A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 18. szám - A házastársak részére kikötött haszonélvezeti jog a házastársak egyikének halála által a közös jogból őt megillető részben megszűnik

172 ü JOG lagos először azért, mert a fent fölhozott 825. §-ban ily közösség világos szavakkal érintve van ; másodszor pedig, mert a szolgalmak osztható, vagy oszthatlan tulajdonsága iránt lényegében a 485. §. rendelkezik, hol a szolgalmak mindegyike csak annyiban nyilvánittatik oszthatatlannak, mennyiben a bizonyos telekre kiható jog annak a teleknek nagyobbitása, kisebbítése, vagy feldarabolása utján sem meg nem változtathatik, sem fel nem osztathatik. A mi most a szolgalom, kiváltképen a személyes szolgalom megszűnését illeti, az osztr. p. törvénykönyv ez irányban teljes határozottsággal intézkedik, a midőn az 529. § ban kimondja, hogy személyes szolgalmak a halál által véget érnek. Ha tehát, mint az e fejtegetésre okot szolgáltató esetnél a szolgalom, a haszonélvezet a házastársakat közösen illette, az egyiknek halála természetesen csak a közösből őt megillető eszményi részjogot szüntethette meg. Ez ismét a szolgalom által korlátozott tulajdoni jogra más hatással nem lehetett, nem lehet, mint azzal, hogy azon eszményi részbeli jog megszűntével annak terjedelméig a megszorított tulajdonnak e korlátoztatás alól föl kelletett szabadulnia. Van ugyan, a halál által való megszűnést megállapító §-ban oly intézkedés, mely a mint a §. szól, a »család«-nak (einer Familie) előnyére létesített jogot a család minden tagjára kiterjeszti. Attól függ erre nézve minden további okoskodás, ha vájjon hajlandók vagyunk-e a fejtegetés alapját tevő esetben a házastársakat ilyen családnak tekinteni vagy nem. Én részemről nem vagyok hajlandó, nem pedig azért, mert magának a törvénykönyvnek a család fogalmát meghatározó szövege (i. a 40. §-t) családul a törzsszülők s az ezektől származott ivadékot képező személyek összeségét tekinti. Továbbá nem vagyok hajlandó még azért sem, mert a szolgalmak magyarázata iránt intézkedő 484. §. tartalma a szolgalmak kiterjesztését világosan kizárja, sőt rendeli, hogy a servitusok inkább, mennyire csak természetük és megrendelésük célja engedi, korlátozandók. De még inkább szilárddá teszi e részbeli meggyőződésemet az ügyletek tartalmáról rendelkező azon szöveg, melynél fogva a 914. §. esetén kétség fenforgásával inkább az tételezendő föl, miszerint a magát egyoldalulag kötelező magára nézve inkább a kisebb, sem mint a nagyobb terhet akarta legyen életbeléptetni. Mindennek nyomán most is azt állítom, hogy oly esetben, midőn egyszerűen csak házastársak részére, külön megemlitése nélkül annak, hogy a jog előbb részben se szűnjék meg, hanem véget csak a házastársak mindkettejének halálával érjen, haszonélvezeti jog köttetik ki és hozatik létre, az egyiknek halála folytán az ezt illető eszményi részbeli jog szükségképen kell hogy elenyészszék s annak megfelelően az emez eszményi részbeli jog által korlátozott tulajdonjog a megszűnt hányadnak megfelelőleg a teher alól fölszabadultnak vétessék. De nemcsak az osztr. p. törvénykönyv, hanem más törvényhozások is igazolják ebbeli jogi fölfogásomat és meggyőződésemet. Azon szoros összefüggésnél fogva, melyben az osztr. polg. törvénykönyv történeti szempontból a római jogalkotással és törvényhozással áll s a mely összefüggésben ez utóbbinak anyai minemüsége amarra nézve még akkor sem lenne föl nem, vagy félreismerhető, ha valaki előtt tudva nem volna, hogy az osztr. polg. törvénykönyv érvényének területén egykor a római jogi intézkedések nyújtottak a viszonyok szabályozására, a jogesetek eldöntésére szolgáló elveket; legyen szabad a római jogra is egy futó pillantást vetnem, annál inkább, mert vannak, kik a szerepet, melylyel a római jog az összehasonlitó jogtudomány keretében szükségképen bir, újra meg újra szeretnék, törekesznek kiforgatni jelentőségéből. Nehezen fog, nem fog sikerülni nálunk sem, a mi több igen művelt nemzetnél már évtizedekkel ezelőtt szintén, de szintén hasztalanul megpróbáltatott. A közösség viszonyát a római jogforrásokban is föl lehet találnunk. A Digesták 10. könyve 3. címének 2. helye azt mondja, hogy nincs különbség a között: vájjon egy vagy más dolog (s e kitétel nézetem szerint a vagyon sértetlen alkatrészeiről is állj társas kötelmi viszonynál fogva közös-e többeknél és a között: vájjon ez a közösség ily obligationalis összeköttetés nélkül keletkezett-e? Társasviszonynál fogva — úgymond — közös a dolog azoknál, kik azt megvették ; társasviszony nélkül azoknál, kiknek ugyanaz az egy dolog, például