A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 11. szám - Felebbvitel a sommás eljárásban

107 siber, mint hazánk közkormányzatának csaknem minden ágazatában. Hogy ez az ádáz bürokraczia aztán mennyi pusztítást idéz eld a nemzeti vagyonban, köz- és magánhitelben, ipar- és kereskedés fejlődésében, de főleg a jogbiztonságban : arról csak annak lehet némi fogalma, a ki hivatásánál fogva a közkormányzat különböző közegeivel s az ügyes-bajos polgárokkal naponkint érintkezik. Valóban szerencse, hogy lassankint kezdik belátni az irányadó körök is, hogy az eljárást mindenütt egyszerűsíteni, gyorsítani s a sok írást és posta-munkát megszüntetni szükséges. Ebben pedig oroszlán része van Szilágyi Dezső igazságügy miniszternek. O az első, a ki az Írásbeliséggel, s tegyük hozzá: a régi slendriánnal szakítani akar s nem csuda, hogy programjának az a^ pontja, mely szerint az igazságszolgáltatás terén a peres eljárásban a bírákat és feleket az írásbeliségnek immár tűrhetetlen vasbékóitól megszabadítani s az eljárást a szóbeliség és közvetlenség elvén kívánja felépíteni, a nagy közönséget bűvös erővel elragadta s felvillanyozta. A lélek, szellem és életnélküli tömérdek sok sallang és siber tehát, ha másutt nem, legalább PZ igazságszolgáltatás terén végi 'g el fog ejtetni s a szellem éltetni. Es épen ekkor kellett dr. Weinmann Fülöp kartársam munkájának megjelenni. Ez a hagyatéki eljárás a nemzet józan észjárásával s a gyakorlati élet igényeivel, úgyszintén a szóbeliség és közvatlenség felé irányuló törekvésekkel ellentétben oly sok írást, kérvényt s bürokrata eljárást helyez kilátásba, hogy 1850. óta ehhez hasonló a közkormányzat egyetlen ágazatában sem fordul elő hazánkban. A helyett, hogy egyszerűsítené, bonyolódottá, hosszadalmassá és felette költségessé teszi az örökösödési eljárást. Az írásbeliségre s nem a közvetlen szóbeli érintkezésre és a felekkel való tárgyalásra fekteti a fősúlyt. Egy egyszeri hagyatéki ügyben is annak véglebonyolitásáig oly sok Írásbeli s különös alakiságokhoz kötött kérvény benyújtása kívántatik, még pedig minimalis, maximalis vagy záros határidő alatt, hogy az örökösök a sok utazás es költekezés mellett, az ügyvédek pedig a nehezen elkészíthető kérvények mellett véres verejtéket izzadnak. Kijegyeztem magamnak a tervezetből a 107. §-ig megkívántató kérvények számát s elborzadva láttam, hogy a hagya téki vagyonnak tettleges osztályozásáig se több, se kevesebb, mint 22, mond: huszonkét rendbeli kérvény benyújtásáról van szó, pedig hátra van még 83. §-ban az osztály, a hagyományi igazolvány, a vagyonelkülönzés, gyámhatósági képviselet, vegyes határozatok, végül: az életbeléptetési és átmeneti határozatok. Hogy ezekben a fontos intézkedésekben a huszonkettőn kívül még hány kérvény szükségeltetik, azt már nem birtara összeolvasni. Ez a sok írásbeli kérvényezés csirájában elfojtja az egyszerű, gyors és olcsó eljárás lehetőségét s nyilt elleutétben áll az igazságügyrainiszter programrajában kifejtett nézetekkel s intentiókkal, hazai vidéki viszonyainkkal pedig egyátalában nem számol. Es még megjárná, ha a tömérdek kérvény kül- és belkellékei minden kétséget kizáróan, egyszerűen és világosan volnának meghatározva. De ezek is oly homályba boritvák, hogy azokat a jogászok is vajmi nehezen érthetik meg, igy pl az 51. §. azt rendeli, hogy a ki örökösödési igényét bejelenteni kívánja, a bejelentés ben bejelentésének tárgyát, jogalapjára és terjetlelinére nézve tüzetesen megjelölni tartozik, s az ezen kelléket nélkülöző bejelentés hivatalból visszautasítandó, a mi ellen felfolyamodni nem lehet, a bejelentés azonban ismételve benyújtható. Ki fog most ezen az alapon egy oly bejelentést írásban szerkeszthetni, melyet a mai bürokratikus és siberes korszakban a leggyengébb biró is kénye-kedve szerint annyiszor, a mennyiszer minden lelki furdalás nélkül vissza ne utasíthatna ? S ez ellen még csak jogorvoslattal se lehet élni, tehát a fél és ügyvéd a biró önkényének, jó vagy rossz felfogásának minden egyes esetben ki van téve. Aztán a bíró még csak nem is köteles a hiányokat, melyek pótlandók, megjelölni, sem pedig elutasító határozatát indokolni, elég, ha kijelent csak annyit, hogy »jeleu kérvény a törvény 51. §'-ban előirt kellékeknek meg nem felelvén, hivatalból visszautasittatik«. Tulajdonképen mit is akar érteni a tervezet »a bejelentés tárgya« alatt, annak »j o gal a p