A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 35. szám - Adalékok a feltételes elitélés kérdéséhez. 2. [r.]

!L JOG. 311 szünk, mindenekelőtt K.-né szándékát kell vizsgálnunk. Ezt vizsgálva, azonnal szemünkbe ötlik azon körülmény, hegy a pénz elvétele csak eszköz volt K -né kezében egy más jogellenes cselekmény elkövethetésére. 0 ugyanis jól tudta, hogy cselédje szolgálatát csak azért akarja elhagyni, mert 200 frtja van s reményli, hogy e 200 frt segélyével szolgálat nélkül is megélhet, esetleg férjhez mehet. A cselédnek a törvény korlátain belül, tagadhatatlanul joga volt szolgálatát felmondani s midőn K.-né a pénz elvétele által öt maradásra akarta kényszeríteni, cselédjének e felmondásrai jogát jogellenesen csorbította. Itt tehát az akarat szabadsága sértetett s e tett csakis a személyes szabadságot sértő büntettek közé lenne sorozható. Jól tudom én, hogy a btk. 323. §-ának e szavai: »a ki valakit — személyes szabadságától bármi más módon megfoszt« jelen esetre ki nem terjeszthetők s e szakasznak oly tág magyarázatot adni, melyben K.-né tette is, mint büntethető cselekmény tűnjék fel, egyáltalán nem akarok. A büntető jogászok előtt ismeretes a német btk. által is elfogadott »kényszerítés* (Nöthigung) vétsége. Ennek zavart, máig is vitás fogalom-meghatározását adni nem feladatom s talán elég is itt azt megjegyezni, hogy »vétséggé minősítése azon alapgondolaton sarkallik, hogy akarata ellenére senkit sem szabad valaminek cselekvésére, vagy elhagyására, habár az illetőnek érdekében, vagy a legerkölcsÖsebb célokból is kényszeríteni.« E vétség fogalma ma is vitás lévén, meddő volna a felett vitatkozni, hogy K.-né tette eléggé erélyes kényszerítés volt-e arra nézve, hogy cselédjét felmondásrai jogának érvényesítésében korlátolja, illetve őt maradásra bírja. Am erre nincs is szükség, mivel hazai büntető jogunk a • kényszerítést* önálló vétségnek el nem ismeri és azt büntetést érdemlőnek nem nyilvánítja; de rá kellett mutatni, mert ha K.-né tettében egy ily vétségnek el nem fogadott cselekmény ismérveit vagyunk képesek feltalálni, ugy nem lesz nehéz Bácskay ügyvéd urnák azon feleletet adni, hogy K.-né tette nem is büntethető. Xulla lege, nulla erimen. É? ezek után, tekintve, hogy btkvünk a »kényszerltés« vétséggé minősítését öntudatosan mellőzte, azt is kimondhatjuk, hogy jelen esetet per analógiám vétséggé minősíteni már csak a kényszerítéshez való rokonságánál fogva sem lehet. E kifejtett álláspontom fentartásában mit sem gátol feleletet adó ügyvéd ur kijelentése, mely szerint: »a jogállam feladata a jogrend felett őrködni, annak tilos módon való megzavarását a tettesen megtorolni és a jogrendet visszaállítva, a társadalmat a büntetés által kibékíteni*, mert bár elismerem, hogy K.-né tette jogellenes volt, de tagadom, hogy a jogállam feladata lenne minden jogsértést büntetéssel sújtani. Hisz a büntető jog principális elveiből foly, hogy a büntetés alkalmazása csak a legvégső • •setben, csak ott igazolt, hol kipótolhatatlan jog sértetvén, az okozott sérelem más módon nem kárpótolható, a megsértett jogrend helyre nem állitható. Vertán Endre, kézdivását-lieívi tszéki jaggyaknynnk. A bizonyítási eljárás köréből. »N. N. kiskorúak, mint atyjuk jogutódai és örökösek végrehajtást vezettek A. ellen egy fenyítő perbeli elmarasztalásból kifolyólag a néh. atyjuk javára megítélt, azonban most már őket, mint örökösöket megillető kár- és utánjárási költségek erejéig. A. végrehajtás megszüntetési keresetet adott be s a per során tanukra hivatkozott, a kik előtt a kiskorúak atyja a követelést elengedte. Az egyik tanú tanuságtételre bocsátását a kiskorúak ügyvéde azon okból ellenzi, mert a tanú a kiskorúak édes anyjával — a ki mint t. és t. gyám ezen minőségében a kiskorúak képviseletében idéztetett perbe — ellenséges és peres viszonyban áll. A kérdés még eldöntve nincsen a bíróság által s még annak megtörténte előtt szeretném több kartársam véleményét hallani e kérdésben. Az én nézetem az, hogy miután a követelés egyedül a kiskorúakat illeti meg s ezek állanak perben, a bíróságnak a tanút azért, mert a kiskorúak t. és t. gyámjával áll perben és ellenséges viszonyban, ki kell hallgatni. Bentsik József, ügyvéd Aszódott* S é r e 1 e m. * Nyílt kérés az igazságügyi miniszter urboz. A küszöbön álló bírósági szervezés alkalmából a b á n f f y; hunyadi kir. járásbírósághoz kérünk több birót, illetve j törvényszerűen qualificált fogalmazói személyt, a ki egyebek közt a végrehajtási eljárás 95. §-át is ismerje s hogy legyen, a ki a | tárgyalásokat, tanuhallgatásokat személyesen