A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 26. szám - A végrendelkezés köréből

A JOG 103 miután a névre szóló részvény is forgatható értékpapírt képez, I a kt. 300. §-a, illetve az ebben felhívott 299. §. szerint a jóhiszemű vevő tulajdonába megy át akkor is, ha az eladó tulajdonos nem volt. Ebből kifolyólag, ha valónak vétetnék is felperes azon álli- 1 tása, hogy a kereseti részvények a kt. életbelépte után vesztek el i és alperes csak akkor juthatott azok birtokába, azon kérdés el- , bírálásánál, vájjon alperes a részvények tulajdonát megszerezte-e | vagy sem, a kt. szakaszai alkalmazandók lévén, felperesnek kötelességében állott kimutatni, hogy alperes a részvényeket rosszhiszemüleg szerezte, mert minden jogügylet az ellenkezőnek bizonyításáig jóhiszeműnek tartandó, felperesnek azonban ily rosszhiszeműséget igazolni nem sikerült, mert abból, hogy a részvények felperes nevére voltak kiállítva és alperes azokat nem lelperestöl szerezte meg, rosszhiszeműséget vélelmezni nem lehet, mert a kt. fenthivatkozott 299. §-a, mely jelen esetben a 300. §. szerint alkalmaztatik, nem követeli, hogy a jóhiszemű vevő azt is vizsgálja, vájjon az eladó tulajdonos-e, kimondja, hogy a jóhiszemű vevő a tulajdont akkor is megszerzi, ha az eladó tulajdonos nem "volt, egymagában tehát azon körülmény, hogy a részvények felperes nevére szólók és alperes azokat egy harmadik személytől megszerezte, még rosszhiszeműséget nem igazol. Minthogy felperes ki nem mutatta, hogy alperest a részvények megszerzése körül rosszhiszeműség terheli, őt, tekintettel a kt. 200. és 299. §-ára, keresetével elutasítani kellett. A budapesti kir. itélö tábla: a kir. törvényszék ítéletét annyiban, a mennyiben az e. b. alperes viszontkeresete tárgyában nem határozott, mint nem felebbezettet, nem érinti, egyébként azt helybenhagyja. Indokok: A kt. 297. és 300. §-a a jelen per elbírálásánál alkalmazást nem nyerhetett, mert a kérdéses részvények, bár hátirattal átruházhatók, nem olyan értékpapírok, a melyek rendeltetésüknél fogva készpénz helyett fizetési eszközül használtatnak s mert felperes a fizetés miatt sem a részvényeknek nevére való átíratása iránt, hanem egy harmadik személy ellen tulajdonjogának elismerése és birtokbaadása iránt perel, miért is a jelen perben az döntendö el, vájjon alperes a kt. 297. §-a szerint birtokai minőségét a hátirat összefüggő és egész ő hozzá lenyúló láncolatával igazolta-e, avagy a kérdéses részvényekre a 299. §. szerint a puszta vétel alapján szerzett-e tulajdonjogot? a nélkül, hogy ezeket felperes, kinek nevére azok kiállítva voltak, forgatmányosként aláirta. Ezt e'.őrebocsátva, a közpolgári törvények szerint felperes keresetével elutasítandó, mert alperes birtoka mindaddig, míg az ellenfél ennek ellenkezőjét be nem bizonyítja, jogszerűnek és alperes jóhiszemű birtokosnak tekintendő s mert felperes azzal, hogy a részvények eredetileg az ő nevére lettek kiállítva: tekintettel arra, hogy a kihallgatott tanuk vallomása szerint az ó- és török-kanizsai takarékpénztári részvényeknek for•T-atmánv nélküli eladása és megvétele a hetvenes években szokásban volt, a kérdéses részvényekhez erősebb jogot be nem bizonyította, de arra sem szolgáltatott bizonyítékot, hogy alperes, illetve eladó jogelődei a részvények megszerzésénél rosszhiszeműen jártak el. A m. kir. Curia: Mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztatik és alperes köteleztetik, hogy az ó- és török-kanizsai takarékpénztár 1,479. és 1,480. sz. részvényeit 1882. évi és további szelvényeivel együtt 15 nap alatt felperes birtokába bocsássa. Felperes 162 frt felvett osztalék megfizetése iránt inditott keresetével elutasittatik. Indokok: Ugy az 1875 : XXXVII. t.-c, valamint annak életbelépte előtt (1876. jan. 1.) érvényben volt 1840 : XVIII. t.-c. értelmében, de a dolog természete szerint is a névre szóló részvények csak hátirattal ruházhatók át. A névre szóló részvények tulajdonjoga tehát csak a hátiratok összefüggő és a birtokosig lenyúló láncolata, esetleg ennek helyét pótló üres hátirat által igazolható. Miből okszerüleg következik, hogy a ki névre szóló és hátirattal el nem látott részvényt annak tulajdonosától jogszerűen megszerzett, jogcímmel bír ugyan arra, hogy a tulajdonjogot a maga részére igényelje, vagyis az igy megszerzett részvényeknek hátirattal való ellátását esetleg per utján is követelje, de a tulajdonjogot, mi csak hátirat utján szerezhető meg, még meg nem szerezte. Alperes beismeri, hogy a per tárgyát képező részvények T. M. alperes nevére vannak kiállítva és hátirattal ellátva nincsenek. A kérdéses részvények tulajdonosának tehát T. M. tekintendő. Ezek