j ár a s terjedelmére n é z v e « ? Ebből a szövegezésből vajmi bajos kiokosodni. Ilyen szövegezésű csaknem valamennyi §-a a tervezetnek. Homályosan s nehezen érthető. De ha mindjárt helyesebb, világosabb szövegezéssel e bajon segíteni lehetne is: kérdem hiszi-e valaki komolyan, hogy hazánkban az örökségek legnagyobb részét képező parasztbirtokok, melyek átlag 100-500 frtot érnek, megbírják annak a sok kérvénynek, mellékleteknek, kivonatoknak sok költségeit és bélyegeit ? Hiszi-e valaki hogy az irni-olvasni nem tudó földmives, pedig ilyen van legtöbb, képes lesz a minimalis, maximális vagy záros határidő alatt benyújtandó kérvényekhez szükséges adatokat kellő alakban elkészíttetni s azok. avagy a kérvények szerkesztése végett néha 10 mértföldnyi távolságra hóban, sárban és e-iőben utazni .J Vájjon gondolt-e szerző arra a tömérdek pénz- és időveszteségre, a mibe az általa tervezett eljárás az örökösöknek kerülni fog? Hol vannak még a kir. közjegyzőnek tárgyalási s egyéb díjai ? Mert hisz a biró némely kérdés tisztába hozatala végett kiadhatja a közjegyzőnek ; hát a biró tetszése szerint alkalmazható hirdetési eljárással kapcsolatos külön költségekre gondolt-e ? A végén pedig mindezekhez okvetlenül járul még az örökösödési illeték is, mely nálunk szintén tekintélyes összeget képvisel. Arra meg bizonyára nem reflectált, hogy egy ilyen írásbeli eljárás mellett a kir. járásbíróságnál a hivatalnokok számát kivétel nélkül mindenütt szaporítani kellene, ha a hátralékok nagy tömegéből az igazságszolgáltatás magas hivatásának megszégyenítésére országos kiállítást nem akarunk rendezni. Hisz ma is, midőn az örökösödési eljárás folyamatba tétele kiskorúakat érdeklő ügyekben hivatalból történik, a többiekben pedig egyetlen egy kérvény folytán a hagyatéki ügyet a közjegyző tárgyalás utján befejezi s a legtöbb esetbeu kiékelhető (pipa) alakban készen kapja kezéhez a biró a közjegyzőtől, igen sok a hátralék, ugy, hogy a teljesen kész hagyatéki ügyek egy két éven át is várnak az érdemleges elintézésre, illetve az örökség átadási végzés (beszavazás) meghozatalára; hát még ha a tervezett Írásbeli eljárás találna törvényerőre emelkedni ? Hisz még ma is a vidéken itt-ott a birák csak ugy győzik meg a tömérdek írásbeli munkát peres és perenkivüli ügyékben, hogy aljegyzők, írnokok és díjnokok segítenek nekik fogalmazni s bírói határozatot hozni í Igaz, hogy mindez csak mesebeszédnek látszik fővárosi jogász előtt, s el nem birja képzelni magának a vidéki bíráskodás sanyarú helyzetét, a tények logikája azonban erősebb a feltevésnél. Evvel a kérdéssel elvégre kapcsolatos még a közjegyzői intézmény fennállása vagy beszüntetése is, nem ugyau a fővárosban hanem a vidéken, mert köztudomású dolog s az igazságügyministeriumhoz évenkint beterjesztett pontos stati.-tikai adatok is igazolják, hogy a tömérdek sok zugirász garázdálkodása mellett a kir. közjegyző munkáját és tevékenységét az okiratok vajmi csekély mérvben veszik igénybe a vidéken s hogy a közjegyző munkaköre főleg a hagyatéki ügyek tárgyalására terjed ki. Ha most már a hagyatékok egyátalában nem tárgyaltatnak, hanem írásbeli uton végezi el azokat az örökös és a biró és csak ritkán, a biró kegyétől függő esetekben vehető igénybe a közjegyző munkája: akkor mathematikai pontossággal meg lehet állapítani azt az időpontot, a melyben a vidéki közjegyzők, kivéve a nagyobb s gazdagabb városokat, állásukat egymás után kénytelenek lesznek elhagyni. És én még evvel is meg tudnék okkal-inóddal barátkozni, ha ez által legalább a jogkereső közönségen segítve lenne s a mai eljárásnál kedvezőbb jogi viszonyokat teremtene a tervezett hagyatéki eljárás. (Folyt, köv.i Felebbvitel a sommás eljárásban. Irta: dr. HAJÓS EMIL, ügyvéd Székelyhidon. Nagy ideje már, hogy a »Jog« olvasóihoz egyenes felhívás történt, hogy a sommás eljárásbani felebbvitelre vonatkozólag közétett tervezethez hozzászóljanak. Es mit lehet tapasztalni ? azt, hogy ezzel legalább az ügyvédek még mindig késnek. Én ennek okát csak abban találom, hogy nehéz felocsúdni azon meglepetésből, mely ezen tervezettel a jogászviláguak szereztetett. Midőn leírni igyekszem azokat a gondolatokat, melyeket a tervezet bennem keltett, bocsánatot kell kérnem, hogy ha ezt nem tudományos rendszerben cselekszem, hanem engedek azon benyomások egymásutánjának, melyet a tervezet a jogi élettel összeforrt ügyvédre gyakorol.