A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 29. szám - Az elővizsgálat kérdéséhez. 2. r.

260 a JOG. elismerésben. Az embernek joga van erővel visszaverni az imminens támadást, mely jog a szükséghez képest a támadó megöléséig is terjedhet, de nincs joga megakadályozni a támadást abban, hogy fegyvert szerezzen betörni lakásába s megsemmisíteni a birtokában levő fegyvereket, azon félelem ürügye alatt, hogy az illető ezen fegyvereket ő ellene támadólag használni szándékozik. A jus praeventionis megilleti a társadalmat, de nem az egyeseket is, valahányszor gyakorlata nem szorítkozik a subjectiv cselekedetek körére, vagyis nem szorítkozik a védelem előkészítésére a feltételezett ellenség szabadságának legkisebb megtámadása nélkül. Alkalmazva ezen elveket, a jelen kérdésre nem lehet mondani, hogy az idő szempontjából a terheltnek joga, az előkészítő eljárásba beavatkozni, korlátlan s gyakorolható volna már a vád első nyomozásaival szemben is, azon ürügy alatt, hogy ezen nyomozások ellene irányulnak. A mig a vádló tisztán subjectiv körben mozog, a mig csak »öntájékozás végett« nyomoz, kérdez, kutat, mindaddig jogával él; én részemről ugyanezt tehetem, de az ő dolgába nem avatkozhatom, őt nem korlátolhatom. Ez a jus praeventionisnak objectiv körben gyakorlása volna, a mi meg nem engedhető. A valódi jus defensionis akkor kezdődik, mikor a vádló túllépi a subjectiv kört s az objectiv körbe megy át; vagyis midőn a vádló, hogy támadó perét előkészitse, egyik jogomat támadja meg. De megjegyzendő egyrészt az, hogy e jogmegtámadás nemcsak akkor forog fenn, ha a támadás közvetlenül a terhelt személye (letartóztatás, házjoga (házkutatás), tulajdona (lefoglalás) ellen irányul, de feuforog akkor is, ha a vádló a terhelt tulajdonához nem tartozó oly dolgokra teszi kezét, melyek ellene, vagy mellette bizonyítékot képezhetnek. A terheltnek joga van, hogy ezen dolgok a mennyire lehet sértetlen s változatlan állapotban fenntartassanak, vagy állapotuk teljeseu s részrehajtatlanul a valósághoz híven megállapittassék. Megjegyzendő másrészt, hogy az, hogy addig, mig a vádló csak subjectiv körben mozog, a terheltet a jus defensionis a támadó perbe való beavatkozás meg nem illeti: azon kettős feltételhez van kötve, először : hogy a terheltnek teljes szabadságában áll védelmét előkészíteni, másodszor, hogy a vádló áital egyoldalulag gyűjtött bizonyítási anyag a főtárgyaláson jogi érdekkel nem bir, a terhelt ellen bizonyítékot absolute nem képezhet. Azon esetek, melyekben a vizsgálati cselekmények a terhelt jogának megtámadását képezik, összeesnek azon esetekkel, melyekben a vizsgálati titok a jus defensionis előtt hátrálni kényszerül. A letartóztatáson kivül, mely súlyánál fogva minden más vizsgálati cselekménynél fontosabb, melynél azért a védő általi védelem szüksége leginkább éreztetik, feltétlenül megengedendő s a társadalmi érdek veszélyeztetése nélkül megengedhető is, kiválóan ide tartoznak: 1. A házkutatás. A postulatum nem az, hogy a vizsgálóbírónak házkutatási joga megszorittasék. A vizsgálóbíró a terhelő bizonyítékot mindenütt keresheti. Erre a védő hozzájárulására, beleegyezésére nem szorul s a házbelieknek, a családnak, vagy a védőnek előzetes értesítése sem kívánható. Az utolsó pillanatig a vizsgálóbíró titokban tarthatja a kutatás tárgyát is, »mert néha maga sem tudja, mit keres«. De a postulatum az, hogy a házkutatás foganatosítása azon biztosítékokkal vétessék körül, a melyeket nemcsak az ártatlanság joga, hanem azon szükség is követel, hogy azon dolgoknak, melyekre a kutatás kiterjedt, valódi állapota, minden kételyt kizáró módon megállapittassék. Ily nélkülözhetlen biztosíték az, hogy a házkutatás a terhelt által választott, ilyennek hiányában pedig hivatalból kirendelt védő közbenjárása mellett foganatosíttassák. A védő közreműködése hitelességet ad az eljárásról felvett jegyzőkönyvnek s b'ztonságot nyújt az iránt, hogy a kutatás kimerítő, foganatosítása loyalis, vagyis épugy a vádnak, mint a védelem érdekeinek szemmeltartásával történt. A gyakorlat bizonyítja, hogy a védő mellőzése a legnagyobb inconvenientiákra vezet, melyeknek a némely törvény által előirt két tanú jelenléte elejét venni nem alkalmas. Eltekintve azon kifogásoktól, melyeket valamely merész vádlott a főtárgyaláson a házkutatás ellen emelhet s melyek esetleg a bírákban kételyeket ébreszteni alkalmasak, egy másik és sokkal nagyobb inconvenientia: a védelmi szempontnak teljes mellőzése. Összeesküvés gyanújából házkutatás rendeltetik el valaki ellen. A vizsgálóbíró a szomszédok közül két susztert vesz maga mellé tanúnak, a kik alig tudnak olvasni. íme a gyönyörű