A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 40. szám - Az ügyvédi vizsga mint birói képesitési kellék

A JOG. 347 birói vizsga, s miután a többen a kevesebb már bent foglaltatik ; képtelenség lenne, attól, a ki már letette az ügyvédi vizsgát, még a birói vizsgának letételét követelni. Áll ez annál is inkább, mivel helytelen és alaptalan az aljegyző urnák azon feltevése, hogy az ügyvédi vizsga jogeseteknek »elfogulás, előítélet és egyoldalúság nélküli helyes« elbírálását tárgyazó »gyakorlatot nem foglal magában«. Ha az aljegyző ur egynehány ügyvédi vizsgának írásbeli feladványait és szóbeli kérdéseit figyelmére méltatná, akkor az ellenkezőről nyerne meggyőződést. Vagy pedig külön bírósági joggyakorlat ? Az ügyvédjelölt joggyakorlata folyamán bő alkalmat nyer a birói teendők minden nemével alaposan megismerkedni. Reá nem szorul tehát, hogy az ügyvédi vizsgának letétele után joggyakornoknak álljon be valamely bírósághoz és ott blankettáknak kitöltése, jegyzőkönyveknek felvétele és esetleg könnyebb fogai mazási teendőknek végzése által birói qualifikációra szert tegyen. »De« — úgymond az aljegyző ur — »köztudomású tény, hogy van sok olyan, ki ügyvédi oklevélhez jut a nélkül, hogy egyáltalán jogi gyakorlaton tényleg lett volna valahol; hiszen az ügyvédi vizsga előfeltétele csak az, hogy az illető valamely kamarába legyen bejegyezve ?« Csakhogy mind ez nemcsak nem köztudomású, hanem magában a törvényben leli cáfolatát. Az ügyvédi rendtartásról szóló 1874: XXXIV. t.-c. 5. §-ában ugyanis világosan ki van mondva, hogy az ügyvédjelölt csak akkor bocsátható az ügyvédi vizsga letételére, ha három évi joggyakorlatot kimutat. Hogy ezen joggyakorlat komoly s szigorú kellék, mutatja az épen idézett 5. §-nak ama rendelkezése, melynek értelmében csak azon idő számitható be a három évi joggyakorlatba, mely kizárólag a joggyakorlatban töltetett A hatályos ellenőrzésről pedig gondoskodik az idézett törvénynek 13. §-a, melynek értelmében a főnök a nála joggyakorlaton levő ügyvédjelölt magaviseletéről az ügyvédi kamarát évenkint értesíteni és az ügyvédjelólt joggyakorlatának harminc napon túl tartó félbeszakítását az ügyédi kamarának bejelenteni köteles, valamint 14. §-a, melynek értelmében az ügyvédjelöltnek joggyakorlatáról csak az ügyvédi kamara állithat ki hiteles bizonyítványt. Helytelennek bizonyúl tehát az aljegyző urnák azon nézete, hogy az ügyvédi vizsgának előfeltétele csak az ügyvédjelöltek lajstromában való bejegyeztetés és hogy joggyakorlat nélkül is megszerezhető az ügyvédi oklevél. Épen olyan helytelen az aljegyző urnák azon nézete, hogy »csak bírósági gyakorlat képesiti a birót belső elfajulás nélkül — felülemelkedvén az alanyi instinctiók, előitételek, képzelmek táborán — helyesen ítélni.« Ha az ügyvédi rendtartásnak az ügyvédek jogairól és kötelességeiről szóló V. fejezetének és különösen 47. §-ának figyelmes elolvasása, továbbá az ügyvédekkel való hivatalos érintkezés — melyhez rövid bírósági gyakorlata folyamán vajmi kevés alkalma lehetett — az aljegyző urat majd arra fogják képesíteni, hogy az ügyvédségnek magasztos feladatát, valamint ezen feladatnak az ügyvédi kar által miként történő teljesítését felfogja és méltányolja; akkor be fogja látni, hogy az ügyvédi gyakorlat szintén képesiti a jogászt arra, hogy »belső elfogulás nélkül, az alanyi instinctiók, előítéletek, képzelmek táborán felülemelkedvén«, helyesen fogja fel és bírálja el az elébe kerülő jogesetet. Az ügyvéd az ügyfél által előterjesztett tényállásra vonatkozólag legjobb tudásához és lelkiismerete sugallatához képest jogvéleményt mondva, ő amúgy is első birája a kérdéses peres ügynek. Ezen teendőjét csak ugy végezheti törvényesen és sikeresen az ügyvéd, ha elfogulatlan. Hogy az ügyvéd »kizárólag csak saját fele érdekét védeni« köteles, kétségtelen. Ezen kötelessége azonban csak addig tart, míg a félnek érdeke az ügyvédnek meggyőződése szerint igazságos; mert ha az ügyvéd azon meggyőződésre jut, hogy ügyfelének érdeke igazságtalan, köteles a képviselést megtagadni s illetve