A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 43. szám - Törvényjavaslat a sommás eljárásról. 4. r.

a JOG. 371 végrehajtási rendeletek, a kinevezéseken, áthelyezéseken s nyugdíjazásokon kivül, többi közt a törvényszünetről, a periratok szétválasztásáról, illetőségükhöz való áttételéről, irattárak rendezéséről stb. A kinevezések mindenesetre ínég január havában fognak megtörténni. Az ebbeli munkálatok a minisztériumban nagy erőfeszítéssel folytattatnak. Törvényjavaslat a sommás eljárásról.* Ina — Dr. Plósz Sándor javaslata. — POLGÁR JÓZSEF, vámos-mikolai járásbiró. Azon megbízottak, a kik a megbízóval a §-ban meghatározott rokonsági viszonyban nem állanak, az ellenfél kifogása folytán a képviselettől, illetve előadástól a bíróság által eltiltandók. Az eltiltást nem tartom hivatalból eszközlendőnek hanem csakis az ellenfél kifogásától kell függővé tenni. A perbeli lelek akarata e tekintetben hivatalból nem korlátozható s a menynyiben ők a megbízottat nem kifogásolják, elfogadják, a bíróság azt respectálni tartozik, miután abból perjogi botrány nem származik. Már a lehetőség, hogy az ellenfél az ily megbízottat kifogásolhatja és annak alapján az a képviselettől eltiltatván, a fél ugy tekintetik, rainthameg sem jelent volna, elég biztosíték arra nézve, hogy a felek az ily megbízott általi képviseltetést ne kockáztassák. A 10. §-ra csak azon észrevétel tehető, hogy sokkal célszerűbb lenne — miután a javaslat az egész sommás eljárást szándékozik rendezni — ha az eddigi és ugyancsak a processualis eljárást szabályozó törvényeknek azon szakaszai, melyek hatályon kivül nem helyeztetnek, az új javaslatba egészben becikkelyeztetnének, hogy igy a sommás eljárásra legalább egy egységes törvény alkottassék. A beillesztés ugy sem kerül nagy fejtörésbe. Kereset és idézés. A mennyiben a felek ügyvédi ellenjegyzés nélkül nyújtanak be írásbeli beadványokat peres, illetve végrehajtási ügyekben a sommás eljárásban, már az 1881. évi L1X. törvénycikk ll. §-a elrendelte, hogy azok bizonyos alakszerűséghez kötendők, nehogy az illető fél (ezt ugyan nem mondja a §.), a kinek érdekében a beadvány benyujtatik, azt akkor, ha esetleg bizonyos terhes jogkövetkezményeket von maga után — megtagadhassa. Az intézkedés maga tehát helyes Csakhogy ha a perrendtartási novella ezen §-át új törvény alkotásával hatályon kivül helyezzük, célszerűnek mutatkozik, hogy a beadványok alakszerűségét a perenkivüli vagy legalább az örökösödési ügyekre is szabályozzuk, terjeszszük ki. Ugyanazon körülmények, hasonló eshetőségek egyöntetű eljárást követelnek. Vagy nem épen ugy megtörténhetik, hogy valaki egyszerű beadványnyal hagyatéki eljárás folyamatba tételét kérvén, az eljárás folyamán azt megtagadja ? Pedig az 1868. évi LIV. t.-cikk 560. §-á szerint, ha a beadványban előadatik, hogy a többi örökösökkel az osztályra nézve bíróságon kivül ki nem egyezhet a folyamodó, hivatalbóli eljárásnak van helye, a mi azután nemcsak azt jelenti, hogy az iratok az örökösödési eljárás keresztülvezetése céljából a kir. közjegyzőhöz átteendők és az a helyszínére is kimehet tárgyalni, hanem az 1868. évi LIV. t.-cikk 368. §-a értelmében azt is, hogy a bíróság, a mennyiben a leltár csatolva nem lett, a leltározást haladék nélkül tartozik eszközölni. Ép ugy nem tételezzük fel, mint nem tételeztük fel egész biztonsággal, ha valaki a bírósággal ily frivol játékot űzzön, de ha már indokolt a beadvány alakszerűségét megkövetelni és ezzel hitelt érdemlőségét fokozni a peres és végrehajtási eljárásban, nem tartom indokolatlannak azt a sommás bíróság hatásköréhez utalt perenkivüli, vagy legalább az örökösödési ügyekre is kiterjeszteni. Azt mondja a ll. §.: »az ezen kelléket nélkülöző beadvány kijavítására a 14. §. szabályai alkalmazandók*. Ez ismét * Elözü közlemény a »Jog« 40., 41. és 42. számában. újítás, de rossz újítás. Legjobb csak meghagyni az 1881. évi L1X. t.