szerint alperest terheli a bizonyítás arra nézve, hogy kérdéses részvényeket T. M. a tulajdonjog átruházása céljából adta át alperesnek vagy jogelődének és ennélfogva alperes a tulajdonjog igényléséhez jogcímmel bír. Ha pedig alperes ezt be nem bizonyítja, a kérdéses részvényeket felperesnek, illetve jogutódának birtokába bocsátani tartozik, mert a kt. 300. §-ának kivételes intézkedése csak a bemutatóra szóló, vagy hátirattal ellátott papírokra vonatkozik, a névre szóló és hátirattal el nem látott papírokra pedig a tulajdonjog érvényesítése szempontjából a magánjog általános elvei irányadók, ezek szerint pedig a tulajdonos a maga tulajdonát bárkitől visszakövetelheti. A puszta, bár jóhiszemű birtok tehát alperest a részvények megtartására fel nem jogosítja. De alperes ennek az egyedül döntő körülménynek bizonyítását meg sem kísérletté. Minélfogva alperest kötelezni kellett, hogy a kérdéses részvényeket T. M.-nénak, mint a részvények igazolt tulajdonosa T. M. alperes által elismert örökösének birtokába bocsássa. Ellenben el kellett felperest utasítani keresetének a felvett osztalék visszafizetése iránt inditott részével, mert nem lévén bizonyítva, hogy alperes a részvények birtokába nem jogszerűen jutott, alperes a részvények jóhiszemű birtokosának tartandó, mint ilyen pedig az elvont hasznot, a részvények után kiadott osztalékot megtéríteni nem tartozik, jelen esetben pedig annyival kevésbé, mert felperesnek módjában állott volna a birtokától állítólag elveszett részvények megsemmisítése által az osztaléknak alperes részére való kiadását megakadályozni. A perköltség a per körülményeinél fogva szüntettetett meg kölcsönösen. (1890. ápr. 23-án 9,461.) Bün-ügyekben. Az arculcsapás, mint érzékeny bántalmazás, a súlyos bántalmazásnak fogalmát már magában tartalmazza s ennélfogva a btk. 281. §-a 2-ik bekezdésének alkalmazása helyt foghat oly esetben, midőn az ezen arculcsapás folytán előidézett erős felindulásban követtetett el az emberölés. Az egri kir. törvényszék (1889. jul. 22. 3,969/1889. b. sz.): Szándékos emberölés bűntette miatt vádolt V. János elleni bűnügyben itélt: Vádlott a btk. 279. § ába ütköző s a 281. §. 2-ik bekezdése szerint minősülő szándékos emberölés bűntettében bűnösnek kimondatik s ezért a btk. 281. §-nak 2-ik bekezdése és a 289. §. alapján négy évi börtönre Ítéltetik. Indokok: T. József 1889. évi febr. 14-én lakásán nem természetes halállal meghalt. A hulla felboncoltatván, az ennek alapján adott orvosszakértői vélemény szerint a halált az okozta, hogy a nevezett egyén tehetetlen állapotba jutva, valamely tárgynak az orrán és száján tartása következtében lélegzeni nem tudott és igy megfúlt. V. János maga beismeri, hogy ő 1889. évi febr. 14-én T. József lakótársával együttes pálinkázás után összeszólalkozván, T. József őt arcul ütötte. Vádlott ezért megharagudván, földhöz vágta T.-t. Ez arccal beleesett egy szalmával telt tyúkkasba. Ekkor vádlott rátérdelt és lenyomva tartotta mindaddig, míg T. József hörögni kezdett. Beismeri vádlott azt is, hogy ugy tartotta lenyomva T. Józsefet, hogy ez megfúljon, de tagadja, hogy tettét előre megfontolva követte volna el. Ezzel szemben T. József testvére, özv. Sz. Bálintné azon gyanújának adott kifejezést, hogy V. János az ő testvérét azért fojtotta meg, hogv attól pénzét elvehesse. Ezen súlyos gyanút támogatja ugyan némileg özv. M. Józsefné tanú azon vallomása, mely szerint T. József halála előtt két nappal azt üzente testvérének, özv. Sz. Bálintnénak, hogy menjen el haza hálni, mert V. János megígérte neki, hogy megfojtja. Azonban egyéb bizonyíték hiányában valónak veendő vádlott azon vallomása, mely szerint 1889. évi febr. 14-éi reggel T. József vádlottal együtt pálinkázott s ebből kifolyólag összeszólalkozván, T. József vádlottat kétszer arcul ütötte és ekkor határozta el magát a szintén ittas állapotban lévő V. János, hogy T. Józsefet megfojtja és szándékát nyomban, tehát a T. Józseftől szenvedett arcul ütések rögtöni visszatorlásakéut, erős felindulásában hajtotta végre. V. János vádlottat tehát önbeismerése alapján a btk. 279. §-ába ütköző s a 281. §. 2-ik bekezdése szerint minősülő szándékos emberölés bűntettében bűnösnek kimondani és ezért a btk. hivatkozott g-ai alapján enyhítő körülményül véve vádlott büntetlen előéletét, akkori ittas állapotát és azt, hogy az orvosi vélemény szerint az elhalt megfulását annak előrehaladt tüdőbaja elősegítette, vádlottat a kiszabott büntetéssel sújtani és tekintve, hogy rendes tartózkodási helye és vagyona nincs, családjától külön válva él s igy megszökésétől alaposan tartani lehet, további letartóztatását is elrendelni kellett.