A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 2. szám - Az osztrák cs. kir. bíróságokkal való viszonos eljárásról a biztosítási végrehajtás foganatosítása tárgyában

il JOG. te*/., vagy az általa kézhez vett árú megpróbálnia tekintetében késedelenibe esik. Csak ez esetekben kötelezhető tehát a vevő a vételár kifizetésére. A brassói királyi járásbíróság (1888. december 27. 10,152/p. 1888.) Borosnyai Dániel ügyvéd által képviselt M. Sámuel felperesnek Schnell Károly ügyvéd által védett B. Louis alperes elleni 84 frt 24 kr. iránti perében itélt: alperes köteles a leszállított 78 frt 28 krt megfizetni. Indokok: C. Niculae és P. Károly szakértőknek egybehangzó véleménye által bizonyítva lévén a kérdéses ligroin középrendü minőségű és mint ilyen jó és használható, alperes pedig nem is állítván, legkevésbé bizonyítván, hogy a ligroin minősége külön ki lett volna kötve, alperes nem voít jogosítva a ligroint felperesnek rendelkezésére bocsátani, hanem ő a kt. 395. §-a első bekezdése szerint köteles az árút elfogadni és ebből folyólag alperes a kt. 3?5. §. utolsó bekezdése szerint a mennyiségileg nem kifogásolt ligroin-árúnak és illetőleg a kis hordócskának nem kifogásolt értéke megtérítésére el volt Ítélendő. A marosvásárhelyi kir. itélö tábla (1889. február 26. 613/V. 1889.): az elsöbiróság ítéletét megváltoztatja s alperest csak az esetre kötelezi a kereseti leszállított 78 frt 24 kr. tőke megfizetésére, hogy ha alperes megbízottja Pr. Vencel nem teszi le a pótesküt arra, hogy M. Sámuel felperesnek a B. Louis részére^ általa megrendelt 78 frt 24 kr. értékű két hordó ligroin megpróbálás után rendelkezésére bocsáttatott, a ligroin nem megfelelő minősége indokából felperes keresetével elutasittatik. Okok: A kihallgatott tanuk vallomása által a kérdéses ligroin megreudelése s felperes általi kiszolgáltatása bizonyítva van s tekintettel arra, miszerint felperes nem vonta kétségbe, hogy alperes, mint lovardatulajdonos részére a ligroin a lovardái előadások alkalmára szükséges világításhoz lett megrendelve, e célra pedig tiszta és szagtalan s az égés alkalmával nem füstölős égős anyagra van szükség, a szakértők véleménye alapján pedig megállapítottnak tekintendő Sch. Miksa tanú vallomása által is igazolt körülmény, hogy a felperes által szolgáltatott ligroin tisztítatlan s így a kijelölt célra nem megfelelő volt, hogy pedig az a megpróbálás után felperesnek ez okból rendelkezése alá bocsáttatottt, erre nézve is alperes említett tanú vallomása által félbizonyitékot szolgáltatott, ennek kiegészítésére nézve tehát a kereseti megbízottnak póteskü volt ítélendő s a per kimenetele ettől volt függővé teendő. A m. kir. Curia (1889. október 9. 503/v. 1889 ): Mindkét alsóbb bírósági Ítélet megváltoztatik és alperes azon esetre köteleztetik felperes részére a kereseti tőkét megfizetni, ha felperes főesküt tesz arra, hogy alperesnek megbízottja Sch. Miksa nem minőségi hiány miatt tagadta meg a kérdésben forgó árúnak végleges átvételét, illetőleg megtartását. Indokok: A felek között a kérdésben forgó árúra nézve létrejött ügylet a per adatai szerint helyi ügylet jellegével bír. Természetéhez képest az említett ügylet tárgyát képező árúnak minősége csak égetési próba útján lévén megállapítható, az árú alperes által átvettnek jogi értelemben csak akkor lenne tekinthető, ha alperes vagy ez irányban nyilatkozatot tett volna, vagy a kézhez vett árú megpróbálása tekintetében késedelembe esett volna. Tekintve pedig, hogy felperesnek a tárgyalási jkönyvben foglalt saját előadása szerint, alperesnek megbízottja, még az árú átküldése napján jelentette ki, hogy azt meg nem tartja, döntő kérdésnek főleg az jelentkezik, vájjon az árúnak megtartása az alperes által vitatott minőségi hiány miatt lett-e megtagadva. Felperesnek vonatkozó tagadásával szemben ennek bizonyítása alperest, mint kifogással élő felet terheli. S miután az ügylet körül megbizottként eljárt s így saját tényeiről tanúskodó Sch. Miksa tanúvallomása nem fogadható el bizonyítékul, következőleg póteskü sem alkalmazható, felperes a szükség esetére neki megkínált főesküt elfogadván, az neki megítélendő s a per kimenetele annak letételétől függővé teendő volt. Bűn-ügyekben. Csalást képez, midőn a hitelben vásárlók a vételár biztosítása céljából álnév alatt kötelezvényt állítanak ki. (B. T. K. 379. §.) A szegszárdi kir. törvényszék: G. Mihály és B. József vádlottakat a B. T. K. 401. §-ába ütköző és a 402. §-a szerint minősülő magánokirat hamisítás bűntettének vádja alól felmenti; ellenben bűnösöknek mondja ki a B. T. K. 379. §-ába ütköző és a 380. §-ában minősülő csalás bűntettében a 70. §. alapján B. Józsefet, mint tettest, G. Mihályt pedig a B. T. K. 69. §-ának 2. pontja alapján, mint bűnsegédet és azért a B. T.