végintézkedés közbejöttével juttatott. Azért hivatkozom a közösség két faját megkülönböztető eme jogszabályi kijelentésre, mert épen, mivel a közösség között akár az egyik, akár a másik fajhoz tartozzék, nincsen különbség, annak minden egyes concret esetében állania kell az ülpianus által kifejezett azon elvnek, mely szerint ha az ily közösségnél a közös személyeket illető részek megállapítva nincsenek, akkor való az, hogy az ő részeik egyenlők. (V. ö. a Dig. 17. könyve, 2-ik címe 29-ik helyének bekezdésével.) De különösen jogozatok, dologi jogok is lehettek többeknek közös sajátja. így ugyancsak a Digesták 10. könyve, 3-ik címének 19-ik helye 2. §-ánál fogva megrendeltethetett többek javára az uti szolgalom. Ezen cím 7-ik helyének 10. §-a pedig utasítja a bírót, hogy arra az esetre, ha közös haszonélvezetnél a jogosítottak a közösség megszüntetése iránt perlekednek, intézkedjék vagyugy, hogy jelölje ki a jogosítottaknak a joggyakorlás teréül az illető területeket; vagy adja a jogosítottak egyikének, avagy egy harmadik személynek bérbe, hogy — úgymond — a jogosítottak viszály nélkül kapják meg, ki-ki a bérpénzből a reá eső hányadot. Kiválóan a mi fejtegetésünk körébe vág szintén a Digesták 33-ik könyve, 2-ik címének 14-ik helye. Celsus mondja: (libro XVIII. Digostorum) Havalaki, mint örökös, többeknek külön megrendelt legatum folytán, hogy valamely dologra haszonélvezeti jogot gyakorolhassanak, ezt a gyakorlatot közösen engedi, e mellett mindegyiknek még kártérítéssel is tartozik. Közlöm e nevezetes lex-nek szó szerint való szövegét: »Duos separatim uti frui sinere damnatus heres, communiter uti frui parsus est; quaerebatur an utrique ex testamento tenebatur .J Dixi, teneri, si testator utrumque solidum habere voluit; nam ipsius opus est, ut solidum singulis legatum praestaret. Qua parte igitur alterum uti frui sineret heres, ea parte eum non sinere alterum uti frui, ideoque per aestimationem unicuique quod deest, replere debet.« Fejtegetésünkre nézve e hely nagyon jelentékeny. Fontos először azért, mert igazolja, hogy többen szerezhettek haszonélvezeti jogot. Fontos másodszor azért, mert »a contrario intcrpretatio« utján fényes bizonyíték arra, hogy arra az esetre, ha nem külön (separatim) rendeltetett volna meg a haszonélvezet, hanem ugyan egy intézkedés által (conjunctim), akkor a közös gyakorlás eltűrése mellett még külön-külön kárpótlással is nem tartozhatott volna. Tehát a római jog alapján is ki van mutatva, hogy ha többen haszonélvezeti jogot szereztek, akkor ők a jogosítottak, közösség viszonyába jutottak s vagy megegyeztek maguk között a joggyakorlás iránt, vagy ha a közösséget meg akarták szüntetni maguk között s egyik a másikát erre kényszeríteni akarta, a bírónak kellett volna közöttük a fennebb idézett jogszabálybeli utasítás értelmében eldöntenie a vitát. Maguk a házasfelek továbbá a római jog szerint sem mondathatnak családnak a végre, hogy a netán bizonyos család előnyére megrendelt jogosultság a maga egészében mindaddig fentartassék, mig a család teljesen ki nem halt, tehát utolsó tagjában végképen el nem enyészett, mert a család fogalmához e jog is megköveteli a leszármazóknak a nemzőkkel együttes lételét. Hivatkozom e részben a Digesták 50-ik könyve, 16. címének 195. helye 2. §-ára, hol szórói-szóra ez olvasható: »Jure proprio familiam dicimus plures persona s, quae sunt sub unius potestate, aut natura, aut jure s u b j e c t a e, utputa patrem familias, matrem familias, filium familias, filiam familias quique deinceps vicém eorum sequuntur, utputa nepotes et neptes et deinceps. A később, tisztán házasság utján a családi kötelékbe jutott női személyek semmiesetre sem számithatók ide. Lássuk most még, hogyan rendelkezik e jogalkotás a személyes servitusok megszűnése dolgában! A Digesták 7-ik könyve, 4-ik címének 3-ik helyebeli 3-ik §-a e részben napnál világosabban kijelenti, hogy az usus fructust a halál megszünteti. Ülpianus szavai (libro XVII. ad Sabinum) ezek : »Morte quoque ammitti usum fructum, non recipit dubit a t i o n e m, quum jus f r u e n d i morte extinguatur, sicuti si quid aliud, quod personae cohaeret.« 2 S a személy halála véget vetvén a jognak, természetes, hogy oly esetben, hol többen vannak jogosított személyek, csakis a meghalt személy jogrésze veszhet el, át nem mehetvén ez utódaira : még kevésbé vele közösségben állott s a haszonélvezetet vele együtt gyakorolt jogtársaira, kik utána még életben maradnak. 2 A római jogra való hivatkozást a »Corpus iuris civilis* K r i e g e 1féle kiadásából teszem. »Corpus iuris stb.« Lipsiae 1861.