A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 14. szám - A "Klucsik"

134 a JOG, melyet társaik felett elfoglalnak, közvetlenül nem a tanintézeteknek, melyeknek hallgatói voltak, hanem inkább saját maguk önképzési ösztönüknek, s természet adta és önakaratuk fokozta ama tudás-vágynak és tudományszomjnak köszönhetik, melylyel a jogtudományokat fáradhatlan kitartással a felsőbb tanintézetek elhagyása után is művelték s ebből kifolyólag ismereteiket bővítve magukévá tették: itt csak ama nézetünknek akarunk kifejezést adni, hogy a pén ügytant, s ezzel együtt a pénzügyi jogot egyátalán nem tartjuk oly tantárgyaknak, mint Plósz Sándor jogtanár nyilatkozata alapján a jelzett cikk fenti idézetében mondja, hogy eme tárgyak, mint feleslegesek, megterhelik a tanuló elméjét »a nélkül, hogy eme tárgyaknak mint jogász valaha positiv hasznát vehetnék. Azt el nem vitathatja senki, hogy a jog fejlődésének az államélet feilödésével karöltve kell járnia; az államélet fejlődése az állam jogéletének fejlődése nélkül a képzelet országába tartozik; az állam jogéletében az egészséges jogfejlődésnek egyik életszükséglete a közigazgatási, s ennek egyik ága a pénzügyi jogfejlesztés, mely egyik alapkövét képezi a jogállam egészséges szervezetének, az államélet állandó jólétének és virágzásának. Ks mégis a pénzügyi jog az, melylyel hazánk szaktudósai vajmi keveset foglalkoznak nemcsak, de sajnos, jogászaink azt arról a helyről a tanszéken, melyet a pénzügyi jog elfoglalni hivatva van, leszorítani törekesznek; valóban a pénzügyi jogtér az a melyen szentesitett hazai törvényeink mellett ma már Magyarországon, idevágó viszonyaink, pénzügyi intézményeink és intézeteink oly fejl< dőttsége folytán vajmi sok teendő vár a magyar — fájdalom e részben kevés — szaktudósainkra. Tekintsünk szét a jogirodalomban, be kell ismernünk, hogy a pénzügyi jogot tárgyazó vagy csak ide vonatkozó eredeti szakmunkánk oly kevés van, hogy azokat felsorolni, őszintén mondva arcpiiulás nélkül nem merjük ; a polgári, váltó, kereskedelmi, büntető, kötelmi, örökösödési s egyéb jogok körül vajmi sok történt már hazánkban. KI kell ismernünk, hogy jogászaink kimagasló érdeme az, melyből ifjú jogász-nemzedékünk osztályrészét sím lehet elvonni, hogy mindezek megvilágításának sugárai behatoltak az azokra vonatkozó kérdések legsötétebb zugaiba; de a közigazgatásig s ennek egyik legfontosabb ága, a pénzügyi jog terén alig fénylik még egy-egy világító mécses — — — — — Pedig ne áltassuk magunkat, ne éljünk még ma is ama négy évtizedre visszamenő korban, a mikor még a pénzügyi tudományokat hazánkban alig ismerték, hanem győződjünk meg arról, hogy ma már a pénzügyi jog s ezzel rokon jogi és egyéb tudományok hazánknak, mint jogállamnak életét, létét fentartó szervezetében, az egé z és ép testnek lüktető véreréhez, a nélkülözhetlen elemet képezik; s ha ez így van, akkor ne tagadjuk meg ezek fontosságát s ne szorítsuk ezeket a többi jogtudományok mellett háttérbe, hanem hazai főtanintézeteink tanszékein adjuk meg nekik azt a helyet, a mely őket hazánk fejlődött viszonyai között megilleti. Nem mondjuk azt, hogy nem lehet kimagasló s a jogtudományok magas színvonalán álló kitűnő jogász az, ki a pénzügyi jogban is nem első tudós, de igenis azt hiszem, megkívánhatjuk azt, hogy a kitűnő jogásznak a pénzügyi jog s annak ezerfelé kinyúló ágaiban is beható ismeretei legyenek ; mert a jogtudomány, annak bármely ágát műveljük is kiváló előszeretettel, csak igy kerekíti ki magát egészszé. De lépjünk lejebb a magaslat piedestaljáról s tegyünk egy lépést a közélet terére, nem látjuk-e itt azt, hogy hazánknak, mint államnak, a pénzügytan és pénzügyi joggal szoros összekapcsolásban lévő adóztatási rendszere, mely alkotmányos uton hozott és szentesitett törvényeinken alapszik, a haza polgárainak minden egyes családját, sőt