-c. 11. § ának rendelkezését és az ily beadványokat egyszerűen hivatalból visszautasítani és ha azután tetszik a félnek, hát javítsa ki, mikor akarja és terjeszsze be, mikor neki kedve van. Miért ezt bizonyos h a t á r i d ő h ö z k ö t n i ? Bizonyosan azért, hogy az irattárnok nyilvántartsa, a határidő lejártával az erről szóló jelentést az iktatónak adja át, ez igtassa be, vezesse be a beosztási és mutatókönyvbe, az előadó pedig az előadói könyvbe, azután hogy elintéztessék és ismét ezen retortán keresztül az irattárba korüljön. Persze, nincs elég dolga a bíróságnak. És minő perjogi előnye van az ily »pótlásra« való utasításnak ? Tudtommal semmi. Ha az a fél akarja, beadja azt kijavítva akár van határidő kiszabva, akár nincs és ha épen nem nyújtaná is be bizonyos határidő alatt, vájjon minő perjogi hátránya lehetne ezen mulasztásnak ? Csak nem perletétel? A tisztelt szerző olvasta az 1881. évi LX. t.-c. 93. §-át és jónak látta minden megfontolás nélkül a »hiánypótlást« minden peres és végrehajtási beadványra alkalmazni. De az igénypereknél legalább meg van az értelme az ily eljárásnak, hogy a bíróság indirecte figyelmezteti a felet ama perjogi hátrányra, mely származik, ha a pótlás 15 napon belül be nem érkezik. A ll. §. ezen módositások mellett állhat meg. A magánjogi igényeknek, hogy per tárgyát képezhessék, ténybeli és jogi alapokon kell nyugodniok s ezért a kerese^r^T^pT^ nek is három főalkatrése van: fS ~~^\ a) jogi, í <t f \ b) történeti vagy ténybeli alap, rp. V J c) a kérelem. vCí/nvi X1 A kérelemben az elmarasztalandó fél, a kereset tárgyuN. ?: képező fő- és mellékkötelezettség vagy a követelt összeg és járu- • tékái szabatosan és határozottan kifejezendők. Ez tehát oly essentiális kelléke a keresetnek, hogy a felsőbb bíróságok eddig is több ízben kimondották azt: »szabályszerűnek nem tekinthető azon keresetlevél, melynek zárkérésében az elmarasztalandó fél megnevezve nincs, az ily keresetlevélre alapított egész bírói eljárás hivatalból megsemmisítendő. (Lásd Dtár II. e. k. 166. I. és II. u. k. 122.) Az új javaslat 12. §-a a zárkérelmet, a melyben előadandó, ki és miben marasztaltassék el, mellőzi és mint a kereset kellékét nem jelöli meg, holott ép ez szolgálhat csak zsinórmértékül az ítélethozatalnál, ha azon változás nem tétetik Az, »hogy alperes az ügy sommás tárgyalására megidéztessék« (4-ik pont), vagy »az ügy megjelölését az ügybeli kérelem előadásávak (3-ik pont) még nem világos meghatározás, kivált ha elgondoljuk, hogy a sommás keresetek egy jó részét nem jogvégzett vagy ahhoz értő egyének fabrikálják s azért a 4-ik pont kibővitendő olykép, hogy a keresetnek tartalmaznia kell a sommás tárgyalásra megidézendő fél nevét, határozott szabatos megjelölését annak, hogy Ítélethozatal esetén miben marasztaltassék el alperes, magában foglaló zárkérelmet, miként ezt egyébként az 1868. évi LIV. t.-cikk 64.§-a is elrendeli. A 13. §-ban a felhívási perről tétetik említés és a javaslat azt rendeli, hogy felhívási pernek a sommás eljárás alá tartozó ügyekben nincs helye. .Mint princípium helyes, de akkor ne essünk következetlenségbe. Mert hát minő per az, a mit a javaslat 13. §-ának első bekezdésében statuál ? Hogy és miként gondolja dr. Plosz Sándor ur az ily pereket a materialis igazságnak raegfelelőleg elintézhetni, ha részben nem felhivási per útján ? Avagy más úton is kielégítő eredményt vél elérhetni ? Miként, mily módon és formában fogja felperes bizonyíthatni, hogy valamely jogviszony nem létezik, holott megforditva a kérkedő utasítandó, hogy a vélt jogviszonyt igazolja. A felhívottnak esetleg lehetnek bizonyítékai, de oly negatív bizonyíték alapján dönteni el a pert, oly tanuk vallomása alapján, a kik a jogviszony létezéséről mit sem tudnak, nem lehet. Ilyen tanukat könnyű találni. Ha pedig okmánya van felperesnek, melyben a felhívott a jogviszony nem létezését, vagy az okirat valótlanságát elismeri, akkor meg szükségtelen a per, ha csak oly célból nem, hogy a mulandó bizonyítékok megörökíttessenek. Miként véli igazolhatónak, hogy az okmány valótlan, ha az alperes kezén van és azt előadni nem akarja, vagy elveszettnek állítja ? Azt értem, ha valaki bizonyos jogviszony létezését vagy okirat valódiságát — attól tartván, hogy a bizonyító tanuk időközben elhalhatnak, vagy a bizonyítani kivánt ténykörülményről