-K. 383. és H88. §-ai alapján, G. Mihályra nézve figyelembe vévén, a B. T. K. 72., illetve 66. §-ál, az ítélet jogerőre emelkedésétől kezdőleg B. József kilenc havi, G. Mihályt hat havi börtönre s mindkettőjüket fejenkint három évi hivatalvesztésre s politikai jogaik gyakorlatának felfüggesztésére itéli. Indokok: A kiderített tényállással egyezőleg a vádlottak részbeni beismerése, M. István panaszos eskü alatt tett vallomása, az eskü alatt kihallgatott T. Gergely vallomása és az azt támogató J. István vallomásával, valamint az iratokhoz 2. naplószám alatt csatolt és a vádlottak által általuk kiállitottnak elismert kötelezvénynyel jogszerűleg igazoltatott, hogy B. József és G. Mihály 1887. évi augusztus havában a makói országos vásáron M. József panaszos előtt magukat álnéven nevezvén meg, tőle 55 frt értékű lovát megvették, de a káros beleegyezése folytán ezen összeget nem fizették le azonnal, hanem mindhárman Juhász István ügyvédhez mentek és ott, B. József »Farkas Józsefnek« nevezvén meg magát, a kötelezvényt adósként aláirta, G. Mihály pedig »Kolompár Jánosnak« adván ki magát, a kötelezvényt mint tanú aláirta. M. István követelését ekként biztosítva hívén, a lovat B. Józsefnek átadta, ki azt saját céljaira fordította és igy panaszosnak 55 frtot tevő kárt okozott. Ily tényállás mellett igazolva van, hogy B. József ravasz fondorlat által a károsnak 50 frtot meghaladó vagyoni kárt okozott és annak elkövetését G. Mihály szándékosan előmozdította; minélfogva őket a csalás büntette, illetve abban való bünsegédlés miatt bűnösnek kellett kimondani. Eltérőleg a kir. ügyész indítványától, fel kellett a vádlottakat a magánokirat-hamisítás bűntette vádja alól menteni, mert azon cselekményük, hogy a káros részére hamis kötelezvényt állítottak ki, nem mint önálló bűncselekmény, hanem a csalás bűntettének helyreállításánál az annak ismérveként szolgáló ravasz fondorlatként jelentkezik, annyival inkább, minthogy nem létező emberek nevét a kötelezvényre írták. A büntetés kiszabásánál feddetlen előéletük enyhítő körülményül, a vakmerőség pedig, melylyel a tettet elkövették, súlyosító körülményül szolgált. (1888. március 22-én 3,391. szám.) A budapesti kir. itélö tábla: A kir. törvényszék ítéletét részben megváltoztatja; vádlottakat a B. T. K. 384. §-ában meghatározott csalás vétségében nyilvánítja bűnösöknek; ezért őket egyénenkint három-három hónapi fogházra itéli s ezzel a változtatással a jelölt ítéletet egyéb részében helybenhagyja. Indokok: Magánvádló a T. Gergely tanú vallomására vonatkos ó beismerése szerint vádlottak kilétéről a vádbeli ügylet kötése előtt eléggé fel volt világosítva. Jól tudta ő, hogy lovát vagyontalan cigányoknak adja el, károsodását tehát esetleg saját könnyelműsége igen, de nem ravasz fondorlattal előidézett károsítás hiányában, tehát a B. T. K. 379. §-ában meghatározott csalás esete nem foroghat fenn. J. István tanú vallomása szerint a kötelezvény kiállításakor még arról sem volt szó, hogy vádlottak hova valók, magánvádló azon állítása tehát, mintha vádlottak házzal és földdel biró egyéneknek nyilatkoztatták volna magukat, bizonyítva nincsen, de különben ez a puszta állításból, a mennyiben támogatására egyéb tényező nem használtatott, egymagában a csaláshoz kívántató ravasz fondorlat nem állapitható meg. Ennélfogva a hitelezés kieszközlésére nézve sem foroghat fenn csalás. Vádlottak ama cselekménye azonban, hogy a kötelezvényt álnevekkel írták alá, az ekként közös bírásukba kerített lovat pedig G. Mihály vádlott cserélte el, megelőző egyetértéssel tervezett és közösen végrehajtott ravasz fondorlatot, eredményében legalább is azt a célzatot, hogy magánvádló a ló árát mindaddig, mig a vádlottak személyviszonyait ki nem nyomozza, ne követelhesse, vagyis hitelhosszabbitás kieszközlését foglalja magában. A kir. itélő tábla tehát a bűnösséget e tekintetből állapította meg és a büntetéseket a tényálladékban szereplő ügylet csekélyebb jelentőségéhez viszonyítva szabta meg. Végül a kir. ügyész felebbezésére megjegyzi a kir. itélö tábla, hogy a minősítés tekintetében adott ügyészi indítvány a csalás és okirat hamisítás törvényszerű fogalmaiba ütközik, mert ha vádlottak a kötelezvényre létező egyének neveit irták volna alá s ezzel azok irá: t kötelezettség létezését bizonyító okiratot állítottak volna elő, ugy a cselekményben a csalás, ellen esetben az okirathamisitás ki van zárva; olyan eszményi halmazat tehát, a milyet a kir. ügyész indítványában felállított, a törvény rendelkezései szerint nem alkotható. (1888. október 8 án 14,344. sz.)