vezesse, a beadványokat elintézze s ne legyen kénytelen a közönség — mint most — tűrni, hogy tárgyalások, tanuhallgatások vezetése szakértelem nélküli napi díjas okra bizassék; a beadványok, ide értve még az ítéletek meghozatalát is, ezek által intéztéssenek el; vagy ha az igazságügyi kormányzat ez állapotot a magyar igazságszolgáltatás érdekével megegyezőnek találja, akkor is kérünk legalább több s kissé értelmesebb és szigorúbb kötelességérzetű napidíjast, hogy a május hóban beadott keresetekre ne épen szeptemberi, októberi határnapokat kapjunk, hogy a beadványok ne heverjenek hónapokig elintézetlenül, illetve a meghozott intézkedések leiratlanul s kiadatlanul, hogy a kiadványok leírásánál a leíró személyzet megkülönböztetni tudja a hivatalos, eredeti aláírással és hivatalos pecséttel ellátandó kiadványt az egyszerű másolattól, hogy kiadványozás ne olykor két havonkint egyszer, hanem kissé gyakrabban eszközöltethessék, hogy kezelő személyzet hiányában ne legyen kénytelen maga a biró még a kiadványozandó idézéseket is féléjszakákon keresztül leirogatni s hogy még egy rakás oly baj orvosolva legyen, a mely a magyar igazságszolgáltatást kissé tekintélyesebb kezekben látni szerető s alaposabbnak, gyorsabbnak óhajtó közönség zugolódását méltán kihívja. Mindenek felett pedig kérünk erélyesebben vezető kezeket és szigorúbb felügyeletet!** Kegyelmes ur! Könyörülj mi rajtunk! M. N. Vegyesek. A felebbvitel módosításáról a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágási Ügyekben. A m. kir. belügyminiszter folyó évi 2 608/eln. szám alatt a következő rendeletet bocsátotta ki : A közigazgatási hatóságok hatásköréhez utalt kihágási ügyekben követendő eljárás szabályozása tárgyában az 1880. évi 38,547. számú belügyminiszteri körrendelettel kiadott rendelet a kihágási ügyek ellátására, tekintet nélkül a kihágás minőségére és a kiszabott büntetés mérvére, felebbezés esetén három fokbani elbírálást állapit meg. Ez alapon igen gyakran mégtörténik, hogy még azon elmarasztaltak is, kik a kihágás elkövetését beismerik, a törvényes alapon kiszabott büntetések ellen akkor is felebbeznek, mikor reájuk a büntetés legkisebb mérve szabatott ki. Éhhez járul, hogy a felebbviteli jognak ezen, a rendőri igazságszolgáltatás gyorsaságának és hatályosságának megbénítására alkalmas kihasználása, tekintve a kihágási ügyeknek évről évre tapasztalt nagymérvű szaporodását, a rendőri bíráskodással megbízott hatóságok részéről már is oly nagy munkaerőt vesz igénybe, melylyel azok egyéb teendők hátráltatása nélkül, jelen szervezetük keretében, alig rendelkeznek, a kihágási ügyek folytonos szaporodása mellett pedig jövőre még kevésbé fognak rendelkezhetni. Ezen előreláthatólag bekövetkező eshetőségnek elejét veendő, egyetértőleg a m. kir. igazságügyminister úrral, szükségesnek találtam, hogy a rendőri igazságszolgáltatás gyorsasága és hatékonysága érdekében, a személyi szabadság és a védelem komolyabb érdekeinek méltánylásával ez előidézett rendeletnek a felebbvitelre vonatkozó rendelkezéseinek módosítása iránt az •/• alatt mellékelt rendeletben foglaltak szerint intézkedjem. Miről a törvényhatóságot tudomás és megfelelő további intézkedés végett értesítem. Kelt Budapesten, 1890. évi július hó 28-án. Gr. S z a p á r y Gyula, s. k. Melléklet a 2,608/eln. sz. belügyministeri körrendelethez. Rendelet a felebbvitel módosításáról a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágási ügyekben. A közigazgatási hatóságok hatásköréhez utalt kihágási ügyekben követendő eljárás szabályozása tárgyában az 1880. évi augusztus hó 17-én 38,547. sz. alatt kelt belügyminiszteri körrendelettel kiadott rendeletnek a íelebbezési jogra vonatkozó rendelkezései következőleg módosíttatnak, illetve egészíttetnek ki : 1. Az elsőfokú hatóság Ítélete ellen, a mennyiben abban büntetésül két forintot meg nem haladó pénzbüntetés van megállapítva, felebbezésnek nincs helye; kivéve azon esetet, ha ugyanazon Ítéletben az elitélt ellen a két forintot meg nem haladó pénzbüntetésen felül elzárásbüntetés is van megállapítva, vagy ha az ítéletben bűnjelek elkobzása is elrendeltetett, avagy az elitélt valamely foglalkozás gyakorlásától is eltiltatott. 2. A másodfokban hozott ítélet ellen további felebbezésnek csak akkor van helye, ha a másodfokú Ítélet az elsőfokú Ítéletnek akár megváltoztatása, akár helyben* Ezen rovatban, programmunkhoz híven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség. ** E járásbíróság telekkönyvi osztályát, bár az ügymenet ott is kissé gyorsabb lehetne, panaszunkkal még most érinteni nem akarjuk. M. N.