családtagját is sokszor külön, továbbá jogi személyeit, igen érzékenyen érinti. Nem vagyunk-e meggyőződve arról, hogy emez igen érzékeny érdekekből ki olyólag a pénzügyi közigazgatás terén oly pénzügyi jogi kérdések (napról-napra tornyosuló szaporodással) merülnek fel, melyek körül az adózó felek érdekeinek megvédésére hivatott közegeknek, jogászaink egyik kiváló és nagy részét képező ügyvédi karnak, pénzügyi törvényeink s általában a pénzügyi jog alapelvei és szabályaival benső és szoros ismeretségben kell lenniök? Azt hisszük, igen! Kérdezzünk meg bármely jogászt TÁRCA. A »Klucsik«. — A»Jog« eredeti tárcája. — Irta: TRENCSÉNI CSÁK. Ez is jogi műszó. . . . Igenis, az ; legalább annyira, hogy egy jogi szaklap tárcájában lehet róla megemlékezni. Felvidéki birák jól ismerik ezt a szót, mert ők c>inálták. Az alsójárásbeliekuek pedig meg kell magyaráznom, miszerint a »Kluesik« Szvatopluk nyelven van mondva s Árpád nyelvén »kulcs«-ot jelent. A »kulcs« és »Klucs«, kicsinyítve »Klucsik«, egymásnak édes testvére s hogy ez utÓDbi csak az »u« betű helyváltoztatásával lett megmagyarositva, annak belátásához nem kell akadémikusnak lenni. Ebből pedig az következik, hogy Árpád apánk kulcs nélkül jött be ebbe a szép hazába s elfoglalta azt »Klucsik« használata nélkül, ámbár »nehéz« munka volt. . . . Ezen szónak szüksége csak később állván be, azt őseink Csemegi nyelvén szólva, egyszerűen elsajátították, eltulajdonították a tót atyafiaktól, a kik, ugy látszik, a kulcsot használták már akkor is. A miből ismét azt lehet kimag) arázni, hogy nekik akkoriban több elzárni valójuk volt, mint most van. Hogy különféle kulcs van, azt tudjuk. Van hamis kulcs, van álkulcs, van tolvajkulcs, van lopott kulcs, melyet egy döntvény értelmében nem kell a btk. 333. §-ában körülirt módon ellopni, hogy vele a btk. 336. §-ának 4-ik pontját megsértsük, van igazi kulcs, van továbbá arány- és aranykulcs, nemkülönben van violinkulcs és végül van a szent Péter kulcsa. S a hány-féle a kulcs, annyiféle a »Klucsik« is. A »Klucsik«-ot, bár rokon a kulcscsal, nem lakatos csinálta, hanem Horváth Boldizsár alkotta meg az 1868. é v i LIV. t.-c. Í08. §-a, vagyis az anya polgári perrendtartás által és használja azt, — bár rokon a kulcscsal — nem a pap gazd'asszonya, hanem a felébb viteli bíróság s különös ügybuzgósággal a budapesti m. kir. itélő tábla. Lehet, hogy a marosvásárhelyi is szereti a »Klucsikot«, — mely körülmény ellene szólana a decentralisatiónak — de azzal nem lévén szellemi érintkezésben, róla nem mondhatok bizonyosat. És miben nyilvánul a »Klucsik« használata? Majd elmondom. . . . Kiosztatik a szegény, szellemileg és testileg elcsigázott kir. táblai rendes, vagy kisegítő bírónak egy rakás per, eddigi érdemeire s megfeszített szorgalmára való hivatkozással s azon »erősen hangsúlyozott reménynyek, hogy hetenkint legalább 10 — 15 darabot fog az ülésbe hozni. Az igy »megtisztelt« referens ur nagyot sóhajt s nekifekszik, hogy a benne helyezett »erős bizalomnak* megfeleljen. Igen ám, de mindjárt az első darab egy több éven át hizlalt, nagy terjedelemnek öivendő poros perakta. Ha ő ezen alaposan akar áthatolni most, akkor a »kivánatos« 15 darab helyett csak egyet fog elkészíteni. Mit tesz tehát? Futólag megnézi az utána következő számokat s örömmel tapasztalja, hogy azokból a megkívántató mennyiséget nem volna épen boszorkányság lefaragni, ha az a »pocakos bestia« útjokat nem állaná. Mert hát az ügyvitel szerint az ügyek sorrendben intézendők el. »Ugrálni« nem lehet s nem is fér össze a birói méltósággal. Egyszerre gyöngyöző agyában egy eszme villan fel . . . »K 1 u c s i k o t« keres . . . azaz : keresi a módot, hogy a fennebb leirt »utonállót« valahogy kilódítsa útjából s egy »nachschieber"-rel visszaküldje oda, a honnan jött, t. i. az édesanyja (első fórum) ölébe. Hadd nőjjön még