/89 sz. a, n. e., eld. Uhlyárik ; a kérdezett vidéki közj. iroda Lippán van. — P. I. Putnik I. megbízott — báró Bruckenthal Gy. és tsai érk. 32471/89 sz. a., n. e.. eld. Bene. — Marcali. Dr. M. T. Ad 1. Boskovits S. — Péter J. érk. 55745/89 sz. a., n. e., eld. Tergovcsits ; ad 2. Polcs G.-né — Szabó F. érk. 54965/89 sz. a., n. e., eld. Wargha; ad 3. dr. Mayer I. — Amon A. érk 58741/89 sz. a., n. e., eld. Harmos; ad 4. Weiler J. — Fekete 1. ügy 58603/89 sz. a. dec 13-án a C.-ra ment; ad 5. Farkas M. — ifj. Farkas M. érk. 62224/89 sz. a., a. e., eld. Debreczenyi ; Klim G. — Kranitz B.-né érk. 9826/89 sz. a., n. e., eld. Wenczel. — Mármaros-Sziget. V. A.

Next

/
Thumbnails
Contents