abbanhagyni. Ezen egyedül helyes szempontból tekintve, az ügyvédnek felfogása és működése ép oly kevéssé egyoldalú, mint nem egyoldalú | a bírónak felfogása és működése, a ki két perfél közül azt ítéli pernyertesnek, a mely perfélnek az ő birói meggyőződése szerint igazsága van. Hogy e tekintetben sajnos kivételek vannak az ügyvédek között, ki merné tagadni ?! De ezen kivételekből ép oly kevéssé szabad következtetni azt, hogy az ügyvédből rossz biró válnék, a mint nem szabad a birói kart birói teendők teljesítésére alkalmatlannak kijelenteni azért, mert kebelében is vannak sajnos kivételek és például léteznek birósági tagok, kik alapos ismeretek és tapasztalok nélkül csupán »alanyi instinctiók« és »képzelmek« szerint ítélik: meg az ügyvédi karnak jellemét, tehetségét, működését és »előitéletek« által befolyásoltatva, az elfogultságnak és egyoldalúságnak bélyegét sütik e karra. Az aljegyző ur az ügyvédi gyakorlatot azért is tartja elégtelennek birák kiképzésére, mert — úgymond — »az ügyvédi gyakorlat az ügyvéd keresettségéhez, sőt a vidék minőségéhez képest is felette különböző; másrészt pedig az ügyvédi gyakorlatra lépő pályakezdő kiképeztetése az ügyvéd egyéniségétől is nagyon függ«. Ámde ezen érvek sem szerencsésebbek az előbbieknél. Hogy keresettebb és kevésbé keresett üg> védek vannak, az igaz. Ebből azonban csak az következhetik, hogy ne neveztessék ki bírónak olyan ügyvéd, a kiből azért, mert mint ügyvédjelölt kevéssé keresett ügyvédnél volt gyakorlaton, vagy pedig mint ügyvéd csekély praxissal bir, jó biró nem válhatik; de nem következhetik abból az, hogy e miatt az ügyvédi vizsga elégtelen képesitvény birói hivatalra. Az is igaz, hogy az ügyvédi gyakorlat a vidék minőségéhez képest különböző; de nem áll-e ugyanez azon bíróságokra nézve is, melyeknek területén az illető ügyvédjelölt vagy ügyvéd működik ? ! Abban is igaza van az aljegyző urnák, hogy az ügyvédi gyakorlatra lépő pályakezdő kiképeztetése az ügyvéd egyéniségétől is nagyon függ; de nincsen ez máskép a birói gyakorlaton levőknél sem. Vagy azt hiszi talán az aljegyző ur, hogy a birói gyakorlatra lépő pályakezdőnek kiképeztetése nem függ az őt kiképző birói tagnak egyéniségétől? Vagy pedig azt hiszi-e, hogy a bírósági kiképzőknek egyéniségei mind egyformák ? Ilyetén téves praemissákból kiindulva, az aljegyző ur azon következtetést vonja le, hogy az ügyvédi vizsgának birói minősitménynek való elfogadása a bíróság niveauját leszállítani és az igazságszolgáltatást veszélyeztetni fogja. Olyan nézet ez, melyet megcáfol az igazságszolgáltatásunkban eddig nyert tapasztalat, mely mutatja, hogy az ügyvédek sorából »minden további kikötés nélkül« kinevezett birák minden tekintetben megállják helyeiket. Olyan nézet az, melyet megcáfolnak az összes civilizált államok bírósági szervezetei, mely államokban a bíróságok niveaujának veszélyeztetése nélkül ügyvédek »minden további kikötés nélkül« birói hivatalokra kineveztetnek, sőt azoknak némelyikében, mint például Angliában, bizonyos számarányban kötelezőleg. Olyan nézet az, melyet igazságügyi kormányunk a birói és ügyészi szervezet módosításáról szóló előadói tervezetbe felvett azon intézkedéssel megcáfol, hogy a bíróságok niveaujának emelése végett az ügyvédi vizsgát nemcsak megtartja birói képesítési kelléknek, hanem azt a birói vizsgának eltörlése mellett kizárólagos birói képesítési kelléknek nyilvánítja és pedig azon indokból, mert »lehetetlen fentartani azt az állapotot, hogy alacsonyabb képesitettségi kellék kivántassék meg a birói pályára, mint az ügyvédire«. Ha az aljegyző ur mindezeket alaposan megfontolja és azután — a mint ez birói személytől elvárható — fölöttük elfogulatlanul itél: akkor ő is ki fogja mondani, hogy az ügyvédi vizsgának birói képesítési kelléknek való elfogadása a bíróságoknak niveauját le nem szállítja és az igazságszolgáltatást nem veszélyezteti.* * Ugyanezen kérdésben még egy választ vettünk Scheibner Kálmán ügyvéd úrtól Pécsről, melyet helyszűke miatt a jövő számra halasztani kénytelenültünk. A szerkesztőség