biztosíték ! A vizsgálóbíró az asztalfiókban egy ismeretes összeesküvőtől levelet talál. Természetesen kap rajta. A két^ suszter bizonyítani fogja a levél azonosságát s azt, hogy a levél ott találtatott. Meg van a terhelő bizonyíték. De az asztalfiókban más iratok is voltak. Ott volt p. o. a válasz fogalmazványa, mely a merénylet ellen nyilatkozott, ott voltak más levelek, melyekből kitűnt, hogy épen a terhelt tanácsa folytán az összeesküvők a merénylettől elállottak. A védő gondoskodott volna srró1, hogy a terhelő levél mellett ezen védelmi adatok is megállapittassanak. De a vizsgálóbíró ezeket mellőzte, mert nem szolgálnak a vádnak. A suszterek pedig nem törődnek vele. A per későbbi stádiumában a védelem természetesen hivatkozni fog ezen adatokra. De kérdés, talál-e hitelre. A postabélyeg hiánya miatt a levelek kelte hitelesen nem konstatáltathatván, könnyen megesik, hogy azokat a biróság félrevezetésére szánt koholmányoknak fogja tekinteni. S ha a mentőbizonyíték sikerül is, ki kárpótolja a terheltet a főtárgyalásig kiállott szenvedéseiért? A védő közbenjárásának megtagadása nem az igazságnak, hanem a hamis vádnak protectioja. Egy másik eset. Cajus gyilkosság gyanújába esett. A házkutatás egy véres zubbonyt talál. De a házban csak az imént levágott bárány is volt. A vizsgálóbiró evvel nem törődik. Cajus későbben a véres zubbonyt éppen a bárány levágásával magyarázza. A főtárgyaláson erős vita támad az iránt, vájjon a véres zubbony lefoglalásakor a bárány le volt-e már vágva, vagy az talán csak későbben vágatott le. Vádlott tanukkal igazolja állítását. De a vád a vizsgálóbíróra hivatkozik s ez az ellenkezőt állítja. A védelem tanúi hamis tanuzás miatt perbe fogattak. A főtárgyaláson kiderült, hogy a tanuk igazat mondtak, s hogy a vizsgálóbiró hazudott. A tanuk felmentettek s a vizsgálóbiró kimentetett tévedés, feledékenység, dolus hiánya miatt. Érdekes a következő eset is. Egy tisztességes kereskedő bizonyos mennyiségű szalámit vett. Megfelelő árért s mi rosszat sem gyanitva. A szalámi lopott jószág volt s lefoglaltatott. A lefoglalásról jegyzőkönyv vétetett fel, mely megfelelt a valóságnak, mert az árú tényleg a kereskedő birtokában találtatott. De a jegyzőkönyv mi említést sem tett arról, hogy a szalámi a bolt ajtajában volt kifüggesztve, minden arra menőnek szemeláttára. A bona fidcsre, a fizetett árra való hivatkozás hasztalan volt. A kereskedő, mint orrgazda esküdtszék elé állitatott. A főtárgyaláson természetesen elég volt bebizonyítani, hogy a szalámi hol függött; a kereskedő felmentetett. De a házkutatáskor közbenjárt védő megkímélte volna őt a vizsgálattal járó zaklatásoktól. 2. Helyszíni szemle. A helyszín a büntetőperben jelentékeny, gyakran döntő fontossággal bir. A vád érdekét első sorban szem előtt tartó vizsgálat azt hozza magával, hogy legalább a vádat támogató körülmények vétetnek tekintetbe. A védelemre szolgáló körülmények gyakran mellőztetnek. Hamisitásró' nem lehet szó. A mi a leírásban van, az megfelel a valóságnak. De a mi a leírásban nincs ! Ez a módtól, a szellemtől függ, a melyben a leirás történt. A védő közreműködése biztosíték a leírásnak a terhelt hátrányára szolgálható felületessége ellen, az igazság érdekeit pedig nem veszélyeztetheti. Ha a helyszin a védő meghívásával egyidejűleg felügyelet alá vétetik, a legjellemtelenebb védőnők sem lesz módjában ott bármily, a vád megrontására szolgáló változtatásokat eszközölni. Az ellenkező eljárás alkalmul szolgál a szemle elleni kifogásokra nemcsak, de a helyszínén a bűnös terhelt érdekében eszközlendő változtatásokra s azoknak az eredeti szemle hiányosságával támogatására. Annál nagyobb veszély fenyegeti az ártatlanul terheltet, ha ellenséges kéz, vagy a véletlen megváltoztatja a szemle foganatosításakor észre nem vett s esetleg a terhelt ártatlanságát kétségen kivül helyező helyi viszonyokat. Egy eset, melyet Carrara saját gyakorlatából beszél el, szerfölött érdekes. Bizonyos Donáti saját ágyában éjjeli időben meggyilkolta tott. A tettes iránt nem volt kétség. De azon körülmény, hogy a meggyilkolt nejének tiltott viszonya volt, a nőt bünrészesség gyanújába keverte. Felbujtásra semmiféle terhelő adat fel nem merült, de a bünsegély kétségtelennek látszott. Be volt ugyanis bizonyítva, hogy a végzetes időben a házban a meggyilkolton s nején kivül senki sem volt s hogy a ház ajtaja belülről tolózárral volt ellátva. Hogy jöhetett be ily körülmények között a gyilkos? Vagy el kellett fogadni a vád állítását, hogy a gyilkost a nő eresztette be, vagy pedig a behatolást máskép megmagyarázni. Ez utóbbi nagyon nehéznek látszott Mert a vád által eszközölt