A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 28. szám - Elrendelhető-e a visszárverés hivatalból?

A JOG. 251 Ez nem kevesebbet jelent, mint a régi in.juisitio két alaposzlopának ledöntését. E két alaposzlop: A feltétlen titok ; a védelem absolut kizárása. Ez azonban csak negatív eredmény. A negatio egymaga positiv construálásra nem elegendő. A negatív eredmény ép oly kevéssé nyújt positiv építési anyagot, mint a mily kézzelfogható az örvény, mely a feltétlen titkot a feltétlen nyilvánosságtól, vagy akár csak a korlátolt vagy ügyfélnyilvánosságtól s a contradietorius eljárástól elválasztja. Nemeslelkü s kiváló criminalisták egy nem jelentéktelen csoportja az annyi ártatlan áldozatot követelt régi inquisitio hagyományai elleni reactióban ezt irta zászlajára: »Teljes nyilvánosság; contradietorius eljárás; korlátlan védelem«. Utópia, reális életre képtelen idealisinus e ezen conceptio, melynek nagyszerűsége előtt meg nem hajolnunk nem lehet, akkor sem, ha el nem fogadjuk, azt e sorok szük keretében eldönteni nem akarjuk. Mindeddig a conceptio nem lépett ki a tisztán elméleti speeulatio köréből. A gyakorlati érvényesülés legalább közvetlen kilátásával nem bíró ezen elmélet bővebb méltatásától ezért, már ezen oknál fogva eltekinthetünk. Kijeleuthetjük azonban azt, hogy a nyilvánosságtól való félelmet irányadónak nem tekintjük. A vizsgálat sikerének kockáztatása nézetünk szerint nem megdönthetlen argumentum. Elmultak az idők, a midőn a titkot a fcvizsgálat sikerének elengedhetlen feltételének tekintették annyira, hogy egy olasz példabeszéd variatiojával azt lehetett mondani, hogy »az éj nemcsak a szerelmeseknek és a tolvajoknak, hanem a vizsgálóbírónak is barátnéja«. Az egyéni s a társadalmi érdek összeegyeztetése itt sem volna lehetetlen. A mire mi nagyobb súlyt helyezünk az, hogy ezen reformirány elfogadása a büntetőpernek jelenleg általában elfogadott bifurcatiojára (előkészitő-főefjárás> nem maradna hatásnak, sőt alighanem ezen bifurcatio elejtésére vezetne. Annyi kétségtelen, hogy közvetlen eredményében is már a föeljárásnak jelentőségét legalább nagy mérvben csökkentené, a súlypontot a per jelen tagozata szerinti előkészítő eljárásba helyezné át, a mi legalább egyelőre s addig, mig az előkészítő eljárás a föeljárással szemben kevésbé áttanulmányozott, átkutatott területet képez, alig volna kívánatos. Carrara, a ki egyrészt feltétlenül szükségesnek tartja a támadó per és a védelmi per (terhelő s mentő bizonyítékok gyűjtése) párhuzamosságát, de másrészt elismeri, hogy a terhelő bizonyítékok feltétlen közlése a terhelttel és a védővel bizonyos esetekben a vizsgálat sikerét esetleg veszélyeztetné, az egyéni és a társadalmi érdek kiegyenlítését egy külön szervezendő »védhatóságban« (Tribunato offíciale della difesa) találja. A conceptio lényege: »az egyesektől ép ugy, mint a hatóságtól s jelesül a kormánytól is teljesen független, választott állandó tisztviselő. Ezen tisztviselő mindenkorra képtelennek jelentendő ki bármily kitüntetésre, kormány kinevezéstől függő hivatalokra. Ekként a szó teljes értelmében szabad, minden külső vagy belső pressiotól ment ezen hatóság, mig egyrészt a végrehajtó hatalomtól teljesen független, másrészt állása és jelleménél fogva teljes biztosítékot nyújtana, a mely a magánügyvédben nem mindig feltalálható. Ezen hatóság fel volna ruházandó mind azon jogokkal, melyeknek összege azon formulával: »védelmi vizsgálat« fejezhető ki, s azon további jogokkal, a melyeknél fogva ellenőrizhetné a vádhatóság minden lépését s érvényesíthetné a bíróság előtt a terhelt érdekeit. Ezen hatóság előtt aggály nélkül megnyílhatnának a börtön ajtai s vele szemben nem volna értelme a titoknak. A védhatóság működése véget érne a vizsgálat befejezésével, a midőn a per már veszély nélkül tehető nyilvánossá s veszély nélkül szabad tér engedhető a magánvédelemnek. Ezen hivatal, »mely a kitüntetések, jutalmak s magasabb hivatalok minden reményének absolut és állandó negatioja« nyugalmazott bíráknak s kipróbált jellemű ügyvédeknek volna fentartandó. Utópia, reális életre képtelen idealismus-e ezen conceptio, melyről az emberi kor magas határát elért, de a tudományra nézve mindig nagyon is hamar elhunyt nagynevű szerzője azt mondotta: »az idő fog Ítélni felette?« Ne feszegessük. Gyakoilati érvényesülés kilátásával szerző saját beismerése szerint ugy sem bír, s ha bármikor szóba kerülhetne megvalósítása, ki tudja nem szenvedne-e hajótörést már azon, hogy az ideális hivatalhoz szükséges ideális embert — találni nem lehetett. A védhatóság eszméjének elejtésével, szerzője mig egyrészt kárhoztatja azok nézetét, kik a nyilvánossággal járó veszélyek miatt a hagyományszerű feltétlen titokhoz ragaszkodnak, de másrészről túlzást lát azok nézetében is, a kik a titokkal járó veszélyek miatt a feltétlen nyilvánosság elvét proclamálják, azon következtetésre jut, hogy általános szabály felállításától tartózkodni kell. Mint általános szabály a titok ép oly kevéssé fogadható el, mint a nyilvánosság s emez ép oly kevéssé, mint amaz. In medio 1 veritas. Szakítani kell a titokkal s a védelem negatiojával ott, a hol ez a társadalmi érdek veszélyeztetése nélkül tehető. Ez azon conclusio, mely mint absolute igaz, az egyéni és a társadalmi érdek kettős postulatumából logicai deductio utján levezethető. A kérdés ekként telállitva, nem elméleti, hanem tisztán gyakorlati, s magában foglalja azon térnek meghatározását is, a melyen a tudományos kutatásnak mozognia kell s melyet azon eseteknek kiválasztása s meghatározása képezi, a melyekben a vizsgálat sikerének veszélyeztetése nélkül a vizsgálati titkot megtörni lehet. Ezen eseteknek saját gyakorlatából meritett példákkal gazdagon s szerfelett érdekesen illustrált meghatározásában a nagy tudóst, e sorok keretéhez mért szabad s rövidített fordításban fogjuk követni.* (Folytatása következik.) Elrendelhető-e a visszárverés hivatalból ? Irta: FÖVÉNYESSY LAJOS, n.-kátai kir. albiró. E becses lapok folyó évi február 2-án megjelent 5. számában a következő felsőbirósági határozatokat olvashatjuk: »A végrehajtási törvény fel nem ruházza a telekkönyvi hatóságot azzal a jogosultsággal, hogy az árverési feltételek teljesítése fölött hivatalból őrködjék és az esetben, ha vevő a vételárt be nem fizeti, hivatalból bármi intézkedést tehessen.« E minden megokolás nélkül közétett határozatot figyelemmel 1 olvasva, három kérdés lép előttünk előtérbe: 1. Valóban nem ruházná fel a végrehajtási törvény a telekkönyvi hatóságot azzal a jogosultsággal, hogy az árverési feltételek teljesítése fölött hivatalból őrködjék? 2. Az esetben, ha a vevő a vételárt be nem fizetné, csakugyan el volna zárva a telekkönyvi hatóság attól, hogy hivatalból bármi intézkedést tehessen ? 3. Feltéve, ha a telekkönyvi hatóság csakugyan el volna zárva attól, hogy az árverési feltételek teljesítése fölött hivatalból őrködjék, helyes lenne-e a törvény ily irányú intézkedése ? Hogy ezen kérdésekre megfelelhessünk, vessünk egy pillantást perjogunk alapelveire : Perjogunk ugyan a tárgyalási elvre (Verhandlungs Maximé) van fektetve ; azonban tért enged és pedig jelentékeny mértékben, a nyomozási rendszernek a tárgyalási elvvel összeegyeztethető tételeinek is. A biró a polgári pert — kivéve egyes eseteket1 — hivatalból meg nem indíthatja2 ugyan, ha azonban a per folyamatba tétetett, az anyagi igazság kiderithetése, határozathozatal és a folyamatba tett eljárás lebonyolítása, befejezése tekintetéből tér engedtetik a bírónak a hivatalból való intézkedésre mindazon esetekben, midőn a felek hibáztak, mulasztottak, vagy a per valamely oldalát kellő világításba helyezni elmulasztották.3 Hivatalból gyakorolja a biró a kérdező jogot,4 hivatalból őrködik a rend fentartása felett5 és a felek meg nem jelenése esetén hivatalból szünteti be a pert.6 Hivatalból köteles meghozni ugy a pervezető, mint a perdöntő birói határozatokat.7 A végrehajtási törvény alaki jogszabály, a perjognak egyik része s azon alapelvek, a melyek a perjogra állanak, vonatkoznak a végrehajtási eljárásra is. A birónak nem áll hatalmában a végrehajtást — kivéve egyes eseteket, például tanudíjak, szemleköltségek felhajtását stb. — * »I discorsi di apertúra* cimü Opuscoli IV. kötetében megjelent müvéből. 1 Dr. Herczegh Mihály : A magyar polg. törvénykezési rendtartás. 43 lap. 2 1868 : LIV. t.-c. 7. §. 3 1868 : LIV. t.-c. 8-14., 38., 85., 108., 236., 237., 268., 269., 282., 513., 515., 560. §-ok. 4 Fövényessy Lajos : A kérdezési jog. Jogtud. Közlöny. 1889. évi 10. szám. 6 1868 : LIV. t.-c. 118. §. 6 1868 : LIV. t.-c. 113. §. 7 1868 : LIV. t.-c. 245. §.